Vissza az idei számokhoz- Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval oldottabb volt a találkozó, mint Áder Jánossal. Az feszültnek indult, de belemelegedtünk. Nagy várakozás előzte meg ezeket a megbeszéléseket, hiszen mindkét fél úgy látta, hogy hiányzik az egymás közti kommunikáció, a bizalom. Sokszor nem tudtuk, mire hogyan fognak reagálni, és zavart minket, hogy nem voltak személyes egyeztetések, ahol felvethettünk volna konkrét ügyeket.
- Így van. Eleve úgy indult a három és fél órás beszélgetés, hogy a miniszterelnök úr azt javasolta, haladjunk a konkrétabb kérdésektől az általánosak felé, mert akkor könnyebb lesz levonni a konklúziókat, és akkor talán kevésbé fog minket fájdalmasan érinteni, amit közölni akar velünk. Ugyanakkor korrekten és egyértelműen közölte, hogy kitart a koalíció mellett. A végső célban, tehát a polgári pártok együttműködésének fontosságában és a jelenlegi koalíció győzelmében mindannyian egyetértettünk, az MDF ebbéli szerepében azonban nem.
- Mi úgy látjuk, hogy az MDF, illetve a Békejobb olyan szavazatokat is el tud érni, amelyeket a Fidesz vagy a Kisgazdapárt nem biztos, hogy elérne. Elmondtuk, hogy ezeket a szavazatokat mi sosem a baloldalhoz fogjuk adni, hanem a mostani kormányoldalhoz. Azonban Orbán Viktor és Áder János is úgy látta, hogy a Békejobb-politika különutas politizálás, ami csökkentheti a Fidesz szavazatait. Az MDF természetesen szeretné a szavazatait öt százalék felett maximálni, de a Fidesz azzal érvelt, hogy egy mandátum helyi értéke lényegesen nagyobb, ha az náluk van.
- Ezt én sem zárom ki, lehet, hogy valóban így van. Ami ebben a gondolatban sértő és vádló, az az, hogy ezt a teoretikus lehetőséget kész tényként, önbeteljesítő jóslatként kívánják ránk alkalmazni. Mintha valakik elvárnák tőlünk azt, hogy ne tegyünk meg mindent az öt százalék elérésére. Ez teljesen irracionális tétel, nem is annyira megalázó, inkább bornírt. A három Fidesz-vezetővel való megbeszéléseinken is az derült ki, hogy ők kész ténynek veszik: az MDF nem fogja elérni az öt százalékot. És ebből a kijelentésből nem vontak le semmilyen konzekvenciát, tehát nem mondták meg, hogy ha ez így van, akkor az MDF mit tegyen.
- A sajtóban igen, a találkozónkon kevésbé. Volt egy szakasza a beszélgetésnek, ami a múltbéli félreértéseket és kölcsönös sérelmeket érintette, ez aztán zárójelbe került. Élesebben csak Balsai István és Fodor Gábor közösen tartott fórumát kifogásolta, egyébként semmilyen "névsorolvasás" nem volt.
- Közvetlenül Mádl Ferenc államfőjelölt megnevezése után a Fidesz és az FKGP szoros együttműködésben állapodott meg, így például 2002-re közös jelölteket állítanak. És bár ilyen megállapodás az MDF-fel is készül, a szoros együttműködést mintha csak egymással képzelnék el.- Nem szeretnénk, ha bárki privatizálni akarná a koalíciót. Ez nem két-, hanem hárompárti koalíció. Akinek 49 mandátuma van, az nyilván fontosabb, mint akinek 16, de a koalíció egyenrangú felekből áll. Jó jelnek tartjuk, hogy a Fidesz velünk is kezdeményezte egy választási megállapodás megkötését, bár ezt jelenleg kicsit korainak tartjuk.
- Igen, de hol van még az első kör? A ciklus felénél járunk, amit mondtam, az a választási időszakra vonatkozik. Korainak tartom az ilyenfajta előzetes megállapodásokat, és bizonyos szempontból fenyegetőnek is.
- Én azt látom, hogy az MDF-et nem lehet beolvasztani. A koalíciónak számolnia kell az MDF-fel, a félidejű népszerűségi listák változhatnak. Természetesnek tartom, hogy mivel ez nem egy-, hanem hárompárti koalíció, verseny folyik a szavazatokért.
- Hogyne. Viszont a koalíciós partner feláldozása árán szavazatokat szerezni barátságtalan lépés volna. Az nem megoldás, hogy az MKDSZ-hez hasonlóan párt leszünk a pártban.
- Igen, de ez csak tervezőasztal melletti gondolkodás. Számolni kell a lélektani elemmel is. A választók nem kedvelik az erőszakosságot.
- A Békejobbnak valóban nincs átütő ereje, de ennek nem is most, a ciklus felében kell jelentkeznie. Az általunk meghirdetett új stílus önmagában még nem jelenthet választási győzelmet. A hasonló értékrendű pártok integrációja lehet a megoldás, nem a homogenizálás vagy az egységesítés. Előremozdulásnak tartom, hogy a Fideszben már többen felismerték, hogy nem a koalíció gyengítése a célunk, sőt. Fehérgyarmaton visszaléptettük a jelöltünket, megszavaztuk a fideszes legfőbb ügyészt, és még sorolhatnám.
