XLVI. évfolyam, 27. szám, 2002. július 5.

Kinek kellene szégyellnie magát?

(Oriana Fallaci vs. TGM)

Megütközve olvastam az ÉS-ben (Mi a szégyenletes?, június 21.) Tamás Gáspár Miklós "hozzászólását". Miután érdemben nem közölt semmit, a filozófia szintjén értékelhetetlen (értsd: 0) véleményén kívül, hasznos lenne a kérdést néhány megvitatásra érdemesebb felvetéssel árnyalni. Annál is inkább, mert a téma aktualitása továbbra is (és még sajnos nagyon sokáig) fennáll. A hozzászólást persze felettébb megnehezíti (talán ezért óvakodott ettől érdemben TGM is), hogy az embert könnyedén lefasisztázhatják, ahogy ezt megtették a fasizmus ellen tiltakozó Fallacival (?!). De Teller Edét idézve: "én Voltaire egykori megállapításához, a szabad véleménynyilvánításhoz tartom magam. Még a libáknak is joguk van elgágogni saját mondandójukat, és hajlandó vagyok barrikádra menni a libák gágogási jogának védelmében".
A "Fallaci-féle elfogult és tudatlan üvöltözés" lehet, hogy senkin és semmin nem segít. Miképpen TGM bölcsessége sem, nem is szólva az általa említett "becsületes emberekről". Jó lenne tudni, kikre gondolt ebben az esetben a szerző.
"Volt egyszer egy nagyon rendes, becsületes, tisztességes, jó szándékú ember. Na, ez az ember már nem él" - élcelődött egyszer Nagy Bandó András, és ez a mondata szinte általános igazsággá vált. Nem tudom, hol teremnek azok a becsületes emberek, akik majd megvédik a zsidókat. Szavakkal ugyanis Oriana Fallaci is megvédte őket. Azt még Tamás Gáspár Miklós úr is elismeri kénytelen-kelletlen, hogy "Fallaci kisasszonynak egyben-másban igaza van".
Oriana Fallaci tavaly ősszel a Corriera della Serrában megjelent cikkét nagy felzúdulás és heves vita követte Nyugat-Európában, magyarul (tudomásom szerint) azonban csupán a cikkről szóló véleményeket és elemzéseket lehetett olvasni. A pró és kontra vélekedéseknek se szeri, se száma, sokat az interneten is olvashatunk. Bár az is előfordul, hogy valaki egyenesen Oszama bin Laden megszólalásaihoz hasonlítja OF cikkét.
A hölggyel ellentétes oldalon állók véleményeit vizsgálva azonban azt kell látnunk, hogy (TGM-hez hasonlóan) a szerzők nagy része elismeri, mindezen tényekben bizony Oriana Fallacinak igaza van ugyan, de: nem szabad (illik, ildomos, lehet) ilyet kimondani a muzulmánokról és az arabokról általában. A politikai korrektség mint olyan fogalma azonban ebben az esetben csődöt mondani látszik, mert az nem kötelezi mindkét oldalt.
Arról van szó, hogy "A palesztinok (...) az arab és az iszlám világ Nyugat-ellenes harcának letéteményesei, mint ahogy Izrael a Nyugat és a modernizáció gonoszságaiért felelős bűnbak. Ezért teljesen hatástalan és céltalan minden olyan jóindulatú kommentár, mely szerint "a két népnek együtt kell élnie, mert nincs más választásuk; fegyveres harc helyett meg kell egyezniük" stb.", ahogy Gadó János írja a Mozgó Világ áprilisi számában megjelent komoly elemzésében.
Amikor a reggeli híradó arról szól, hogy Oszama bin Laden újabb támadást ígért Amerika és a zsidók ellen, el lehet tűnődni azon a kérdésen, vajon akkor most fordítsuk oda másik orcánkat is? Amikor iskolabuszok és éttermek robbannak fel nap nap után Izraelben, legyünk toleránsak, értsük meg a palesztinokat is? Persze ez szép dolog, kényelmes is - innen a távolból, a fotelból...
