XLIII. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM, 1999. OKTÓBER 15.

KÓCZIÁN PÉTER RIPORTJA:

Vezéráldozat

- Végh Ferenc menesztésének háttere -

Egy szakmailag és politikailag gyenge miniszter, egy, a céljait agresszívan követô államtitkár, egy politikai ügyekben járatlan, szakmailag önmagát kissé túlbecsülô vezérkari fônök több hónapos, egymás idegeit gyaluló küzdelme vetett véget a magyar hadsereg egyik legígéretesebb katonája, Végh Ferenc vezérkari fônök, a honvédség parancsnoka pályájának. A konfliktus mögött azonban nemcsak személyes ellentét, hanem egy 1989 óta létezô intézményi konfliktus is állt, amelynek megoldása nélkül bármikor bármely ezután hivatalba lépô vezérkari fônök ugyanúgy végezheti, mint Végh Ferenc. Az események kulcsszereplôivel, szem- és fültanúival folytatott interjúkból kiderült, hogy a legmagasabb rangú magyar katona teljesen kiszolgáltatott annak a néhány állami felsô vezetônek, aki sorsáról dönthet. Az alábbi írás készítése során megkérdezett emberek annak tudatában vállalkoztak a háttérbeszélgetésekre, hogy kilétükre nem derül fény.

Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke 1999. június 30-án a Honvédelmi Minisztérium ünnepségén, az új vezérkari fônök, Fodor Lajos tiszteletére rendezett fogadáson szomorúan beszélgetett. Göncznek ugyanis olyasmihez kellett asszisztálnia, amihez semmi kedve nem volt: az általa nagyra becsült Végh Ferenc leváltásához. Az elnöknek a konfliktus során ismét szembesülnie kellett azzal, milyen kevés eszköz áll rendelkezésére akarata érvényesítéséhez a mindenkori kormánnyal szemben. A kormányzat és Végh közötti vitát csak azzal a nagyon drasztikus eszközzel akadályozhatta volna meg, ha megtagadja Végh felmentését, ami gyaníthatóan hatalmas botrányt és óriási feszültséget keltett volna a kormány és a köztársasági elnök között. De a köztársasági elnököt semmi nem ösztönözte arra, hogy kemény legyen, mert Véghért sem a kormányban, sem az ellenzékben nem állt ki semmiféle politikai erô. A sokáig a politikai elit támogatását élvezô vezérkari fônök mögül 1999 nyarára elfogyott a politikai legitimáció.
      Véghnek tavaly nem elôször gyűlt meg a baja a politikusokkal. Az 1998-as országgyűlési választási kampány során a vezérkari fônök szétküldte beosztottjainak a Fidesz választási programját. Többek véleménye szerint Végh jóhiszemű volt, hiszen a kormány honvédelmi politikája a katonák elôtt ismert volt, a Fideszé viszont nem, s Végh egyszerűen csak meg akarta ismertetni kollegáival az akkor már kormányzásra esélyes Fidesz programját. Ugyanezen emberek szerint a katonai vezetés a kisgazdákkal is tárgyalt, készülve arra, hogy az akkori ellenzéki párt is a hatalomba kerülhet.
      Keleti György, az akkori honvédelmi miniszter, szocialista politikus nagyon feldühödött, amikor a fülébe jutott a Fidesz-program szétküldése, és azt fontolgatta, hogy kezdeményezi a miniszterelnöknél Végh felmentését. A minisztert akkor ugyan le lehetett beszélni errôl a szándékáról, de egy évvel késôbb, amikor Végh lemondása újra szóba került, ez a történet is szerepet játszott abban, hogy az ellenzékbe szorult szocialisták nem túl lelkesen álltak ki a vezérkari fônök mellett. Végh ugyanis szerintük megsértette azt az íratlan szabályt, amely szerint a többpárti demokráciában a vezérkari fônök sem kelthet olyan benyomást, hogy bármelyik pártnak kedvez, mert politikusok szemében ez a megbocsáthatatlan és elfelejthetetlen bűnök közé tartozik.