- Az MDF elsősorban a szavazat-, illetve mandátummaximálás szempontjából kapott bírálatokat a Fidesztől. Nagyon nagy baj volna, ha az MDF-et sikerrel hozhatnák hírbe a baloldallal, hiszen puszta léte és tízegynéhány éves történelme is bizonyítja, hogy nem vagyunk a baloldalon. Az MDF és a Fidesz esetében az értékelvű politizálás és a praktikus, haszonelvű politizálás ellentétéről van szó. Mi azt mondjuk, hogy a politikai és erkölcsi értékek érdekeit kell képviselni. A Fidesz természetesen egy egységes blokkot szeretne létrehozni 2002-re, hogy megakadályozza a restaurációt - de ezt mi nem úgy képzeljük el, hogy kiteszik az asztalra a töltött pisztolyt, és haragszanak ránk, ha reggelre nem lőjük főbe magunkat.
- Áder Jánossal abban értettünk egyet, hogy tető alá kell hozni egy választási megállapodást, de hogy ennek mi lesz a tartalma, arról még nem volt szó. Se konkrét helyekről, se együttműködési formákról nem tárgyaltunk. Egyébként ha megszületik is a megállapodás a koalíció által támogatott MDF-es jelöltekről, az még mindig nem jelenti azt, hogy az MDF frakciót alkothat a 2002-ben alakuló parlamentben.
- Ez nem hangzott el. Kövér László azt mondta, hogy folyik az egyeztetés a kisgazdapárttal, az MDF-nek pedig föl kell mérnie, el tudja-e érni az öt százalékot. Való igaz, amit a Fidesz mond, hogy a nemzeti érdek előbbre való, mint a pártérdek, de ez a Fideszre nézve is igaz, nemcsak az MDF-re. Az nem lehet nemzeti érdek, hogy elvárjuk az MDF megszűnését. Valóban szűk a mozgásterünk, de a közös jelöltállításból az MDF nem maradhat ki. Ezt ők is tudják. Ha viszont abból indulnak ki, hogy úgysem érjük el az öt százalékot, és úgysem számítunk, akkor miért foglalkoznak velünk annyit?
- Eddig nem kaptunk választ a kérdéseinkre. Kijelentések hangzottak el, amelyeknek nincs konklúziójuk. Nekem úgy tűnik, hogy az áldozati bárány szerepe néz ki az MDF-nek.
- Igen. Többször előfordult, hogy Dávid Ibolya azért nem tudott külön sajtótájékoztatót tartani az MDF álláspontjáról, mert előzetesen nem értesült bizonyos döntésekről. A MIÉP pozíciója teljesen világos: kívül van a koalíción, de a parlamenti szavazásoknál egyértelmű, hogy nem a baloldallal szavaz együtt.
- Mi lesz az MDF stratégiája a következő két évben? Hogyan tudják majd hozni a Fidesz által is elvárt minimum öt százalékot?- Bár egyelőre nem hagytuk el az ötszázalékos veszélyzónát, biztos vagyok abban, hogy az MDF fel fog értékelődni a választások időpontjában. Mi ugyanis ezen az oldalon szeretnénk tartani azoknak a szavazatait, akik 1998-ban a Fideszt választották, de ma már nem szavaznának rájuk. Így az MDF-nek egyfajta megtartó, háló szerepe is lehetséges.
- Nem, a Békejobb olyan politikai együttállás, amely más típusú társadalmi kommunikációt sürget és csinál, mint a Fidesz. Bíráljuk azt a parlamenti és közéleti hangnemet, amelynek kialakulásához mindkét oldal hozzájárult. Nem kommunikációs lufi, hogy az ember a maga természetes sajátosságait hangsúlyozva megkülönbözteti magát másoktól, sőt, ezt a legtöbben a sajtóban sem így értékelték.
- Gémesi azt nehezményezte, hogy nem tud az általa szükségesnek tartott gyakorisággal egyeztetni a pártelnökkel, illetve hogy nincsen kialakult és meghatározott rendje az elnökségi üléseknek. Ezen azóta változtattunk.
- Gémesi esete nem azonos a Manninger-Demeter páros esetével. Az ő esetében a bejelentés időzítését tartottam szerencsétlennek, hiszen éppen a kisgazdák államfőjelölő nagyválasztmányának hétvégéjére esett. Gémesi György többször jelezte fenntartásait, illetve nemtetszését fejezte ki bizonyos ügyekben - ez nem azonos azzal, ami a megélhetési politikusokkal történt. A két államtitkár nem jelezte egyet nem értését a Békejobb politikájával, hanem szó nélkül eltűnt. Az ő esetükben egyszerű kivásárlás történt, egyiküket miniszteri székkel fizették ki.
- Vannak ilyen hangok, de én több helyen jártam mostanában, és nem tapasztaltam komoly konfliktusokat. Ha a tagságunk, a szimpatizánsaink hitelt adnak annak az általában jobbról jövő propagandának, hogy az MDF árt a koalíciónak, akkor a mi kommunikációs hibánk, ha ezt nem ellensúlyozzuk kellőképpen.
