XLIII. ÉVFOLYAM, 47. SZÁM, 1999. NOVEMBER 26.

KÓCZIÁN PÉTER-ÓSZABÓ ATTILA-VAJDA ÉVA RIPORTJA:

Hagyatéki tárgyalás

- a Fenyô-birodalom eladása -

A festmények és a bútorok után a héten kalapács alá került Fenyô János hagyatékának utolsó és egyben legértékesebb darabja, a sajtóbirodalom. Ez az "árverés" nem a műgyűjtôket tartotta hónapokon keresztül lázban: a tízmilliárd forintnál is többet érô lapcsoport megvásárlásáért a világ legnagyobb médiavállalkozásai szálltak versenybe. Az értékesítéssel megbízott CA-IB Rt. lapzártánkkal egy idôben a holland VNU-csoporttal kötött szerzôdést, amely tudomásunk szerint több mint 12 milliárd forintot ajánlott a lapok kiadói jogáért. A Népszava egyelôre önálló marad, az ehhez szükséges pénzt pedig az örökösök nevében eljáró liechtensteini Setara Alapítvány biztosítja. Alábbi riportunkban annak jártunk utána: kik és milyen szempontok alapján döntöttek a birodalom eladásáról, és az üzlet milyen alkuk alapján köttetett meg.

1989-ben egy késô ôszi estén Fenyô János a budapesti Lovag utcában, édesanyja lakásának konyhaasztalánál vázolta fel azt a birodalomépítési tervet, amely addigra a fejében már összeállt. "A sajtóban kell tulajdont szerezni, és egy több lapból álló vállalkozást kell létrehozni" - mondta, a tamáskodókat pedig azzal gyôzködte: a magyar piacra hiába jönnek a külföldiek, a nyugati receptekkel itt nem érnek semmit, mert "nem értik Magyarországot". Kifejtette, hogy a Nôk Lapja, a szocializmus egyik legsikeresebb lapja a piacgazdaságban is biztos befektetés lesz. Jól számított: a Nôk Lapja cége zászlóshajója lett, s mind a mai napig a magyar sajtópiac egyik legértékesebb lapja.
      Fenyô János nagy lelkesedéssel látott tervei megvalósításához, noha sikerében még közeli munkatársai is kételkedtek. Szerintük ugyanis az addig videokazetták kölcsönzésével és eladásával "sikert sikerre halmozó" Vico ismeretlen terepre merészkedett. Fenyô azonban jól érzékelte, hogy a videokölcsönzés hamarosan leszálló ágba kerül. E megérzése nyomán született meg az a cégcsoport, amely tíz év alatt a magyar sajtópiac második legnagyobb vállalkozása lett, és amely Fenyô Jánost médiacézárrá tette.
      Mint ilyen, nem tisztelt senkit és semmit, nem félt senkitôl és semmitôl, hiszen elérte azt, amiben senki sem hitt. Azt gondolta, minden helyzetben meg tudja védeni magát, akár fizikai erejével, akár csavaros eszével, de mindenekelôtt azzal, hogy nagyon jól ismeri a magyar valóságot. 1998. február 11-én este 17 óra 44 perckor a Margit híd budai hídfôjénél a magát mesterlövésznek tartó Fenyô Jánosba húsz golyót eresztett egy bérgyilkos.

