Válasz Dérczy Péternek A Magyar Napló és a csapda esete (ÉS, okt. 19.) című írására.
Elôször is elnézést kell kérnem Dérczy Pétertôl, hogy y-ját lapunkban véletlenül i-re cseréltem.
Az is igaz, hogy a Magyar Napló elsô öt évének történetével kevesebbet foglalkoztam, mint a másodikkal, amelyet személyesen éltem át. Nem azért, mintha zavart volna elôdeim próbálkozása és kudarca - amelyben, úgy néz ki, esetleg én is osztozhatom -, hiszen ha mindenképpen el akartam volna határolódni a Magyar Napló múltjától, megtehettem volna. Voltak, akik azt javasolták, változtassam meg a lap nevét. Nem tettem, mert azt gondoltam, a Magyar Napló a rendszerváltozás gyermeke, ellentmondásai ennek a változásnak az ellentmondásait tükrözik, ha van kibontakozás, csak a múlt vállalásával lehet.
Nem az undor vezette tollamat, amikor a kétheti változatot belsô műhelynek neveztem. Magam is szerkesztettem két ilyen belsô műhelyt, az egyiket: az 1970-ben a rendôrség által elkobzott Kísérletet, ifjúkoromban, a másikat, a magánkiadású Remetei Kéziratokat 1989-tôl 1994-ig. Mindkettôre nosztalgiával gondolok. A Magyar Napló sorsa azonban - talán az elindítók és a kiadó szándékától nem egészen függetlenül - más. Remélem, nem túlzás azt állítanom, a szegényes anyagi és tárgyi feltételek, a szakmai közeg egy részének idegenkedése ellenére a Napló az irodalmi élet egyik meghatározó szereplôjévé vált, s ezt ma már egyre kevesebben vonják kétségbe.
Nem akarom Dérczy Pétert az Írószövetség választmányának gyakorlatáról kioktatni, hiszen ô is tudja, a választmány a fôszerkesztôi megbízás lejártával nem mindig ír ki pályázatot, csak ha lemondás, nem vállalás (nem egészen tudom, mi a kettô között a különbség) miatt szükségessé válik. Egyébként egyszerű szavazással dönt a megbízás folytatásáról. Írásomban csupán erre utaltam.
A kinevezésem elôtt működô szerkesztôség lemondásának körülményeire - amelyet egyébként soha nem nehezményeztem -, azt hiszem, jobban emlékszem. A szerkesztôség döntött úgy, hogy a JAK-tábort követôen válaszol kérdésemre: mennek, vagy maradnak? Július végén válaszoltak is, "egy emberként felálltak a szerkesztôi székbôl". Nyár közepén ott maradtam egyedül a szeptemberi számmal. Azért megjelent.
A Soros Alapítvány a laphoz kerülésemmel egy idôben szüntette meg a Napló támogatását, bár szerintem voltak programjaink, amelyek elvileg a támogatási körébe tartoztak volna. Három évvel késôbb kaptunk eseti, szerény támogatást az alapítványtól, ezt nem tagadom.
A lap támogatásának csökkentése - sajnos erre is rosszul emlékszik a szerzô - nem a kétheti lap megjelenésének átütemezésekor történt, hanem egy évvel késôbb, amikor a szabad demokrata kormányzat a korábbi kurátorok mandátumának lejártakor átalakította a Nemzeti Kulturális Alap Folyóirat-kollégiumának összetételét.
Ami pedig a titkos Fidesz-pénzekre való utalást illeti, le kell hűtenem a cikkíró fantáziáját. A miniszteri különkeretbôl kapott pénzt a Napló, ez azonban nem titkos, bárki elolvashatja a Nemzeti Kulturális Alapprogram Hírlevelében. Mértéke reálértékben egyharmada sincs annak, amit a Soros Alapítvány a kiemelt lapjainak átlagosan adott. Ez talán mégsem olyan nagy skandalum.
Ebbôl az összegbôl kellett volna kifizetni a több mint háromszáz szerzô, valamint a szerkesztôk honoráriumát. Csodálható-e hát, hogy a Napló a különkeretbôl kapott támogatás ellenére is a csôd szélére jutott, és októbertôl sem szerkesztôinek, sem szerzôinek nem tud honoráriumot fizetni?