- Az MDF egyértelműen kereszténydemokrata-konzervatív párt, de nem anakronisztikus, hiszen akkor fél Nyugat-Európa anakronisztikus. Magyarországon még nagyon sok idő kell ahhoz, hogy a konzervativizmusról lekopjon a régi szocialista beidegződés, hogy az "avítt", "ódon", "haladásellenes" dolog. Annyiban talán anakronisztikus, hogy nem zsákmányszerző, nem a mások zsebében kutakodó, nem hazudozó, hanem értékelvű politizálást folytató párt. Az abortuszkérdés a legjobb példa erre: a mi felfogásunkban ez nem magzatvédelmi, hanem abortusztörvény. Amikor Magyarországnak ilyen a demográfiai helyzete, akkor nem betelepítésekről kell vizionálni, hanem az egészségügyi rendszer katasztrofális helyzetén kell változtatni, és a magzati élet védelméért is mindent meg kell tenni. Ami a Szent Koronát illeti, az a mi szemünkben nem csupán múzeumi tárgy, hanem egy egykor volt közjogi funkciónak is a megtestesítője, amelynek egyébként nem is a Parlamentben, hanem a Várban volna a helye. Jelképes közjogi funkciója akkor is van, ha ez a törvény megszületése érdekében meghozott kompromisszum szerint tételesen kimaradt a törvényből. Az említett példákhoz képest sokkal jelentéktelenebb dolog a nemesi névhasználat kérdése, ami nem jelentette volna sem a nemesi címek visszahozatalát, sem a birtokok visszaadását. Még csak törvényjavaslat sem lett a dologból.
- A koalíciós szerződés 2002-ig szól. Jó kormányzati munkára törekszünk, és örülnénk annak, ha minden miniszternek olyan volna a szakmai megítélése, mint Dávid Ibolyáé.
- Már amikor ezt a könyvet letettem az asztalra, tudtam, hogy én ezzel még nem zárhatom le a múltamat, több, mindenekelőtt morális ok miatt. Először is apám miatt, aki úgy halt meg, hogy politikailag én vagyok az első számú ellensége. Hogy miért, arra megpróbálok az újabb könyvemben választ adni. Ugyanakkor számomra megkerülhetetlenné vált, hogy az apám magyarországi tevékenységével kapcsolatban kialakult rendkívül negatív képet hiteles források alapján megpróbáljam szembesíteni a valós tényekkel. Ezzel kapcsolatban 1990-ben kezdtem levéltári kutatásokba. A másik alapvető oka, hogy a munkát folytatni akartam - bár partner hiányában ebben egyelőre nem tudtam érdemben előrejutni -, az, hogy engem a 80-as évek elejétől, amikor elkezdtem komolyan dolgozni az emlékiraton, nem hagynak nyugodni a kommunista mozgalmak morális kérdései - nemcsak a magyar és a szovjet kommunista mozgaloméi, hanem az egész világ kommunista mozgalmaiéi.
- Olyan indíték, mely szerint nekem, a fiúnak kötelességem az apám "védelmére kelni", semmiféle szerepet nem játszott. Apámról sosem tudtam, és ma se tudok egyetlen személyes kötődési érvet sem felsorakoztatni.
- Hadd kezdjem azzal, mire nem vállalkozhatom. Először is, én nem vagyok történész, bár történésznek készültem, de nem történészi ambícióval nyúltam ehhez a kérdéshez. Emellett nincsenek lélektani, pszichológiai, szociológiai indíttatásaim, tapasztalataim. Kettős célt tűztem magam elé. Azt mondtam, van a magyar történelemnek egy kiemelt jelentőségű, hitelesen fel nem dolgozott eseménysora. Én 1944 októberétől, november elejétől - amikor a Gerő vezette moszkvaiak Magyarország területére léptek - 1962-ig kísértem végig ezt a korszakot. Szerettem volna objektív források alapján megismerni a hazai kemény, sztálinista diktatúrának és elsősorban elnyomó funkcióinak a megvalósulását, mert az vitathatatlan tény, hogy ennek létrehozásában és működtetésében az apámnak igen fontos szerepe volt. Az érdekelt, hogy mi volt a tényleges szerepe.
- Évtizedeken keresztül egy tudatos, rágalmazó és manipuláló kampány keretében létrehoztak egy anonim, ismeretlen ÁVH-t és szinonimájaként Farkas Vladimirt. Ami az önvallomásom első részét illeti, szerintem senki sem foszthat meg attól az emberi és állampolgári jogomtól, hogy nyíltan szembenézzek tevékenységemnek azzal a szakaszával, amelyről 1988 óta vallom, hogy el nem évülő népellenes bűncselekmények uralták. Előttem nem kétséges, hogy a nyilvánosság előtti megszólalásomat kezdettől fogva a mai napig miféle politikai erők vették össztűz alá. Ezek a dühödt, sokszor gátlástalan támadások csak megerősítettek abban, hogy jó úton járok, munkámmal komolyan veszem és lehetőség szerint támogatom az ország radikális demokratikus és jogállami átalakítását. Az apámról írottakat illetően már 1990-ben el kellett vetnem azt a korábbi tervemet, miszerint azt időközben "előbukkant" irathagyatékára alapozom. Szükségem volt olyan hiteles levéltári ismeretekre, amelyekkel ütköztetni tudom az ő egyéni változatát a sztálinista hatalomgyakorlás hazai valóságával.
- Az első levéltár, ahol kutatási lehetőséget kaptam 1990 októberében, a volt Párttörténeti Levéltár volt. Amikor betettem oda a lábamat, nem egy ember azzal fogadott - a könyvem megjelenése után egy hónappal -, hogy én vagyok a magyar munkásmozgalom első számú árulója. És miért? - kérdeztem. A könyvem miatt, mondták. Kezdetben iszonyúan ellenséges légkör vett ott körül. Nagyon szívós, kemény és bizonyára sokak számára ellenszenves ember voltam, mert amit nem kaptam meg egyenesen, azért bementem a cselédbejáraton, ha ott is visszautasítottak, akkor bemásztam az ablakon. Vannak levéltárak, amelyekbe nem kaptam kutatási engedélyt, például a Hadtörténelmi Levéltárba. A nagy fájdalmam az, hogy nekem 1991-ben három hónapra volt Moszkvába szóló levéltári kutatási engedélyem - egészen Jelcinig elmentem, hogy megkapjam a szükséges iratokat, amelyek pénzbe kerültek, de nem volt senki, aki támogatott volna, és egy hét után haza kellett jönnöm, mert nem volt hol laknom, nem volt mit ennem.
