XLIV. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM, 2000. augusztus 11.

DEÁKI LÁSZLÓ RIPORTJA:

Vakvágta

A 78. Magyar Derbyt a minap egy háromesztendős sötétpej mén, Rodrigo nyerte, nyergében Kállai Pállal, a hatvanhét éves zsokésztárral. A Kincsem Park lelátóiról ama verőfényes délutánon a verseny hevében a népes szurkolóseregletnek úgy látszódhatott, mintha a "lovi" tájékán minden a legnagyobb rendben lenne. Pedig szinte semmi sincs rendben. A pályákon az évtizedes vakvágta még mindig nem ért véget.

A magyar lóversenyzés mélyrepülése a kilencvenes évek elején szerkezeti-szervezeti átalakítással kezdődött, s a folyamat mára az ügető eladási szándékának szerződésbe foglalása után eljutott oda, hogy kisvártatva - akár parcellázva - a patinás Kincsem Park egyes "periférikus", ám igen komoly piaci, s kiváltképp használati értékű területei is a privatizációs listára kerülhetnek. A jövőt illetően nem túl biztató a helyzet, az ágazat működésének racionális átszabása rendre késik, a pacik egy évtized óta mintha csak a sarat dagasztanák, és egyes szakemberek szerint még az is előfordulhat, hogy a lóversenyzés maholnap lehúzza a rolót.
      Mások viszont a tendenciákra tekintve úgy látják, hogy lassan véget érhet a hazai lovi vakvágtája. Ebben bízik például Winkler Tamás, a Nemzeti Lóverseny Kft. (NL) ügyvezető igazgatója, akit a tulajdonos ÁPV Rt. 1998. végén emelt ebbe a pozícióba. Véleménye szerint az NL tükörképe a rendszerváltás kezdete óta lezajlott gazdasági, társadalmi átmenetnek. Körvonalazódik már az a jövőkép, amely a szakma konszenzusára alapozva biztos holnapot - vagy holnaputánt - ígér e terület valamennyi szereplőjének. Winkler úr a folyamat pilléreit például a kiszámítható viszonyok megteremtésében, a fogadásszervezés koncesszióba adásában, az országos fogadóhálózat kiépítésében, a mainál hatékonyabb marketingmunkában látja. Továbbá abban, hogy legyen végre egyértelmű szabályozása a lóversenyzésnek. Mert - ahogy mondta - ma még nincs. Jelenleg megosztottak az állami főhatóságok között a felügyeleti jogkörök. Az NL tevékenységét - a versenyszervezést és -rendezést - közvetlenül a tulajdonos ÁPV Rt. vigyázza, amit viszont a kancellária-miniszter felügyel. A fogadásszervezés ellenőrzése - a Szerencsejátékfelügyelet révén - a PM hatáskörében van. Tovább árnyalja a képet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szerepe. A versenylovak tenyésztése agrárpraxisnak számít, ezért a tenyészminősítés és az ivadékvizsgálat is az FVM-hez tartozik, s a Lóversenyzést Felügyelő Bizottság ugyancsak ennek a tárcának az égisze alatt működik.
      Farkas Ferenc, a Magyar Lovaregylet elnöke is hasonlóan vélekedik a legsürgetőbb teendőkről. A jövő záloga többek között az éves fogadási összeg megsokszorozása, e forrásból körülbelül hárommilliárd forintnyi bevétel futtatná nullszaldósra az ágazatot. Ez az érték azonban az országos fogadási hálózat megteremtése nélkül elérhetetlen. Megoldandó a (verseny)ló-tenyésztés fokozottabb állami támogatása is, valamint a tenyésztési prémium ügyének rendezése is. E lépések híján a lovi lassú agóniája a reménytkeltő tendenciák ellenére sem állítható meg. Például azért nem, mert mostanában egyetlen versenyló fenntartása, treníroztatása és futtatása az ügetőn vagy a galoppon a privát tulajdonosoknak átlagosan évi 450-500 ezer forintba kerül, viszont tavaly az egy lóra jutó nyereményátlag csupán 230 ezer forint volt - fejezte be mondandóját Farkas úr.
      Mindennek kulcsa tehát a pénz. Pontosabban annak hiánya. És még valami, a szakmát érintő és egyben meg is osztó érdekek, pontosabban lobbiérdekek felszámolása. Túl az ágazat felügyeleti tagoltságán, mintha némelyeknek-sokaknak legjobban ez a mostani megosztottság tetszene. A zavaros helyzet ugyanis ebben az így-úgy, de azért mégiscsak valahogy működő szerkezetben majdnem valamennyi szereplőnek kedvező. Pénz - elvileg - akadna. Például a budapesti, előnyös fekvésű, 120 ezer négyzetméternyi ügetőpálya értékesítése által. Az ingatlan már a kilencvenes évek közepe táján megtetszett egy hatalmas francia építőipari cégnek, a Bouygues-nek, amely irodacentrumot, bevásárló- és szabadidőközpontot álmodott a Kerepesi úti ügető helyére. Az NL 1998 szeptemberében szerződést kötött a területre a Bouygues Hungária Kft.-vel, mégpedig olyan feltétellel, hogy a társaság a többmilliárdos vételár fejében az összeg öthatodáért "tetőtől talpig" felújítja, modernizálja a Kincsem Parkot, vagyis a galoppot, ahol ráadásul egy ügetőpálya létrehozásával kombinált pályát alakít ki, a maradék egyhatod részt pedig az NL számlájára utalja. A megállapodás tartalmazza azt is, hogy az építési engedély beszerzése a kivitelező kötelezettsége, valamint ama kitételt, hogy a vevő az ügető birtokába, tulajdonába csak a Kincsem Parkban végzendő munkák befejezését követően juthat. Ezzel szemben azóta nem történhetett érdemben szinte semmi, aminek az az oka, hogy a kivitelezőnek mindmáig nem sikerült megszereznie. A 86 hektáros - 860 ezer négyzetméteres - kőbányai Kincsem Park zömében az NL és a BKV Rt., minimális mértékben - 1700 négyzetméter erejéig - pedig a Ficsór Autóház Kft. osztatlan közös tulajdona. Az utóbbi cég immár hosszú ideje azért nem adja áldását az építési engedély kiadásához, illetve az ingatlan megosztásához, mert saját területrészének a 67 százalékát beépítette - noha a beépítés lehetőségét a Kincsem Park egészére a jogszabály 30 százalékban maximálta. Ha tehát a megosztás megtörténne, a cégnek a maga portáján elvileg bontania kéne. Az NL beperelte a park fejlesztésének útjába álló céget.
      Az ügető vételára mai értéken hárommilliárd forint.
      A napokban a história érdekes fordulatot vett: az NL és a Bouygues megállapodott abban, hogy a korábbi szerződés módosításával augusztus közepén, a még tisztázatlan jogi helyzetben, a bírósági döntés előtt is elkezdődhet a munka a Kincsem Parkban, például a közművek és a versenypályák építésével, infrastrukturális beruházásokkal. Olyanokkal, amelyek nem haladják meg a talaj felszínétől mért egyméteres magasságot. Ezekhez ugyanis a felek szerint nem szükséges építési engedély, így a Ficsór Kft. hozzájárulására sincs szükségük. Utóbbi társaság erősen vitatja a lépés jogszerűségét. A cég vezetője, Ficsór János azzal fenyegetőzik, ha jogerős bírósági határozat nélkül látnak neki az építkezésnek, fegyveres őrző-védőkkel záratja le a területet. (A Magyar Lovaregylet, más okokból ugyan, de szintén ellenzi a Kincsem Park átalakításának a megkezdését, pontosabban az NL és a Bouygues közötti szerződés módosítását, mert tartanak attól, hogy az esztendő végén a lovaknak és a személyzetnek ki kell majd költözniük az ügetőről, s félő, hogy összedőlhet a lóversenyek - s így a fogadások - szervezése.)
      A szakma általában úgy látja, hogy a lovi infrastruktúrájának generális feljavítása elengedhetetlen feltétele annak, hogy az ágazat szereplői jogos reményekkel nézhessenek a jövőbe. Ha ez záros határidőn belül nem történik meg, akkor még az is előfordulhat, hogy a hazai lóversenyzés végképp a tönk szélére jut. Igen fontos lépés lenne például - az országos hálózat megteremtése érdekében - a fogadásszervezés koncesszióba adása. A PM azonban mindmáig késlekedik az erre vonatkozó pályázat kiírásával, noha a minisztériumot kormányhatározat kötelezte, hogy legkésőbb 2000 januárjának végéig végezze el ezt a feladatot. A késedelem oka, hogy a kaotikus állapotok miatt egyelőre minden bizonytalan. Nem tudható például, hogy a tíz plusz öt esztendőre szóló kétszázmilliós konceszsziós díjért mit is adunk oda, illetve mit kap a leendő pályázat győztese. Nem tudható, hogy holnap hol lesznek a versenyek - ad absurdum: ha lesznek egyáltalán -, mi valósul meg a tervezett fejlesztésekből, mi épül meg és mikorra, hogyan alakulnak a közeli és távolabbi jövőben a lóversenyzéshez kapcsolódó tulajdonviszonyok. Temérdek kérdés vár ma még ebben az ágazatban (is) válaszra.
      Vannak persze más szakemberek, akik határozottan vallják, hogy a magyar lóversenyzés rendbetétele elsősorban nem infrastrukturális probléma. Lényeges eleme ugyan a megújulásnak, ám önmagában nem eredményezhet megoldást. Egy szakmai dokumentum - még mielőtt az NL 1998 őszén megkötötte a szerződést a Bouygues Hungaria Kft.-vel - illetékes helyen felhívta a figyelmet a lóversenyzés akut gondjaira, tarthatatlan állapotára. Kemény kritikával szólt az ágazat működésének ellentmondásairól, állítván, hogy a magyar lóversenyzés történetében a jelenlegihez hasonló válságos helyzet még nem volt. Megoldatlan az utánpótlást jelentő tenyésztés finanszírozása, rontott a körülményeken a lóimportra kivetett vám, a galoppon a telivérek száma vészesen csökkent - már-már a versenyek megrendezését is veszélyeztetve. Szakmailag erősen kifogásolható a pályákon működő versenytitkárságok munkája, hiányos a zsokék, idomárok és általában a lóversenyben dolgozók képzése, elfogadhatatlan a doppingvizsgálatok rendszere, a versenyszabályok nem harmonizálnak az európai gyakorlattal, nem megfelelő a Lóversenyzést Felügyelő Bizottság és a Versenyintézőségek tevékenysége, amiként a lóversenyzés területén működő káeftéké, társaságoké sem. Drámai mértékben romlottak a lovi környékén a morális állapotok. Megemlítette, hogy a fogadási forgalom a kilencvenes években tapasztalt vészes zsugorodása többek között annak a következménye, hogy gyakorta kétséges a versenyek tisztasága.
      A 98-as állítások lényegében ma is érvényesek. A hippodromok környékén sokan gondolják úgy, hogy a lóversenyzés égető problémáinak megoldását a jogi, közgazdasági, szervezeti szabályozással kell(ene) kezdeni, mert hiába készül el - ideális esetben - egy korszerű, új versenypálya, ha ott nem lesznek futamok. A kilencvenes évek végén komoly dilemma volt, hogy az adott feltételek mellett van-e egyáltalán értelme egy veszteséges tevékenység állami pénzből történő fenntartásának, évente súlyos százmilliókkal történő finanszírozásának akkor, amikor a befektetett értékek megtérülésére a legkisebb remény sincs. Mára ugyan változott valamit a helyzet, ám a radikális lépések valahogy még mindig nem látszódnak. A romlás okait boncolgató szakanyagnak, véleménynek annak idején nem volt foganatja. S a jelek szerint ma sincs sok.
      Hogy igazándiból mikor ér majd véget a magyar lovi "vakvágtája", az e pillanatban még csak meg sem jósolható. Vannak tervek, vannak szándékok. Összességében igen komoly pénzek, értékek forognak, pontosabban egyelőre jobbára csak állnak és várakoznak ebben az ágazatban. Jobbára, mert némely helyre olykor azért csurran-cseppen valami. Például ahhoz a Save nevű kft.-hez, amely sokmilliós honoráriumot kapott - közvetetten, az NL egyik megbízott jogi irodája révén - azért, mert eredményesen pályáztatta meg az ügető eladását. A kétfordulós, megismételt akcióra (természetesen?) egyetlen pályázó jelentkezett: a nyertes, a már többször említett francia Bouygues. A Save Kft. egyik vezetője az a Papi Attila volt, aki 1998 őszén távozott e cégtől, akkor, amikor az ÁPV Rt. vezérkarához került, mint az intézmény tranzakciós vezérigazgató-helyettese. Hozzá tartoznak a privatizációs ügyek. Megalakult az "egyedi projektek igazgatósága", ahová az úgynevezett zsírosabb falatok kerültek, kivonva azokat más igazgatóságok hatásköréből. Elsőként a lovit emelték ebbe a körbe.
      Az állami tulajdonú NL ugyanis ma még gigászi piaci értékű - legalább 20-25 milliárd forintos - ingatlanvagyonnal rendelkezik. Értesüléseink szerint vannak tervek a hatalmas Kincsem Park úgymond fölösleges területeinek parcellázására és értékesítésére. És a tét ebben a vakvágtában sem két fillér.

