Sándor György

a szerző további cikkei

Hahner Péter Problémáink forrásáról címmel John Keegan Az első világháború című könyvét ismerteti (ÉS, 2010/20., máj. 21.). A könyv az I. világháború borzalmairól és következményeiről szól. Hahner, a szerző munkájának ismertetése után, felveti az ismertetést záró kérdést: „Jó lenne tudni, hogyan alakult volna Európa története, ha 1914-ben sikerül elkerülni a világháború kitörését."

Válaszát Kosztolányi fogalmazásában foglalja össze: „Az emberi természet" a magyarázat erre. Tehát a bennünk lévő vadállat felelős mindazokért a borzalmakért, melyek annyi szenvedést okoztak, és amelyből mai életünk gondjai is fakadnak. Ezt a választ nem tartom kielégítőnek, és szeretném néhány szóval vitatni.

Ugyanakkor egyetértek Hahner azon válaszával, amelyet az ÉS megelőző számában Fekete György megjegyzéseire közölt. Való igaz, hogy a II. világháború áldozatai között nem szabad különbséget tennünk. Egy család gyásza, akinek egy tagja kétezer kilométerre hazánktól, a Donnál halt fagyhalált Hitlerért, épp olyan borzasztó, mint az, akinek családját pusztította el Auschwitzban Hitler. Ezt egy olyan „túlélő" mondja, aki ebből a pokolból élve tért haza. Aki tiszteli a méltó gyászt, és nem kedveli azokat az ügyvédi irodákat, amelyek ebből a borzalomból is üzletet csinálnak. Azért az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy az egyiket hősi halottként gyászoljuk, a család pusztulását lakosságunk egy része ma is „mocskos zsidóként" említi.

De amennyire igazat adok az előző vitában Hahner Péternek, legalább annyira nem elégít ki a „mi lett volna, ha" - kérdésre adott válasza. Kiváló tudósok egész sora erre a kérdésre, hogy kik a felelősök az I. világháború pusztításaiért, más választ adnak.

Idézzük Polányi Károly, az oxfordi egyetem tanárának alapvető művét, amelynek címe: A nagy változás. (Első kiadás, London, 1946. A második, átdolgozott kiadást 2004-ben adta ki magyarul a Napvilág.) Polányi könyve a XVIII. és XIX. század gazdaságtörténetével foglalkozik. Ezt írja: „A XVIII. század ipari forradalmának lényege a termelési eszközök szinte hihetetlen fejlődése, amelyet az egyszerű emberek életének katasztrofális szétzilálódása kísért. (...) Tette ezt a haszonelvűség durva maróanyagával, amelyhez a tudatosságot nélkülöző növekedés állítólagos öngyógyító képességébe vetett kritikátlan bizalom társult. (...) A gépi termelés egy kereskedő társadalomban gyakorlatilag nem kisebb átalakulást feltételez, mint a társadalom természeti és emberi szubsztanciájának (lényegének) átalakítását árúvá, (...) darabokra kell törnie az emberi kapcsolatokat, és megsemmisüléssel kell fenyegetnie természetes élőhelyeit. Ez a veszély ténylegesen fennállt." (...)

Határozott az álláspontja a különböző ideológiákat illetően. „Ami a tényeket illeti, Adam Smith állítása az első emberek gazdasági pszichológiájáról épen olyan téves volt, mint Rousseau-é, a vadember politikai pszichológiájáról. A munkamegosztás, ez a társadalommal egyidős jelenség a nem, a földrajzi környezet és az egyéni képesség tényeiben rejlő különbségekből ered, és az ember állítólagos hajlama a cserére és a kereskedésre majdnem teljesen koholmány. Arisztotelész (...) több mint 2000 évvel ezelőtt (...) a Politika bevezető fejezetében írt az önellátás és pénzkeresés között meglévő összefüggésről. (...) Valószínűleg a legprofetikusabb figyelmeztetés, amely valaha elhangzott a társadalomtudományok területén. Annyi bizonyos, hogy a témának még mindig a legjobb elemzése. Arisztotelész a nyereségre termeléssel szemben a felhasználásra termelést tartja tulajdonképpen az önellátás lényegének. (...) Végső soron ezért van a társadalom egész szervezetére kiható következménye annak, hogy a gazdasági rendszert a piac irányítja: ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a társadalom a piac függelékeként működik. Ahelyett, hogy a gazdaság lenne beágyazva a társadalmi viszonyokba, a társadalmi viszonyok vannak beágyazva a gazdasági rendszerbe. A gazdasági tényező vitális jelentősége a társadalom léte szempontjából minden más eredményt kizár." És itt következik az a látomás, amely valóban bekövetkezett a neoliberalizmus teljes diadala idején, mikor ez a felfogás súlyos válságba vitte a világ gazdaságát napjainkban. „Ha egyedül a piaci mechanizmus irányítaná az emberek és természeti környezetük sorsát, sőt, még a vásárlóerő mennyiségét és felhasználását is, a társadalom elpusztulna. Mert az állítólagos »munkaerő-árut« nem lehet ide-oda tologatni, összevissza felhasználni, netán felhasználatlanul hagyni, anélkül, hogy ez ne hasson arra az egyénre is, aki történetesen e sajátos áru hordozója. Az ember munkaereje fölött rendelkezve a rendszer mellékesen rendelkezik az ehhez a címkéhez tartozó fizikai, pszichés és morális »emberi« entitással. A kulturális intézmények védőernyőjétől megfosztva az emberek belepusztulnának a társadalmi elhagyatottságba: meghalnának a heveny társadalmi felfordulás áldozataként, erkölcstelenség, perverzió, bűn, éhhalál következtében. A természet elemeire hullana szét, a környezet, a táj szeméttelepekké válna, a folyók elszennyeződnének, veszélybe kerülne a katonai biztonság, összeomlana az élelem- és a nyersanyagtermeléshez szükséges hatalom. Végül: a vásárlóerő piaci irányítása időről időre csődbe juttatná az üzleti vállalkozást, mert a pénzszűke és a pénzbőség éppoly végzetesnek bizonyulna az üzletre, mint az árvizek és az aszályok a primitív társadalom tagjaira. Vitathatatlan, hogy a munkaerő, a föld és a pénzpiacok valóban lényegesek egy piacgazdasághoz. De egyetlen társadalom sem bírná ki a lehető legrövidebb ideig sem e durva fikciórendszer hatásait, ha emberi és természeti szubsztanciája, valamint üzleti szervezete nem lenne védve ennek az ördögi malomnak a pusztításától."

