(Forgács Péter és László-Kiss Dezső, illetve Bán Mariann kiállítása a Fúgában december 13-ig látható.)

(FERi Feminista projekt galéria, 2016. 11. 25.–12. 17.)

(Fremde Götter – Faszination Afrika und Ozeanien, Leopold Museum, Bécs. Megtekinthető 2017. január 9-ig.) 

 

(Kamondi Zoltán: Halj már meg!)

Rég láttam ilyen erős és összehangolt szereplőegyüttest állami finanszírozásból készült magyar nagyjátékfilmben. Egyenesen Kováts Adélra szabták az elegáns, lekezelően polgárias feleség lefojtottan izgatott szerepét, akinek önfeláldozás-mítosza egy adott ponton drámai erővel szertefoszlik. Ellenpontja Ónodi Eszter, a szerető, közönségesen érzéki teremtés, nagy szíve van és nagy szája.

(Ibsen: Babaház [Nóra], Stúdió K Színház, november 24.)

Inkább bábuház hát ez a babaház, ennyivel kísértetiesebb, ennyivel játékosabb: az egyetlen igazi baba, Pallagi Melitta mocskos szájú, szókimondó, édesded hangon destruáló óriáscsecsemője a legkevésbé bábszerű, a leginkább hús-vér alak. Illembe fojtott szexuális vágyak, udvariasság és szokások maszkja mögé rejtett nyers erőviszonyok, fortyogó indulatok affektáló szócsöve ez a magatehetetlen, ártatlan lény.

(Cecilia Bartoli Händel-estje – Müpa, december 3.)

Nézem az arcát, feszült, keserű, nem akarok nagyon pszicho-okoskodni, de tényleg, itt egy élet játszódik a művekben, mintha semmi nem volna fontos Bartolinak a valóságból, csak az éneklés, mintha élet helyett operákban, áriákban élne.

(Esti Frizbi Hajdú Péterrel, ATV, december 4.)

És akkor megnézem Hajdú Péter nem régen indult/elköltözött beszélgetős műsorát. És azon gondolkodom, ki van rossz helyen. És hamar rájövök, hogy én, vagyis a világ, amelyben élek. Hajdú és embere önazonos, ők nem tehetnek róla, hogy nekem rossz nézni őket. Mert nem miattuk kellemetlen, vagy, mert nem azt kapom, amit ígérnek. Van itt minden: nagy magyar celebgaleri, fontoskodás, intim megjegyzések, meghatódások, öntetszelgés. De mindezzel semmi baj, ez a show része, aki nem akar villogó fényeket, ne menjen diszkóba.

(Budapesti Fesztiválzenekar, Leonidas Kavakos, Fischer Iván, Zeneakadémia, december 5.)

Folyamatosan beszélt hozzánk ez a Bartók-Hegedűverseny – ez volt az előadás egyik fontos élménye. A másik az a magától értődő kapcsolat, amely a játékos és hangszere között volt megfigyelhető. A hangszer mint testrész, mint a kezek, az ujjak meghosszabbítása. Ebben az organikus kapcsolatban még a hangszépség igénye is más, kevésbé művi, a szépségeszmény harmonikusan magába fogad egy-egy karcosabb vagy salakosabb hangot is. Más szóval: Bartók Hegedűversenye Kavakos hangszerén életműködésként hatott.