Petty

Utóbb érkezett a hír, hogy augusztus 7-én fölvonultak a kivitelezők, a gépek a Kincsem Parkban a munkák első fázisának előkészítése végett. Mégsem kezdhettek hozzá az átépítéshez, mert a Magyar Lovaregylethez tartozó szakmai szövetségek útjukat állták, mivel nem akarják a mostani körülmények között kiköltöztetni a pályáról sem a lovakat, sem a személyzetet. Érveikben az NL Kft. és a Bouygues Hungária Kft. közötti eredeti, 1998-as szerződésben foglaltakra hivatkoznak.
      A galoppos futtatók tiltakoznak a lépés ellen, mondván: hol trenírozzák lovaikat? Számukra elfogadhatatlan az NL ajánlata, miszerint a futamokat kisvártatva áthelyeznék az alagi edzőpályára, ott ugyanis körülbelül kétszázzal kevesebb az istállókban a hely a galopplovak jelenlegi számánál, a pálya és infrastruktúrája alkalmatlan a tartósan biztonságos versenyeztetésre. Ráadásul több mint félő, hogy Alagon a fővárostól való távolság, a nehezebb elérhetőség miatt alkalmanként jóval kevesebben látogatnák a versenyeket, csökkenne a fogadások összesített értéke. A szakmai szervezetek úgy vélik, hogy az NL tulajdonosa, az ÁPV Rt. nem képviseli elvárhatóan a hazai lovi érdekeit. Ezért arra kérték Stumpf István kancellária-minisztert - aki az ágazat felügyeletének egyik főnöke -, járjon el érdekükben. Pontosabban azért, hogy a Kincsem Parkba tervezett versenycentrum mielőbb elkészülhessen. Különben az is könnyen előfordulhat, hogy a magyar lóversenyzés immár évtizedes agóniája akár halállal is végződhet.