A katona köteles

Az új kormány hivatalba lépését követôen semmi jel nem mutatott a késôbbi konfliktusra, a hatalomra kerülô politikusok informálisan sem jelezték, hogy megszabadulnának Véghtôl. Olyannyira nem, hogy az addig altábornagyi rangot viselô tábornokot vezérezredessé léptették elô.
      Mind a Végh-pártiak, mind a Véghgel szembenállók tavaly október-novemberre teszik a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkari fônök közötti viszony megromlását. Ennek elsô jele egy levél volt, amelyben Szabó János honvédelmi miniszter arra kérte Véghet, hogy Sajner Gyula ezredes, Végh szóvivôje ne nyilatkozzon a sajtónak. Ezzel a vezérkari fônök önálló megszólalási lehetôségeit csökkentette a minisztérium. Decemberben, egy újabb levélben már a vezérkari fônök szuverenitását is korlátozta volna a miniszter, amikor azt írta, hogy Végh Ferenc ezután csak Wachsler Tamás közigazgatási államtitkárral való konzultáció után nyilatkozhat bármirôl is. Végh nyilvános szerepléseinek szűkítésén túl a levél egy másik mozzanatot is tartalmazott, ami már a vezérkari fônöknek a hivatali hierarchiában elfoglalt helyét érintette. A miniszter arra utasította Véghet, hogy vegyen részt a közigazgatási államtitkár által tartott heti értekezleteken. Ez durva támadás volt a vezérkari fônök-hadseregparancsnok ellen.
      Végh mint vezérkari fônök és hadseregparancsnok a miniszterelnök és a köztársasági elnök közreműködésével kapta a megbízatását. A törvény szerint a vezérkari fônököt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, és hivatalba lépése után a kormánynak és a köztársasági elnöknek alárendelten dolgozik. A kormány nevében a honvédelmi miniszter adhat neki utasításokat, ugyanakkor a hadsereg fôparancsnoka a köztársasági elnök. Békeidôben a kormány, háború esetén a köztársasági elnök a vezérkari fônök felettese. Ez a konstrukció 1989-ben alakult ki, az utolsó kommunista kormány idején. A cél az volt, hogy a miniszterelnök és a köztársasági elnök egymás ellensúlyaként gyakorol hatalmat a hadsereg fölött, figyelembe véve, hogy a hadsereggel kapcsolatos napi ügyek ugyanúgy a kormányhoz tartozzanak, mint mondjuk az egészségügy.
      Végh vezérkari fônökként a törvények szerint a miniszter alá rendelten dolgozott, a politikai államtitkárral körülbelül egy szinten. Wachsler Tamás közigazgatási államtitkári posztja viszont az államigazgatási hierarchiában eggyel e szint alatt helyezkedik el, azaz Wachsler nem felettese a vezérkari fônöknek. Amikor azt javasolta, hogy a vezérkari fônök személyesen legyen jelen az ô beosztottai, a helyettes államtitkárok számára tartott értekezleten, akkor a vezérkari fônök státusát igyekezett lerombolni. Wachsler ugyanis azt a koncepciót képviselte, hogy rossz az 1989 után kialakult rendszer, azaz a vezérkar a minisztérium mellett működô, párhuzamos struktúra, élén a vezérkari fônökkel, akit csak a miniszter utasíthat. Miután a vezérkar látta el a hadsereg napi működtetésével kapcsolatos feladatokat, gyakorlatilag két katonai minisztérium működött, a HM és a vezérkar. A Wachsler-féle koncepciót egyébként nem az államtitkár dolgozta ki, hanem Fehér József, a Horn-kormány szocialista minisztere, a Keleti György vezette minisztérium közigazgatási államtitkára. A két szervezet különállása ugyanis már az Antall-kormány számára is rengeteg konfliktust okozott. Az ezzel kapcsolatos vita a sajtóban az integrációról szóló vitaként jelent meg.
      A Fidesz vezette kormány programjában jóváhagyta az integráció gondolatát, s azt a hadseregreform részeként akarta megvalósítani. Wachsler államtitkár azonban már a reform megvalósulása elôtt meg akarta törni a vezérkari fônököt, szimbolikusan, és a napi ügyek szintjén is bizonyítani akarta az integráció létrejöttét. Azzal, hogy a vezérkari fônököt igyekezett maga alá gyűrni, a vita komoly fordulatot vett. Már nemcsak arról volt szó, ki mit nyilatkozhat, hanem arról is, ki és milyen módon irányítja a hadsereget.

