Európának szüksége van bevándorlókra

Interjú Andor Lászlóval, az Európai Unió korábbi, foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosával

INTERJÚ - LIX. évfolyam, 48. szám, 2015. november 27.

„A mostani európai menekültkrízist nem az okozza, hogy a bevándorlók száma elviselhetetlenül nagyra nőtt volna, hiszen a gazdasági válság korábban meredek csökkenést okozott az Európába irányuló migrációban, az 2008 és 2012 között gyakorlatilag megfeleződött. A mértéke tehát nem tér el jelentősen a válság előttitől, a természete azonban igen” – mondja Andor László. Szerinte az egyik legfontosabb, legkeményebb kérdés, hogy a különböző EU-tagországokban egészen eltérő eséllyel lehet menekültstátuszra pályázni. Van olyan ország, ahol ennek az esélye 60-80 százalék, például az önmagát enélkül is reprodukálni képes, magas termékenységi mutatókkal rendelkező Svédországban, és van, ahol mindössze 4-5 százalék. A fogyatkozó népességű Magyarországon pedig még ennél is kevesebb.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 47. szám, 2022. november 25.
LXVI. évfolyam, 35. szám, 2022. szeptember 2.
LXIII. évfolyam, 23. szám, 2019. június 7.
Élet és Irodalom 2024