- Kézzel írtam. Ez szerkesztett formában nem haladná meg a nyolcszáz oldalt.
- A kérdésre az én könyvem nem adhat átfogó választ. Ilyen szándék soha nem is vezetett. Az 1962 augusztusi MSZMP KB-határozat - hamisítványok hamisítványa - azt mondja erről: a Rákosi-féle klikk, a "négyesfogat" valahol Moszkvában összegyűlt, összeesküdött, elhatározták, hogy hazajönnek, és megszerzik a hatalmat. Valójában alig ismerték egymást. Nekem az a benyomásom, hogy nem volt kezdettől fogva személyes, baráti kapcsolat a párt vezetésén belül. És ennek fontos következményei voltak. Vegyük a cseh példát. Klement Gottwaldnak majdnem három év kellett ahhoz, hogy a Rudolf Slánsky elleni vádakat elfogadja. Rákosiék, beleértve az apámat is, egy másodperc alatt pálcát törtek egymás felett. Szerintem iszonyú negatív magyar sajátosság, hogy alig lelhetünk föl igazi baráti kapcsolatokat a pártvezetésen belül. A Márciusi Front kommunista vezetői (Haraszti Sándor, Tariska István, Újhelyi Szilárd, Zöld Sándor, Donáth Ferenc) 1945 után barátilag összejártak - utólag, a Kádár-ügy kapcsán, ezt "frakciós összejövetelnek" titulálták. De nem lehet mindent Moszkva és a sztálinscsina nyakába varrni. Ha összehasonlítjuk a Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt vezetőinek múltját, az utóbbiaknak nincs egyetlen olyan évük sem, amikor normális emberi kollektívában dolgoztak volna. Az apám nyomdász gépmester volt, de fél évet sem dolgozott a szakmájában. Gyakorlatilag fiatal koruk óta valamennyien "hivatásos forradalmárok" voltak, a hazaiak, az illegalitásból kikerültek is. A szocdemeket ezzel szemben összekötötte a közös munka, a szolidaritás élménye. Ők megtanulták becsülni egymást, és kitartani egymás mellett a szakszervezeti munkában. Annak, hogy a magyar kommunista párt élére egy ilyen, háttér nélküli társaság került, végzetes következményei voltak. Nemcsak a moszkvaiak törtek pálcát azonnal például Rajk fölött, hanem Kádár János is. És mivel kezdték a hazaiak? 1945 első napjaiban följelentették Kádárt, hogy nem jelent meg illegális találkozókon. A gyerekkort követő hivatásos illegális pártmunkásélet szörnyű következménye, hogy ezek az emberek deformálódtak.
- Butaság volt bevenni azt a maszlagot, hogy létezett egy monolit sztálini vezetés a Szovjetunióban. Volt egy nagyon kemény diktatúra. De nem az a jellemző, hogy a vezetők valamennyien és mindenben egységesen fölsorakoztak Sztálin mögött. Nemcsak a rivalizálás tartotta össze őket, hogy ki tudja jobban kielégíteni Sztálin követeléseit és igényeit, hanem folyamatosan - és ahogy Sztálin öregedett, egyre inkább - jelentek meg a klikkek, melyek között mind jobban kiéleződött a harc. Tehát nem volt egységes a vezetés. 1945 után felnőtt egy elsősorban Leningrádból származó vezetői csoport, Sztálin nem csinált titkot abból, hogy a jövő vezetésének magvát belőlük képzeli el. Nyomban szervezkedni kezdtek ellenük, elsősorban Malenkov, Berija és Hruscsov. Ugyanakkor volt egy csoport, amely 1949 után kezdett teljesen kiszorulni a hatalomból - Vorosilov, Mikojan, Molotov. Ennek következtében a döntés-előkészítő apparátus sem volt egységes. Mindenkinek és mindenütt megvoltak a maga emberei. Nemcsak a központi apparátusban és a pártközpontban, de szerintem még a követségeken is.
- Vannak arra utaló jelek, hogy érzékelték. Egy Korotkevics nevű szovjet funkcionárius 1947-ben többször járt Budapesten, és mindenkivel beszélt, Rákositól Péter Gáborig, Rajkkal, Kádárral, Farkassal, Révaival. Gerő azt mondta, hogy ő nem ér rá. Ki merte volna ezt megtenni Gerőn kívül? Ő úgy értékelte, hogy neki nem fontos beszélnie vele. Rákosi elérte, hogy Sztálinnal csak neki volt kapcsolata. Apám egyetlen élő barátja, Ivan Geraszimovics Kabin, az SZKP nemzetközi kapcsolatok osztályának egy részét vezette hosszú időn keresztül. Ő mondta el 1991-ben, hogy ha mentek hozzájuk a keletnémetek, akkor voltak vagy öten-hatan. Amikor Gottwaldék, a csehek mentek, ugyanígy történt. Rákosi azonban mindig egyedül ment. És például csak Rákosi küldhetett levelet vagy táviratot Sztálinnak (az utóbbiakat "Filippov elvtársnak" címezte, ezeket a határidőnaplónak álcázott kemény fedelű füzetekbe jegyzett szövegeket én találtam és "fejtettem" meg 1992-ben).
