Anya gyakran mondta egy-egy érzelmi vihar után. De sosem csak úgy egyszerűen, nem hagyott csendet utána. Azért szeret, mert nincs mása neki, és nem volt anyja sem. De azzal sem kecsegtetett soha, hogy szép vagyok. Úgy fogalmazott inkább, hogy neki szép, aminek már gyerekként lehetett tudni a jelentését. Nem voltam másik lény, akihez viszonyulni lehet, sokkal inkább bánt úgy velem, azzal az ellentmondásos, félelemmel teli bizonytalansággal, amivel viseltetett maga iránt.