Interjújában, melyet Rajk Lászlóval a politikai életbe való visszatérése alkalmából készített, Seres László jó néhány, az SZDSZ jövôje szempontjából életbe vágó, mégis immár közel két esztendeje megválaszolatlan kérdést tett föl. (A hiányzó láncszem, ÉS, 2000. febr. 11.) Rajk László ma a párt budapesti választmányának elnöke, így joggal feltételezhetô, és sajnos a sajtóban megjelent hírek, interjúk is azt támasztják alá, hogy bizonytalan válaszai nemcsak saját, hanem a szabad demokraták vezetôinek tanácstalanságát is tükrözik. A legmeghökkentôbb feleletet arra a kérdésre adta, vajon a párt "miért tart két-három százaléknál?" "Nem tudom, mi lehet az oka" - ismerte el ôszintén Rajk. Márpedig amíg a folyamatos népszeruségvesztésre nem születik helytálló, hiteles magyarázat, az SZDSZ aligha juthat túl a mélyponton.
Ha feltételezzük, hogy egy párt elnökének munkája és a párt megítélése közt van összefüggés, megkerülhetetlen annak felvetése, helyes volt-e Magyar Bálint újraválasztása. Seres élt is a lehetôséggel: kérdésére, vajon Rajk László egyetért-e azzal, hogy 1998 után Magyar lett a párt elnöke, igenlô választ kapott. Csak hát azóta történt egy s más, amin Rajknak, a párt vezetôinek és tagságának el kellett volna gondolkodni.
Az 1998-as vereség után Tamás Gáspár Miklós akképpen érvelt Magyar elnökké választása mellett, hogy lehetôséget kell neki adni, tegye jóvá, amit elrontott (s ezzel alátámasztotta a szóbeszédet, miszerint a Tocsik-botrány után Magyar Bálint - egyébként ígéretes muvelôdési miniszteri programja megvalósítása érdekében - a koalícióban maradás mellett voksolt). Az 1999. november végén tartott küldöttgyulésig eltelt több mint egy év alatt azonban nem sikerült helyrehozni a (kétségtelen, hogy nem egyedül elkövetett) hibákat: az SZDSZ népszerusége tovább hanyatlott. Sôt, túl volt már egy olyan botrányon, amely megrengette a pártot, s majdnem a vesztét okozta. A tavaly ôsszel kirobbant Hack Péter-ügyért, akit nem erôsítettek meg frakcióvezetô-helyettesi tisztségében épp akkor, amikor a jobboldal azt a Hit Gyülekezetet támadta, amelynek ô is tagja, s ami azt a látszatot keltette, hogy a szabad demokraták már olyan alapvetô liberális értékekért sem állnak ki, mint a vallásszabadság, a fô felelôsség a párt elnökét terheli. S ez az elnök Magyar Bálint volt.
A szabad demokraták megítélése 2000-ben még tovább romlott, s az újabb események azt támasztják alá, hogy bármilyen kiváló intellektusú is a párt jelenlegi elnöke, s bármekkorák korábbi érdemei, pillanatnyilag elvesztette azt a képességét, melynek segítségével elôre láthatná, hogy mi az egyes politikai lépések következménye és hatása. Az a tény például, hogy Magyar elôször bejelentette, Parlamentbe szállítása elôtt az SZDSZ vezetôi együtt készülnek búcsút venni a Nemzeti Múzeumban a koronától, majd ejtette a tervet, s végül a megvalósítást átengedte az Új Generációnak, nemcsak azt jelzi, hogy a pártelnök (is) kétségbeejtôen rosszul kommunikál, hanem azt is, hogy (a többi ügyvivôvel együtt) nem képes felmérni, a kapkodó bizonytalankodás mekkora kárt okoz a szabad demokratáknak. (Mellesleg ez a tehetetlenség az Új Generációnak is árt: miközben minden, a fentihez hasonló, önálló akciójuk azt a benyomást erôsíti, hogy a párton és jelenlegi vezetôin bénultság lett úrrá, tehát akaratlanul is a kést forgatják az SZDSZ hátában, ôk maguk túl agilisnak tunnek föl, s a fideszes fiúkéra emlékeztetô nyomulás látszatával maguk is híveket vesztenek.)