- Én a kutatásaim alapján arra az álláspontra jutottam, hogy ezek 1945-ben nem szovjet mintára jöttek létre. Péter Gábor szervezeti kérdésekben nagyon sokat tanult attól a Petőfi-kutató, kommunistaszimpatizáns csendőr századostól, aki neki és Kádárnak testőre volt az illegalitás ideje alatt. Ő Dienes-Dénes András, aki egy ideig a politikai rendőrségen dolgozott. Korábban gazdasági és szervezési vonalon dolgozó csendőrtiszt volt. Később őt is letartóztatták, teljesen ártatlanul. Mindenki azt mondta, hogy ő kiváló szervező volt, jól értett a különböző szabályozásokhoz, és Péter vakon megbízott benne. Szerintem teljes joggal. A másik, ezt Décsi Gyulától [az ÁVH alezredese, majd az igazságügy-miniszter helyettese - a szerk.] tudom, hogy Péter több, a horthysta politikai rendőrséghez, csendőrnyomozó szervezethez és a VKF-2-höz tartozó vezetőt használt fel szervezési feladatok végrehajtására. Közülük többen elítélt, esetenként halálra ítélt háborús bűnösök voltak, például Wayand Tibor, Hajnácskőy ezredes, de akár Újszászy István is, akit Péter "felhasznált", utóbb, legnagyobb sajnálatára, kénytelen volt átadni a Katonapolitikai Osztálynak. A szervek élére persze több esetben a szovjet titkosszolgálatok megbízottai kerültek. Pálffy Györgyöt például még Debrecenben beszervezte a szovjet katonai elhárítás, a Szmers. Első helyettese, Gát Zoltán horthysta felderítőtiszt volt, Jugoszlávia ellen dolgozott, és a háború alatt jugoszláv területen átment a szovjet hadsereghez. A szovjetek beszervezték, és ők tették meg ezredesi rangban a Katpolon [a VKF-2 jogutóda - a szerk.] belül a hírszerzés vezetőjének. A legnagyobb rejtély Péter Gábor. Olyan bizonyítékom, hogy Péter Gábort beszervezték volna a szovjetek, nincsen. De az azért nagyon érdekes, hogy amikor 1932-ben Moszkvában járt a Vörös Segély világkongresszusán, milyen gondosan, milyen konspiratív módon szervezik meg oda- és visszaútját, pedig a kis magyar pártban is ismeretlen, kezdő embernek számított. De szerintem Moszkva totális kiszolgálásának nem feltétlenül előfeltétele, hogy valakit formálisan beszervezzenek. Az én nagyon csekély, alig ötéves hírszerzői tapasztalatom azt igazolja, hogy a legértékesebb ügynökök nem írtak alá beszervezési nyilatkozatot, és pénzt se kaptak. Volt, aki ezt kikérte magának, mert "hazafias alapon" vagy "eszmei szimpátiából" állt szolgálatunkba. Péter Gábor attól még, hogy nem volt beszervezve, lehetett a legértékesebb embere a szovjet titkosszolgálatnak Magyarországon. 1949-ig szerintem az ÁVH-nál nem érvényesült folyamatos és komoly szovjet befolyás sem szervezeti kérdésekben, sem a feladatok meghatározásában. Ugyanakkor az ma már hiteles dokumentumokból is megállapítható, hogy a Független Kisgazdapárt szétverése a katpolos szovjet ügynökök kezdeményezésére indult meg.
- Bár én csak apám, Farkas Mihály kapcsán foglalkozom ezekkel az összefüggésekkel, hajlok arra a véleményre, hogy ennek a tevékenységnek bizonyos jellemzői nálunk sokkal szélsőségesebbek voltak, mint máshol. Ilyen például a hatalmon belüli szalámitaktika, amelynek csak a kommunista mozgalmon belül több szakasza volt. Elkezdődött még valamikor Moszkvában a frakcióharc eszközeivel, aztán itthon az illegalitásban folytatódott. 1945-ben indult Demény Pál ügyével és így tovább: a jobboldali szociáldemokrácia, Kéthlyék, utána a Rajk-per, a baloldali szocdemek likvidálása. Aztán jött a tábornokok pere, ahol Farkas Mihálynak iszonyú nagy a felelőssége. Aztán jött a Kádár-ügy és következett a Péter Gábor-ügy, aminek semmi köze a törvénytelenségek fölszámolásához. Én nem ismerek a Szovjetunión kívül még egy olyan európai csatlóst, ahol ilyen sorozatban történt volna meg a párt vezető és potenciális vezető kádereinek likvidálása. A hazai szociáldemokrácia elleni fellépések, terrorintézkedések szerintem példátlanok Közép- és Kelet-Európában. És ez nem elsősorban a Komintern-hagyományok, hanem a hazai kommunista mozgalom bűne.
