Csodazongora

Csak most derült ki, hogy hat héttel ezelőtt az ország miniszterelnöke a Zeneakadémián járt egyik éjjel a feleségével, néhány miniszterrel és üzletemberrel, ahol az üres nagyteremben mutattak be neki egy kormány- és jegybanktámogatással készült, több tízmillió forintot érő zongorát. A csodahangszeren mindjárt rögtönzött koncertet is adott Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, utána pedig a notabilitások is kipróbálhatták a zongorát. Sajnos a tudósításokból az már nem derült ki, hogy a miniszterelnök is a billentyűk elé ült-e, s ha igen, akkor az állami tévé miért nem ezzel kezdte reggeli híradóját.

Utóbbi megjegyzést természetesen csak tréfának szántuk, hiszen nagyon is tudjuk, hogy nem minden tartozik a nagyközönségre, mi a magunk részéről a zárt kapus zeneakadémiai koncertet is legalább ötven évre titkosítottuk volna.  Akárcsak a miniszterelnök vidéki látogatását. Amint arról a kormánysajtó igen részletesen beszámolt, hét elején a miniszterelnök másfél órán belül előbb jó barátjának, bizonyos Flier János nagygazdának, majd Alcsúton másik jó barátjának, Mészáros Lőrinc nagygazdának az állattartó telepét avatta fel, az egyik jó barát marhát, a másik jó barát disznót tart majd. 


Megyesi Gusztáv
Feuilleton
„Toronyórát aranylánccal...”

Ha visszagondolok a múltra, vagyis erre a számomra már hosszú évek óta lezajlott, illetve múlthoz tartozó időszakra, amikor rámbízták a Párhuzamos történetek franciára való átültetését, és ámbár köztudott, hogy a múlt letompítja a sebhelyes éleket, azaz megszépíti s átszínezi, ha feledésbe nem is süllyeszti az át- és túlélt gyötrelmeket, kérdéseket és kereséseket, óhatatlanul eszembe jut egy bizonyos lidércnyomás, ami körülbelül így szól:

Marc Martin
Próza
Vers
Visszhang
Könyvkritika
Páratlan oldal