Nehéz azt mondani

Van úgy, hogy a labda kifelé pattan a kapufáról, filozofálgat a tapolcai vereség után facebook-oldalán a miniszterelnök, jelezve azt, hogy nem óhajt sem értékelni, sem szembenézni a keserves tényekkel. Pártjának frakciója sem értékelt, újabban állnak a parlamenti patkóban, és csendesen számolják számarányuk százalékban mért csökkenését. Pedig az Újpest után még egyszerű lokálisnak remélt gyengülés Veszprémben és Tapolcán már egyértelmű strukturális bajokat mutat, és azt is, hogy a zilálódás nem időszakos, hanem folyamatos, de legalábbis elhúzódó jellegű. A ciklus második évében ez még nem jelez vereséget, de az elnyújtott gyengülésbe már számos politikai erő belealudt, mire jöttek az újabb választások, sem idő, sem erő nem maradt. Parlamenti fölényük ugyan így is tetemes, de mindenképp jelent valamit, hogy a nekik föltett kérdésekre adott válaszok közül egyre több kezdődik azzal, hogy még mindig milyen sokan vannak. Rossz jel.


Kovács Zoltán
  • Vitaest
    2015-04-23 18:30

    Az új helyre költözött Pallas Páholy MA-HOLNAP Közéleti Vitaklubja „Élhetőbb Budapest” címen induló sorozata 2015. április 23-án 18.30-kor kezdődik.

    Építészeket, várostervezőket, közlekedési szakembereket, urbanisztikával foglakozó tudósokat, hagyományőrzőket, filmeseket, fotósokat hívunk majd a sorozatba.

    Április 23-ra két vendéget hívtunk az estre:
    Aczél Gábor Ybl-díjas és Hild- díjas építészt, városrendezőt és
    Ráday Mihály Kossuth-díjas operatőrt, rendezőt, városvédőt.

    Az est házigazdája Böjte József.

    A helyszín: a Szakszervezetek Háza. 1068 Budapest, Benczúr utca 45. III./307.

    (Következő programunk 2015. május 14-én 18.30-kor a VÁROSLIGET PROJEKT ELLENTMONDÁSAIRÓL lesz.)

  • Artisjus Irodalmi Díjak
    2015-04-24 13:54

    Mind, átjavított, újabb, régiek című költői életművét összegyűjtő kötetéért Kukorelly Endre kapta az Artisjus Irodalmi Nagydíjat 2015-ben. Rajta kívül Szijj Ferenc, Háy János, Károlyi Csaba és Szilágyi Márton részesült a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület elismerésében.


    Részletek itt.

  • Nappali ház
    2016-04-07 09:49

    A Nappali ház művészeti és irodalmi szemle összes száma (1989–1999) elérhető az alábbi linken: http://apps.arcanum.hu/

Feuilleton
Az író mint lábjegyzet

Épp csak belenyaltam a levesbe, mondaná egy régi vágású kritikus, máris megkértem a vendéglős lányának kezét. Mindent megéreztem, amit ez a próza kínál. Mindent látni véltem, ami itt mondandó, látható, érzékien jelenvaló. Egy olyan utcában járunk, amelyik az otthonossága kínjától szenved. Ahova időtlenül beköltözött az idegenség. Ahol úgy szenvednek a szereplők, hogy otthon vannak. 

Sántha József
Interjú
„A helyzet sokkal súlyosabb, mint gondoljuk”

„Azon már túl vagyunk, hogy Münchhausen báró módjára majd az ágazat megmenti magát, az átszervezés megtakarítást hoz, és abból majd az egészségügy megmenthető. Nem, az átalakítás maga is pénzbe kerül, és a hatékonyságjavulás nem költségcsökkentést hoz, hanem – egy ideig – fedezi az egészségügy költségnövekedését. Ráadásul ha most kis pénzek spórolásával hagyják szétesni az egészségügyet, az később csak nagyon komoly áldozatok árán és részlegesen lesz helyreállítható. De amíg a politika azt látja, hogy a stadion és a politikai látványpékség több szavazatot hoz, addig nem is fog több pénzt költeni erre a garantáltan nem sikerágazatra. Tehát mi vagyunk megrendelői pozícióban, csak ezt el kellene végre hinnünk” – mondja Kincses Gyula, végzettségére nézve orvos és egészségügyi szakközgazdász, egykori MDF-es képviselő, a második Gyurcsány-kormány SZDSZ által jelölt egészségügyi államtitkára. Szerinte „a tavaly év végén elfogadott új egészségügyi salátatörvény tovább erősíti azt a tendenciát, amelynek befejezéseként az egészségügy végképp kettészakad. (...) A végeredménye ennek a folyamatnak egy ingyenes, de egyre rosszabb minőségű, egyre rosszabb hozzáférhetőségű, orvoshiánnyal küzdő közösségi egészségügy lesz, és mellette, azonban tőle elzárva megerősödik egy drága, de a komolyabb betegséget nem megfelelően kezelő magánegészségügy. Így azután se a szegény, se a gazdag nem jut majd a szükséges ellátáshoz.

Rádai Eszter
Vers
Visszhang