Ezután még részletesen tárgyalja a liberális krédó kialakulását, és így összegezi a létrejött társadalmi formációt: „Összegezve: A gazdasági liberalizmus és a laissez faire ellen irányuló ellentmondás a spontán reakció minden félreismerhetetlen jegyét magán viselte. Számtalan, egymástól független ponton indult meg anélkül, hogy bármilyen követhető kapcsolat vagy bármilyen ideológiai összhang lett volna közvetlenül az érintett értékek között."

Ezt az alakulatot a többi nyugat-európai ország is követte. Az Angliában végbemenő polgári forradalmat követte a holland polgári átalakulás, majd a francia forradalom utáni utat minden európai ország, lehetőségeihez képest, igyekezett követni.

A nagy különbség, hogy a XIX. században, a Bécsi Kongresszuson, hosszú viták alapján létrehozták a valuták közötti csere szempontjából az aranyalapot, és lényegében megállapodtak, hogy ki hogyan részesedik a felosztott európai területekből. A XIX. század végéig a megállapodás lényegében jól működött, csak három kisebb háború megvívására került sor: a krími háború, a cár sajnálatos beavatkozása szabadságharcunkba és a poroszok párizsi bevonulása volt a század mérlege.

Közben kialakultak a nemzeti államok, és az egyenlőtlen fejlődés odavezetett, hogy felmondták az aranyalapot, és külön konfliktusok támadtak az egyes nemzeti érdekek között. A technikai fejlődés és a nacionalista ideológia intenzív terjesztése miatt az ellentétek egyre éleződtek. Különösen a zsákmány, amelyet a gyarmatosítás biztosított ezeknek a hatalmaknak, lett a vita tárgya. A század végére a későbben kifejlődő német ipar elhagyta az angolok termelési kapacitását, és részét követelte a zsákmányból.

Az I. világháború azért tört ki, mert a tőkések számára az új fegyverek kipróbálása is profitot ígért. Bekövetkezett, amiről Polányi írt, hogy a politikát mindenekelőtt a gazdasági profit, a piac érdeke határozta meg. Az elszédített tömegek nemzeti lelkesedésükben mentek a vágóhídra. Több mint kilencmillió ember halt meg a harctereken, és tízmillió a legyengülésé, az éhség és a járványok következtében.

Ez a borzalmas küzdelem az egész század történetére kihatott, és tette a XX. századot, Hobsbawm-mal szólva, a szélsőségek korává.

Természetesen ebben a már Arisztotelész által embertelennek minősített és eltorzult kapitalista társadalom felelőssége egyértelmű. Arra a kérdésre tehát, amit Hahner John Keegan könyvének ismertetése után felvet, egyértelmű a válasz! Természetes, hogy ebben szerepel a „bennünk lévő vadállat" pszichológia motívuma is, de egyértelmű, hogy a piacnak az emberi élet teljessége fölé való emelkedése okozta az I. világháború kitörését.

Ezt az álláspontot képviselik a XX. század kiváló történészei.

Hogy aztán a történelemnek ilyetén való alakulása nekünk, magyaroknak, micsoda tragédiákat jelentett, ez már egy más tanulmány tárgya.