Többnapos hullát találtak a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház kilencedik emeletének vécéjében, a beszámolók szerint egy Gizike nevű takarítónő lelt rá a megboldogultra, miután feltűnt neki, hogy az egyik fülke belülről be van zárva, s barnás lé folydogál ki belőle. Muszáj ezt ennyire brutálisan leírni, tudniillik az eset nyilvánosságra kerülése után nem sokkal Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért politikusa a helyszínen járt, s Facebook-bejegyzésében tette közzé a látottakat: „Ocsmány bűz az egész helyen, nincs WC-papír, nincs kéztörlő, csak hideg víz folyik a csapból, az egyik WC-n nincs lehúzó, a másikat nem lehet bezárni, az ablakot madzagok tartják, nem lehet becsukni. Amikor bementünk, tárva-nyitva volt az ablak, gondolom, a szag miatt. Ez így télen a szülészeti osztály mellett enyhén szólva veszélyes.”

Eddigi megnyilvánulásai a globalizáció eredményeit megkérdőjelező, protekcionistábbá váló, egyoldalú érdekérvényesítésre törekvő amerikai gazdaság-, azon belül külgazdasági politikára engednek következtetni, ami összességében hátrányosan fogja érinteni a világgazdaság fejlődését.

 

 

Kormányszinten megy az összevissza beszéd Pharaon-ügyben. Ráadásul méltatlan színvonalon, lenyomatra alkalmatlan ujjbegyekről, aztán hogy túl sok neve volt Pharaonnak (NB. Ságvári Endrének harminckettő volt), ez a Pharaon nem az, mígnem szólásra emelkedett a kormányfő, és figyelmeztetőleg emelve mutatóujját azt mondta szocialista képviselőtársának, hogy vigyázzon, ne akarjon túl sokat tudni, nehogy valami amerikai titkosszolgálati játszmába keveredjen.

Aki ma amerikai titkosszolgálati játszmába keveredhet, az a magyar miniszterelnök. Pharaon 2014-ben jelent meg Magyarországon, akkor, amikor a magyar–amerikai kapcsolatok mélyponton voltak, napirenden a kitiltottak ügye, Vida Ildikó adóügyi főnök nehezen feledhető látogatása Goodfriend nagykövetségi ügyvivőnél, jegyzékváltások, majd a kapcsolatok teljes jegesedése. Aligha hihető, hogy egy világszerte keresett bűnözőről az amerikai hatóságok ne tudták volna, hogy magyar földre lép. Bizonyosan tudták, és az is hihetetlen, hogy a magyar hatóságoknak ne lett volna tudomásuk arról, ki is Ghaith Pharaon. A valószínűsíthető, több nemzetbiztonsági szakember véleménye szerinti verzió azt igazolja, hogy a hazai szervek jelezték a kormánynak, legalábbis a kormányfőnek Pharaon biztonsági szempontok szerinti különös jelentőségét, de a politikai vezetés valamilyen okok miatt úgy tett, mintha nem lenne benne kockázat. Az amerikai szervek pedig nem jeleztek, ilyenformán a dolgok jelenlegi állása szerint, ha volt valamiféle nemzetbiztonsági csapda – abba nem Harangozó Tamás szocialista képviselő gyalogolt bele, hanem a kormányfő. Nem tudni, mi az a magasabb szempont, amely fölülír nemzetbiztonsági megfontolásokat, de a fölülírás ténye nagyon is életszerű, mint ahogy az is, hogy az Egyesült Államok szerveinek sem volt ellenükre, hogy a magyar kormány valamiképp sáros lett ebben az ügyben.

Hasonló tőről fakadhat a lassan egy éve kirobbant Quaes­tor-ügy is. A jelenlegi feltételezés szerint Tarsoly Csaba zavar nélkül folytathatott olyan pénzügyi manővereket, amelyeket már rég jelezni kellett volna, de ilyen jelzés nem érkezett – legalábbis olyan, amelyik ezt leállíthatta volna. A Nemzeti Bank illetékese ugyan tájékoztatón jelentette be, hogy valótlan állítások miatt feljelentést tesz Tarsollyal szemben, mondván, a pénzügyi ellenőrzés folyamatosan küldött jelezéseket a Készenléti Rendőrség bűnügyi apparátusának, mindezek tetejében az időközben jegybanki felügyelet alá helyezett ellenőrzési szerv a kötvénykibocsátásokat nem elbírálja, hanem tudomásul veszi. Igen zavaró körülmény, hogy a Tarsollyal kiváló kapcsolatokat ápoló külügyminiszter felügyelete alá tartozó minisztériumi szervek nemcsak pénzük jelentős részét fialtatták a Quaestornál, hanem a krach kitörése előtti pillanatban ezek a szervek voltak azok, amelyeknek alkalmuk volt kimenteni pénzüket, úgyszólván mindenki mást megelőzően.

