Főszerkesztők klubja

A vadállati szellemiségű náci lappal állította párhuzamba a Népszabadságot Kósa Lajos, aki rendszerint nem tudja, mit beszél, de most aligha pszichés zavarában fecsegte ki, milyen idiótaság jutott eszébe megint. Az ilyesmit inkább kretén kreatívok találják ki számára az agy- és pártközpontban, a Fidesz vakhitű népe meg imádja, ha a Lajos provokál, mert az mindig olyan vicces és elképesztő.

Most azonban nem róla van szó. Még csak azokról a sajtómunkásokról, közírókról és azokról bal- meg jobboldali megszólaltatottakról sem, akiknek közük volt a Népszabadsághoz, s akiket Kósa gyalázatos szövege nyilván vérig sért. Nem, most arról a jellemes osztályharcosról van szó, aki büszke arra, hogy a rendszerváltáskor azonnal átcuccolt balról a jobbszélre, aki nincs fölháborodva Kósa szavain, habár a pártállam idején a pártlap munkatársa volt, annak is a pártrovatában húzta meg magát, de persze már régóta ott kuporodik vezérlő tábornokának szentséges lábainál.

Bencsik András, a Demokrata (!) főszerkesztője nagyon elfogadhatatlannak és nagyon méltatlannak tartja, ha népszabadságos múltjára emlékeztetik más lapok főszerkesztői, rettenetesen zokon veszi, hogy Németh Péter és Kovács Zoltán nem képes őt megérteni. Ő nincs kiakadva Kósa kijelentésétől, amiről a két kolléga beszél, az több mint huszonhét éve történt, és azóta annyi minden változott. Ezért hát ordítva közli, hogy hagyják abba a személyeskedést, ne hazudozzanak összevissza, gyomorforgató, ahogyan viselkednek, Kovács pedig menjen a fenébe!

A Főszerkesztők klubjában (Hír Tv) zaklatott és hevült oda-vissza ordibálás kezdődött („Mit képzelsz te magadról!?”, „Te mit képzelsz magadról!?”), ellilult fejek színesítették az élő adást, magasba szökött a vérnyomás meg a tetszési index – már akinek tetszik az üvöltözve előadott véleményszabadság.

Persze nekem könnyű, én már régóta csak fotelharcosként nézem a televíziók politikai vitaműsorait, de azért kár, hogy ezen a ponton sem Kovács Zoltánnak (ÉS), sem Németh Péternek (Népszava) nem jutott eszébe hirtelen Esterházy Péter ránk hagyott, gyönyörű tanácsa: „Bizonyos szint fölött nem megyünk bizonyos szint alá.” Ha ez egy pillanatra felötlik bennük, akkor talán váratlanul megértőek lesznek, indulat nélkül, halkan, udvariasan és elegánsan igazat adnak Bencsiknek: „Huszonhét év alatt valóban nagyon sok minden történt és változott, de te kétségkívül maradtál, aki voltál. Lojális, lakáj is.” Őszintén szólva azon sem lepődtem volna meg, ha adás közben a fenébe küldött Zoli feláll, Péterre néz, és csak azt kérdezi tőle: megyünk?