Dérczy Péter, és ezt köszönöm neki, a Fideszben és Istenben bízik. Én kezdettôl Istenben bíztam. Ha nem így lett volna, el sem vállalom ezt a hálátlanságával kihívó feladatot. Azt is remélem azonban, hogy a kultuszkormányzat a lap szellemi teljesítményét értékelte támogatásával, ahogyan ezt bármely más kultuszkormányzat is megtehette volna, hiszen a Magyar Napló nem politikai, hanem irodalmi és kulturális lap.
A Wesley János Lelkészképzô Fôiskola hallgatói ebben a félévben nem kaptak sem tanulmányi, sem szociális ösztöndíjat. Na és?
Ha a wesleys diák azt írja, hogy kirúgták a világi szociális munka szak teljes tanári karát, és az új óraadók jelentôs részének fogalma sincs arról, mit kellene tanítania, pláne, hogyan; vagy ha arról számol be, hogy a bizonytalankodó tanár kiszalad az óra kellôs közepén, és tekintélyét megacélozandó, a borús homlokú fôigazgatóval tér vissza: mit számít? Azzal pedig már végképp miért hozakodik elô a diák, hogy a jogi tanszék új vezetôje, Balás István ügyvéd a tanóra keretei között magát a legkevésbé sem zavartatva rágalmazza az egyik volt szakvezetôt.
Wesley-botrány. Belvillongás. Magánügy.
Bizony, nehéz manapság olvasónak lenni. Nehéz ebben a bonyolult világban tájékozódni. Itt van példának okáért ez az én iskolám ügye. (Horváth Margit: Hit-tan?, ÉS, 98/38.) Ajjaj, egyházi fôiskola (a felsôoktatási törvény megfogalmazásában "nem állami"): bonyolult! A fôigazgató, de az általa elbocsátott szakvezetôk is köztiszteletben álló személyek: bonyolult. Ráadásul mindkét oldalon az SZDSZ tagjai állnak, Iványi Gábor jelenlegi parlamenti képviselô, illetve Havas Gábor volt honatya, kirúgott szakvezetô: bonyolult. Gyôri Péter, aki mint a fôváros szociális és lakásügyi bizottsága - szintén SZDSZ-es - elnöke néhány évvel ezelôtt súlyos konfliktusba keveredett az FSZKI-t (Fôvárosi Szociális Központ és Intézményei) annak idején vezetô Iványi Gáborral a fenti intézmény pénzügyeivel kapcsolatban, szóval ez a Gyôri Péter a szociális munka szak egyik oszlopos tanerôje: ajjaj, ez az igazán kibírhatatlan bonyolultság!
De a legbonyolultabb és legnehezebb dolog: leszámolni az illúziókkal. Ki engedheti meg magának ebben az értékhiányosnak mondott sanyarú világban, hogy enkezével taszítson le a piedesztálról egy igazi szentet, akit széles közmegegyezéssel, mindannyiunk megfeszített munkájával állítottunk oda? Iványi Gábor két lábon járó legenda. Szentekhez és mesehôsökhöz pedig nem lehet másként, csak érzelmileg viszonyulni. Hogyan is vállalhatná az olvasó érzelmileg, hogy szembenéz a ténnyel: Iványi Gábor, a szegények nemtôje szétveri a saját fôiskoláján a szakmai körökben elismert képzést. És amikor szembetalálja magát a hallgatók ellenállásával, fenyegetôzni kezd, és sarat dobál.
A legegyszerűbb, belátom, ha az olvasó már a cím elolvasása után diszkrét, könyökbôl indított apró mozdulattal odébb lapoz, s próbál mielôbb megszabadulni orcapírjától. És ha másnap a véleményét kérdezik, azt mondja, olyan ez, mint egy válás, a férj ezt mondja, a feleség azt, ki tudja, mi az igazság?