A Tom megvillan

A hadsereg vezetôi maguk is provokálták a minisztériumot: a hadsereg költségvetése ügyében 1998 ôszén a vezérkar tábornokai is megszólaltak a sajtóban, több pénzt kérve a katonák számára. Ezt Wachsler közigazgatási államtitkár nagyon rossz néven vette, szerinte ezzel a vezérkar túllépte hatáskörét. Egy Véghhez küldött levélben azt kérték, a vezérkari fônök biztosítsa, hogy a vezérkar munkatársai csak a minisztériummal egyeztetve nyilatkozzanak.
      A leveleket mindig Szabó János miniszter írta alá, de a minisztériumon belül közismert volt, hogy a leveleket Wachsler Tamás készítette saját komputerén. A vita végig Wachsler és Végh között folyt, a miniszter csak mellékszereplôje volt a történetnek.
      Végh válaszlevelet írt dühében, és azt kérte, ne levelekben utasítgassák, ugyanis a vezérkari fônökkel való kapcsolattartást egy, a miniszter által kiadott utasítás szabályozza. Ha a miniszter másfajta kapcsolattartást tart szükségesnek, akkor írjon új utasítást - érvelt. A levelet a vezérkarnál működô jogászok segítségével írta, így a vezérkar és a minisztérium vitája egyre elkeseredettebb jogszabály-értelmezési vitává vált.
      A minisztérium válasza Végh további korlátozása volt: a vezérkari fônöknek háromnaponta jelentenie kellett volna, kivel találkozott s mirôl beszélgetett az illetôvel. A levélben az is szerepelt, ha nem hajtja végre az utasítást, fegyelmit kap. Végh válaszában ezt az utasítást a parancsnoki jogkör korlátozásának nevezte. A minisztérium újabb levele még szigorúbb feltételeket szabott: már huszonnégy óránként kellett Véghnek jelentenie arról, merre járt, kivel beszélt. Ha nem teszi, parancsmegtagadásért feljelentik a Katonai Fôügyészségen - állt a levélben. A vita e néhány levél során a nyomásgyakorlástól a legdurvább fegyelmi büntetéssel való fenyegetésig jutott. A szigorú parancsuralmi rendszerben működô hadsereg vezetôjének feljelentése parancsmegtagadásért a vezérkari fônök autoritásának aláásásához és a katonai és civil vezetôk közti kapcsolat végleges megromlásához vezetett volna. De már a büntetés puszta ígérete is azt mutatta, hogy a minisztérium vezetése csak a legszélsôségesebb eszközökben bízik. A rendszerváltás óta eltelt évek egyik legdurvább konfliktusává növekedett a minisztérium és a hadsereg parancsnok-vezérkari fônök leveleinek hangneme és tartalma.

