Edward Albee (1928–2016)

Bolgár György telefonos műsorában hosszabb ideje van már egy alrovat, amelyben különböző ellenzéki beállítottságú embereket kérdez meg arról, mit lehet tenni a mostani kormányhatalommal szemben, és mit kellene majd tenni akkor, amikor a kormány megbukik, és a helyébe lépő politikai erő új struktúrát épít, új elképzelésekkel és intézményi rendszerrel. Hogy a mostani társaság miként tűnik majd el a kormányzati hatalomból, az általában nem kérdés.

Mindenesetre a legváltozatosabb vélemények jönnek az alkotmányozó nemzetgyűléstől a szigorú büntetőpereken keresztül az azonnali elszámoltatásig – utóbbival kapcsolatban föltétlen elgondolkodtató, ha van valamiben társadalmi egyetértés, akkor abban biztosan, hogy azok, akik eddig kormányoztak, nyilvánvalóan loptak is. Szép sorrendben, ahogy megkaparintották a kormányrudat. Jöttek és loptak, amit tudtak. Semmi sem áll távolabb tőlem, mint az ilyen szimpla népi igazságok, és az is ténykérdés, hogy a lopás köznapi értelemben egészen mást jelent, mint a büntetőjogban. 

Megjegyzések az intézményi hangsúlyokról

Az itt leírt történet önmagáról és Ukrajnáról szól, nincs magyar áthallása. Ránk érvényes tanulsága viszont van. Az egyik, hogy ha meg akarjuk érteni egy másik ország belviszonyait – vagy azt akarjuk, hogy mások megértsék a miénket –, nem lehet beérni a közhelyekkel és az analógiákkal. A valóságos politika nem pankráció Jó és Rossz között, ahol az első ránézésre felismert Jónak kell drukkolnunk, és akkor minden rendben lesz, hanem külön tájékozódás nélkül követhetetlen, sok szereplős játszma, ahol a szereplők a jó–rossz skála sokféle pontján lehetnek bármely pillanatban, s onnan el is mozdulhatnak. A másik, hogy a korrupció elleni harc, akármilyen látványos, önmagában senkit sem tesz pozitív hőssé. Nem visz közelebb egy országot – ismétlem, önmagában – sem a működő demokráciához, sem a jóléthez.