SZÉP MAGYAR SZÓTÁR

PÁRATLAN OLDAL - LII. évfolyam 7. szám, 2008. február 15.

találmány: Aznap reggel úgy pattant ki az ágyból, mint akit ágyúval lőttek ki. Zseniális ötlete támadt, amit mindjárt föl is rajzolt, és még nem volt dél, mikor belépett a találmányi hivatal ajtaján. Ott tudta meg, hogy az utóbbi három évben tízszer adták be ugyanezt a találmányt.

uszoda: A fedett uszodában lekapcsolták a villanyokat, az épület bezárt. A tusolóban csöpögött a csap, a vízforgató kis kortyokban szürcsölte a vizet. A férfi előmászott az öltözőből, kikapcsolta a riasztót, átöltözött, és elmerült a sötét vízben. Egészen hajnalig úszott. Aztán letusolt, öltözött, bekapcsolta a riasztót, és elbújt az öltözőszekrényben.

üllő: A két kovács ritmust vert az üllőn forgó izzó vason, mely lassacskán elnyerte formáját. A hosszú rúd végére menetet vágtak, tárcsákat csavartak rá, majd telefonáltak a főkertésznek. Jöhet, uram, kész az unokának szánt karácsonyi ajándék.

választ: Az asszony hírét vette, hogy gyönyörű fikuszokat árulnak a boltban. Mire odaért, már csak két darab árválkodott a díszrekeszben. Két teljesen egyforma fikusz. Képtelen volt választani. Egészen addig a boltban maradt, míg valaki meg nem vette az egyiket.

zenész: Szombaton délelőtt csirkét sütött az asszony, fia pizsamában ült a konyhaasztalnál, és a tojásszeletelőn hárfázott. Az asszony lopva odasandított, és elképzelte a tömött koncerttermeket, melyekben híres zenészként hajlong a fia. És még azt is látta, hogy a pódiummal szemközti páholyban egy ismeretlen férfi megfogja a kezét.

Podmaniczky Szilárd

A szerző további cikkei

LVIII. évfolyam, 30. szám, 2014. július 25.
LVII. évfolyam, 51-52. szám, 2013. december 20.
LVII. évfolyam, 43. szám, 2013. október 25.
Élet és Irodalom 2024