A hadi árva

Nemcsak Végh Ferenc személye körül dúlt a vita, hanem a hadsereggel kapcsolatos elképzelések körül is. Végh számos javaslata elôterjesztésekor kudarcot vallott, a mögötte álló apparátus egy része magára hagyta, a minisztérium és a vezérkar hivatalos üléseinek vitái feszültek voltak, a döntéseket pedig folyamatosan elnapolták.
      A hadsereget érintô döntéseket a honvédelmi miniszter hozza, s ezeket a vezérkari fônök köteles végrehajtani. A döntések a Honvédelmi Minisztérium Katonai Kollégiuma ülésein születnek, a minisztériumi és vezérkari munkatársak, közöttük a vezérkari fônök jelenlétében. A kollégium azt a célt szolgálja, hogy a miniszter által egy személyben meghozandó döntések elôtt a minisztérium és a vezérkar még érvelhessen javaslatai mellett.
      1998 ôszétôl a kollégiumi ülések legfontosabb témája a hadsereg átalakítása volt. Wachsler Tamás közigazgatási államtitkár koncepciója szerint jelentôs mértékben, akár több tízezer fôvel kell csökkenteni a hadseregben foglalkoztatottak számát, s a hadseregrôl le kell választani minden olyan egységet és funkciót, amely nem tartozik fô feladatai közé.
      Amikor Végh leváltása mellett kellett érvelni, a nyilvánosság elôtt arra hivatkoztak a kormányzati emberek, hogy a hadsereg átalakítását illetôen Végh nem végezte el feladatát. A Végh-pártiak szerint azonban ez nem igaz: Végh beterjesztette a hadsereg vezetési rendjére, szervezetére, fegyverzetére s a középtávú koncepcióra vonatkozó elképzeléseket, de ezeket a minisztérium sorra elutasította, hivatkozva arra, hogy a hadsereg terveinek magvalósítására nincs pénz. Ugyanakkor a tervezetekbôl kiderült, Wachsler és Végh másfajta hadseregben gondolkodnak.
      Az egyik leghevesebb nézeteltérés a katonai kórházak körül bontakozott ki. Nem a téma fontossága miatt, hanem azért, mert a kórházak sorsával kapcsolatos elképzelések megmutatták, mennyire eltér a minisztérium és a vezérkar gondolkodása. Wachsler államtitkár azt képviselte, hogy nincs szükség külön katonai kórházakra, azokat át kell adni a civil egészségügynek. Végh a hadseregben uralkodó álláspontot pártolta, miszerint a katonai balesetek speciális jellegűek, egy lôtt seb, egy vegyi anyagtól származó sérülés kezelése sajátos szakképesítést igényel, ezért a kórházakat meg kell tartani. Wachsler a vita egy pontján azt mondta, nagyon örül, hogy megismerte a vezérkari fônök álláspontját, ugyanis végre kiderült, nem képes megszabadulni a szocializmusból örökölt gondolkodástól, amibôl fakadóan a katonák minden addigi játékszerükhöz ragaszkodnak.
      A kollégium ülésein Keleti György minisztersége alatt is zajlottak heves viták, a résztvevôk egy része szerint azonban ilyen, a vitapartnereket személyükben is támadó, egymás szakmai felkészültségét megkérdôjelezô, a másikat jelzôkkel minôsítô vitákra nem volt példa. A kollégium ülései a résztvevôk egyöntetű véleménye szerint a Végh-Wachsler viták színterévé váltak. A vezérkar által beterjesztett tervezeteket általában Wachsler Tamás megkérdôjelezte, sokszor csak annyit mondva, a vezérkar véleményét tekintsék csupán vitaindítónak. A Végh-pártiak szerint Wachsler egyszerűen el akarta lehetetleníteni Véghet: a vezérkar javaslatainak folytonos szétbombázásával "a tehetetlen vezérkari fônök" képet igyekezett kialakítani róla.
      A másik vitatott ügy a vezérkar és a minisztérium integrációja volt. Végh Ferenc vezérkari fônök nem értett egyet azzal a közigazgatási államtitkár által képviselt állásponttal, miszerint a vezérkar egy párhuzamos minisztérium. Wachsler a nyilvánosság és a szakmai fórumok elôtt is azzal érvelt, hogy a vezérkar fekete doboz, százmilliárdok sorsáról dönt ellenôrizetlenül, miközben azokért a miniszter és a minisztérium viseli a politikai felelôsséget. A vezérkari álláspont szerint ez a vélemény teljesen megalapozatlan, hiszen a hadsereg költségvetését a minisztérium állítja össze, a kormány a minisztérium és nem a vezérkar javaslatáról dönt, a minisztérium bármely egysége bármikor bármit ellenôrizhet a vezérkarnál.
      A leghúsbavágóbb vita azonban akörül folyt, hogy a vezérkari fônök egyszerű helyettes államtitkár-e, s mint ilyen, a közigazgatási államtitkár beosztottja legyen, vagy maradjon a jelenlegi rendszer, amelyben a miniszter alárendeltje. Végh mindent megtett, hogy a Wachsler-féle koncepció megbukjon.

