Minősítgetések

Képtelen vagyok felfogni, milyen pozitív hozadéka származik abból hazánknak, ha a különleges lehetőségekkel rendelkező hírlapírók mindenáron azt próbálják velünk elhitetni, hogy a „nemzetközi sajtó gyűlöli Magyarországot”. Nem a szélsőségeseket, nem a politikusokat, nem a különleges hangnemet megütő sajtómunkásokat, nem a csendben dolgozó, tanuló polgárokat, hanem az egész országot. Azt az országot, amelyre ’56-ban csodálattal tekintett az egész világ, amelyiknek elismerték a bilincsek lazításában később kifejtett törekvéseit, a nyugati határnyitást és erőfeszítéseit függetlensége elnyerése érdekében. Mit vétett, véthetett ez az ország, hogy a rendszerváltozás után két évtizeddel kiváltsa a nyugati média gyűlöletét? Még jó, hogy ezt a szörnyű véleményt csak a médiához és nem az egész nyugati társadalomhoz kapcsolták. Az a tény, hogy az EU és a nyugati politikusok, a különböző sajtóorgánumok nem értenek egyet a 2010-ben és 2014-ben is kétharmados többséget szerzett kormány unortodox politikájával, aggódtak és aggódnak a demokrácia alapelemeinek megsértése miatt, azért legfeljebb politikusainkat marasztalhatják el, de semmiképpen nem gyűlölhetik az egész országot. Hiszen az a tény, hogy a 2014-es választáson – más kormányzásra képes erő hiányában – az ország lakosságából valamivel több mint 2 millió szavazó ismét a Fidesz (+KDNP)-re voksolt, sem jelenti azt, hogy ők a kormány minden intézkedésével egyetértettek volna. Hogyan lehet a nyugati véleményeket, kritikákat mindjárt gyűlöletként értelmezni? Az persze lehetséges és érthető, hogy a külföldi sajtó sohasem lelkesedett azokért a sajtómunkásokért, akik már 2010 előtt – amikor még érdekes módon senki nem gyűlölt bennünket – elképesztő jelzőkkel illették őket. Ezzel valóban nem könnyű szimpátiájukat elnyerni.

Az ilyen durva és igazságtalan állítások veszélyesek, mert akarva-akaratlanul beleivódnak a magyar közgondolkodásba. Ha sokat hangoztatjuk ezt a tételt, akkor óhatatlanul kialakul bennünk is egy hasonló ellenérzés a nyugati országokkal szemben, amire az égvilágon semmi szükségünk nincs. Bennünket sem a nyugati politikusok, sem a nyugati sajtó nem gyűlöl. Vannak, lehetnek sokan, akik aggódnak a szélsőségesek előretörése miatt, hiszen mi ezen a téren sokáig számos nyugati országnál valóban „jobban teljesítettünk”. Lehet, hogy nem értenek egyet a kormányfő megszólalásaival, EU-ellenes szabadságharcával, de emiatt sem őt, sem az ország lakosságát nem gyűlölhetik. A kritika, a más vélemény még nem gyűlölet! Jó lenne, ha a hazai médiafronton különleges helyzetben lévő véleményformáló újságírók nem élnének vissza lehetőségeikkel, nem próbálnák saját ellenérzéseiket a magyarság lelkivilágába betáplálni.