Az euró rizikója

VISSZHANG - LIX. évfolyam, 36. szám, 2015. szeptember 4.

Dobozi István borúlátó jóslata a görög dráma aktuális fölvonása nyomán „az euróövezetből történő elkerülhetetlen kiválásról” az elmúlt öt év történetéből logikusan következtethető. (Koraszülött és rizikós, ÉS, 2015/35., aug. 28.) Garai Katalin egyetemi docens a valutaunió kialakítását, a közös pénz optimális működésének feltételeit már embrionális előkép korszakától – az 1970-es évek legelejétől tanulmányozta. 33 éve írott kandidátusi értekezésében – kettő évtizeddel az új pénz bevezetése előtt – erős figyelmeztetéseket tett: azt fogalmazta meg váteszi erejű képben, hogy „ha egy valutaunióban tömörült országoknak nincs szigorú közös költségvetési politikájuk, s ha tevékenységük során nagyfokú fiskális fegyelmezetlenség uralkodik, és ráadásul reálgazdasági fejlettségük nagyon eltérő, akkor eme körülmények összhatása szét fogja feszíteni egy ilyen monetáris közösség kereteit”. Ezekre a megállapításokra a görög válság 2010-es kitörése idején akadtam, amikor korai távozásának tizedik évfordulós megemlékezését készítettük elő a Corvinus Egyetem Könyvtárában rendezendő életmű-kiállítás és tudományos ülés tartalmi kivonatainak összegyűjtésekor. A látnoki erejű „dörgedelmek” olvastán borzongott a hátam, hogy milyen élesen látott egy nagyon-nagyon összetett kérdésben.  

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 35. szám, 2020. augusztus 28.
LXIV. évfolyam, 27. szám, 2020. július 3.
LVIII. évfolyam, 36. szám, 2014. szeptember 5.
Élet és Irodalom 2024