Büntetô eljárás

Fenyô János váratlan halála sokkolóan hatott a környezetére. A gyászoló özvegynek ráadásul nagyon hamar, napokon belül szembesülnie kellett azzal: férjének nemcsak az élete volt bonyolult, a halála utáni helyzet is az. Az addig háztartásbeli feleségnek hirtelen egy milliárdos vállalkozás minden gondja a nyakába szakadt, noha a nyolcvanas években fotómodellkedô Kristyán Judit korábban egyáltalán nem foglalkozott az üzleti ügyekkel. Éppen második gyermeküket várták, a gyilkosság elôtti hétfôn tudták meg, hogy fiú lesz. Két nappal késôbb özvegyként kellett arról döntenie: mi legyen férje életművével, amelyet fôként annak személye, ötletei, szeszélyei, ambíciója és ereje tartott össze.
      A sajtóbirodalom alapkövét Fenyô János még 1991-ben - a konyhaasztalnál felvázolt tervnek megfelelôen - a Nôk Lapja megszerzésével tette le, amit késôbb a Népszava és a Rádió- és Televízióújság (a késôbbi Színes RTV) követett. Az építkezés során nem válogatott az eszközökben, vagyonszerzési módszereirôl máig legendák keringenek, tranzakcióit többnyire botrányok kísérték. Sokáig élt vele szemben az a gyanú, hogy stróman, azaz valójában mások megbízásából cselekszik, ô viszont mindig hangoztatta, hogy "saját pénzével veri a csalánt". Versenytársai "nem éppen a protestáns etika hívének" írták le, szerintük "mediterrán típusú üzletember" volt, aki a megérzéseire hallgatott és improvizált. Szokásos "megtakarítási" trükkje volt például, hogy vásárolt valamit - mindegy, hogy lapot, nyomdagépet vagy ingatlant, mindegy, hogy külföldi vagy magyar eladótól -, ami ellen utóbb minôségi kifogásokat emelt, és nem fizetett. Ezeket az ügyleteket aztán rendszerint évekig húzódó perek követték. "János szeretett pereskedni" - mondták róla néhányan, akik szerint az igazságszolgáltatás elôtt is a végsôkig harcolt, de ha nem volt más kiút, akkor végül igyekezett egyezséget kötni. "Bizonyos értelemben kegyetlen volt, kihasználta a másik gyenge pontjait" - jellemezte ôt egyik legközelebbi barátja, aki szerint Fenyô alapvetôen mindenkivel tisztességes szeretett volna lenni. Ha viszont azt tapasztalta, hogy vele nem korrektek, kíméletlenül lépett fel. "Meg kell ôket büntetni" - mondta ilyenkor, és élvezte, ha túljárt valakinek az eszén.
      Mindazonáltal a híre rosszabb volt, mint amilyennek a hozzá közeli emberek leírták ôt. Szerintük "vénája volt" a sajtóbirodalom-építéshez, bár versenytársai szerint valójában csak lemásolta a külföldi gyakorlatot, és azokat a laptípusokat igyekezett maga alá söpörni, amelyek sikerrel kecsegtettek.

Birodalmi lépegetô

A látszólag sikeres birodalom felett azonban már jóval Fenyô János halála elôtt megjelentek az elsô viharfelhôk. A Vico Kft. az elsô két év során óriásira nôtt: a kezdeti hárommillió forintos nyereség 1991-ben már 37 millió volt, miközben a cég saját vagyona egymillióról 815 millió forintra növekedett. Ezt a "villámkarriert" elsôsorban annak köszönhették, hogy kizárólagos forgalmazói jogot szereztek tíz hollywoodi sikerfilmre (köztük az Amerikai Ninja, az Aladdin, a Herkules, a Murphy törvénye). A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy a látványos növekedés mögött sok esetben nem állt tényleges pénz: az akkor "bevett szokásoknak" megfelelôen a vagyont a filmjogok mint szellemi javak átértékelése és a kölcsönbôl megvásárolt Törökvészi úti székház felértékelése dagasztotta nagyra.
