SZOMORKODUNK

Betűméret növelése  Betűméret csökkentése


"A múzeumban eközben a kollegák szimpátiatüntetéseken szomorkodnak elbocsátott főnökük miatt" - írja Sz. E. a Népszabadság november 9-i számában, Ipari kémkedés című cikkében. Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum "vezetői alkalmatlanság" miatt leváltott vezetője mellett az utóbbi évek legfelemelőbb szakmai kiállását láthattuk a múzeum dolgozói (ipari kémeim szerint hetvenből ötven) és a művészettörténész társadalom kiválóságai (Marosi Ernő akadémikussal az élen) részéről. Filozófiatörténészként nem mernék beleszólni abba, hogy ki alkalmas vezetője az Iparművészeti Múzeumnak, de az Sz. E. által minősíthetetlen hangnemben lesajnált tiltakozó tudósok (meg az elmúlt esztendőben a múzeumban látott remek kiállítások) meggyőztek arról, hogy szakmai szempontból elfogadhatatlan döntés született. És ami talán még elfogadhatatlanabb: a Népszabadság - mely mindig beszámol arról, ha egy fideszes önkormányzat megfélemlítő-megszégyenítő módon távolít el számára alkalmatlannak minősülő színigazgatókat és iskolaigazgatókat - hangneme a szimpátiatüntetőkkel szemben. Sz. E. ugyanolyan stílusban intézi el egy szakma kiállását értékei védelmében, mint Aczél György és fullajtárai minket, akik l973-ban tiltakozni mertünk a Filozófiai Intézetben végrehajtott tisztogatások (Bence György, Heller Ágnes, Kis János, Márkus György és Vajda Mihály kirúgása) ellen.

Szomorú jövőt sejtet, ahogy egyes önkormányzatok eljárnak a szellemi élet helyi kiválóságaival szemben, még szomorúbb, ha a szocialista (ebben a kontextusban le nem merném írni, hogy liberális) kormányzat a szakmai szempontok figyelmen kívül hagyásával hozza meg személyzeti döntéseit, a legszomorúbb azonban az, hogy akad írástudó, aki régi idők rút emlékeképpen a hetvenes évek ideológiai tisztogatásainak hangulatát hozza vissza.

Ludassy Mária