Szécsi Éva

a szerző további cikkei

Tisztelt Szerkesztőség, örülök, hogy az ÉS május 11-i száma egy teljes kolumnát szentelt a francia elnökválasztásnak. Ám Ádám Péter írását (A bukás – francia módra) olvasva úgy vélem, ha nem látom a címet, végig abban a hitben lennék, hogy Orbán Viktorról szól. Az országot nem sikerült megváltoztatnia, írja, de sikerült megosztania a franciákat. Mikor nem voltak megosztottak? Melyik elnök nem ígérte, hogy „minden francia elnöke akar lenni”? Mintha egy másik elnökválasztási kampányzáró vitát láttam volna, mint Ádám Péter. Szerintem Sarkozy nem volt „az érzelmek által vezérelt és indulatoskodó”. Hollande viszont úgy viselkedett, mint aki már köztársasági elnök. A vitában tizenötször mondta (nagy szónoki hévvel), hogy „Moi, Président” – én, az elnök –, mire Sarkozy halkan azt felelte: most én vagyok az elnök. Amikor Hollande azt mondta, hogy „normális” elnök akar lenni, Sarkozy azt válaszolta, hogy az elnök „nem normális ember”; sem De Gaulle, sem Mitterand nem volt „normális”, amennyiben egy elnök nem lehet hétköznapi ember, mert nem hétköznapi feladatra vállalkozik. Egyébként a vita idején Hollande jogosan tekinthette magát megválasztott elnöknek, mivel a május elsejei gyűlésen Marine Le Pen kijelentette: ő fehér lappal fog szavazni, és híveire bízza, tegyenek lelkiismeretük szerint. Ez hat és fél millió szavazótól fosztotta meg Sarkozyt. A meccs eldőlt, Hollande meglepően kis különbséggel győzött.

Balázs Ádám cikkében (Francia kilátások) tucatnyi név szerepel, akiket még az ÉS tájékozott olvasói sem ismernek, s ez nem baj. Viszont sem ő, sem Ádám Péter nem ír Jean-Luc Mélenchonról, a Baloldali Párt vezetőjéről, akivel a baloldal (a kommunistákat is beleértve) 11 százalékos sikert könyvelhet el, a legnagyobbat évtizedek óta.

Balázs Ádám legalább megemlíti a „német” és a Németország szót. A szerző téved: francia–német megbékélésre nem volt szükség, mert minden korábbi elnök első dolga volt, hogy kijelentse: a francia–német barátság megbonthatatlan. A szerző abban is téved, hogy a Sarkozy–Merkel-páros „megmosolyogtató”. A mostani elnökválasztási harc perdöntő eleme a német–francia tengely volt. Ám a két kiváló szerző elfelejti, hogy a francia választók többsége megelégelte a „szigor” a „megszorítás” politikáját, az Európai Központi Bank diktátumát (mind a bal-, mind a jobboldal így minősítette), és Hollande megígérte: felülvizsgáltatja az Európai Unió gazdasági és pénzügyi szerződéseit, amelyek (mindenütt) csökkentették az életszínvonalat és növelték a munkanélküliséget. Az Európai Unió eddigi, Németország vezette gazdaságpolitikájának megkérdőjelezéséről van szó. Az első Merkel–Hollande-találkozó nem ígért gyors megoldást. Egyvalamit köszönhet Sarkozynek a francia társadalom, írja Balázs Ádám: „igényt egy józan, konzervatív-liberális, humanista jobbközép politikai erőre”. Nem rólunk akart írni a rendkívül felkészült szerző? Egyébként mit jelent az, hogy „Sarkozy eleinte elfelejtett retúrjegyet váltani, amikor átevezett az Új Világba”? És a jobbközépnek mióta jelzője (Franciaországban) a „humanista”? A „nyirkos homlokú Brice Hortefeux” engem a szemérmetes Erzsókra emlékeztet, de persze, a stílust a szerző választja meg.

Az iszlámellenes retorikáról, illetve az „uszoda-vitáról” lehetett, sőt, kellett volna írni. Ez alapkérdés: ha évente kétszázezer bevándorló kap francia állampolgárságot és egyben szavazati jogot, hogy városi képviselőit megválassza, úgy a muzulmánok lakta városokban, kerületekben valóban külön napot adnak a nőknek az uszoda használatára és külön fogadónapot a városi tanács irodájában. Az uszoda persze jelkép; a témát nem lehet elintézni azzal, hogy szélsőjobboldali retorika. Az ominózus televíziós párbajban Sarkozy Hollande szemére hányta, hogy a szocialisták távol maradtak, amikor a parlament a burka utcai viseletének megtiltásáról szavazott.

A teljes kolumnából hiányzik egy tulajdonnév: Görögország. A görög válság végighúzódott a választási kampányon, és megkerülhetetlen lesz a parlamenti választási harcban. Kimenetelét és következményeit sem Merkel, sem Hollande nem tudhatja.

Nem volt szándékom újraírni az ÉS kommentárjait, amelyek véleményem szerint – enyhén szólva – hiányosan informálták az olvasókat.