      A kezdeti felfutást követôen azonban a részvénytársasággá alakult Vico üzleti eredménye mélyrepülésbe kezdett, és 1994-re - a cégbírósági adatok szerint - lényegében csôdhelyzetbe került. Az elôzô évben még 600 millió forintnyi saját vagyon elfogyott, a cég eredménye mínusz 660 millió forintra rúgott. Egy akkor készült könyvvizsgálói elemzés szerint a Vico Kiadói Rt.-t teljes egészében külsô forrásokból finanszírozták, a bevont pénzek kamatköltsége elérte a 136 millió forintot, és további 200 milliót tettek ki a rosszul sikerült befektetések. A süllyedô vezérhajóból Fenyô menteni kezdte a menthetôt.
      1995 végén - a Karib-tengeri St. Vincent sziget fôvárosában Kingstownban működô Maritime Trade Ltd. közbeiktatásával - megalapította az egymillió forintos törzstôkéjű Egyesült Kiadói Holding (EKH) Kft.-t, amelyet Maglódon jegyeztetett be, ott ugyanis 1995-ben még nem vetettek ki iparűzési adót, és Fenyô "nem szeretett feleslegesen fizetni". Ebbe a cégbe tette át szinte az összes Vico-lap kiadói jogát, és a német Bauer Verlaggal közösen tulajdonolt Euromédia Bt.-beli részesedését is. Ez a vállalkozás adta ki többek között a Tinát, a Bravót és a Buci Macit. A Színes RTV kiadói jogát a videoforgalmazással együtt a Nôk Lapját kiadó Vico Press Rt.-re ruházta át, a jelentôs ingatlanvagyonnal rendelkezô Marczibányi Rt.-t pedig - amelyet egy évvel korábban alapítottak - eladta. Ezzel egy idôben pedig lépéseket tett az elektronikus média felé, és a Born Ádámmal közösen alapított Stáb TV Rt.-n keresztül beszállt a Gyárfás Tamás nevével fémjelzett Nap-kelte gyártásába (Élet és Irodalom, 1999/10-11.). Közben 1996 nyarán megszüntette a leszálló ágba került video-forgalmazási tevékenységet is, noha még ekkoriban is a Vico számított a legismertebb videofilm-forgalmazó cégnek. Erre a lépésre azután szánta el magát, hogy közel négy évig tartó pereskedés után jogerôsen pert vesztett három nagy amerikai filmgyártó (Twentieth Century Fox, Walt Disney, Columbia Pictures) ellen, amelyek azt állították: a Vico hét sikerfilmjüket (köztük a Micimackó, a Dzsungel könyve, a Smaragd románca) jogosulatlanul forgalmazta. Százezer dollárt fizetett utólag a filmek jogdíjáért. Úgy tűnt: Fenyô véglegesen szakított múltjával, birodalmának konszolidálásával kezdett el foglalkozni.
      A halála elôtti idôszakban ismerôseinek is feltűnt, hogy Fenyô rendbe akarja tenni a dolgait. Fel akarta számolni a cégeire jellemzô kusza tulajdonviszonyokat, és gondoskodni akart gyermekei jövôjérôl. Meg akarta írni a végrendeletét is, amivel pedig addig az erôtôl, energiáról duzzadó férfi nem igazán törôdött. Nyugati tôkéscsaládoktól vett ötlet alapján egy alapítványt hozott létre a világ egyik legkedveltebb adóparadicsomában, Liechtensteinben azzal a céllal, hogy gyermekei felnevelésérôl gondoskodjon. A SETARA névre keresztelt alapítványt 1997 decemberében jegyezték be Vadúzban, harmincezer svájci frank alaptôkével. Nem a halál gondolata kezdte foglalkoztatni - állítják ismerôsei -, hanem elsô gyermeke megszületése és birodalmának kiépülése változtatta meg gondolkodását. A kezdeti folyamatos habzsolás után a konszolidálódás idôszaka jött el. Nem leállni akart, hanem nyugodt hátországot teremteni ahhoz, hogy továbbléphessen.