Lehet másokat rasszistának nyilvánítani, és büszkén hirdetni, hogy mi bezzeg nem vagyunk azok. A terrorizmussal szemben azonban ez nem célravezető. Kérdezzük meg, hol vannak a tolerancia határai? Mikor mondhatja valaki, egy ember, egy ország vezetése, netán népe, hogy "eddig, és ne tovább!" Mi kell hozzá? Lod, Zürich, München, WTC-tornyok...?
"Erkölcsi alapon éppúgy különbséget lehet tenni a terrorizmus és a terrorizmusellenes akciók között, mint ahogyan háborús cselekmények és háborús bűnök között. Vannak erkölcsi normák: a terrorizmus nem felel meg ezeknek, az ellenterror megfelel. Mondhatjuk azt, hogy a palesztinok ügye éppoly tiszteletre méltó, mint a zsidó állam dolga. Nem mondhatjuk, hogy a terror éppúgy elfogadható, mintha valaki fegyveresen ellenáll a terrornak. Végső soron a terrorral szembeni ellenállás erkölcsisége és hasznossága abban van, hogy nem ellenállni a terrornak haszontalan és erkölcstelen." (George Jonas: Megtorlás, Budapest Kiadó, 1990)
Mit szólhatunk akkor, ha a sajtóban közölt közvélemény-kutatási eredmények szerint a megkérdezett érintettek 70 százaléka helyesli az öngyilkos merényletek végrehajtását és folytatását?
Szégyenkezhetünk, szomorkodhatunk, sajnálhatjuk, és fájhat!
Azt hiszem, a palesztinok egyféleképpen győzhetik le Izraelt: Gandhi módszerével. Ennek erkölcsi fölényével szemben minden ellenségük kénytelen lenne meghajolni. Erre azonban semmiféle remény vagy esély nincs, erről is szól Oriana Fallaci cikke. Ennek gyökerei ugyanis a napi eseményeknél mélyebbre nyúlnak le, a kultúrák, vallások közti különbözőségekig, sőt az emberek közötti különbségekig.
Ha nem is értünk egyet Oriana Fallaci felfogásával egyes kultúrák felsőbbrendűségéről, azt el kell ismerni, hogy az ún. nyugati kultúrában nem gyökerezik mélyen az öngyilkos merényletekkel mennybe jutó hősök hagyománya... A kultúrák sokfélesége jól megférhetne egymás mellett anélkül, hogy arról kellene vitatkoznunk, ki a felsőbbrendű. A hétköznapi életünkben számos példát láthatunk erre az egymás mellett élésre. A nyilvánvaló baj sokak által elismerten ott kezdődik, amikor az egyik kultúra rá akarja kényszeríteni magát a másikra, akár erőszakkal is. Visszatetsző lehet Oriana Fallaci "keresztesháborúja", de az intifádát, a "szent háborút a Nyugat ellen" egyik alkalommal sem ő hirdette meg.
Fallaci cikkére Umberto Eco La Republica-beli reagálásában is jobbára csak az egyenlőségről, a dialógus szükségességéről és a népek közötti toleranciáról hallhatunk. A párbeszéd és a tolerancia általában legalább két résztvevős interakciót szokott jelenteni, amely valamiféle kölcsönösséget feltételez. Mit jelentenek ezek a szavak szeptember 11. után? Mit jelentenek ezek a szavak Jeruzsálemben? Vagy a menekülttáborokban? És a terroristák kiképzőbázisain? Lehetünk optimisták, de okunk nincs rá. Ismételgethetjük ezt a végtelenségig, de már nem hat (akármennyire is fájdalmas) sehogy. Új megoldás kell a problémá(k)ra, de ilyen megoldás(ok) közel-távol nem látszik, "miközben világszerte lángolnak a zsinagógák"...
Ma reggel olvasom Bush elnök javaslatának visszhangjait. Nem ér egyetlen kellemes meglepetés sem. Örömmel hallanám, mit javasol Tamás Gáspár Miklós!

