XLV. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM, 2001. május 11.

A gép szignál

Tisztelt Főszerkesztő Úr! Kérem, hogy A szekszárdi kábelbarátok II. című - az ÉS április 27-i számában megjelent - cikk kapcsán szíveskedjék a következő lapszámban az alábbiakat közzétenni:
      A cikkben idézett Bíró T. Tamás állításával ellentétben a Pal Com + Plusz cégirataival a Fővárosi Cégbíróság elnöke személyesen soha nem foglalkozott. A Cégbíróságon automatikus szignálás van, így e cég iratait - ahogyan az minden más esetben történik - a számítógép az éppen sorra kerülő bíróra szignálta.
      Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy az igazságügy-miniszternek 1997 óta megszűntek a bíróságok igazgatásával kapcsolatos jogosítványai. Ezért Bíró T. Tamás ügyvéd úr fölöslegesen fáradna, ha panaszával az igazságügy-miniszter asszonyt zavarná.

Dr. Sándor Zsuzsa

sajtószóvivő

Zárójelben sem

Az ÉS 18. számában megjelent cikkem (Egy hadvezér bosszút áll) alá zárójelbe tett lábjegyzet került, mely szerint "A szerző történész".
      Ezúton köszönöm a szerkesztőségnek a közlést, a felettébb megtisztelő címet azonban kénytelen vagyok nyomatékosan helyesbíteni.
      Dokumentumfilmesként készítettem ugyan az utóbbi húszegynéhány évben többtucatnyi történelmi témájú filmet és riportot (a német televízió első műsora, az ARD számára), ám ettől történész még zárójelben sem lettem. Mivel félek, Antonescu marsall II. világháborús hadvezetésének tényeit ismertető dolgozatom nem mindenütt fogadják majd osztatlan örömmel, a "címbitorló" téves lábjegyzetet kockázatosnak és feltétlenül helyesbítésre szorulónak tartom.
      A közölt szöveg tulajdonképpen filmterv, s eredetileg a Tényvázlat egy dokumentumfilmhez alcímet is viselte. A Magyar Történelmi Filmalapítvány tavalyi pályázatán (ugyanezen dolgozat alapján) a film elkészítésének támogatását - sajnos - elutasították. Sajnos, mert a leírt események utolsó szemtanúi nemsokára már nem lesznek életben.
      Köszönettel

Fischer István

Tiszta a pelenkánk

Kedves kollégám, Kovács Zoltán (-kz-) egy légből kapott feltételezésből kiindulva messzemenő következtetésekre ragadtatja magát (Élet, május 4.). Azt föltételezi, hogy egy magas rangú kormánypárti funkcionárius küldött a Népszabadságba egy írást, ezt az illetékes szerkesztő visszautasította, a főszerkesztő pedig leközöltette, miután a visszautasított szerző panaszos levelet írt neki. Ilyesmiről azonban szó sem volt. A vitacikkeket és olvasói leveleket közlő rovat (alulírott) vezetőjének elutasító döntései ellen már jó néhányan fellebbeztek a főszerkesztőhöz, de senki sem járt sikerrel, és nem is fog.
      Dr. Mátrai Márta sem utal semmiféle korábbi levélre, csupán arra, hogy lehetősége volt az MSZP április 21-i rendezvényén elhangzottakra reagálni, de a reagálása nem kapott helyet a lapban. Így történt. A lap munkatársa megkérdezte őt, hogy mi a véleménye, ő pedig elmondta. Ez a nyilatkozat azonban nem jelent meg, miután az ügyeletes szerkesztő és a főszerkesztő úgy vélekedett, hogy érdektelen. Ezt nehezményezte dr. Mátrai Márta.
      A levelezési rovat többek között arra való, hogy az olvasók leírják, miért neheztelnek a lapra, ha neheztelnek. Dr. Mátrai is ilyen olvasó. A főszerkesztő a levelet a szerkesztőségi értekezleten felolvasta, a jelenlévők derültek, és általános volt a vélemény, hogy nincs okunk megfosztani az olvasót dr. Mátrai irályának élvezetétől. A levélre érkeztek reakciók, azokból is közlünk majd egyet-kettőt.
      Egyetértek Kovács kollégával abban, hogy sokan, sokszor a kelleténél sokkal jobban be vannak szarva. De ebben az ügyben a mi pelenkánk tiszta.

