Vetkőző tanárnő

PÁRATLAN OLDAL - LII. évfolyam 45. szám, 2008. november 7.

Az elmúlt hét egyik szenzációja volt, hogy a zalaegerszegi Széchenyi István Szakközépiskola gólyabálján egy fiatal némettanárnő melltartóban táncolt a diákok előtt, de mielőtt nadrágjától is megszabadult volna, egyik kollégája kabátot terített rá, és kivezette a teremből. Történt mindez egy játékos feladatnál, amely szerint az osztályfőnököknek sztriptízt kellett bemutatniuk. Az érintettek általában a zakójukat vagy a cipőjüket vették le, egyedül történetünk hőse vette komolyan a dolgot. Az iskola igazgatója úgy látja: mivel a tanárnő új osztályfőnök, a vetkőzéssel igyekezett elnyerni diákjai szimpátiáját.

Ha belegondolok abba, hogy napjainkban tanulók vagy szülők rendszeresen tanárokat vernek, megrugdosnak, fojtogatnak, sőt óvodások is elküldik az óvónőket melegebb éghajlatra, teljesen érthető a tanárnő népszerűségre törekvése. A játékos sztriptízt azért sem tudom elítélni, mert arra gondolok: bizonyára én is könnyebben tanultam volna meg, hogy a melltartó németül der Büstenhalter, a nadrág die Hose, ha a zalaegerszegihez hasonló, szemléletes oktatásban vehettem volna részt. Ezzel szemben bennünket egy Woody Allenre emlékeztető férfi tanított németre, akit Rézkakasnak neveztünk. Nagyjából ez utóbbira emlékszem csak az akkor tanultakból.

Nem is nagyon értem, hogy az amatőr sztriptíztáncosnő - aki az igazgató szerint kiváló tanár, és továbbra is taníthat - miért kapott megrovást. Hiányolom továbbá, hogy a vetkőzés miatt indított fegyelmi eljárás nem terjedt ki a jelenet tetszési indexének vizsgálatára.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
Élet és Irodalom 2024