A hippodromok árnyai

Az első galoppfutamot 1827-ben rendezték Magyarországon. E sport és játék a hozzá kapcsolódó gazdasági ágazattal együtt - a tenyésztéstől a fogadásig - szépen fejlődött több mint egy évszázadon át. 1950 júniusában Gerő Ernő államosíttatta az addig nonprofit gazdasági szervezetet, amely annak előtte az összes jövedelmet visszaforgatta a lóversenyzésbe. Több mint húsz évre rá öt állami gazdaság és három termelőszövetkezet létrehozta a Magyar Lóverseny Közös Vállalatot. Ez az állami cég 1990 végéig működött, méghozzá - negyven esztendőn át - nyereségesen! Utódjául 1991. január elsejei hatállyal megalapították a Nemzeti Lóverseny Kft.-t (NL). Többségi tulajdonosa az ÁVÜ volt, jelenleg száz százalékban az ÁPV Rt. a gazda.
      Az előzőekkel párhuzamosan a szakmához akkor tartózó 1250 futtatott versenylóból 1040-et privatizáltak, vagyis eladták magánszemélyeknek, társaságoknak. Állami kézen abból az állományból 210 ló maradt Bábolnán, Enyingen, Törökszentmiklóson. A személyzet, a szakemberek - idomárok, munkalovasok, lovászok, zsokék és hajtók - többsége is a privát szférába vándorolt. A három nagy pályát - az alagi tréningtelepet, a budapesti ügetőt és a galoppot (a Kincsem Parkot) megörökölte és a versenytértől az istállókig, a tribünökig ma is birtokolja az NL. Az új felállás szerkezetileg lényegében nem változott az elmúlt évtized alatt.
      Gyökeresen megváltozott viszont az ágazat jövedelmezősége. Ami korábban összességében nyereséget termelt, szinte egyik napról a másikra veszteségessé vált, az államnak a közpénzekből sok százmillióért kellett s kell még ma is a zsebébe nyúlnia a versenyek finanszírozásához. Tavaly körülbelül félmilliárd forintjába került az ÁPV Rt.-nek a galopp és az ügető anyagi támogatása. A bajok többek között azzal kezdődtek, hogy 1992 elejétől, a lóversenyt szerencsejátéknak minősítve, a vonatkozó törvény előírásai szerint a fogadásokból származó bevételeket 20 százalékos forrásadó terhelte. Százforintnyi fogadási bevételből harminc forint jutott - jut - és forgott - forog - vissza a lóversenyzés állami költségeire. A maradék hetven forint ötödét - tizennégyet - elvitte a forrásadó, tehát a fogadók nálunk egy százasból csak 56 forintot nyerhettek vissza, szemben az Európában szokásos hetvennel. Nem csoda, hogy a fogadási forgalom, a befizetett tétek, a megváltott tikettek értékének összege 1992 óta rohamosan csökkent: csak 1992-ben az előző évi 900 millió forinthoz képest durván a felére apadt.
      A zsugorodó bevétel azzal a következménnyel járt, hogy miközben az állam egyre többet költött, a futtatók - a lovak tulajdonosai - a kilencvenes évek közepére kritikus helyzetbe kerültek. Jócskán megdrágult a tartás, a treníroztatás, összességében a futtatás, viszont jelentősen megcsappant a versenyeken nyerhető díjak értéke, a gazdák egyetlen, közvetlen bevételi forrása. Ebben a szerkezetben mindenki rosszul járt - mondta Farkas Ferenc, a Magyar Lovaregylet elnöke. Vesztett a futtató, a fogadó és az állam is. Ráadásul 1996-97-ben összeomlott a fogadás technikai rendszere is. Nemhogy kiépült volna az országos fogadási hálózat, de még az akkor e területet működtető ausztrál cég, az NSW TAB is bezárta a boltot 1997 tavaszán és kivonult a magyar piacról. A lehetetlen állapotokra a szakma, a futtatók - technikai okokra hivatkozva - a versenyek átmeneti felfüggesztésével reagáltak.
      Később némileg konszolidálódott a helyzet, ám reményeket sejtető változást csak az hozott, amikor 1999 elején megszüntették a már említett forrásadót, aminek következtében száz fogadási forintból immár hetven áramolhatott vissza a fogadói nyereményalapba. Így tavaly az előző évihez képest 35 százalékkal nőtt a fogadásokból befolyt öszszeg, elérte a 825 millió forintot. De hol van ez még - reálértékben - az 1991-es 900 millióhoz képest?!

