Bőrre megy

Betűméret növelése  Betűméret csökkentése


Nem gondolom, hogy be lehetne vagy kellene tiltani a körülmetélést. De azt igen, hogy ez esetben a vallás szabad gyakorlása a szülő nevelési jogán keresztül ütközik a gyermek testi sérthetetlenségének éppúgy alkotmányos jogával. Surányi László egy szót sem veszteget az alkotmányjogi dilemmára (Ne vedd el, amit nem adhatsz, ÉS, 2013/5., febr. 1.). Én viszont figyelembe veszem, hogy ezt a rítust a szóban forgó vallások elengedhetetlennek tartják identitásukhoz. Mérlegelve tehát a szemben álló jogokat egyetértek azzal a pragmatikus megfontolással, hogy – mint írtam – e „szokás büntethetősége alighanem több kárt okozott volna, mint amennyi előnnyel járna a fitymához való emberi jog érvényesítése”.

Mulasztás volt viszont, hogy túlságosan szűkszavúan foglaltam össze az erre vonatkozó új német törvényt, amely így – mint Surányi László írásából is kiderül – félreérthető lett. Így történhetett, hogy az általam használt kifejezést („orvosilag szakszerű”, németül „nach den Regeln der ärztlichen Kunst”, más fordításban „az orvosi szakma szabályai szerint”) ő az „orvosi úton”-nal helyettesítette, és úgy értette, hogy ezentúl csak orvos metélhet körül Németországban. Az „orvosilag szakszerű” azonban itt azt jelenti, hogy erre képzett szakember végezze a körülmetélést, és amennyire lehet, fájdalommentesen. Aki így nemcsak orvos, hanem mohel is lehet. Ha pedig mohel végzi a műtétet, alighanem elmarad a Surányi által rosszallóan emlegetett „állami felvilágosítás”. De amúgy miért lenne „állami”? Orvosi felvilágosítás a kockázatokról.

A törvény ilyenformán nem tilt meg semmit, nem vesz el semmit, nem próbál meg „gátat vetni a zsidó és muzulmán vallás egészének átadása elé”; ezzel szemben legalizálja az eddigi gyakorlatot legalábbis a zsidó rítusra vonatkozóan. Mert hat hónapos kor után már valóban csak orvos hajthatja végre a beavatkozást.

Surányi szerint nem ejtek szót arról, hogy a körülmetélés feltételezett betiltása esetén az érintett szülők külföldön végeztetnék el a műtétet. Úgy tűnik, elsiklott a mondat felett, amelyben „komoly ellenvetésnek” neveztem, hogy „a tilalom nyomán várható illegális műtéteknek éppen az érintettek látnák a legnagyobb kárát”.

További kifogása, hogy Pál apostolt idéztem, aki azt állítja, hogy a zsidóság igazi kritériuma nem a körülmetélkedésben, hanem a szív táján keresendő. De nem is az a baj, amit Pál mond, hanem hogy ő mondja, hiszen – miként Surányi írja – az, hogy rá hivatkozom, „kifejezetten a zsidó vallás elleni támadás”. Ilyen támadás nem állt szándékomban, nem is vélem annak, de ha úgy is lenne: egy vallást vagy akár a vallásosságot nem szabad kritizálni? Egyébként igaz, hogy olyan hitet találnék rokonszenvesnek, amely a szívben – és az értelemben – lakozik, amelynek nincs szüksége se rítusra, se dogmára, se hierarchiára.

Feltételezve egy vallás képességét szokásainak megváltoztatására továbbra is állítom, hogy elvileg jó kompromisszum lenne a jogok említett konfliktusában, ha az érintettek idősebb korban, önállóan dönthetnének körülmetélésükről. Surányi László ezt a nyelvvel állítja párhuzamba, és – a körülmetélést a vallással azonosítva – azt írja: „A nyelvet ugyanis, csakúgy mint a vallást, kapjuk”. És mi lenne, teszi hozzá, ha a nyelv elfogadásával is várnunk kellene döntésképes korunkig. Mert például, folytatja, nem biztos, hogy mindenki szeretné a német nyelvet elsajátítani, „amelyen meg lehetett fogalmazni azt a sok szörnyűséget, amely több millió zsidó kiirtásához vezetett”.

Könnyen belátható, hogy erről nem a német nyelv tehetett. Mindegy tehát milyen nyelven, csak beszéljen az a gyerek. Erre szüksége van, de körülmetélésre, sőt vallásra nem feltétlenül. Nem kétséges, a szülők ajándéknak szánják, ám csak később derülhet ki, hogy az érintett is annak tartja-e. A körülmetélés nem visszavonható. Ezért lenne jó meghagyni a döntést annak, akinek – ez esetben tényleg – a bőrére megy a játék.