Élet a halál után

A Vico-birodalom menedzsmentje a nyolcvanas években Fenyô mellé került emberekbôl állt: Óvári Gyôzô, Szilvássy Csilla, Piros Ferenc és Békési Lajos. A csapatot azonban a tulajdonos személye és nem a közös gondolkodás tartotta együtt. Fenyô számára a lojalitás volt az egyik legfôbb érték, csak olyanokat viselt el maga mellett, akik képesek voltak alárendelni magukat a legfôbb célnak: a birodalom építésének. "Zsebbôl irányított mindent" - mondta róla valaki, akinek komoly fenntartásai voltak vezetôi tevékenységét illetôen. Gyakran megtörtént például, hogy amikor egy jó írást olvasott a Népszavában, benyúlt az erre a célra tartott ládikába, és tízezer forintot küldött fel a cikk szerzôjének. A rózsadombi székházban gazdaként járkáló Fenyô sztentori hangon kiabált mindenkivel, ha valami nem tetszett neki, és ugyanúgy irányította birodalmát, mint a kezdet kezdetén. A Vico üzleti stratégiáját éppúgy ô dolgozta ki, mint ahogy alkalmanként beleszólt a fontosabb lapok, mindenekelôtt a Nôk Lapja címoldalának szerkesztésébe. 1998-ban még mindig maga Fenyô János egy személyben volt a cég.
      A gazda halála után a menedzsment vette át a hatalmat, hiszen nem volt senki más, aki értett volna a szerteágazó birodalom bonyolult ügyeihez. Ugyanakkor fontos szerephez jutott Székely Herbert, aki formálisan nem volt Vico-vezetô, de a kezdetek kezdetén Fenyô személyi titkára volt, késôbb pedig az amerikai cégek ügyeit intézte. Az Egyesült Államokból ismerték egymást, és bár kapcsolatukban voltak hullámvölgyek, Székely Herbert azon nagyon kevesek egyike volt, akikben a médiacézár feltétlenül megbízott, és aki ráadásul szinte apjaként tisztelte Fenyôt. "A bizalom iránta Fenyô részérôl mindig megvolt, csak a menedzsment többi tagjából hiányzott, ezért nem lett tagja a csapatnak" - állította a helyzetet jól ismerôk egyike. Székely jó viszonyban volt Fenyô feleségével is, ô is benne bízott meg legjobban férje munkatársai közül. Ezt alátámasztja, hogy három helyi ügyvéd (köztük a liechtensteini parlament egyik tagja, Ernst Walch) mellett ma is ô a SETARA Alapítvány kuratóriumának egyetlen magyar tagja.
      A Fenyô halála utáni bénultság pillanatait nehezítette az örökösök és a menedzsment között már korábban kialakult feszült viszony. Szilvássy Csilláék ugyanis a gyilkosság után azt mondták a családnak, hogy "ti csak ne törôdjetek semmivel, majd mi visszük tovább az ügyeket". A család bizalmas tanácsadói szerint azonban korántsem volt mindegy, hogy ezt milyen formában teszik. A tulajdonviszonyok ugyanis átláthatatlanok voltak - "János szerette offshore-cégekben lebegtetni a pénzét" -, így szerintük fennállt annak a veszélye, hogy a vagyon kicsúszik az örökösök kezébôl. Ezért a merényletet követô elsô két hétben kemény csaták zajlottak a négy ügyvezetô, valamint a családot képviselô Székely Herbert és a tanácsadók között. Végül abban állapodtak meg, hogy a folyamatban lévô 35 peres ügyet egyezséggel lezárják, és Fenyô minden érdekeltségét - megtisztítva a tartozásoktól - egyetlen cégbe vonják össze, amelynek többségi tulajdonosa a SETARA Alapítvány, a kisebbségi pedig - egyenként hat-hat százalékos tulajdonrésszel - a menedzsment négy tagja lesz. Ez utóbbi állítólag Fenyô akarata volt, amit az örökösök elfogadtak.
      A viták azonban a megegyezés ellenére sem simultak el. Székely növekvô szerepét a menedzsment nem nézte jó szemmel, különösen Szilvássy Csilla nem, aki ügyvezetô igazgatóként a második ember volt Fenyô után. Állandósultak az összetűzések, Szilvássyt végül felfüggesztették állásából, aki válaszul több pert is indított munkáltatója ellen. Távozása sokak szerint érzékeny veszteség volt, mert Fenyô emberei közül ô értett legjobban a sajtóbirodalom irányításához.