Révész Sándor

Elmaradt kézfogások

B. Ádám László úgy véli: Izrael nagykövetnőjét jogosulatlanul hívták meg a parlament holokauszt-emlékülésére, mert a vészkorszak idején Izrael állam nem létezett (Mi a botrány?, ÉS, április 27.). Jiddisül az ilyesfajta meddő okoskodást hochmecolásnak nevezik. Nyilvánvaló, hogy a holokauszt megtörténte nélkül ma Izrael állam nem létezne. Már Adolf Eichmann ügyvédjének az 1962-es jeruzsálemi perben hasonló jogi alapra épített feszegetése az izraeli bíróság ítélkezési jogáról sem talált meghallgatásra, a nemzetközi jogi gyakorlat alapján.
      A tényt magát, hogy Orbán Viktor a nagykövet asszonyt üdvözlésre sem méltatta, aligha könyvelhetjük el csupán a tőle megszokott nyegleség újabb megnyilvánulásának. A diplomáciában nincsenek véletlenek. Annál is kevésbé, hiszen Orbán néhány héttel korábban egy újságírói kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e a következő választásokon a MIÉP-pel való együttműködést, kitérő választ adott. Az izraeli nagykövetnővel való kézfogás elmaradása tehát jelzésértékű, mint ahogy az is, hogy az a személy, akiben Orbán akár koalíciós minisztertársat lát, a holokauszt-emlékülés alatt, mint olvasom, tüntetőleg a Parlament folyosóján tartózkodott.
      Eszembe jut egy korábbi történet. Németország "miniszterelnöke" az 1936-os berlini olimpián elmulasztott kezet nyújtani Jesse Owensnek, a négy aranyérmet nyert fekete bőrű atlétának.

Geréb László

A Legrand ikrek esete

A 2001. március 23-án megjelent lapszámban többek között Federico Andahazi-Kasnya argentin író egyik regényét, A harmadik nővért is "górcső alá vette" Pályi András (Ex libris). Elismeri, hogy a szerző erőteljesen keveri a fiktív elemeket a valósággal, majd az alábbi kijelentést teszi:
      "A harmadik nővér írója a romantikus szabadsághős és szerelmi kalandor Lord Byron, valamint titkára, Polidori doktor alakja köré szövődött számos mendemonda közül az egyik legrejtélyesebbet, a Legrand ikrek esetét veszi górcső alá, kinyomozván, hogy a két Európa-szerte ismert hölgynek, Colette-nek és Babette-nek van egy harmadik, igazi torzszülött ikertestvére"...
      Mindezek arra engednek következtetni, hogy a Legrand ikrek valóban létező személyek voltak, s egyedül a harmadik testvér Andahazi "szörnyszüleménye". Valójában azonban nem létezett sem Colette Legrand, sem Babette Legrand - legalábbis a Byron-Polidori-üggyel kapcsolatban sehol sem merül fel a nevük. A szerző leleményességét dicséri, hogy eme megtévesztő játékkal végképp elmosta a határokat valóság és fikció között.

Arany Zsuzsanna

Minden lehetséges?!

Olvasom: egy magyar állampolgár feljelentette Franka Tibort, a MIÉP dabasi képviselőjelöltjét egy rendezvényen tett kijelentése miatt, és kérte, vizsgálja meg a rendőrség, a mondottak nem merítik-e ki a közösség elleni izgatás tényállását. (Népszabadság, 2001. április 18.) Ezt megelőzően Váncsa István tett félreérthetetlen célzást fent nevezettre: "Nyitott sliccű zsidózás" (Metán, ÉS, 2001. ápr. 13.).
      Jómagam hét hónap Auschwitz után, a jó- és vakszerencse folytán egy csehországi lágerbe kerültem (akkor: Mährisch Weisswasser). Civilben és nem csíkos rabruhában jártunk, mellünkön nyilvántartási számunk, amit azonban, ha nem csoportosan mentünk, az SS-nők általában levetettek, mert az utunkba kerülő csehek nemigen mulasztották el, hogy kiköpjenek - az SS(ek) előtt. Így volt ez 1945 februárjának-márciusának egyik napján is, amikor ötünket a szomszéd városba vittek valamilyen munkára. Kendő volt a fejünkön, úgy bekötve, hogy látható legyen immár kinőtt vagy kinövőfélben lévő hajunk. A kis állomás várótermébe vittek, ahol néhány, a frontról láthatóan komoly sebesülésekkel hazatérő, fiatal német katona várta hangos jókedvvel a vonatot. Ahogy beléptünk, kezdték volna tenni a nekünk a szépet, mire az SS leintette őket: nem szabad hozzánk szólniuk, mert zsidók vagyunk. Döbbenetes csend, majd egyetlen szó bugygyant ki a szájukon: unmöglich (lehetetlen).
      És minden bizonnyal összegyűrődött zsebükben a zsebkendő, hiszen nem csöpögött az orrunk, a fülünk nem volt lejjebb, mint az orrcimpánk, és csámpásak sem voltunk. Hát honnan gondolhatták volna ezek a Hitler által nevelt és neki köszönhetően szó szerint és átvitt értelemben is megnyomorított gyerekemberek, hogy mi zsidók lehetünk? Hiszen nem hasonlítottunk a Völkischer Beobachter zsidókat úgy ábrázoló karikatúráira, ahogy ma, 2001 áprilisában Franka Tibor újságíró is látni véli a zsidókat.
      Egy nyolcvanéves asszony akarta elmondani ezt a kis történetet a harmadik évezredben élő fiataloknak.