- Igen, de a Rajk-perben is kezdettől fogva sokkal több és mélyebb a magyar közreműködés, mint ahogy eddig gondoltuk. 1998-ban én is találtam olyan dokumentumokat, amelyek arra utalnak, hogy 1949 június elején a Boarov-ügy kapcsán (az a volt jugoszláv diplomata, akit egy Moics Milos nevű jugoszláv újságíró meggyilkolásának vádjával tartóztattak le) születtek olyan vallomások a BM-ÁVH-n, melyekben utalnak arra, hogy Lazar Brankov, a Rajk-per későbbi vádlottja Tito-ügynök és öszszeesküvést szervez Magyarországon a párt és a Szovjetunió ellen. A szálak a Szűcs Ernő-féle titkos csoporthoz vezetnek, amely a szovjet Állambiztonsági Minisztériumnak (MGB) gyűjtött anyagokat magyar pártvezetőkről. Az az irat - Ferenczy Edmond jelentése Szőnyi Tibor állítólagos amerikai kapcsolatairól -, amely később elindítja a lavinát, a katonai hírszerzésen feküdt, és Révész Géza [tábornok, 1948-től hírszerzési főnők, 1956. november 4. után honvédelmi miniszter, 1960-tól moszkvai nagykövet - a szerk.], ki tudja, miért és hogyan, csak 1949 elején kért ez ügyben soron kívüli kihallgatást Farkas Mihálytól. Én is tapasztaltam az ÁVH külföldi hírszerzésének vezetőjeként, hogy mi a kötelessége egy hírszerző szervezet vezetőjének, ha az ország valamelyik vezetőjétől kér soron kívüli találkozást, vagy soron kívül küld neki egy jelentést. Írásban kell minősíteni az információ hitelességét, értékét, és megjelölni azokat a feladatokat, amelyeket a hitelesség és megbízhatóság ellenőrzéséhez végre kell hajtani. Ezt az anyagot Moszkvában biztosan már korábban látták, vagy lehet, hogy Moszkvában rendelték! Szerintem 1949-ig, a Rajk-ügyig, e térségben Magyarország volt Sztálinék számára a legkevésbé fontos. A Rajk-ügy Sztálin és Rákosi majdnem egyenrangú közreműködésével készült. Ez volt az az esemény, amely révén Magyarország átmenetileg felértékelődött Sztálin szemében. De már 1950-51-től nem kap Magyarország olyan, például katonai támogatást, mint kapott 1949-ben.
- Külön Sztálinnal soha életében nem találkozott. Többször találkozott vele a Kommunista Internacionálé elnökségének ülésén, ugyanis őt 1935-ben mint a Kommunista Ifjúmunkás Internacionálé másodtitkárát, megválasztják a végrehajtó bizottság elnöksége póttagjának. Ott volt például azon az ülésen is, amikor 1943 májusában Sztálin közölte, hogy föloszlatja az Internacionálét. Honvédelmi miniszterként 1950-51-ben két, de lehet, hogy három alkalommal részt vett a csatlós országok politikai és katonai vezetőinek tanácskozásán, de akkor kétszer Rákosival, egyszer Gerővel együtt.
- Farkas Mihály legszűkebb baráti köre akkor alakult ki, amikor 1931-től tartósan kikerült Moszkvába. De közben éveket tartózkodott külföldön: előbb Németországban, Dimitrovval együtt, aztán Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, majd hosszabb ideig Spanyolországban. 1937 végén hívják vissza, akkor indul az első Farkas Mihály-ügy. Azért indul, mert a legszorosabb baráti kapcsolatai a Komszomol vezetőivel voltak. Elsősorban Csemodanovval és Koszarevvel, a Komszomol főtitkárával és több más vezető komszomolistával. A vádak ellene azon alapulnak, hogy az ellenséggel barátkozott, őket ugyanis a tisztogatások során mind meggyilkolták. Nagyon szoros, jó kapcsolata volt Georgi Dimitrovval, akivel Berlinben dolgozott együtt az illegalitásban, még a nácik hatalomra jutása után is egy ideig. Apám vezette a Kommunista Ifjúsági Internacionálé nyugat-európai irodáját. Ez a kölcsönös tisztelet és barátság addig tartott, amíg Dimitrov 1946-ban haza nem tért Moszkvából Bulgáriába. Farkas Mihály moszkvai megítélésében ez kulcsfontosságú. Dimitrov védte meg őt a vizsgálat súlyosabb következményeitől, az ő távozása Moszkvából negatív fordulatot jelent Farkas Mihály számára. Akkor lesz például magyarból előbb magyar zsidó, végül zsidó. De már 1948 előtt. Ez nem véletlen. Az 1945-1953 közötti legfontosabb, tartós moszkvai személyi kapcsolata Mihajlov Komszomol-főtitkár, aki 1952-től az SZKP Elnökségi tagja volt.
- 1950-ben részt vettem Moszkvában annak a szovjet-magyar államközi megállapodásnak a "tárgyalásain", aminek nyomán az ÁVH-n belül pár hónapon belül létrejött a külföldi hírszerző önálló osztály, majd főosztály. Kutatásaim során megtaláltam a megállapodás magyar nyelvű fordítását. Ez a dokumentum azért nagyon érdekes, mert itt a papíron arról van szó, hogy két ország megállapodik, hogy kölcsönösen együtt fog működni, mégpedig mindenben: szakembercsere, információcsere, segítségnyújtás operatív akciók stb. Tőlünk a szovjetek meg is kaptak minden olyan hírszerzési jelentést, amit ők fontosnak tartottak. Nemhogy engedéllyel, hanem egyszerűen minden osztályon ott volt egy tanácsadó, tolmáccsal, aki minden operatív anyagot olvasott, és ami kellett neki, abból el is vitt egy példányt. Nem kért, vitt egy példányt.
