„A Viktor nem engedi”

De ennél sokkal súlyosabb, hogy ennek a rendkívül erkölcsös és böcsületes embernek miért természetes az, ha valaki magánbeszélgetésben egészen mást mond, mint nem magánbeszélgetésben.


Kisebb botrányt okozott a hét elején, hogy az igazságügyi bizottság ülésének kezdete előtt – már a teremben – a Hír Tv mikrofonja felvette Rubovszky György elnök néhány mondatát, amelyben releváns gondolatokat fogalmazott meg a hazai parlamentarizmus működése szempontjából. A világ legtermészetesebb módján közölte a bizottsági alelnökhöz fordulva, hogy Áder János a következő ciklusban már nem lesz elnök: „A Viktor nem engedi meg” – jelentette ki jól hallhatóan, annak ellenére, hogy bizonyos lehetett szavai rögzítésében, már csak azért is, mert alelnöke figyelmeztette erre. Aztán egy másik, elnöki hatáskörébe tartozó ügyről kezdett beszélni ugyanúgy, mit sem törődve azzal, hogy aznap este még viszontláthatja magát a televízióban. Egy jobbikos javaslattal kapcsolatban fogalmazott úgy, hogy akár házszabálysértés árán is megakadályozza a napirendre vételét – mondta úgy, hogy ekkor már Vas Imre képviselőtársának is alighanem kellemetlenné vált ez a diskurzus, figyelmeztette is, hogy egy tévékamera is a teremben van. „Ezt a mennyiségű hangot csak nem tudja rögzíteni” – válaszolta a KDNP‑s politikus, azonban tévedett, így tudta a Hír Tv kamerája rögzíteni azt a gondolatsort is, amelyben az igazságügyi bizottság elnöke (még egyszer: a magyar parlament igazságügyi bizottságának elnöke) kifejtette, hogy 1994 óta, mióta ő országgyűlési képviselő, Áder János a legalkalmasabb államfő, jól szolgálja a Fidesz érdekeit is. „Ennél ügyesebben [...] egyetlen lényeges kérdést nem adott vissza úgy, hogy megakadályozta volna” – mondta.


Kovács Zoltán
Publicisztika
Feuilleton
Harcok fegyver nélkül

Emlékezem, tehát vagyok. Ha nem másként, hát közhely gyanánt. Csakhogy attól tartok, hogy a közhely túl hanyag öltözéke a gondolatnak. Alain Finkielraut egy beszélgetőkönyv bevezetőjében figyelmeztet, hogy „csak azért engedünk az emlékezés parancsának, hogy büszkék lehessünk rá, mennyivel magasabb rendű a mi mostani tudatunk az előítéletekkel, kirekesztéssel és bűnökkel teli múltnál.” De vajon jogos-e ez a büszkeség? Csaknem egy évtizeddel  később, 2016-ban, „ egyes törékeny és fenyegetett helyeken” nem tűnik meggyőzőnek a benne foglalt remény.  

Szilágyi Júlia
Próza
Interjú
Egy ossi és egy wessi gyermekkora

Közös könyvük, az Odaát és odaát. Két német gyermekkor az egyik szerzőnek az NSZK-ban, a másiknak az NDK-ban töltött gyermekkorát írja le. Azonos a könyv két részének felépítése, azonosak a fejezetcímek, és egyazon napon ér véget a két elbeszélés, valamint a két gyerekkor is: 1989. november 9-én, a berlini fal leomlásának napján. David Wagner, aki a Rajna-vidéken, a Bonn melletti Andernachban nőtt fel, ezen a világtörténelmi jelentőségű napon, egy nagy buli után épp dolgozatot ír az iskolában, a kelet-berlini illetőségű Jochen Schmidt pedig egy, az NDK Nemzeti Néphadseregében, tűzőrségben töltött éjszaka után értesül az eseményről. A jelentőségét nem pontosan fogja fel, jobban örült volna, ha hagyják kicsit még aludni. A két íróval a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon készült interjú.

J. Győri László
Vers
Visszhang
Könyvkritika
Páratlan oldal