Az érzékeny lélek

Göncz Árpád köztársasági elnökként és a hadsereg fôparancsnokaként rendszeresen, havonta-kéthavonta fogadta Végh hadseregparancsnok-vezérkari fônököt, hogy meghallgassa az aktuális ügyekrôl. Végh az egyik ilyen találkozón elmondta, mekkora vita van a vezérkar és a minisztérium között a hadsereg irányításáról, az integrációról. A köztársasági elnök arra kérte, foglalja össze egy feljegyzésben az addig elhangzottakat. Végh azt írta, hogy a vezérkar minisztérium alá rendelése a Varsói Szerzôdés idején létezett struktúra újraéledését jelentené. Végh érve azon a sokak által osztott nézeten alapult, hogy a minisztériumba integrált vezérkar a hadsereget kiszolgáltatná a parlamenti pártok akaratának: a miniszter, valamint vezetô beosztottjai alá rendelt hadseregvezetés kénytelen lenne a közvetlen feletteseikké lett politikusok kívánságai szerint dolgozni, s egy-egy kurzus, akarva-akaratlanul a katonai felsô vezetést is az adott kurzus kiszolgálójává tenné. Ezzel a rendszerváltás egyik legfontosabb vívmányának, a hadsereg politikai erôktôl való távoltartásának egyik legfontosabb gátját bontanák le.
      Göncz egy tárgyaláson óvatlanul hivatkozott erre a dokumentumra Wachsler Tamás elôtt. A Honvédelmi Minisztérium vezetésének fogalma sem volt a dokumentum létezésérôl, Végh Ferenc ugyanis nem szólt róla - állítják minisztériumi alkalmazottak. Az közismert volt, hogy Végh és Göncz rendszeresen konzultálnak, a találkozókat Végh Szabó János honvédelmi miniszternek is bejelentette. Egy Véghgel nem szimpatizáló minisztériumi ember szerint Végh a miniszter elôtt letagadta a dokumentum létezését, ám Göncz Árpád felhívta a minisztert, s arra kérte, ne bántsák a vezérkari fônököt a dokumentum elkészítéséért.
      A minisztérium politikai vezetése számára Végh az alapvetô szolidaritást sértette meg, amikor Göncznél, tudtuk nélkül, bírálta ôket. A Varsói Szerzôdés emlegetése pedig felháborította a demokratikus választások eredményeként hatalomra került politikusokat.
      A Végh-pártiak szerint a vezérkari fônök eljárását nem lehet kifogásolni. A hadsereg fôparancsnokaként a köztársasági elnöknek joga van kikérni a legfôbb katonai vezetô véleményét, akinek kötelessége a legjobb tudása szerint tájékoztatni az elnököt.
      Végh a köztársasági elnökön kívül a NATO-országok támogatásában is reménykedett. Azt hitte, azok majd megvédik ôt. Legalábbis ezt mondogatta munkatársainak - állította egy nem Végh-párti minisztériumi alkalmazott. Véghnek erre meg is volt minden alapja, mert a menesztésérôl szóló hírek hallatán az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Hollandia budapesti nagykövetei a Honvédelmi Minisztériumnál kifogásolták esetleges felmentését - mondták el diplomáciai források.
      Arra hivatkoztak, Végh Ferenc tökéletesen látja el a feladatát, a NATO vezetôi bíznak benne, szakmailag felkészült. A meglehetôsen feszült találkozón Peter Tufo, az USA budapesti nagykövete volt a legvehemensebb. A nagykövetek tiltakozása nagyon komoly lépésnek számít, hiszen egy szuperhatalom, valamint a NATO bástyájának számító két ország nagykövete állt ki Végh mellett. Peter Tufo az Országház folyosóján, képviselôk elôtt is azt mondta, "Hagyják békén Véghet" - állította egy szemtanú.
      Végh azonban elszámította magát, vélik kormányzati emberek. Orbán Viktor miniszterelnök nagyon bedühödött, amikor azt tapasztalta, hogy a nagykövetek bele akarnak szólni Végh sorsának alakulásába. A miniszterelnök nagyon érzékeny mind saját, mind országa szuverenitására, állította több kormányzati szakember, akik szerint ez a kísérlet csak még eltökéltebbé tette ôt abban, hogy Véghnek mennie kell. A miniszterelnök a köztársasági elnök számára írt feljegyzést sem vette jó néven. Egy politikus szerint a kormányfô a miniszterei elleni támadásokat kormánya és személye elleni támadásként értékeli. Végh akciójával megsértette azt a szolidaritást, amit a miniszterelnök elvár a magas rangú beosztottaktól.