A Forma-1 titkos pénzügyei

- Nagy díjak - nagy pénzek -

A világ egyik legnézettebb sportágát, a nagydíjas rendszerű Forma-1-es autóversenyt végletes titkolózás övezi, és egyetlen ember, Bernie Ecclestone pénzügyi uralma jellemzi.
      Azok között, akik Ecclestone színe elé járulhattak, ott volt Gerhard Schröder német kancellár és Tony Blair brit miniszterelnök is. Blair Munkáspártja egyszer egymillió font (másfél millió dollár) összegű adományt kapott Ecclestone-tól, de később vissza kellett adnia, amikor kiderült, hogy a Forma-1 olyan dohányreklámra kapott koncessziót, amiből azután nagy patália lett.
      Ecclestone hatalma a Forma-1 fölött alaposan körül van bástyázva: ő a Fédération International d'Automobile (FIA) - a sportág kormányzó testülete - alelnöke. Családja birtokában van a Formula One Management (FOM) nevű cég, amely kizárólagos kereskedelmi jogokat szerzett a Forma-1-re.
      A FIA a múlt hónapban száz évvel meghosszabbította Ecclestone kereskedelmi jogait, egészen 2110. december 31-ig. Mindezt hozzávetőleg 360 millió dollárért, amelynek ráadásul csak kis részét kell azonnal kifizetnie. Nemcsak az alku feltételeit, de még a puszta létezését is hétpecsétes titokként őrizték.
      Az Economist utánanézett annak a bonyolult viszonynak, amely Ecclestone vállalatai és a FIA között kialakult. Meghökkentő dolgokra bukkant: nemcsak arra, hogy a FIA szembeszökően alacsony áron adta el Ecclestone-nak a Forma-1-re vonatkozó kereskedelmi jogait, hanem arra is, hogy 120 millió dollárnyi jövedelméről mondott le a nemzetközi szövetség olyan cégek javára, amelyek szoros kapcsolatban állnak Ecclestone-nal. Vizsgálódásuk nyomán az is kiderült, milyen összeférhetetlenségek állnak fenn Ecclestone különféle tisztségei - FIA, a Forma-1-es Konstruktőrök Szövetségének vezetői posztja és különféle Forma-1-es cégek tulajdonlása - között. Aki valamilyen módon bármiféle kapcsolatba került a Forma-1-gyel, olyan ügyintézési módot fogadott el, amelyet másutt nem tűrne el. Olyan nevezetes autógyártók sorakoznak fel a Forma-1 mögött, mint a BMW, a DaimlerChrysler, a Honda, a Ford tulajdonában lévő Jaguar, a FIAT tulajdonában lévő Ferrari, vagy a Renault és a Toyota. A nagy autógyártó cégek közül csak a General Motors és a Volkswagen maradt távol az Forma-1-től. Jó néhány másfajta cég is áll a Forma-1 mögött - olaj- és dohányipari vállalatok, fogyasztási cikkek gyártói és a bankszektor egyes cégei, amelyek hirdetéseiket a versenyautókon és a pálya szélén helyezik el.
      1997-ben Ecclestone tőzsdére akarta vinni legfőbb cégét, de le kellett tennie tervéről, mert szponzorainak nem tetszett, hogy az Európai Unió bizottsága vizsgálatot indított a Forma-1 ügyeiben. (E vizsgálat még ma is tart.) Hónapokba került, amíg Ecclestone ki tudta csikarni, hogy - cserébe az elszalasztott tőzsdei jegyeztetésért - legalább kötvényeket bocsáthasson ki, de még akkor is a kibocsátást lebonyolító két bank egyikének kezében maradt a kötvények jelentős hányada.

Petty

Június 28-án rendkívüli tanácskozásra ültek össze a Fédération Internationale de l'Automobile (FIA) genfi irodájában a világ több mint hetven nemzeti autósport-szövetségének küldöttei, akik együttesen a FIA legfelső testületét, a közgyűlést alkotják. Egyetlen kérdés volt terítéken: a FIA tanácsa által javasolt megállapodás, amelynek értelmében a FIA 2110. december 31-ig átadná a Forma-1-es autóversenyekkel kapcsolatos kereskedelmi jogait egyetlen embernek, Bernard (Bernie) Charles Ecclestone-nak. Verseny nem volt az értékes jogokért, egyetlen pályázatról, Ecclestone-éról szavaztak a küldöttek, s egyhangúlag jóvá is hagyták. Ezután szigorú titoktartásra eskették meg őket, nehogy kiszivárogjon valami.
      A zsíros koncesszió ára 360 millió dollár, és az összeg nagy részének kifizetésére a FIA sokéves haladékot adott. Ezzel a megállapodással Ecclestone vállalatbirodalmának fő cége, a Formula One Management (FOM) gyakorlatilag kizárólagos jogot szerzett arra, hogy tárgyaljon a nagydíjas versenyeket szervező szponzorokkal, és begyűjtse tőlük a tetemes jogdíjakat. Kizárólagos joga van a sportág televíziós jogainak értékesítésére is, márpedig olyan sportágról van szó, amelynek évi 17 versenyét összesen mintegy ötmilliárd tévénéző követi figyelemmel világszerte.
      A FIA nonprofit szövetség, amely mindenféle autósport, köztük a Forma-1 nemzetközi irányító testületének tekinti magát. Ez a szervezet szabja meg és érvényesíti a Forma-1 bajnokság sport- és műszaki szabályait, vele kell jóváhagyatni minden egyes versenypályát, amely nagydíjat akar rendezni, a FIA veti alá műszaki vizsgálatnak az összes Forma-1-es versenyautót stb., stb. A FIA a Forma-1-es bajnokságból szerzi bevételeinek jelentős hányadát.
      1991 óta egy megnyerő modorú angol ügyvéd a FIA elnöke: Max Rufus Mosley (Sir Oswald Mosley fia) Ecclestone régi "harcostársa". Mosley az Ecclestone család ügyvédje volt 1977-től egészen addig, amíg elnökké nem választották. A FIA elnöke nem kap tiszteletdíjat, "társadalmi munkában" végzi tevékenységét. Mosley elnöksége alatt Ecclestone - a Forma-1-nek köszönhetően - Nagy-Britannia leggazdagabb vállalkozójává vált.
      Még Mosley elődje, Jean-Marie Balestre alatt történt - 1987-ben -, hogy Ecclestone a FIA alelnöke lett, és a szponzorokkal való kapcsolattartást kapta ügyköréül. Ecclestone, Mosley és Balestre tagja a FIA nagy hatalmú, nyolcfős tanácsának, és tagja a tanácsnak Marco Piccinini, a Ferrari egyik igazgatója is, aki Ecclestone-nal együtt társigazgatója a FOM-nak.
      Mosley így fogalmazott egyszer: "A Forma-1 lényegében a FIA és a FOM együttvéve, a FIA és a FOM együttműködik a "cirkusz" rendezésében." Nem is vitatja senki a Forma-1 berkeiben, hogy Bernie és Max a "cirkusz" igazgatói.

