Domokos Mátyás utolsó levele

Megdöbbent Lengyel Balázs Domokos Mátyás hirtelen halálán (Ami igazán különös, ÉS, 2006/28.). Hétfőn beszélt vele, pénteken már nem élt... Én is megdöbbentem.

Szombaton, június 9-én jelent meg a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában ismertetésem a Domokos Mátyás szerkesztette gyűjteményes kötetről: Illyés Gyula József Attiláról. Előtte telefonon értesítettem, hogy el ne kerülje a figyelmét, s meg is beszéltük a könyv néhány tanulságát. Magam levél helyett inkább nyúlok a kagylóhoz, Matyi csak akkor telefonált, ha üzenetrögzítőn találta keresésemet: olyankor visszahívott. Máskor szívesebben írt levelet. Szép, szabályos sorközzel, margóval, friss szalaggal, formás levelet. Most is:

Budapest, 2006. június 12-én.

Kedves Laci,

hadd köszönjem meg írásban is, ahogyan foglalkoztál a Magyar Nemzet hasábjain az Illyés Gyula József Attiláról c. kiadvánnyal kapcsolatos szerkesztői munkámmal. Köszönöm.

S hadd térjek vissza néhány szó erejéig telefonbeszélgetésünk egyik témájára, a monogramok feloldásának a problémájára. Egyáltalán nem vagyok benne bizonyos, hogy helyesen jártam el, de úgy gondoltam, hogy mivel nem kritikai jellegű kiadványról van szó, tiszteletben tartom Illyés eredeti szándékát, aki hol kiírta, hol csak monogrammal jelölte, mikor, kiről beszél, vagy kikre céloz. Ennek a szerzői kettősségnek vagy következetlenségnek a belső indítékait ugyan ki tudná hitelt érdemlő módon interpretálni? - De van bennem egy vulgárisabb megfontolás is: a kor irodalmában járatos olvasók jegyzet nélkül is megfejthetik, kire, kikre utal Illyés; vannak azonban olyan monogramok is, amelyekről - én legalábbis - nem tudom, nem tudnám kideríteni, kit, kiket takarnak, már pedig, ha ezek feloldatlanul maradnának, akkor - figyelembe véve az Illyés emléke körül terjengő általánosan mondható rosszindulatot - az a nemkívánatos látszat is keletkezhetnék, hogy a feloldatlanul maradt jelölések "sötét titkokat" takarnak, s nem hinné el senki, hogy ezek csak az ártatlan tudatlanság természetes következményei.

Ami pedig a névmutatót illeti: erre valóban nem gondoltam, ezért nem is mentegetem magam azzal, hogy az ilyesminek jobbára csak azok örülnek, akik meg akarják spórolni e nem túl terjedelmes könyvecske elolvasását. (S mikor ezt írom, groteszk módon az irodalom "szakembereire" gondolok elsősorban.)

Még egyszer köszönöm írásodat. Barátsággal üdvözöl:

Domokos Matyi

A levelet szerdán, 14-én délelőtt kézbesítette Szőregen a posta. Most is a telefon után nyúltam. Matyit otthon találtam. Megvitattuk nézeteltéréseinket, és sikerült meggyőznöm, hogy a betűjegyeket ma még mi jobban föl tudjuk oldani, mint húsz év múlva az utókor; s a névmutató minket is szolgál majd egy év múlva, amikor vissza akarunk keresni valamit, de már nem emlékszünk, hol olvastuk, s ezért nem kell végiglapozni újból a könyvet... Ígérte, ha új kiadás lesz, pótolja a névmutatót.

S mint annyiszor, most is elmélkedtünk kicsit a halálról. Magam nyolcvanon túl, Matyi még valamivel innen, abban megegyeztünk, hogy dolgoznunk kell, alkotnunk, "míg föl nem fordulunk..." Dum spiro, spero.

Ő sem gondolta, hogy ez számára már nem adatik meg.

Péter László