Barátok és üzletfelek

Közeli ismerôsei szerint Kristyán Judit mihamarabb szeretett volna megszabadulni a sajtóbefektetéstôl, elképzelhetônek tartotta ugyanis, hogy a gyilkos megbízója a sajtómágnás Fenyôn akart bosszút állni. Férje életében sem szerette a médiabirodalom létezését, idegenkedett az azzal járó felhajtástól és a nyilvános szereplésektôl, és tartott attól, hogy még bajuk lehet a sajtóbirodalomból. Fenyô ugyanis alkalmanként azzal - az általa amerikainak tartott módszerrel - fenyegetett meg magas beosztású embereket, hogy "ha nem teszed, amit kellene, a sztori megjelenik valamelyik lapomban".
      Ezzel együtt a teljes cégcsoport eladásának gondolata nem azonnal fogalmazódott meg az özvegyben, ezt Fenyô gazdasági életben otthonos barátai - elsôsorban Csányi Sándor OTP-vezér és Küllôi Péter, a CA-IB Rt. londoni irodájának ügyvezetôje - tanácsolták neki. Csányit Fenyô akkor ismerte meg, amikor 1989-ben visszatért az Egyesült Államokból, és Kovács Mihály késôbbi Agrobank-elnökkel megalakították annak Intervideo nevű cégét. Ebben az idôben Csányi volt az Intervideo könyvvizsgálója. Kapcsolatuk barátsággá mélyült: együtt teniszeztek, a két család is összejárt, és Fenyô idônként pénzügyi tanácsot kért tôle. Egyszer Fenyô, aki hitelkérelemmel fordult a Csányi vezette bankhoz, berontott hozzá, és már messzirôl kiabált: "bármelyik bankba megyek, jobb feltételekkel kapok hitelt, mint tôled". Erre Csányi a történetet ismerôk szerint csak annyit válaszolt: "a többiek ugyanis nem ismernek annyira, mint én". Küllôi Péterrel a nyolcvanas évek végén ugyancsak üzleti ügyben került kapcsolatba, amikor Fenyô játszott a gondolattal, hogy tôzsdére viszi cégét. Küllôi a kapcsolatukat ismerôk szerint csak annyit kérdezett tôle: "tôzsde kell, vagy tôke?" Egy éven át folytatott "beszélgetéseik" nyomán arra jutottak, hogy nem viszik tôzsdére a Vicót, azonban kettôjük között ezalatt baráti viszony alakult ki.
      A család két barátja tehát - elsôsorban az erôs piaci verseny és a menedzsment gyengesége miatt - a birodalom eladását tanácsolta. A cégeket ekkor már biztosan kézben tartó SETARA Alapítvány kuratóriumának tagjai sem rendelkeztek kellô tapasztalattal, hogy irányítsák a birodalmat, bár annak vezetésére forrásaink szerint többen is szóba kerültek.
      Így például a családi barátnak számító Friderikusz Sándor, a Fenyô halála elôtti években a szervezetfejlesztési tanácsadóból ugyancsak baráttá avanzsált Perczel Tamás, vagy a megfelelô pénzügyi szakértelemmel bíró, ám sajtópiaci ismeretekkel nem rendelkezô Csányi Sándor.
      Az eladás melletti érveket erôsítette egy akkor készült üzleti elemzés is, amely szerint nem biztos, hogy az újságok képesek fennmaradni a náluk jóval tôkeerôsebb, multinacionális cégek részvételével zajló piaci versenyben. Ráadásul az özvegy "a földön két lábbal álló ember", aki nemcsak azt tudja, hogy nem alkalmas egy sajtóbirodalom irányítására, de azt is, hogy a gyerekeinek nyugodt életet kell biztosítania. A rá nehezedô nyomást csak tetézte, hogy számos politikus és közéleti személyiség próbálta meggyôzni arról: mind Fenyô emléke, mind gyerekei érdeke azt kívánja, hogy ne adjon túl ezen a magyar kézben lévô sajtóbirodalmon. Kristyán Judit azonban inkább tanácsadóira és saját megérzéseire hallgatott, amikor az eladás mellett döntött, melynek lebonyolításával a SETARA Alapítványon keresztül nemzetközi cégeket bízott meg. Forrásaink szerint ezzel azt is el lehetett kerülni, hogy a politika befolyásolja a folyamatot, és biztosítékot jelentett arra, hogy a "lappiac ilyen horderejű átrendezôdése" teljesen szabályos legyen.