A pénzügyi nyom

Egészen a közelmúltig vajmi keveset lehetett tudni a Forma-1 pénzügyeiről. Már húsz éve Ecclestone tudhatja a legjobban, mennyi pénz áramlik hova és kihez. 1998-ban a BBC Panorama című műsora oknyomozó riportot készített a sportág pénzügyeiről, és ráirányította a figyelmet néhány merőben szokatlan manőverre. Akkor is fellebbent kissé a titkok fátyla, amikor Ecclestone (végső soron sikeres) kísérletet tett arra, hogy kötvények kibocsátásával teremtsen elő 1,4 milliárd dollárt. Az utóbbi három hónapban az Economist megvizsgálta minden olyan brit cég még fellelhető dokumentumait, amelyeknek Ecclestone 1951 óta igazgatója volt. Utánanézett azoknak a dollármilliárdoknak is, amelyeket a Forma-1 termelt ki Ecclestone működése alatt. Szemügyre vett különféle egyezségeket is, amelyek a Forma-1-gyel kapcsolatos kereskedelmi jogokra vonatkoztak. Ez a cikk felvázolja az említett pénzek áramlását, ami természetesen felvet jó néhány kérdést.
      Nem olyan rég egy angol polgári per rávilágított Ecclestone sajátos üzleti módszereire. "Üzleti ügyeinek nagy részét személyes találkozókon intézi, nem készítve jegyzeteket. Emlékezete gyakorta kihagy, ha arról kérdezik, mi történt ezeken a találkozókon" - mondta róla az egyik bíró. Habár az említett pert végül a FOM nyerte, a bíró mégis azt mondta Ecclestone-ról, utalva egyik ígéretére, amelyet a felperesnek tett: "A FOM lényegében pontosan azt tette, amitől Ecclestone úr ígérete szerint tartózkodnia kellett volna. Ebből kiindulva meg kell állapítanom, hogy Mr. Ecclestone nem ura a szavának." Ecclestone vallomása sem tett jó benyomást a bíróra: "Bizonyos fenntartásokkal fogadom vallomásának minden állítását, amíg nem látom megerősítve más vallomások vagy bizonyítékok által." A Forma-1 világában mégis az a közvélekedés, hogy Ecclestone szava szerződéses kötelezettségvállalással ér fel.
      Ecclestone használt motorkerékpárok eladásával kezdte élesítgetni üzleti oroszlánkörmeit. Pályafutásának kezdetén meglehetős érzéket mutatott a pénzügyi mesterkedések iránt; motorkerékpár-üzletének eladása után zsebre vágott tízezer fontot, amit pedig adóként kellett volna kifizetnie. Az adóhivatal beperelte. Az ügyben eljáró bíró egészen rendkívülinek nevezte Ecclestone machinációit, és úgy ítélkezett, hogy a vállalkozó vétett a társasági törvény ellen. Furcsa módon Ecclestone nem jelent meg vallomástételre ezen a tárgyaláson, pedig nem jellemző rá, hogy visszariadna egy kis csatározástól. A bíró úgy fogalmazott: "a dokumentumok és a tárgyaláson kívüli beismerések magyarázatot igényelnének, ám Ecclestone úr nem méltóztat magyarázatot adni". A bíróság 1971 decemberében végül úgy döntött, hogy Ecclestone-nak ki kell fizetnie a tízezer fontot.
      E bírói ítélet előtt két hónappal vette meg Ecclestone a Brabham Forma-1-es csapatát. Pályafutásának ebben a szakaszában használt autókkal kereskedett, és hitelügyleteket bonyolított le ügyfelei számára. 1971-ben a házához közel megvásárolt 18 hektár erdőt. Az ügylethez kölcsönt vett fel a Rochelle cégtől, amely az off-shore adóparadicsomnak számító Guernsey szigetén működött. Bizony ez sem nevezhető szokványos lépésnek; a legtöbb embernek nem ilyen cég jutna eszébe, ha földvásárláshoz hitelhez akar jutni.

Ecclestone forradalma

A Forma-1 ügyeit érintő Economist-vizsgálat kimutatta, hogy 1987 és 1996 között a FIA - szokatlan módon - lemondott 120 millió dollárnyi jövedelméről két olyan cég javára, amelyekkel Ecclestone szoros kapcsolatban állt. Ecclestone 1987-től a Forma-1-es Konstruktőrök Szövetségének (FOCA - a Forma-1-es csapatok érdekvédelmi szervezete) elnöke, a FIA alelnöke és számos Forma-1-es vállalat tulajdonosa; e szerepei között nyilvánvaló összeférhetetlenség áll fenn. Vizsgálatunk feltárta, hogy a FIA tanácsa 1995-ben jóváhagyott egy egyezséget, amelynek értelmében a FIA 14 évre kizárólagos jelleggel bérbe adja a FOM-nak a Forma-1-gyel kapcsolatos kereskedelmi jogait. Ezzel a megállapodással Ecclestone vállalata lépett a FOCA helyébe, amely 1981 óta bérelte e jogokat. A FOCA akkori alelnöke, Ken Tyrrell azt mondja, hogy neki nem is szóltak az egyezségről, csak akkor szerzett róla tudomást, amikor az már megköttetett. (Ez az a megállapodás, amelyet [már említettük] a FIA tagjai június 28-án ellenszavazat és tartózkodás nélkül száz évvel meghosszabbítottak.)
      Hogyan sikerült Ecclestone-nak ilyen erős állásokat kiépítenie? 1971 októberében, amikor megvette a Brabham-csapatot, még pénzes amatőrök szórakozása volt e sportág. Arisztokrata ficsúrok és tányérnyalóik lebzseltek a nagydíjas versenyek pályái körül, mintha csak valamilyen nagyszabású, zűrös, társas összejövetelen lennének. A "blazerati" néven emlegetett aranyifjak uralták a sportágat, s az egész még nagyon amatőr volt veszélyes versenypályákkal és autókkal és gyakori halálos balesetekkel. A szurkolók az autóversenyzés megszállottjai voltak, akiket nem zavart a kaotikus rendezés és a sáros versenypálya. Szent áhítattal lesték, mikor robog el mellettük néhány másodpercre a bálványuk, és teríti be őket híg sárral. A televíziók jobbára csak a hazai nagydíjas versenyeket közvetítették, s talán még egy-két híresebb külföldit, például a monacóit.
      Ecclestone azt látta, hogy a többi csapattulajdonos mérnök vagy volt versenyző, s nem nagyon érdekli őket a Forma-1 irányítása, szervezése. Tudta róluk: csak örülnek, ha átveszi tőlük ezeket a teendőket. Ecclestone egyre nagyobb hévvel vetette magát a versenyek rendezőivel folytatott egyezkedésekbe, s nemcsak a maga nevében tárgyalt, hanem a többi csapattulajdonos nevében is. Átvette az egész Forma-1-es "cirkusz" mozgatásának bonyolult logisztikai feladatát, majd a hetvenes évek közepén a FOCA elnökévé vált.
      Ekkorra már magasabbak lettek a Forma-1 működtetésének költségei, és ez feszültségekre vezetett a sportág berkeiben. Mind a FOCA, mind pedig a FIA magának követelte a televíziós közvetítések jogdíjait és a versenyek szponzoraitól befolyó támogatásokat. Ecclestone és Mosley - 1980-ban - ádáz küzdelem után kompromisszumot kötött a FIA-val. Concorde-egyezségnek nevezték el ama párizsi tér után, amelyen a FIA párizsi irodája található.
      Az érdekelt felek - a FIA és a FOCA - felosztották e megállapodásban a Forma-1-es jövedelmeket. Kimondták, hogy a FIA a fő szabályalkotó testület és a sportág öszszes kereskedelmi jogának tulajdonosa, beleértve a rádió- és tévéközvetítések jogdíjait is, ám egyúttal abban is megállapodtak, hogy a FIA négy évre bérbe adja a FOCA-nak a kereskedelmi jogokat, méghozzá kizárólagos jelleggel. Ekkoriban Ecclestone-nak olyan megbízatása volt, miszerint egy személyben intézheti a FOCA ügyeit.
      A Concorde-egyezség következményeként az egész sportág professzionálisabb lett. Az aláíró csapatok garantálták, hogy minden versenyen megjelennek, s ennek jelentősége abban rejlett, hogy így a televíziók egész biztosan számíthattak a látványosságra. Ecclestone megszimatolta, hogy több pénzt szerezhet a sportág számára, ha megállapodást ír alá az Európai Televíziók Uniójával (EBU), az európai közszolgálati televíziókat összefogó nemzetközi szervezettel. Ecclestone szerint az európai televíziósok beleegyeztek abba, hogy - a korábbi ad hoc közvetítésekkel szemben - a továbbiakban minden nagydíjról tudósítanak. Ez fordulópont volt a csapatok pénzügyei szempontjából, hiszen azóta is a tévéközvetítés olajozza a Forma-1-et. A szponzorok támogatása minden Forma-1-es csapat számára jelentős bevételi forrássá vált, s a pénzösszeg nagysága függ a tévénézők számától.
      A nyolcvanas évek közepére biztosabbá váltak a Forma-1 tévéjövedelmei. 1985-ben Ecclestone újabb öt évre megújította az EBU-val a FOCA szerződését, de 1990-ben már nem, mert akkor már több pénzt szimatolt másutt a Forma-1 és végső soron önmaga számára. Így a Forma-1 lett az első jelentős csapatsport, amely szakított az EBU-val. Ecclestone megérezte, hogy a közeljövőben sokkal többen fognak pályázni a tévéközvetítések jogára. Észlelte, hogy a kereskedelmi csatornák szaporodása miatt nagyobb lett a kereslet. Erre az időre a Forma-1 nézőinek tábora is megnőtt és kiterjedtebb is lett, tehát nagyobb vonzerőt jelentett a hirdetőknek. Így a tévécsatornák megengedhették maguknak, hogy többet fizessenek a közvetítési jogért.