Pharaon és Tarsoly története nyilván távol eső ügyek, de egészen biztosan azonos tőről fakadnak: mindkét botrányt az intézményrendszer tudatos és módszeres elgyengítése tette lehetővé. A miniszterelnök és társai úgy gondolják, hogy kormányzásuk akkor zavartalan, ha az állam működéséből kiiktatják a fékek és ellensúlyok sokat emlegetett, de mint láthatjuk, szörnyű módon hiányzó rendszerét, azzal sem törődve, hogy a kiiktatott elemek nemcsak az ellenzék kontroll-lehetőségeit gyengítik, hanem egyszersmind az állami védekező rendszer is sérül. Nem állíthatom teljes bizonyossággal, hogy ha normálisan működnek az Országgyűlés bizottságai, akkor egy Pharaon-ügyben még a beutazás engedélyezése előtti ülés elháríthatta volna a vele kapcsolatos botrányt (ami ha tetszik, ha nem, még nem ült el, és lesznek fordulatai), de az biztos, hogy egy kontrollelemmel több lett volna. A kormányzati kamarillázás sem biztos, hogy egyszerűen túllépett volna egy bizottsági határozaton, bár túl sok illúzió ne legyen.

A Quaestor-botrány is kisebb lett volna, akár el is maradhatott volna, ha a pénzügyi ellenőrzés rendszere működik. Ez sem biztos, természetesen, mert tudjuk, a Postabank rossz, helyenként jogszerűtlen lépései, sőt a K&H hasonló intézkedései sem akadtak fenn az ellenőrzés rendszerén, de ha komolyan vesszük a jogállamiságot, akkor csakis kontrollszervek normális és szigorú működése lehet a megoldás. Kétségtelen, ma az ilyen rendszertől megfosztott, lecsupaszított állam képtelen ellenállni, de ne legyen kétség, ettől a kormányzat is gyengébb, még ha ezzel a kormányfő maga nem törődik. A fékek és ellensúlyok kikapcsolása teljes politikai amatörizmus, amiről ez esetben azt sem tudni, hogy tyúk vagy tojás: a féknélküliség teszi lehetővé az amatőrséget, vagy fordítva, amatőrsége hiteti el Orbánnal, hogy elvan ő hozzáértő, bár neki kellemetlen itntézményrendszer nélkül. De bárhogy is, ilyen szempontból mindenki mást megelőzően ő maga a legnagyobb biztonságpolitikai veszélyelem.

Idevágó példa akad bőven. 1959-ben a Fidel Castro vezette forradalmárcsapat bevonult Havannába egy szabad rendszer ígéretével. Fiatalok voltak, jóképűek, a fellegeket lovagolták. A kegyelmi állapot néhány hónapig tartott, aztán a két Castro fivér Che Guevarával magához ragadta a hatalmat, és utána senki sem szólhatott bele, mit művelnek. Még meg sem öregedtek, mire ugyanolyan diktatúrát építettek, mint Batistáé volt. 

Kovács Zoltána szerző további cikkei

 Fidel Castro pályája világpolitikai szemmel pontosan olyan volt, mint a beszédei: az izgalmas, sokat ígérő kezdet után a közepe felé már mindenki csak azt várta, hogy véget érjen – de persze hiába.

E sorok írója a Magyar Rádió Tudományos Szerkesztőségének munkatársaként jelen volt a Technika Házában tartott bemutatón. Miután a rendezvény alatt végig nem derült ki, hogy pontosan mi is volt az említett magyar tudósok szerepe a misszióban, a hiteles tájékoztatás érdekében levélben megkerestük a NASA-t, illetve Bejczy Antalt. Annál is inkább, mert a misszió honlapján nem találkoztunk a három magyar nevével. Továbbá a Magyar Űrkutatási Iroda akkori vezetője, Both Előd is úgy nyilatkozott, hogy számára sem világos, miben is áll a magyar közreműködés. 

A NASA-tól azt a választ kaptuk, hogy Bejczy Antal nem vett részt a Pathfinder/Sojourner-misszióban. Telerobotikai munkássága, a marsjárók kifejlesztését célzó ’70-es, ’80-as évekbeli kutatásai azonban inspirációt jelentettek. Greguss Pálról és Pavlics Ferencről egyáltalán nem tettek említést.

Mit ne csináljunk Magyarországból?