Eladó az egész világ

A peres ügyek lezárása után a Baker and McKenzie nemzetközi jogi irodát, illetve a KPMG nemzetközi könyvvizsgáló céget kérték fel, hogy világítsák át az EKH Kft.-t, és készítsenek a nemzetközi szabályoknak mindenben megfelelô beszámolót a tavalyi évrôl. Kiderült, hogy "a tisztára pucolt" cég több mint 160 millió forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet. Ennek azonban az általunk megkérdezett szakértôk szerint nincs különösebb jelentôsége, a lehetséges vevôk ugyanis elsôsorban azt nézték: mennyi pénzt lehet keresni a 13 újságból álló portfólióval. Becslések szerint ez évi 800 millió forint körüli összeg - az évek óta veszteséges Népszavával együtt. A csoport teljes éves árbevétele tavaly 7-8 milliárd forint között volt, amellyel a második legnagyobb vállalkozásnak számított a sajtópiacon.
      A SETARA Alapítvány hivatalos pénzügyi tanácsadójának felkért CA-IB Rt. idén júniusban írta ki a zárt, meghívásos pályázatot. Azt az információt, hogy itt a kiadói jogok eladásánál jóval többrôl van szó, ismereteink szerint csak a meghívottaknak hozták tudomására. Addigra ugyanis a meghirdetett EKH Kft. egyet jelentett a teljes Fenyô-vagyonnal: ide került a közel egymilliárd forintos ingatlanvagyon felett rendelkezô Vico Ingatlan Rt., a Bauer Verlaggal közösen létrehozott Euromédia Bt., valamennyi lap kiadói joga, a cégautókat tulajdonló Vico Mobil Kft., a Cicero Lapnyomda Kft., a végelszámolás alatt álló Vico Press Rt., illetve a News-Co Kft. (amely körülbelül ötszázalékban tulajdonrészes a terjesztô Lapker Rt.-ben) és a Vico-lapok hirdetéseit szervezô Egyesült Reklám Kft. A meghirdetés pillanatában a SETARA Alapítványé volt az EKH 76 százaléka, a maradék 24 százalékot pedig - némi huzavona után - az EKH vette meg a menedzsment négy tagjától.
      A tanácsadóknak a legtöbb fejtörést a Népszava okozta, miután a lap igen rossz gazdasági mutatókkal rendelkezik, ráadásul különféle politikai-gazdasági érdekcsoportok konfliktusainak kereszttüzébe került (lásd errôl Szabad a gazda című írásunkat). Amikor tavasszal felmérték a piacot és a lehetséges vevôk körét, az is világossá vált, hogy a politikai "kavarás" miatt a szakmai befektetôknek többet érne az EKH Kft. a Népszava nélkül, mint azzal együtt. Mivel azonban forrásaink szerint Fenyô arról álmodozott, hogy a lapot kedvenceihez, a New York Times-hoz és a USA Todayhez teszi hasonlatossá, egyértelmű volt: az örökösöket képviselô SETARA Alapítvány nem hozhat olyan döntést, amely a Népszava létét veszélybe sodorhatja. Tudomásunk szerint végül a tanácsadók és az örökösök egyeztek meg abban, hogy a lapot függetlenítik az EKH Kft.-tôl. Ennek elsô lépéseként a kiadói jogokat - a túléléshez elegendô (100 millió forint körüli) összeg kíséretében - átadták a SETARA Alapítvány által tulajdonolt NSZ 1999 Rt.-nek. Második lépésként pedig - várhatóan az EKH Kft. eladását követôen - egy olyan kiadóvállalatot alapítanak, amelyben az NSZ 1999 Rt.-n kívül a szerkesztôség tagjait tömörítô Népszava Egyesület és a szerkesztôség vezetôi is tulajdonrészt szereznek. Ennek lesz a feladata, hogy a költségek csökkentésével és a hirdetési bevételek növelésével lefaragja a veszteségeket, és megpróbálja az újságot önállóan talpra állítani. Azt pedig már a jövô dönti el, hogy a politikai napilapok piacán folyó öldöklô versenyben - meghatározó és tôkeerôs tulajdonosi háttér nélkül - talpon tud-e maradni egy alapvetôen veszteségekkel küszködô újság, vagy pedig új tulajdonost kell keresni. Ennek idôpontjáról azonban még szakmai körökben is megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint a SETARA Alapítványtól kapott pénz még egy esetleges bankhitellel együtt is alig fél évre elegendô, mások szerint a költségek csökkentésével, illetve a hirdetési bevételek növelésével ez a határidô akár másfél évre is kitolható. Mindenesetre egy forrásunk szerint többen "az üldözött majmok sebességével" keresik a Népszava új tulajdonosát (lásd errôl Szabad a gazda című írásunkat).
      Hogy tompítsák a politikai befolyást a tranzakció körül, végül úgy írták ki a pályázatot, hogy az üzletrészek külön-külön is könnyen értékesíthetôk legyenek. Azt pedig a meghívott tizenöt szakmai, illetve pénzügyi befektetôre bízták, hogy a teljes csomagon belül ki mennyire taksálja az ingatlanokat, illetve a Népszavát. Az eladó azonban fenntartotta magának azt a jogot, hogy ezek nélkül értékesítse a birodalmat. A pályázók jövôt illetô elképzelései - mihez kezdenének a tulajdonukba került lapokkal? - és az ajánlott ár alapján öt céget hívtak meg a második fordulóra.

