Az igazi kár

VISSZHANG - LIX. évfolyam, 10. szám, 2015. március 6.

Két művet említ Deczki Sarolta az ügynökök leleplezése utáni emóciókról, persze nem említheti meg mindet. (A folyton halasztódásban levőtörténet, ÉS, 2015/7., febr. 13.). Én azért hozzátennék még egyet, Kati Marton családregényét, A nép ellenségeit. Ebben az Amerikában élő neves újságírónő kinyomozza, hogy édesapja éveken keresztül az ÁVH-nak jelentett. És bár ez még édesanyjának is a szabadságába került, a papának megbocsát. Érthető reakció ez egy szerető gyermektől, de nem várható el az egész társadalomtól. A második világháború után Németország keleti felén nem lehetett tanár, aki a náci párt tagja volt. Még ha ez kezdetben komoly fennakadásokat okozott is az oktatásban. Pedig a párttagok többsége teljesen passzív szerepet játszott, személyesen senkinek sem ártott, szemben azokkal az ügynökökkel, akik úgy adták le jelentésüket, hogy tudták, akire terhelő adatot súgnak be, annak igen komoly baja lesz. Az igazi kárt azonban nem ezzel okozták. Hanem azzal, hogy elfoglalták a terepet a rátermettebb, becsületesebb emberek elől. Mert mára kiderült, hogy nem azért lettek futtatott rendezők, dramaturgiai osztályvezetők, vezető színészek, főszerkesztők, pénzügyminiszter-helyettesek, népszerű írók, gazdasági szakértők és akadémikusok, diplomaták, mert tehetségükkel kiemelkedtek a mezőnyből, hanem mert a Szervnek kellett egy megbízható ügynök az adott helyen. Mi pedig nem értettük, hogyan lehet, hogy hiába hajtunk, mutatunk fel emberfeletti teljesítményt, egyesek világraszóló tehetséget, nem jutnak előre, mert a hely, amely méltó lenne, már foglalt. Az ül ott, aki nyilvánvalóan nem oda illik, s nem értettük, miért. Ma már tudjuk, hogy szt-tiszt volt, vagy csak egyszerűen fizetett besúgó. (Micsoda galádság! A munkahelyi kollektíva a rendelkezésére bocsátott keretből egy másik kolléga helyett az szt-tisztnek szavaz meg fizetésemelést, aki ezt minden hónap 2-án fillérre leadja a Belügyminisztériumban, hogy aztán onnan kapja meg tényleges fizetését.) Sajnos a besúgás nem büntetendő cselekmény, így csak erkölcsileg lehet elítélni. Az viszont, akinek az élete a múlt rendszerben azért siklott ki, mert nem vállalt ügynöki megbízást, nehezen fog megbocsátani annak, aki vállalt.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVII. évfolyam, 37. szám, 2023. szeptember 15.
LXIV. évfolyam, 11. szám, 2020. március 13.
Élet és Irodalom 2024