"A minisztérium vizsgálata idejére felfüggesztették a teljes finanszírozást" - áll egy október 22-ei jegyzôkönyvben. Ezen a napon megbeszélés zajlott a fôiskola hallgatói önkormányzatának képviselôi, valamint a fôiskola fôigazgatója és jelenlegi stábja között. Iványi Gábor kijelentette, hogy a fôiskola nem kapta meg az állami normatívát, a hallgatók ezért csak a minisztériumi vizsgálat lezárulása (elôreláthatólag december eleje) után kaphatnak ösztöndíjat. A megbeszélés befejeztével Nemes Judit, akit Iványi Gábor bízott meg az oktatás újjászervezésével (jelenleg mb. szakvezetô), sajátkezűleg biggyesztette az inkriminált mondatot az elkészült jegyzôkönyvbe. Országhné Patkás Anikó, a tanulmányi hivatal új vezetôje pedig aláírásával hitelesítette.
Október 25-én az Oktatási Minisztériumban az érdeklôdô HÖK-képviselô tudomására hozták, hogy a fôiskola számára a megszokott módon, havonta folyik a normatíva átutalása.
Barna István, a fôiskola fôtitkára a Népszava munkatársának ösztöndíjakat firtató kérdésére - a lap november 1-jei számában megjelent tudósítás szerint - azt válaszolta, hogy a hallgatók már régen megkaphatták volna járandóságukat, de a HÖK nem végzi rendesen a munkáját.
Másnapra a fôiskola vezetôsége visszakozott. Nemes Judit, a megbízott szakvezetô közölte: az ösztöndíj folyósításának nincsen semmi akadálya. A hallgatók alig hittek a fülüknek. Szó sem volt már elmaradt normatíváról, linkeskedô HÖK-rôl. Mintha mi sem történt volna. Mintha meg sem próbálták volna megzsarolni, becsapni a diákokat.
Hát, így megy nálunk az élet, nyájas olvasó. Semmi érdekes. Legföljebb egy kis belvillongás. Lehet továbblapozni.
WJLF Szociális munka szak, IV. évf.
Az ELTE Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszékének állásfoglalása a Wesley János Fôiskolán kialakult helyzettel kapcsolatban.
A Wesley János Fôiskolán az utóbbi idôben a szociális szakma szempontjából olyan kritikus helyzet alakult ki, amely szükségessé teszi az ezzel kapcsolatos véleményünk megfogalmazását.
1999. szeptember 23.
tanszékvezetô
a tanszék munkatársai nevében
Enyedi Ildikó Simon mágus című filmjérôl írt kritikádnak (Seres László: Simon, a mágus, ÉS okt. 28.) utolsó mondata kapcsán ("Remélem, a produkcióban nem volt közpénz") engedd meg, hogy figyelmeztesselek arra, hogy nekünk (újságírónak és olvasónak) volna közösebb dolgunk is, mint a pénz. Úgy gondolom, hogy ennek a dolognak a megtalálásához bátorságra van szükség, de nem a "műdialóg" fogalmát zászlajára tűzô, hozzáértést színlelô kritikus bátorságára, hanem az önreflektív kérdések feltevésében rejlô bátorságra. Nekem a filmet látva születtek olyan kérdéseim, amiket elsôsorban magamnak tehettem fel, és nem az alkotóknak; ez lenne a mű célja. Hasonló típusú kérdéseknek a filmbeli történésekkel való összevetése lenne a kritika célja. A válaszokat keresô belsô intenzitás újraélésének lehetôsége lenne az olvasás célja. A feltevést, hogy a film "üres" vagy "lélektelen", nem igazolhatja az, hogy a róla írt kritika is az. Üres, lélektelen... nem volt kihez vagy mihez kapcsolnom ezeket a szavakat. Cikkeddel az a bajom, hogy merô "ingerültségbôl" elhallgattad a kérdéseidet. Írásod ôszinte semmittevés, és ezen nincs mit cizellálni.
Nagy örömet okozott Váncsa Istvánnak az ÉS-ben megjelent Próbakô (1999/41.) című írása, melyben jogosan rója fel Petô Ivánnak a zsidó hagyományban való lezser tájékozatlanságát. A pontosság valóban fontos, ha az ember kerülni igyekszik a sajtópöröket. A V. I. által kipécézett mondattöredékben azonban elkerülte figyelmét egy még amazoknál is nagyobb baklövés. A szerencsétlen sorsú Solymosi Eszter ugyanis nem katolikus, hanem református vallású volt.
Egyebekben kívánok jó munkát.