Fehér Péter

Pécs

Petty

Oriana Fallaci cikke (Corriere della Sera, és nem "Corriera della Serra", ahogy Fehér Péter levelében áll) kivonatosan megjelent - sajnos - a Népszabadságban. Az írás szerintem fölháborító és ostoba. A palesztin terrorizmusból kiindulva "jellemzi" az iszlám népeit, különösen az arabokat. Ez a sovén-etnicista-rasszista "nemzetkarakterológia" szokásos csalása, amelyet az 1930-as években főleg a zsidók ellen volt szokás használni (vö. a magyar szőlőművelő lelki alkatával és hasonlókkal kapcsolatos ízetlenségek elterjedésével). Ha Fehér Péter könyveket is olvas, nemcsak internetes rémhíreket és paranoid pletykákat, akkor a kérdésről alkotott filozófia elméleteimet megismerheti Törzsi fogalmak (I-II.) c. könyvemből (Bp.: Atlantisz, 1999).
Az kétségtelen, hogy a közel-keleti tragédia nyomán az antiszemitizmus, "a hülyék szocializmusa" megint elterjedt Nyugat-Európában. Ahogy annak idején a plutokrata "Anglia és a zsidók", ma "Amerika és Izrael" a diadalmas kapitalizmussal folytatott kilátástalan harcba belefáradt, frusztrált és dezinformált tömegek ócska jelszava és jelképes ellensége. Ez minden ideológiai és társadalmi válsághelyzetben fölbukkan, és kétségtelenül veszedelmes. A brit baloldali médiák különösen elképesztőek e tekintetben. Mindez azonban nem új.
Az antiszemita kliséknek az arabok ellen fordítása, az "antiimperialista" balközép zsidóellenes fordulata: párhuzamos jelenségek. A zsidóellenes és arabellenes uszítás helytelen és alaptalan: az Izrael és az arabok által elkövetett hibák nem merítik ki azokat a mentalitásváltozatokat, amelyek közöttük észlelhetők. Mindennek semmi köze a "politikai korrektség"-höz. A rasszizmus nem azért helytelen, mert illetlen, hanem azért illetlen, mert helytelen. "...Az ún. nyugati kultúrában nem gyökerezik mélyen az öngyilkos merényletekkel mennybe jutó hősök hagyománya" - írja teljesen alaptalanul Fehér Péter. Az önfeláldozó hős és mennyei jutalma minden egyes hagyományos kultúra tulajdonsága, olvasson bele a nagy eposzokba és a Bibliába, nézze meg a ma is sűrűn avatott hősi emlékművek föliratait. S nem tudom, miért annyira "nyugati" Fehér Péter, aki olyan városban él, amelynek főterén ott áll egy bazi nagy mecset, tőle két percre pedig egy hatalmas zsinagóga.
Mindenfajta tudatlan arabellenes duma nélkül is lehet védeni Izrael jogát az élethez. S nem csak a távoli karosszékből. Én annyit megteszek, hogy elmegyek Jeruzsálembe és Tel-Avivba előadásokat és órákat tartani. Bár én is félek a robbantásoktól, emiatt még nem leszek rasszista. Különben is hagyjuk a kényelmes karosszéket. Harminc évig éltem magyarként Romániában, és nem lettem - pedig nagy volt a kísértés - oláhozó soviniszta. Továbbra sem leszek az, csak azért, hogy ne tegyem ki magam levélírók nyegleségeinek.
Az arabok pedig nem a kultúrájukat akarják rákényszeríteni az izraeliekre, tisztelt uram, hanem "a javukat akarják": a földet, a vizet, az infrastruktúrát és a világ legfontosabb lokalizálható szimbólumát, Jeruzsálemet. Ez nem kulturális konfliktus, hanem háború. Emberek véreznek - tessék komolyabban gondolkozni. Kegyelettelenség, tiszteletlenség ez a sovén mellébeszélés, amikor ennyi a szenvedés.

Tamás Gáspár Miklós

Köszönet a bizalomért, de...

Az Élet és Irodalom 2002. június 28-i számában Gyekiczki Andrással közölt interjú néhány, személyemet érintő állításával kapcsolatban az alábbiakról kell az olvasókat tájékoztatni (Végső garancia: a bizalom):
Soha sem nyilatkoztam azt, hogy nem kerültek az egykori kémelhárítás, azaz a III/II. aktái a vezetésem alatt álló Történeti Hivatalba. Arról beszéltem, hogy a TH alapvetően az egykori politikai rendőrség, a III/III. csoportfőnökség és jogelődei iratait őrzi. Az Országgyűlés számára évente készített beszámolókban (megtalálhatók a www.th.hu cím alatt is) részletesen szerepelnek a polgári és katonai nemzetbiztonsági szervezetektől, mint a hírszerzés, kémelhárítás, katonai elhárítás jogutójaitól átvett 1990 előtti iratok, amelyek az általunk őrzött dokumentáció kb. 5 százalékának felelnek meg.
Nem én javasoltam Esterházy Péternek, hogy tudományos kutatóként ismerhesse meg (mert valóban csak így ismerhette meg) édesapja jelentéseit. Az író a Javított kiadás 5. és 6. oldalain egy titokzatos (különböző kastélyokban kóválygó?) K-t jelöl meg ötletgazdagként.
Az interjúnak a Történeti Hivatalt érintő további és ezúttal korrekt megállapításait munkatársaim nevében is köszönöm.

Markó György

a Történeti Hivatal elnöke

 


Vissza az idei számokhozVissza az idei számokhoz