Bernie a középpontban

1987-ben új szakaszába érkezett Ecclestone Forma-1-es pályafutása: a FIA alelnöke lett. 1988-ban eladta a csapatát. Még ugyanabban az évben új Concorde-egyezség lépett hatályba, hasonló az 1980-ashoz. 1992-ben is meghoszszabbították a Concorde-egyezséget - 1996 végéig. E megállapodás értelmében a FIA megint bérbe adta a kereskedelmi jogokat a FOCA-nak, de ezúttal a FOCA tagjai felhatalmazták Ecclestone legfőbb kereskedelmi vállalatát, a Formula One Promotion and Administrationt (FOPA), hogy kezelje azokat. Ez tehát egyúttal bizalmi letéti megállapodás is volt Ecclestone és a FOCA között.
      A két legfontosabb jövedelemforrás a tévés jogdíjak és a szponzori befizetések lettek. A tévés jogdíjakat úgy osztották el, hogy 47 százalékot kaptak a Forma-1-es csapatok, 30-at a FIA és 23-at a FOPA. A szponzori támogatásokat a FOPA tarthatta meg, mert vállalta, hogy ezentúl ő fizeti ki a csapatoknak a nagydíjak nyereményeit. (Korábban közvetlenül a szponzorok fizették.)

A csapatok azért engedték át a FOPA-nak ezeket a szponzori pénzeket, mert azzal, hogy nem mindegyik szponzortól lehetett bizton számítani a támogatásra, Ecclestone bizonyos kereskedelmi kockázatot vállalt. Ecclestone számára mégis nagy lehetőség rejlett ebben a megállapodásban, hiszen minél több pénz folyt be a szponzoroktól, annál több maradt neki.
      Részben a szponzorok (nem szükségképpen mind versenypálya-tulajdonos) viselik a nagydíjak rendezésének költségeit és pénzügyi kockázatait. Költségeik: a versenypálya fenntartása vagy bérlése, a reklám, a FIA-díjak, a biztonsági személyzet biztosítása és így tovább. Bevételeik a jegyeladásból, a koncessziós díjakból és egyes kereskedelmi és vendéglátó szolgáltatásokból származnak. Át kell viszont engedniük Ecclestone-nak minden médiajogukat, és el kell fogadniuk, hogy csak korlátozottan, fenntartásokkal támogathatnak más versenyeket. Legtöbbjük még arra sem formálhat jogot, hogy a saját hirdetését elhelyezze a pálya mellett. Ráadásul külön teret kell biztosítaniuk a versenyek helyszínén a Paddock Club, a Forma-1-es cirkusz részét képező elegáns vendéglátó cég számára, amely a csapatok kényelméről gondoskodik.
      A kilencvenes évek elején Ecclestone újabb szerepkörben, támogatóként is kipróbálta magát. Az utóbbi évtizedben többször is ő szponzorálta Spában a belga nagydíj futamait. A tévétársaságokkal kötött valamennyi szerződés a FOCA-t jelölte meg a jogok birtokosaként, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy Ecclestone önmagával tárgyalhatott: Ecclestone, a FOCA képviselője Ecclestone-nal, a FOPA tulajdonosával.