- Egy cetli méretű információt sem kaptunk, de szóbelit sem. Egyetlenegyet sem. Nekünk nem voltak hírszerző kádereink. Elhatároztam, hogy az egyetemeken keresem a jövendő hírszerzőit. Nem azt néztem, hogy a nagypapája ott volt-e 1919-ben Rákosival Salgótarjánnál vagy "a Téli Palota ostrománál". Persze elsősorban az úgynevezett munkáskáderek után hajtottam. A kiképzésükhöz Moszkva semmi segítséget nem adott. Az irodalomból, a hírszerzés történetéből szedtük össze az első iskolák tananyagát. Mi alapoztuk meg a későbbi idegen nyelvű főiskolát, mert fölvettünk intenzív nyelvtanításra alkalmas tanárokat, aztán ez a főiskola hosszú ideig jórészt a hírszerzésnek képezett ki kádereket. Így festett a szovjet-magyar hírszerzési együttműködés az én időmben.
- Kéziratom egyik legfontosabb dokumentuma 1952 elejéről Ivanov állambiztonsági minisztériumi főtanácsadó írásbeli ajánlása Rákosinak. 1952 januárjában a kiemelt, nagy koholt ügyek többsége - nemcsak a párton belüliek, hanem az egyházakat meg a volt Horthy-rendszer uralkodó elitjét érintőek is - lezajlott már. És akkor Ivanov, az új moszkvai MGB- [a KGB egyik elődszerve - a szerk.] vezetés nevében úgy látja, hogy Magyarországon az ellenség elleni harc legfontosabb területe változatlanul a nacionalista és a trockista "vonal". Lehet, hogy még kiemeli a frakciósokat is. Elképesztő! Hát mi van még a Rajk-ügy után, a szocdemügy után, a Kádár-ügy után, még milyen trockista garázdálkodik szabadon? A másik ajánlása a hadseregről szólt, ahol addigra túl vagyunk azon az ügyön, amelyben az apám felelősségét a legsúlyosabbnak tartom. És mit mond Ivanov? Hogy ki kell terjeszteni a katonai elhárítás hatáskörét: a hadsereg legmagasabb vezetői körében tegyék intenzívvé a hálózati munkát. Tehát kapjon teljesen szabad kezet a katonai elhárítás. Egy időben valóban volt olyasmi, hogy Rákosi engedélye nélkül, a hadsereget tekintve pedig Farkas Mihály engedélye nélkül az ÁVH nem garázdálkodhatott teljesen szabadon.
- A mai napig lényegében nincs földerítve az a Szűcs Ernő [Péter Gábor helyettese, az ÁVH ezredese; 1950-ben az ÁVH-n letartóztatták és agyonverték - a szerk.] által irányított operatív csoport, amelyről állítom, hogy Rákosi tudta nélkül és háta mögött dolgozott Moszkva közvetlen megrendelésére és utasítására. Jóval azelőtt, hogy Kádár Jánossal kapcsolatban gyanú merült volna fel, jóval azelőtt, hogy Rákosi elkezdte Kádár János és mások személyes kihallgatását - utóbbiak akkor még szabadlábon vannak -, a Szűcs-féle csoport már anyagokat gyűjt Kádár Jánosról [akkoriban belügyminiszter - a szerk.]. Még Kádár és mások rehabilitációja során, 1954-ben is keletkezett olyan irat, a Szűcs-csoport egyik operatív tisztjének egy vallomása, amely arról szól, hogy ők már 1949-50-ben birtokában voltak Kádár János múltjával kapcsolatos, igen súlyos terhelő adatoknak. Hogy, hogy nem, ezt az iratot teljesen elhallgatták, Kádár János sem tudott róla, még 1956 után sem...
- Sztálin valamiféle váltásra készült. Nekem az a határozott véleményem, hogy amikor 1952-ben sor került nálunk a minisztertanács átszervezésére, és megalakult az MT Elnöksége, illetve amikor Nagy Imre teljesen váratlanul előrelépett, az nem Rákosi és nem Gerő találmánya volt. Révai háttérbe szorult, őt finoman szólva soha sem szerették Moszkvában. Az úgynevezett zsidóellenes nagy kampány, amely a Szovjetunióban már évekkel korábban elkezdődött - és 1951-ben Abakumov állambiztonsági miniszter már részben ennek az áldozata -, a határokon túl elsősorban a Slánsky-perben teljesedett ki. Ennek magyar vonatkozásai is voltak. Arthur London cseh kommunista funkcionárius emlékirataiból tudjuk, hogy őt a vizsgálat során a szovjet tanácsadók (!) azzal vádolták, hogy már kamaszkorában szovjetellenes, kommunistaellenes volt, mivel tagja volt a Fried Jenő vezette frakciós csoportnak, és ők árulók voltak. (Fried a harmincas években a Francia Kommunista Pártban Clement néven a népfrontpolitika egyik kezdeményezője volt.) A csoport négy tagjából három a Gestapo áldozatává vált, csak egyikük élte túl a nácizmust: Farkas Mihály. Erről is el lehet gondolkodni; vajon ha Sztálin tovább él, lett volna-e újabb Farkas-ügy.