A magyar szablyával

Az ÉS-nek adott interjúkból az derül ki, hogy Wachsler Tamás közigazgatási államtitkárként azért válhatott kulcsszereplôvé, mert sem a miniszter, sem Homoki János, a kisgazda politikai államtitkár nem elég erôs a minisztériumon belül. Szabó János miniszterrôl még a koalíciós partnerek is azt állítják, hogy nem foglalkozik szakmai ügyekkel. Többen egyszerűen csak "katasztrófasújtotta területnek" aposztrofálják a kisgazdák vezette HM-et. A minisztériumot valójában irányító Wachsler a honvédelmi bizottság tagjaként évek óta igyekezett minél többet megtudni a hadseregrôl, s nagy eltökéltséggel és szívós munkával látott hozzá elképzelései megvalósításához. Szabó János viszont nem kíván komolyan részt venni a minisztérium szakmai-politikai irányításában, csak a legnagyobb döntések meghozatalát tartja fenn magának. Wachslerben ideális államtitkárra talált, aki helyette irányítja az apparátust. A tartalmi kérdésekben a miniszter vagy Wachsler pártján volt, vagy nem döntött egyik oldal mellett sem. Végh menesztésében is ingadozó volt: aláírta ugyan a Wachsler által fogalmazott leveleket, s ezzel jóváhagyta az államtitkár elképzeléseit (hiszen csak a miniszter utasíthatja a vezérkari fônököt), azonban személyes beszélgetéseikben nyugtatgatta Véghet, hogy nem kell ügyet csinálni a levelekbôl, ô bízik benne, számít a munkájára.
      A Végh-pártiak egy része is elismeri azt, amit a Végh Ferenccel nem szimpatizálók gyakran hangoztattak interjúink során, hogy a vezérkari fônökkel "elszaladt a ló". Végh osztatlan politikai és sajtótámogatást élvezett, a NATO-kompatibilis magyar tábornok mintaképe lett. A NATO-országok katonai vezetôi teljesen elfogadták, ami nem kis dolog, mert minden nyilvános dicséret ellenére a NATO katonai vezetôi komolyan rettegtek attól, milyen lesz együttműködni a pályájuk nagy részében a Varsói Szerzôdésben szocializálódott katonákkal. Végh meggyôzôen adta elô a NATO iránti lojalitást, jól beszélt angolul - eltérôen számos más magyar vezérkari tábornoktól, akik csak oroszul tudtak. Végh azonban körülbelül 1998-ra túlnôtt önnön szerepén: a többpárti támogatás és a NATO-csatlakozás miatt úgy érezte, nyilvánosan lobbizhat több pénzért a hadseregnek, és a hadseregreform kezdeményezôje lehet. Végh magabiztosságát az is növelhette, hogy a honvédelmi minisztérium kisgazda vezetése sem politikailag, sem szakmailag nem volt erôs, szakértôik nem voltak, így a katonák feletti politikai kontroll gyenge maradt. A vezérkari fônök úgy érezhette, ebben a vákuumban az ô szakmai kötelessége elvégezni a sürgetô feladatokat, mert a hadsereg reformja akkora jelentôségű, hogy a kialakult politikai helyzet miatt nem lehet abbahagyni.
      Véghnek azonban, a magyar hadsereg tábornokainak jó részéhez hasonlóan, nem volt politikai érzéke, holott ezen a poszton, ahol állandóan politikusokkal kell érintkeznie, erre szükség lenne, fôleg, ha nem csak passzív szereplô akar lenni. Beterjesztette például az önkéntes hadsereg koncepcióját, ami pedig egy Végh-párti szakember szerint is teljesen képtelen ötlet, mert annyi pénzt igényelne, amennyi belátható idôn belül nem áll az ország rendelkezésére. Más alkalommal egy katonai rendôrség koncepcióját terjesztette a HM Katonai Kollégiuma elé. Egy ilyen elôterjesztés a parlamentben hatpárti egyeztetést igényel, érinti a Belügyminisztérium alá tartozó rendôrséget, a katonai ügyészségeket, azaz jelentôs átalakítással jár. Végh ezt anélkül javasolta, hogy egyeztetett volna a politikusokkal, kiszagolandó, lenne-e ennek politikai támogatása, illetve jóváhagyná-e a minisztérium. A feladatok minisztérium és a vezérkar közötti megoszlásáról szóló vita jogosságának egyik példájaként pedig fegyelmit akart adni egy vezérkari beosztottjának, aki a minisztériumnak adatokat szolgáltatott a hadsereg pénzköltésérôl - állította egy minisztériumi szakember. Ugyanis Végh felfogása szerint a minisztérium csak úgy léphet ilyen ügyekben, ha a miniszter felkéri a vezérkari fônököt, adjon tájékoztatást a témában, azaz a vezérkar munkatársai csak a vezérkari fônöknek engedelmeskedhetnek, tudta nélkül nem tehetnek semmit. E lépésekkel azt a benyomást erôsítette a minisztérium munkatársaiban, hogy nem képes koordinálni, s minden alkalmat megragad, hogy a minisztériumot kiiktassa a hadsereg irányításából: kész helyzetek elé állítja ôket akkor, amikor már nem képesek érdemben beleszólni a döntésekbe, s így a vezérkar álláspontja érvényesül, korlátozva ezzel a hadsereg feletti civil kontrollt.
      A Végh-pártiak közül többek szerint tavaly ôsszel a vezérkari apparátus is megneszelte a vitát, és Végh háta mögött néhányan a minisztériumnak szolgáltattak információkat, ami jelezte, a vezérkari fônök iránti lojalitás nem töretlen.
      Végh számára azonban intézményi mozzanatok is lehetôséget teremtettek a lavírozásra: a köztársasági elnök és a miniszter irányítása alatt működô hadseregparancsnok-vezérkari fônöknek két fônöke van. Hármójuk viszonyát, jogosultságait ugyan törvények írják le, de a fogalmakat - például az utasítás fogalmát - a politikusoknak kell értelmezniük. A vezérkari fônök addig képes együttműködni a politikusokkal, amíg e fogalmak értelmezésében, a napi gyakorlatba való átültetésükben egyetértenek. A vezérkari fônök-hadseregparancsnok teljesen ellehetetleníthetô, ha olyan vitákba keverik, mint keverték Véghet: döntenie kell, lojális marad-e a kormányhoz, miközben a kormánynak minden eszköze megvan ahhoz, hogy képtelenné tegye ôt munkája elvégzésére.