A Forma-1 off-shore céggé válik

A FIA enyhén szólva is furcsa tranzakcióba ment bele az 1987-es és az 1992-es Concorde-egyezségekkel: szerény éves díj ellenében átengedte két cégnek - mindkét esetben az Allsopp, Parker & Marshnak (APM) - a Forma-1-es tévébevételek reá jutó 30 százalékát, amely akkoriban 120 millió dollár volt. Állítólag azért, mert bizonytalanok voltak a Forma-1 tévéjövedelmei, de az EBU-alkuk ismeretében elég nehéz hitelt adni ennek a magyarázatnak. A FIA nem volt hajlandó válaszolni az APM-cégeket illető kérdésekre. Mosley úr csak annyit mondott: "Kérdéseik többsége olyan rossz, hogy másként nem segíthetnék magukon, csak ha megírnám önök helyett a cikket."
      A legfőbb kérdés: ki áll az APM-cégek mögött? Az első APM (APM1) brit vállalat, amelyet 1983-ban jegyeztek be. Első igazgatói Patrick McNally és Luc Argand svájci ügyvéd. McNally korábban a Philip Morris dohányipari cégnél dolgozott, ahol a néhai James Huntnak, a Forma-1 1976-os világbajnokának fullajtárja volt. (Hunt olyan csapat tagja volt, amelyet a Philip Morris szponzorált.) McNally 1984 óta Ecclestone közeli üzlettársa. Argand úr egy olyan off-shore tröszt vagyonkezelője, amelyet Ecclestone horvát származású második felesége hozott létre egy nagyszabású adókikerülési manőver érdekében. (Ecclestone 1996-ban a feleségére nevére íratta két fontos vállalatát.)
      Az APM1-nek 12 darab egyenlő névértékű részvénye volt. Tíznek egy Guernsey szigeti tröszt volt a hivatalosan bejegyzett tulajdonosa. (Bárki legyen is e tíz részvény tényleges tulajdonosa, titkát bizton megőrzik Guernseyn.) Egyéb érdekességek is akadnak az APM1 körül: cégalapítási okmányait egy ügyvédi iroda készítette, és több iraton szerepelt bizonyos Stephen Mullens neve. 1990 végétől 1993 elejéig az APM1 bejegyzett irodájának címe azonos volt a Marriott Harrison nevű ügyvédi irodáéval, amelynek Mullens akkoriban partnere volt. Ez az iroda szervezte tavaly Ecclestone vállalatainak kötvénykibocsátását, s Mullens az Ecclestone családi tröszt jogtanácsosa. Mullens és Argand egyúttal az Excelis francia cég igazgatója is, az Excelis pedig a Paul Ricard versenypálya tulajdonosa. Végső fokon az Excelis ugyanannak a családi trösztnek a tulajdona.
      Az APM1 roppant nyereséges volt: 1985 és 1988 között csaknem 34 millió dollár nyereségre tett szert 46 milliós eladásokból. Hasonlítsuk ezt össze Ecclestone vállalatának, a FOPA-nak a nyereségével, amely alig haladta meg a 9 millió fontot (14 millió dollárt)! Az APM1 nyeresége elkerülte a brit adóztatást, mivel a cég adózási szempontból nem nagy-britanniai székhelyűnek minősült. Miután 1988-ban megváltoztatták Nagy-Britanniában az adótörvényeket, az APM1 már nagy-britanniai székhelyűnek minősült, és beszüntette a működését.
      1988 szeptemberében létrejött egy másik APM nevű vállalat (APM2), de ez már az Ír Köztársaságban. Akkoriban az ír hatóságok lehetővé tették helyi vállalatoknak, hogy bizonyos kritériumok teljesülése esetén adózási szempontból ne minősüljenek írországi székhelyűnek. Az APM2-t úgy ítélték meg, hogy megfelel az egyik legfontosabb kritériumnak, nevezetesen, hogy egyik igazgatója sem él Írországban, s ráadásul egyik bejegyzett tulajdonosának sincs Írországban az állandó lakhelye. Az APM2-nek két részvénye van: 1989 óta Argand úr az egyik részvény bejegyzett tulajdonosa, a másik részvényé pedig irodájának dolgozói.
      Az APM2 sohasem nyújtott be Írországban egyetlen számviteli nyilvántartást sem. Mentességet kért ez alól, hogy titokban tarthassa pénzügyeit. Ez a mentesség olyan vállalatnak adható meg, amely "nem folytat részvényesei számára profitszerző tevékenységet". További feltétel, hogy ez egyértelműen bele legyen foglalva a vállalat alapító okiratába. Noha az APM2 alapító okiratában van ilyen kitétel, a cég nyilvánvalóan folytat profitszerző tevékenységet.
      Dokumentumok azt mutatják, hogy az APM1 és az APM2 voltaképpen ugyanaz a vállalat, amiből arra is következtethetünk, hogy nyilván a tényleges tulajdonos is ugyanaz mindkét esetben. Ecclestone úr azt mondta erről: ő mindig úgy tudta, hogy McNally úr az Allsop, Parker & Marsh tulajdonosa. Igen ám, de az APM1 könyvvizsgáló által ellenőrzött számviteli adatai, amelyeket McNally írt alá, azt mutatják, hogy csupán egy volt az övé az APM1 tizenkét részvénye közül. Hasonló képet mutatnak az elszámolások Argand úrról is.
      Mivel Ecclestone felelt a FOCA tévébevételeinek elosztásáért, tudnia kellett az olyan nagyszabású és nagy jelentőségű kifizetésekről, amilyenek az APM cégek javára történtek. Ecclestone úr azonban vitatja a lap következtetéseit, és a következőket mondta: "Minthogy FOCA általi kifizetésekről van szó, nem helytálló az értesülésük az Allsopp, Parker & Marsh és a FIA közötti megállapodásról."
      Ecclestone-nak további kapcsolatai is vannak az APM2-vel. A FIA 1987-ben átadta az APM-nek a Forma-1-en kívüli, egyéb FIA-bajnokságokra vonatkozó tévéjogok használatát. E jogok némelyikét 1990-től 1996-ig az APM2 felkérésére az International Sportsworld Communicators (ISC) érvényesítette, amelyet szintén Ecclestone tart a kezében. 1996 augusztusában az ISC megállapodást kötött a FIA-val, és annak értelmében megszerezte azokat a jogokat, amelyeket korábban az APM birtokolt. Az idén Ecclestone családja eladta az ISC-t; az árat nem hozták nyilvánosságra, de nyilván sok millió dollárról van szó. A FIA harmincszázalékos Forma-1-es tévéjövedelmeihez hasonlóan valószínűleg átkerült az APM cégekhez két másik Forma-1-es jövedelemforrás is. Az egyik a Paddock Clubtól származó bevétel, a másik a pálya melletti hirdetésekből származó haszon. E kettő együttesen évente dollártízmilliókat tesz ki. Az egyik szponzor pénzügyi igazgatója azt mondta az Economistnak, hogy Ecclestone nem adott más lehetőséget a vállalatának, annak le kellett mondania az APM-cégek javára a pálya széli hirdetésekkel kapcsolatos jogokról, és ingyenesen kellett kiváló helyet biztosítania a versenypálya mellett a Paddock Club számára. Az illető úgy gondolja, hogy az APM2 irányítója McNally, és azt is hozzátette, hogy sohasem hallott a hivatalosan bejegyzett igazgatókról. Hivatalosan azonban McNally sohasem volt az APM2 igazgatója. Ecclestone vajon akkor is így ragaszkodott volna a fent említett előnyök átadásához az APM2-nek, ha közben nem teljesen biztos a cég tényleges tulajdonosának kilétében? Ez bizony nagyon meglepő lenne!
      Az APM-cégek üzleti kapcsolatban álltak, állnak az Allsport Management SA (Allsport) nevű svájci céggel, amely 1984-ben jött létre. A svájci cégek pénzügyi adatai nem hozzáférhetőek a nyilvánosság számára, és a tényleges tulajdonos személyét sem lehet kinyomozni. Az Allsport neve ma összefonódik a pályaszéli hirdetések jogaival és a Paddock Clubbal. Az Allsport jelenlegi igazgatói Patrick McNally, Luc Argand és egy svájci illetőségű hölgy. Ecclestone azt mondta a sajtónak, hogy az Allsport McNally cége. Elvileg lehetséges ugyan, hogy Argand személye csupán súlyt, tekintélyt kölcsönöz a vállalati tanácsnak, de éppolyan lehetséges az a feltételezés is, hogy az Allsport tényleges tulajdonosának érdekeit képviseli ott, s ez a tényleges tulajdonos nem McNally. Patrick McNally nem volt hajlandó válaszolni sem az APM-vállalatokkal, sem az Allsporttal kapcsolatos kérdésekre.