Az SZDSZ mindmáig nem jutott tovább annál, hogy a vereség fô oka a koalícióba lépés volt, s kevesen töprengenek el azon, e döntésen túl még mi vezetett a párt hitelének megfogyatkozásához. Az elmúlt hetekben sajtóvisszhangot kapott egy sajnálatos esemény, mely rávilágíthat a kudarc egyik fô okára. Mint ismeretes, a közelmúltban a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) felszólította Eörsi Mátyást, hogy mondjon le képviselôi mandátumáról, mert ügyvédi irodájának egyik munkatársa az a Bauer Miklós, aki ÁVH-s tiszt volt, s feltehetôen annak idején súlyos bunöket követett el. A hozzá intézett levélre Magyar Bálint a nyilvánosság elôtt azt válaszolta, hogy ha neki lett volna irodája, ô nem dolgozott volna Bauerral, Eörsi Mátyás pedig bejelentette, "A legrövidebb idôn belül távozik Bauer Miklós a közösen muködtetett ügyvédi irodából" (168 Óra, 2000. febr. 10.). Kollégája múltja hosszú éveken át nem befolyásolta Eörsi munkakapcsolatát Bauerral, utóbbi bunösségét illetôen (ha az volt), a TIB támadását megelôzôen nem került napvilágra semmi bizonyíték, ráadásul felelôsségre vonása kizárólag a bíróságra tartozik. Nincs rá jobb szó és mentség sem: Eörsi Mátyás elárulta közeli munkatársát, Magyar Bálint pedig, élve az alkalommal, beledöfött Eörsibe is. Csak nem azt hitték, hogy Bauer Miklós elbocsátásával visszanyerhetik a Fideszhez pártolt, de egyébként liberális gondolkodású emberek rokonszenvét?
A TIB nem véletlenül választotta lépéséhez ezt az idôpontot: Bauer Tamás (Bauer Miklós fia) és a jelenlegi vezetôség közti feszültség nyílt titok. Amennyiben a TIB-esek szándéka "csupán" annyi volt, hogy tovább szítsák az SZDSZ prominens személyei közt meglévô, a jobboldalt a szabad demokraták szakításának reményével kecsegtetô ellentétet, alighanem eredeti céljuknál is többet értek el. Az SZDSZ vezetôinek magatartása újabb - és a korábbi esetek hasonló értelmezését megerôsítô - példa arra, hogy a szavazatok visszaszerzése-megnyerése érdekében folytatott taktikázásuk során a párt szabadelvu nézeteinek elárulására is hajlandók, s ráadásul fölöttébb könnyen csôbe lehet ôket húzni.
Nem kisebb baj, hogy a látszat (?) szerint Bauer Miklós cserbenhagyása összefüggésben áll Bauer Tamás háttérbe vonulásával, vagy amint a tagság egy része megéli, háttérbe szorításával. (A Petôfi Rádió Ennyi címu éjszakai musorában 2000. január 31-én Rajk László azt válaszolta Fiala Jánosnak a politikus pártbeli helyzetét firtató kérdésére, hogy Bauert nem választották be a megújult ügyvivôi testületbe.) Bauer megtámadása nagy hiba, ugyanis a novemberi tisztújító küldöttgyulésen elmondott beszédének sikerébôl ítélve ma ô a párt egyik legnagyobb tekintélynek örvendô politikusa. Népszerusége valószínuleg nem liberális gazdaságpolitikai nézeteinek köszönhetô - hiszen az SZDSZ-en belüli különféle közgazdasági nézetek közt a tagság (Seres László megjegyzése alapján általában a közvélemény) nem nagyon igazodik ki. Közkedveltségének magyarázata inkább abban rejlik, hogy a falanxba tömörülô fideszesekkel szemben, ahol önálló álláspontnak nincs helye, az SZDSZ-ben Bauer bírálatai révén testesül meg a vélemények pluralitása, s így mindazok rokonszenvére számíthat, akik nem osztják a jelenlegi vezetés nézeteit, vagy elégedetlenségüknek kívánnak hangot adni.
