Perspektíva

Orbán Viktor 1989-ben két módon is hozzájutott Soros-ösztöndíjhoz: egyszer egy kutatócsoport tagjaként és egyszer a saját, személyes pályázata révén. Akkor, egy Richter Annának adott interjúban (Ellenzéki Kerekasztal, portrévázlatok, Ötlet Kft., Bp. 1990) elégedendő nagyságúnak látta a pénzét:

„– Autónk nincs, egyébként nem szűkölködünk. Amíg a feleségem ügyvédként dolgozott, jól keresett. Most otthon van a kislányunkkal, és 3500 Ft-ot kap havonta. Ezenkívül a Soros-ösztöndíjból havi 10 000 Ft-ot kapok egy kutatócsoport tagjaként, és itt, a Századvég Kft.-ben, ahol tag vagyok, kb. 5–10 ezer forintot lehet keresni havonta.

– Te is ösztöndíjat kaptál Oxfordba.

– Igen, szeptemberben kezdtem meg egy 9 hónapos tanulmányutat Oxfordban, a Pembroke College-ban. Politikaelméletet fogok tanulni.”

(Az akkori, diplomás középkeresetek jellemzően 6–8 ezer Ft körül voltak, az oxfordi ösztöndíj összege pedig 1000 dollárt, akkori árfolyamon kb. 60 ezer Ft-ot jelentett.)

A miniszterelnök azonban ma sokkal rosszabbnak értékeli az akkori helyzetét, és azt állítja: családostul kellett felkerekednie a szegénységből, hogy azután a megélhetésért a tanulás mellett munkát is vállaljon a messzi Angolországban: „Én 1989‑ben, huszonhat évesen, nevetséges ösztöndíjért, egy gyerekkel a mózeskosárban vágtam bele az angliai tanulásba és munkába” – nyilatkozta a Világgazdaságban (2016. nov. 24.).

Ennek láttán sokan hajlamosak azt gondolni, hogy a miniszterelnök vagy akkor, vagy most nem mondott igazat. Hiszen olyan nincs, hogy amikor megkapta Sorostól a pénzt, akkor elég nagynak látta, így utólag visszanézve pedig nevetségesen kicsinek érzi. Ez azonban merőben téves megközelítés, mert valójában csak a perspektíva egyéni értelmezéséről van szó. Aminek bizonyításához elég csak a jól ismert viccet felidéznünk:

Az agresszív kismalac túl gyorsan biciklizik, nekihajt egy kőnek, és hatalmasat zuhan. A nyuszika rémülten szalad oda hozzá:

– Nem sérültél meg, kismalac?

– Kuss, én így szállok le a bicikliről!