Nyerészkedés

Ecclestone fő vállalata 59 millió font adózás előtti eredményt ért el az 1996 márciusáig terjedő évben. Mesés vagyonra tehetett volna szert, ha tőzsdére tudja vinni a vállalatot. Akkor úgy látszott, az egyetlen problémát az jelenthette volna, hogy nem Bernie Ecclestone neve állt a Forma-1-es jogokkal kapcsolatos szerződéseken, hanem a FOCA-é. Ezt azonban már 1995 végén sikerült megoldania, amikor a FIA tanácsa évi 8-9 millió dollárért a FOM-nak (vagyis Ecclestone-nak) adta 14 évre a FIA Forma-1-es jogait, eltérve ezzel a korábbi Concorde-egyezségektől. Más szóval a FIA 1997-től közvetlenül a FOM-nak adta át azokat a bevételeket, amelyek korábban az APM-cégekhez folytak be.
      A csapatok dühösek voltak, hogy szövetségük, a FOCA elnöke, Ecclestone olyan alkut kötött a FIA-val, amelyben saját cégét, a FOM-ot tette a FOCA helyébe a jogok birtokosaként. Három Forma-1-es csapat - a McLaren, a Williams és a Tyrrell - szembeszegült vele. A többi nyolc csapat támogatásáról biztosította őket, de hamar elpárolgott a harciasságuk. A három csapat nem volt hajlandó aláírni egy új Concorde-megállapodást, noha pénzügyileg rosszul jártak makacsságukkal.
      Ecclestone megbízta a Salomon Brothers befektetési bankot, hogy készítse elő a Formula One Holdings (FOH) bevezetését a tőzsdére, de terveit beárnyékolta a három csapattal folytatott vitája. Később aztán félre is kellett tennie ezeket a terveket, mert az Európai Unió trösztellenes vizsgálatot kezdett. Mosley és Ecclestone heves ellenkezése dacára a trösztellenes bizottság olyan előzetes határozatot hozott 1999 júniusában, hogy a Forma-1 megsérti az európai versenytörvényeket. Az ügy azóta is tart, s a vizsgálat elindítója, Karel Van Miert európai biztos csak anynyit volt hajlandó mondani, hogy ez "a legveszélyesebb eset, amellyel eddig dolga volt".
      A tőzsdei bevezetés helyett Ecclestone rövidesen előállt valami mással. Kötvénykibocsátásba kezdett, fedezetül a versenyek szponzoraitól származó jövedelmek és a tévéjogdíjak álltak. Ehhez azonban előbb meg kellett hosszabbítani tíz évre a Concorde-megállapodást, amihez Ecclestone meg akarta szerezni az összes Forma-1-es csapat támogatását. A lázadó csapatok - egyikük új tulajdonos irányítása alatt - meggondolták magukat, és 1998-ban aláírták az új Concorde-megállapodást. Nem világos, miért cselekedtek így. A magyarázat talán a kötvénykibocsátás jegyzési felhívásában rejlik, amely megállapítja: "A FOH kötvényeinek kibocsátásával egyes Forma-1-csapatok várhatóan jelentős részvényesekké válnak a FOH-ban."
      Az uniós vizsgálat ellenére tavaly nyáron megkezdődött a kötvények kibocsátása, egymilliárd dollárnyi tőkét teremtve elő az Ecclestone-trösztnek. A kötvénykibocsátást két bank - az állami tulajdonban lévő német Westdeutsche Landesbank (WestLB) és az amerikai Morgan Stanley Dean Witter - intézte közösen. Mivel nem tolongtak az érdeklődők, a WestLB saját kockázatára jegyezte le kétharmadát, s azzal finanszírozta megvásárlásukat, hogy a maga nevében bocsátott ki kötvényeket. Mivel a WestLB kötvényei mögött a német állam garanciája áll, a kamat kisebb, mint a Fomula 1 Finance által kiadott kötvényeké.
      A kötvénykibocsátás óta Ecclestone családi trösztje további egymilliárd dollárt teremtett elő a SLEC Holdings (a FOM egy holdingvállalata) 50 százalékának eladásával. A két cég, amely megvette ezt az üzletrészt, kisvártatva tovább is adta azt 1,8 milliárd dollárért a tőzsdén jegyzett német EM.TV médiavállalkozásnak.
      Ha egy cég tőzsdére szánja kötvényeit, készítenie kell egy jegyzési felhívást, amelynek tartalmaznia kell minden lényeges adatot a cég üzleti helyzetéről, például ki kell térnie a fontos szerződésekre. Az Ecclestone és a FIA közötti megállapodás tipikusan ilyen szerződés. A FOM által fizetendő évi 8-9 millió dolláros jogdíj évi 38 millióra nőtt, de az összeg még így is csekélynek tűnik a Forma-1 1999-es teljes tévéjövedelméhez, a 241 millió dollárhoz képest. A FIA harmincszázalékos részesedése 72 milliót tenne ki, s a Forma-1 tévéjövedelmei várhatóan tovább nőnek a következő öt évben.
      Egyes megfigyelők mégis viszonylag alacsonynak találják a Forma-1 tévéjövedelmeit, és meglepőnek tartják a nyilvánosságra hozott adatokat. "Ecclestone úr nem nyeri ki összes hasznát tévéjogaiból" - mondja egy jeles sportjogi tanácsadó. Ennek egyik magyarázata a 33 százalékos árkedvezmény lehet, amelyet Ecclestone a tévéállomásoknak biztosít, ha vállalják, hogy más hasonló versenyeket nem közvetítenek, például az amerikai IndyCar 500-at. A másik lehetséges magyarázat, hogy a FOM lényegében azonos Ecclestone -nal. Ecclestone eddig nagyon szerényen viselkedett, amikor a tévétársaságokkal tárgyalt, most azonban némi rosszmájúsággal meg lehet jósolni, hogy a jövedelmek gyarapodni fognak, miután a FOM megvette a FIA Forma-1-es jogait további száz évre. A vételár (360 millió dollár) még a dupláját sem éri el a FOM 1998-as, adózás és prémiumosztás előtti jövedelmének, amely 202 millió dollárt tett ki.
      Hogy képet alkothassunk e 360 millió dolláros ár nagyságrendjéről, összehasonlításul megemlítjük: az amerikai Nascar túrakocsiversenyek tévéjogdíjaiért 400 millió dollárt fizettek nemrégiben, az angol labdarúgó Premier-league tévéközvetítésének három évre szóló jogáért pedig 2,4 milliárdot. A FOM viszont inkább szponzori pénzekből, semmint tévéjogdíjakból szerzi haszna túlnyomó részét. A FOM tévéjövedelmekből származó részesedése arra megy el, hogy a cég abból fizeti a képtovábbítás több millió dolláros költségeit. Ezzel szemben a FOM maximálisan kiaknázza a szponzoroktól származó jövedelmeket. Egy dél-koreai cégnek, amely 1998-ban versenyt akart rendezni, 12 millió dollárt számított volna fel, s ez a díj a továbbiakban évről évre 10 százalékkal nőtt volna.
      Ecclestone pozíciója most megingathatatlan a Forma-1 világában. A szponzorok minden médiajogukat átengedik neki, a csapatok a Concorde-egyezségben lemondanak az imidzsükkel kapcsolatos jogaikról. A versenypályák tulajdonosai ki vannak rekesztve a közvetítési jogok értékesítéséből, a televíziók meg vannak fosztva a csapatokkal kapcsolatos jogoktól, a csapatok pedig mind-mind Ecclestone úr lekötelezettjei. Ecclestone régi üzlettársa, Max Mosley áll a sportág irányító testületének élén. Szinte minden Forma-1-es ügyet a titkolózás sűrű leple takar. Minden megállapodás esetében bizalmas üzleti adatnak minősül, hogy milyen feltételekkel köttetett meg, s egyik-másik egyezségnek még a létezését is igyekeznek titokban tartani. Ecclestone-on kívül senki sem szólhat bele komolyan a dolgok irányításába a Forma-1 berkeiben. Lám, ez a következménye annak, ha egyetlen ember fojtogató pénzügyi hatalmat szerezhet egy sportág fölött.

(Az Economist nyomán

 

 


Vissza az idei számokhozVissza az idei számokhoz