Kovács Erzsébet

Offer II.

Mondják meg Aczél Endrének, hogy nem kell bocsánatot kérnie. A nyelvésznek nincs igaza (A. E.: A Jane's kabátja és annak gombja II., ÉS, ápr. 30., ill. Rádai Gábor nyelvész visszhang-írása, ápr. 27.). A fiának sem. Ebben a mondatban az "offer" szó nem jelenti azt, hogy "receive" vagy "get." Aczél helyesen fordította le a mondatot. Már majdnem ötven éve élek az USA-ban, egyetemeimet is (beleértve a Ph.D.-t) itt végeztem, de a biztonság kedvéért megkérdeztem egy itt született tősgyökeres amerikait, aki nagyon jól ismeri az anyanyelvét.
      Szóval, nem kellett volna bocsánatot kérnie.

Eva S. Balogh Ph. D.

Yale University

Nyilatkozat

Alulírott társadalomkutatók megdöbbenésünknek és felháborodásunknak szeretnénk hangot adni azzal kapcsolatban, hogy a 2001. évi népszámlálás lebonyolítása során az adatvédelmi és népszámlálási törvény előírásait semmibe véve, a tudományos kutatás alapvető etikai normáit megsértve, az egyes fontos pozíciókat betöltő személyek környezetében lakó állampolgárok adatait a Köztársasági Őrezred tagjai gyűjtötték össze, civil kérdezőbiztosnak adva ki magukat. Ez az eljárás, azon túl, hogy alapvetően sérti a demokratikus jogállamiság normáit, és az egyébként is rendkívül sérülékeny közbizalom további rongálásához vezet, helyrehozhatatlan károkat okoz az empirikus társadalomtudományok számára. Köztudomású ugyanis, hogy mindenféle szociológiai, társadalomstatisztikai adatgyűjtés alapja csak a bizalom lehet. Az a tény, hogy a Belügyminisztérium, ezzel a bizalommal viszszaélve, az állampolgárokat tudatosan félrevezetve, a Köztársasági Őrezred tisztjeivel végeztette el ezt a feladatot több ezer honfitársunk lakásában, éppen ezt az egyébként is igen sérülékeny, és rendkívül gyenge lábakon álló közbizalmat ásta alá, hiszen mostantól a társadalomtudományi adatgyűjtést a kétségek és gyanakvások légköre veheti körül. Ez pedig hosszabb távon az egész hazai empirikus társadalomkutatást lehetetlenítheti el.
      Mindezek fényében követeljük, hogy a Belügyminisztérium adjon megnyugtató garanciákat arra vonatkozóan, hogy a népszámlálás során gyűjtött adatokat kizárólag a népszámlálási törvényben rögzített célra használják, a törvénysértő eljárást kivizsgálják és felelősségre vonják mindazokat, akik felelőssége ez ügyben megállapítható. Mindezen túl követeljük, hogy a kormány nevezze meg azokat a garanciális feltételeket, amelyek megnyugtatják az állampolgárokat arra vonatkozóan, hogy ilyen eset a jövőben soha többet nem fordulhat elő.

Budapest, 2001. május 4.

Angelusz Róbert, Csákó Mihály, Csepeli György, Dessewffy Tibor, Galló Béla, Heller Mária, Kárpáti Zoltán, Ladányi János, Losonczi Ágnes, Neményi Mária, Örkény Antal, Siklaki István, Somlai Péter, Surányi András, Surányi Bálint, Sükösd Miklós, Szabó Ildikó, Szalai Erzsébet, Székelyi Mária, Szemán Zsuzsa, Tausz Katalin, Tibori Tímea, Várhegyi Éva, Vásárhelyi Mária, Volosin Hédi

A TGM-vita Romániában című sorozat e heti cikke anyagtorlódás miatt kimaradt, a vita következő számunkban folytatódik.

 

 


Vissza az idei számokhozVissza az idei számokhoz