Idô és pénz

A végül gyôztesként befutott holland VNU-csoportnak (lásd bôvebben Névjegy című írásunkat) komoly szakmai ellenfele a Népszabadságot is kiadó német Bertelsmann-csoport egyik tagja, a Gruner und Jahr volt. A térségben komolyan terjeszkedô németeket azonban információink szerint csak a lapcsoport bizonyos elemei érdekelték, leginkább azok a lapok (Nôk Lapja, Színes RTV, Otthon), amelyeket elôbb-utóbb on-line is elérhetôvé lehet tenni. Végül úgy ítélték meg, hogy ez még távolabbi terv, és másodjára nem adtak be ajánlatot. Az utolsó pillanatig versenyben volt viszont az amerikai filmproducer, Andrew Vajna érdekeltségébe tartozó Intercom, amelynek részvételével kapcsolatban rengeteg találgatás látott napvilágot. Ezek szerint a Hilton Szálló kaszinóját üzemeltetô Vajnát "a kaszinótenderrel fogták", és csupán bizonyos kormányhoz közelálló üzleti körök nevében járt el. A találgatások mindenesetre ellentmondásosak voltak (némelyek szerint azért kapott kaszinóüzemeltetési jogot, hogy cserébe mondjon le a lapok megszerzésének tervérôl), ám az tény: az Intercom az elsô fordulóban beadott ajánlatában még igényt tartott a Népszavára, a második fordulóban azonban már nem. Úgy tudjuk, hogy a pénz miatt lépett vissza az ajánlattételtôl a német Bauer Verlag, amely résztulajdonos az EKH egyik érdekeltségében, az Euromédiában. Nem akart ugyanis több mint tízmilliárd forintot adni az egész vállalkozásért. Hasonló okok miatt lépett vissza az ötödik meghívott, a Westdeutsche Allgemeine Zeitung-csoporthoz tartozó, Magyarországon a Pannon-lapokat kiadó WA Médiacsoport is. Ôk azt követôen döntöttek így, hogy saját szakértôikkel átvilágították az EKH Kft.-t, és a vizsgálat eredménye erôsen eltért az eladó által ismertetett adatoktól. Így nem tartották indokoltnak a tízmilliárd forint feletti vételárat.
      A holland VNU-nek viszont a pénz sem jelentett akadályt, miután nyilvános részvénykibocsátás formájában a napokban vesz fel 900 millió dollárt a nemzetközi pénzpiacokon. A holland cég a részvénykibocsátási tájékoztatójában külön is szót ejt a magyar üzletrôl, amely szerint elôrehaladott tárgyalásokat folytatnak a 12 magazint kiadó, évi 30 millió euro (7,5 milliárd forint) árbevétellel rendelkezô EKH Kft. megvásárlásáról. Ebbôl az is kitűnik, hogy a VNU nem tartott igényt a Népszavára. A tájékoztató szerint a holland csoport százmillió dollárt szánt a vásárlásra, vagyis az üzleti titokként kezelt vételár felsô határát jóval húszmilliárd forint felett húzta meg.
      A szerzôdést ugyan csak lapzártánkkal egy idôben írják alá, az mindenesetre már most világosan látszik: hosszú út vezetett a Lovag utcai konyhaasztaltól a nemzetközi médiabirodalmakig. Azt azonban valószínűleg még Fenyô János sem gondolta, hogy az általa egymillió forinttal létrehozott vállalkozásért tíz évvel késôbb multinacionális cégek tülekednek, milliárdokat kínálva. Mint ahogy az a jóslata sem vált valóra, hogy a magyar piacra hiába jönnek a külföldiek, a nyugati receptekkel nem érnek majd semmit, mert "nem értik Magyarországot". A külföldi cégek ugyanis két lényeges elônnyel rendelkeznek a magyar médiavállalkozásokkal szemben: idôvel és pénzzel. Ôk hosszú távra terveznek, a mögöttük álló tôkeerôs tulajdonosokat nem zavarja, ha vállalkozásaik nem azonnal termelnek óriási extraprofitot. Szakértôk szerint éppen ezért volt szinte törvényszerű, hogy a jelentôs piaci részesedéssel rendelkezô, ám "vadnyugati módszerekkel" létrehozott és működtetett Fenyô-birodalom elôbb-utóbb valamelyik jelentôs külföldi tôkéscsoport kezébe kerül. Ezt a folyamatot csak felgyorsította az a húsz lövedék, amit a máig ismeretlen merénylô eresztett másfél évvel ezelôtt Fenyô János testébe.

KERETES

Névjegy

A VNU holland központú nemzetközi médiacég, fôként magazinok, regionális napilapok, kereskedelmi, üzleti-pénzügyi és ismeretterjesztô lapok kiadásával foglalkozik. Érdekeltségei vannak többek között az Egyesült Államokban, Hollandiában, Belgiumban, az Egyesült Királyságban és más nyugati országokban. Leányvállalatai jelen vannak a Cseh Köztársaságban és Oroszországban is. A VNU Európában, illetve az Egyesült Államokban, Indiában és Dél-Afrikában széles körű üzleti és marketing-információs szolgáltatásokat is nyújt. A közelmúltban vette meg például a Yellow Pages hat országra vonatkozó kiadói jogát. A csoport 14 ezer fôt foglalkoztat a világon, éves árbevétele eléri a két és fél milliárd dollárt. A VNU Magyarországon 1992-ben jelent meg, amikor részt vett a magazinokat (Ötlet-mozaik, Házpatika, Fakanál, Cosmopolitan, Story, Meglepetés, Füles, Easy-PC, Poénvadászat) kiadó Erasmus Press Kiadói Kft. megalapításában. Ezt 1994-ben a Figyelô című gazdasági hetilapot kiadó Figyelô Rt. megvásárlása követte. A két vállalkozást - VNU Budapest Rt. néven - idén vonták össze. A VNU-csoport az EKH Kft. tulajdonjogának megszerzésével további 12 újság - a Vasárnapi Hírek, Nôk Lapja, Színes RTV, Otthon, Átrium, Családi Lap, Tina, RTV Műsorújság, Bravo, Bravo Sport, Bravo Girl és Buci Maci - kiadói jogához jutott. A Playboy kiadásáról pedig további tárgyalásokat folytatnak. A tranzakció azonban a szerzôdés aláírása ellenére még távolról sem tekinthetô véglegesnek, miután ahhoz a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása is szükséges. Ennek oka, hogy a VNU-csoport 23 lapjával bizonyos területeken (például a családi magazinok piacán) gyakorlatilag egyeduralkodóvá válik.