Vajon van-e tudomása az SZDSZ új ügyvivôi testületének arról, hogy a pártban hányan támogatják Bauer Tamást (és a mostanában hallgatásba burkolózó, ám korábban nem kevésbé kritikus Petô Ivánt)? S ha nincs, miért nincs? Ha pedig van tudomásuk, akkor miképp kívánják a helyzet továbbmérgesedését megakadályozni? Tisztában vannak-e vele, hogy ha Bauer bedobná a törülközôt, az legalább olyan kockázatot jelentene a párt jövôje szempontjából, mint 1999 ôszén Hack Péter kilépésének veszélye volt?
Magyar Bálint az ôt elnöki tisztében megerôsítô küldöttgyulés után rezignáltan jegyezte meg, hogy "a párt megeszi az elnökeit", s azt ígérte, ha mandátuma lejártáig, 2001 tavaszáig nem javul a szabad demokraták támogatottsága, levonja a konzekvenciát. A kérdés az, hogy a jelenlegi körülmények között az SZDSZ-nek van-e ideje újabb másfél évet várni.
(az SZDSZ tagja)
Hát lehet ezt! Hát szabad ezt!
Bodor Béla Valahogy mégiscsak megírt történet címu recenziójáról van szó (ÉS, január 14.), amelyet Görgey Gábor Megírhatatlan történet címu, a Ferenczy Kiadónál 1999-ben megjelent elbeszélés?-, novellás?-kötetérôl írt. Nem tudom meg belôle, ami hozzátartozik a kritikaíráshoz, hogy milyen tematikájú elbeszélések?, novellák? sorjáznak a 250 oldalnyi kötetben, csak azt, és mindjárt in medias res, ahogy indít, hogy "elkeserítôen rosszak", és ezt egy egész, hosszú szakaszon keresztül, mondatokból összehányt szó-varjúfészekkel bizonygatja. Ha dicsér benne valamit, az még rosszabb. Összesen 47 novelláról?, elbeszélésrôl? mondja ezt, de csak egyet ragad ki közülük (Történelmi sebek), egyetlen íráson ("1989-re datált rövid novella") próbálva bizonyítani a cseppben a tengert, ami megint csak nonszensz: komoly kritikus a szakmai jó híre megôrzése miatt is, és már csak etikai tisztességbôl sem követ el ilyen hibát; arról nem is beszélve, hogy ha kifogásol valamit, illene utánanézni, jól tudja-e. Utóbbiakról lesz szó alább.
Azt kérdem a recenzenstôl: ezt mind egyedül találta ki, vagy valaki segített neki ebben?
A Sepsi sikerei címu írásban (ÉS, jan. 14.), a SEPSIKER Rt. F. A. által értékesített ingatlanok és azok vételárai részben pontatlanul kerültek megjelölésre. A felszámoló a nagykanizsai 2097/12 hrsz. alatti ingatlant 4 200 000 Ft + áfa összegen, a nyíregyházi 2641 hrsz. alatti ingatlant 7 200 000 Ft + áfa összegen értékesítette. Az ingatlanok harmadszori pályáztatás után az egyetlen jelentkezô számára kerültek eladásra a megajánlott legmagasabb vételáron.
Az értékesítés ilyen fajta "módszere" nem azonos a cikkben korábban feltüntetett, a SEPSIKER Rt. által, még a felszámolás elôtt foganatosított értékesítési "módszerrel".
A felszámoló a vonatkozó jogszabályok maradéktalan betartása mellett értékesítette az ingatlanokat, így a hitelezôket a felszámoló eljárása miatt semminemu kár nem érte, tehát nem "csúszott ki" két ingatlan a hitelezôk kezébôl.
Tisztelettel:
Felszámoló: PROFITHOLDING Kecskemét Rt.
Az ÉS 1999. nov. 26-i számában Kerengô címmel Gömöri György könyveirôl közölt bírálatomban "okafogyott elôzékenység"-nek neveztem, hogy a szerzô "köszönetet mond a könyvtáraknak, melyek képanyagából illusztrálta kötetét, miközben a könyvben egyetlen kép sincs." A bujdosó Balassitól a meggyászolt Zrínyi Miklósig címu tanulmánykötet kiadója, az Argumentum, a napokban eljuttatta hozzám azt a 12 oldalas Mellékletet, mely a szóban forgó képeket tartalmazza. Ez az én példányomból hiányzott. A kiadónak köszönöm a pótlást, kritikám állítását pedig ezúton helyesbítem.