Egy titokzatos ideges

A tavaly év végi, ez év eleji viták tavaszra elcsendesedtek, a légi és szárazföldi erôk menesztett vezérkari fônökei helyére februárban a Végh által javasolt személyek kerültek. A NATO tavaszi, Jugoszlávia elleni hadjárata idején a források egybehangzó véleménye szerint e vita nem okozott gondot a hadsereg irányításában. Orbán miniszterelnök, ahogy ezt egy tévéinterjújában is mondta, arra kérte a vitatkozókat, hogy függesszék fel a polémiát, s e kérésnek mindenki eleget is tett. A miniszterelnök rendszeresen részt vett a Végh által tartott vezérkari tájékoztatókon, ahol nyoma sem volt a vezérkari fônök és a minisztériumi vezetôk közötti feszültségnek. Egy minisztériumi alkalmazott szerint azonban Végh bizalma jelentôsen megnôtt attól, hogy a miniszterelnök rendszeresen vele konzultált, és nem Szabó miniszterrel, s azt hitte, élvezi Orbán Viktor támogatását, s ez felhasználható a minisztériummal folytatott vitáiban.
      Végh Ferenc azonban tévedett. Nyárra a minisztérium vezetése döntött a menesztésérôl, s ehhez megnyerték a miniszterelnök támogatását is. A miniszterelnök által felkért Póda Jenô miniszterelnökségi helyettes államtitkár már nem azért tárgyalt Véghgel, hogy a vitákat elsimítsa, hanem azért, hogy távozásának körülményeit tisztázza.
      Egy Végh-párti informátor szerint Véghet sokan arra biztatták, tartson ki, ne mondjon le. Akik nem biztatták, azzal érveltek, hogy a köztársasági elnök megtagadhatja ugyan a felmentését, de a kormányzat légüres térbe kényszerítheti, ellehetetlenítheti a hadsereg elôtt. De ellenállnia is csak a következô elnökválasztásig lehetne, hiszen a Göncz Árpád utáni, a jelenlegi kormánykoalícióhoz közel álló elnök nyilvánvalóan menesztené. A másik érv az volt, hogy a Végh menesztésérôl szóló hírek nyári megjelenése, majd a kormányzat által nyíltan is hangoztatott szándék ellen egyetlen politikus sem tiltakozott komolyan, azaz nincs erô, amelyre támaszkodhatna.
      Végh tehát meghátrált, s a kormány júliusban felmentette ôt tisztségébôl, Göncz Árpád pedig jóváhagyta a döntést.

