Lovasberényen is túl

De azért akárhogy is: a legjobb mondat ez év február 26-án hangzott el a kormányfő szájából, amikor napirend előtt beszámolt a megelőző heti európai csúcsról: „...sikerült a britekkel együtt megreformálni az uniót, és végre Európában is elfogadják a magyar megoldást. Vagyis a kerítésépítést.”

A britek már nincsenek az unióban, azt pedig, hogy a kerítésépítési ötlet az euroatlanti reformtörekvések komoly teljesítménye lenne, csakis a magyar miniszterelnök gondolhatja komolyan. A kerítés az ő, továbbá Bakondi György főtanácsadó és Pintér Sándor miniszter közös szellemi terméke: e három európai beágyazottságú gondolkodó együttes intellektuális erőfeszítésének produktuma. A pengés kerítés. Különös, hogy ilyen szűk horizonttal milyen messzire lehet jutni. Közben persze szakadatlan a beszéd nagy ívű tervekről, középhatalmi álmokról, de ami épül, az nem több, mint pengekerítés meg futballpálya. Végtére, milyen tragikus is egyben ez az életpálya! Térségi szupremáciáról álmodik, de ami épül, az a Bicskéig futó kisvasúti vágánypár. Lázas hajnalon arra riad, hogy egyszer majd akár Lovasberényig is. 


Kovács Zoltán
Feuilleton
A konzervatív beszédmód mint zsákutca

Azért téved, mert minden ellenszenve ellenére kizárólag a baloldali értelmiség véleményére ad, a posztmodern szekértolóitól várja az elismerést. A „népieket” még annál is jobban lenézi, amennyire az „urbánusok” emancipációs szándékaitól rázza a hideg. Kikéri magának, hogy ő kisebbségi, reprezentatív lírát művelne. Őrlődése megható. „Népi körökben engem is sokszor idegesít a Márai-tapasztalta műveltség-deficit, de el vagyok átkozva, állandó ››feszültségben élek‹‹, mert urbánus társaságokban meg legalább annyira zavar a túlzott polgáröntudat, sőt dölyf. (S miért és hogyan kell a származástól ››megszabadulni‹‹? Miért kellene erőltetni, ami lehetetlen?)” (Einstein, 96.)

Sipos Balázs
Próza
Interjú
„Vonakodva állok be -izmus feliratú zászlók alá”

Történészként jelenleg a trianoni döntés társadalomtörténeti hatásait kutatja, ezért hónapokat ült a zentai levéltárban, főállásban szabadúszó reklámszövegíró, első kötete, az Ida és az aranygyapjú című ifjúsági regény 2003-ban jelent meg. Történelmi krimisorozatának első darabja, A fekete zongora 2010‑ben látott napvilágot az Agave Kiadónál; ez a regény ismertette meg az olvasóval Dávid Veront, a múlt századforduló Ókanizsáján (majd a további kötetekben Budapesten, Balatonfüreden és Abbáziában) egyre-másra gyilkosságokba botló hobbinyomozót. A Dávid Veron-sorozat negyedik kötete, az Arany cimbalom (Agave, 2014) után – amely a Rózsa Sándor-mitológiára épülő feszült, sötét túszdráma – Baráth Katalin korszakot és részben műfajt váltott: a könyvhétre megjelent Arkangyal éjjel főhősnője „újlipóti Batmanként” nőket bántalmazó férfiakra vadászik a pesti éjszakában, hogy aztán kénytelen-kelletlen nyomozóvá avanzsáljon, és megpróbálja kideríteni, ki támadta és erőszakolta meg a lakótársát éjjel a bulinegyedben. (Bárány Tibor kritikája a regényről az ÉS-ben: Túl a sablonokon, 2016/23., jún. 10.) A szerzővel friss könyve kapcsán nőkről és krimiről, erőszakról és feminizmusról beszélgettünk.

Réz Anna és Bárány Tibor
Vers
Könyvkritika
Páratlan oldal