- Egy végig nem gondolt, tipikus bolsevik, vagy inkább sztálinista módszer az, miszerint egyrészt a gaztettek tanúit meg kell semmisíteni, másrészt mindig bűnbakot kell találni. Péter Gábor 1953 eleji letartóztatásának még lehetett egy Berija-ellenes éle is, hisz ők 1945 után kapcsolatban álltak. A Berija utáni sztálinista vezetés egyedül Péter Gábor nyakába akarta varrni az egész felelősséget, de ez nem sikerült. Akkor közösen kitalálták, hogy Farkas Mihály legyen a magyar Berija. Farkas Mihálynak iszonyú felelőssége van - aki ismeri mind a könyvemet, mind a kéziratomat, nem mondhatja, hogy én ezt kétségbe vonom.
- Én csak megpróbálom elválasztani a tényeket a felelőtlen rágalmaktól. Moszkvában megmondták, hogy Rákosi elvtársat védeni kell, mert ha Rákosi elvtársat nem védjük, akkor itt ellenforradalom lesz, meg a pártnak is vége lesz. Birtokomban vannak az apám özvegyének részben gyorsírással írt feljegyzései apám Kádárral történt, 1956. november 4. utáni találkozásairól. Kádár János többek között elmondta azt, hogy ő nem hülye, ő nem akart Farkas-ügyet csinálni, de hát mit tegyen? Ezt Rákosiék találták ki. Azzal is érvelt, hogy Rákosi-ügyet nem lehet csinálni. "Itt nem nekem lenne végem, a rendszernek lenne vége - mondogatta -, a szocializmusnak lenne vége, ezért nem lehet Magyarországon Rákosi-ügyet csinálni." Szerintem viszont Kádár és a szocializmus nem egy és ugyanaz. Nekem az a véleményem, hogy nem lehet úgy lezárni a történelem egyetlen, főleg ilyen kritikus korszakát sem, hogy az igazság hiteles feltárása ne történjen meg, beleértve a tényleges felelősök megnevezését. Ez a mai napig sem történt meg.
- Kénytelen vagyok visszamenni a század elejére. Az én felfogásom szerint a Lenin vezette oroszországi marxisták egy csoportja 1903 és 1906 között, az orosz szociáldemokrata pártban folytatott harcok során megtették az első lépést nemcsak a szociáldemokráciával, hanem az igazi marxista tanításokkal való totális szakítás felé. Ez a folyamat nemcsak a gyakorlati munkásmozgalmi tevékenységben, hanem Lenin munkáiban is tetten érhető. A 90-es évek elején még módom volt olvasni annak az idős kommunistának a visszaemlékezését, aki Lenin testőre volt, amikor Razlivban bujkált. Lenin 1917 októberében ezzel a fiatal gyerekkel ment a KB tudta nélkül illegálisan Pétervárra, a Szmolnijba. Ott a KB-ülésen elérte, hogy megszavazzák a proletárforradalmat. Amikor mentek vissza az illegális lakásra, azt mondja neki Vlagyimir Iljics: "Édes fiam, jegyezd meg magadnak, ha ma nem sikerült volna a Központi Bizottság többségét magam mellé állítani és elfogadni a határozatot a szocialista forradalomról, akkor száz évig várhattunk volna még egy ilyen alkalomra." Kérdem én: ez egy társadalom által kiérlelt forradalom volt? Ez egy kis katonai szervezet által végrehajtott puccs volt. Mi köze volt ennek a szocialista forradalomhoz? Semmi! Amikor Sztálin elkezdi a totális erőszakos kollektivizálást falun, többek elfeledkeznek arról, hogy a világforradalomhoz fűzött reményekből már nem maradt semmi. Milyen módja maradt a nélkülözhetetlen eredeti tőkefelhalmozásnak? Semmi más kiutat nem találtak, mint a parasztság kegyetlen kiszipolyozását, amely milliók halálával, milliók Szibériába, Kazahsztánba való kiűzésével járt együtt. Van ennek a módszernek ideológiai alapja Marx műveiben? Nincs. Tehát ez egy ellenforradalmi rendszer. Ez nem kommunista, ez nem szocialista, ez nem marxista ideológián alapuló rendszer, ez, eredetileg lehet, hogy marxista eszméket képviselő személyeknek, kis, elsősorban értelmiségi csoportoknak kalandor, utópisztikus vállalkozása, amely csődre volt ítélve. Én nem tartom a Szovjetuniót sem 1945 és 53 között, sem a továbbiakban kommunista, szocialista, marxista ideológia alapján működő nagyhatalomnak. Ez egy keleti despota birodalom XX. századi változata, amely egyszerűen megpróbálta átugrani a társadalmi fejlődés objektív törvényeit, és ez a despota birodalom egyben a világtörténelem legsikeresebb manipulációs gépezetét hozta létre. Ez a rendszer a zászlajára az emberiség legnemesebb eszméit írta, ami akár tetszik valakinek, akár nem, Marx és Engels műveiben fogalmazódott meg, elméleti munkásságuk utópisztikus és illuzórikus elemei ellenére. Valójában ennek az ellenkezőjét valósították meg. Ugyanakkor voltak Sztálin halála után komoly kísérletek, például Nagy Imre kísérlete is, melyek a szocializmus becsületét akarták volna visszaadni. De nem sikerültek. 1956 világtörténelmi jelentőségű magyar forradalma és szabadságharca eltiprásában is győzedelmes befolyású lett, és fő forrása a hatvanas évek közepétől annak az egyedülálló hazai fejlődésnek, amely fokozatosan az eredeti szocialista eszmék és a modern piacgazdaság egy-egy elemének következetlen és felemás ötvözetével csupán azt volt képes átmenetileg elérni, hogy mi lettünk a szocialista tábor "legvidámabb barakkja".