-----------------------------------

Szabad a gazda

A Népszava az olvasottsági adatok alapján a második legnagyobb országos napilap. Naponta 53 ezer példányban adják el, de egy számot közel kétszázezren olvasnak. Olvasótábora azonban a Nemzeti Médiaanalízis szerint kedvezôtlen összetételű, miután az olvasók közel fele inaktív (például munkanélküli és nyugdíjas), ráadásul az összes országos politikai napilap közül itt a legalacsonyabb a felsôfokú végzettséggel rendelkezô olvasók aránya. Elemzôk szerint ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a lap nem elsôsorban üzleti, hanem társadalmi és politikai értékkel rendelkezik. Nem véletlen, hogy Népszava sorsa iránt az ügyeket közelrôl ismerôk szerint fôként a politikai pártok és a hozzájuk kötôdô üzleti csoportok érdeklôdtek hevesen.
      Tudomásunk szerint elsôként a Napi Magyarországot kiadó, Fideszhez közeli Magyar Hirdetô (Mahir) Rt. jelentkezett. Forrásaink szerint Gyôri Tibor vezérigazgató idén tavasszal közvetítôk útján jelezte, hogy hajlandók tízmilliárd forint körüli összeget fizetni a teljes Fenyô-birodalomért. Ez is szerepet játszott abban, hogy az eladást bonyolító CA-IB végül zártkörű tendert írt ki, amelyre sem a Mahirt, sem más politikai csoportosuláshoz kötôdô kiadóvállalatot nem hívott meg.
      Mindenesetre a Mahir felbukkanása miatt néhányan mozgolódni kezdtek az MSZP-n belül is, bár testületi ülésen soha nem volt szó a szociáldemokrata múltja miatt sokaknak kedves Népszaváról. A párton belül néhányan úgy tartották, hogy "ha a Mahir megszerezte a Napi Magyarországot és a Magyar Nemzetet, akkor a szocialista párt is segíthet befektetôt találni egy baloldali-liberális lapnak". Bár a pártvezetésen belül is vannak olyanok, akik ezzel nem értenek egyet, információink szerint néhányan (például Puch László pártpénztárnok és Gellért Kis Gábor médiapolitikus) közvetíteni próbáltak külföldi szakmai befektetôk és a Népszava között. Ezzel párhuzamosan a szocialista párt "holdudvarába" tartozó üzleti körök - Gyurcsány Ferencnek, az Altus Rt. tulajdonosának közreműködésével - is tettek lépéseket az újság megsegítésére. Elképzeléseik szerint "hazai nagytôkések és jómódú magánszemélyek" egy befektetési társaságot hoznának létre, amely aztán tulajdonrészt szerezne a napilapot kiadó vállalkozásban. A szétaprózott tulajdonosi szerkezet elônye lehet - állították forrásaink -, hogy így egyik csoport sem szerezhetne meghatározó befolyást a Népszava felett. Egy másik terv szerint - amelyet fôként a szerkesztôség tagjai részesítenek elônyben - elsôsorban banki hitelekbôl finanszíroznák meg a lap talpra állítását.
      Az SZDSZ - annak ellenére, hogy két meghatározó alakja, Fodor Gábor és Petô Iván évekig jó viszonyban volt Fenyô Jánossal - formálisan soha nem foglalkozott a Népszavával. Mindazonáltal ôk beszéltek a család képviselôivel az eladásról, és néhány vezetô szabad demokrata politikus fejében az is megfordult, hogy segítenek a lapnak szakmai befektetôt keríteni.