Kezdett és a ...

Végh Ferenc történetének iróniája, hogy utódja, Fodor Lajos azzal a feltétellel vállalta a vezérkari fônöki posztot, hogy a miniszter megígérte neki, a minisztérium nem a Wachsler-féle tervezet alapján jár el, s a vezérkari fônököt nem sorolják be a közigazgatási államtitkár alá - állította egy katonai kérdésekben jól értesült szakember. Az utóbbi hetek fejleménye pedig az, hogy a minisztérium és a vezérkar integrációja ügyében Fodor tábornok ugyanazt az álláspontot képviseli, amit elôdje képviselt, azaz a vezérkar, önállóságát megtartva, a miniszter alá rendelt vezérkari fônök irányításával dolgozna. Ugyanezen forrás szerint Fodort nagyon elgondolkodtatta az a tény, hogy külön parancsban, azaz külön kinevezésként kapta meg a honvédség parancsnoki és a vezérkari fônöki kinevezését, amit elôdei együtt kaptak meg. Ez annak a jele lehet, hogy ha a Wachsler-féle tervezet nyer, a minisztérium szétválasztaná e két posztot, s Fodor dönthetne: a miniszternek alárendelt hadseregparancsnok akar-e lenni - de úgy, hogy megfosztanák a vezérkari apparátustól -, vagy vezérkari fônökként helyettes államtitkár, aki a közigazgatási államtitkár beosztottjaként a hadsereg irányítása helyett tervezôi, stratégiai feladatot látna el.
      Wachsler Tamás továbbra is ragaszkodik elképzeléseihez, de a Magyar Hírlap múlt heti információja szerint ma már saját kormányában is kisebbségben van, ugyanis a kormány honvédelmi kabinetje a vezérkar javaslatait fogadja el. Ugyanazokat, amelyeket Végh Ferenc képviselt vehemensen, s amelyek melletti kiállása a felmentés egyik érve volt.
      Wachsler az egyik parlamenti képviselô szerint a kormányon belül is veszített befolyásából: szeptemberig a miniszterelnök foglalkozott a hadseregreformmal, ám szeptember óta Kövér László titkosszolgálati minisztert tette meg a téma felelôsének.
      Végh története azt mutatja, hogy Fodor széke addig biztos, amíg a minisztérium erôs kezű államtitkára, Wachsler Tamás, a gyenge, ám funkciójánál fogva erôs honvédelmi miniszter, illetve a kormány nevében eljáró Kövér László miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök megbízik benne. Ha bármelyikükkel ellentétbe kerül, s ráadásul a mögötte álló katonai-szakmai apparátus is megosztottá válik, megismétlôdhet az elôzô történet. A katonai források szerint ugyanis a vezérkari fônök nem tehet mást, mint hogy a hadsereg véleményét képviseli, ami jelen pillanatban a vezérkar önállóságát, s a minél kisebb létszámleépítést jelenti. Ha nem ezt teszi, a beosztottjai s a hadsereg "darálja le". A kérdés, hogy ugyanazt várja-e el Fodortól a jelenlegi politikai vezetés, amit számon kért Véghen is. Ugyanilyen nagy kérdés az, vajon Fodor mindig fel tudja-e majd mérni, mennyire szabad önállónak lennie, s önállóan cselekednie. Fodor azonban már a Fidesz-vezette kormány embere, így valószínűleg nehezebben alakulhat ki bizalmatlanság közte és az ôt kinevezô politikusok között.