PELIKÁN LETTEM

PÁRATLAN OLDAL - LIV. évfolyam 20. szám, 2010. május 21.

A 2006. október 23-án történtekért felelni kell a törvényes keretek között mindenkinek, aki abban részt vett, rangra, beosztásra, életkorra tekintet nélkül, jelentette ki Orbán Viktor. Az új kormányfő ezzel a mondattal tette helyre leendő belügyminiszterét, Pintér Sándort, aki úgy gondolja: barátja, Gergényi Péter, volt budapesti rendőrkapitány nem járt el törvénytelenül a tömegoszlatásoknál. Pintér hozzátette: ennek megállapítása az ügyészség feladata.

A helyzet igen érdekes, hisz\' az ügyet vizsgáló Balsai-bizottság még meg sem alakult, de felelősök - legalábbis a miniszterelnök szerint - vannak, illetve lesznek. Az új magyar demokrácia legnagyobb parlamenti frakciójának vezetője, Lázár János közölte, hogy az államnak el kell ismernie felelősségét. (Csak emlékeztetnék arra, hogy az új belügyminiszter szerint kinek feladata a törvénytelenség megállapítása.)

Az ügyben én aligha leszek tanú, de most úgy érzem, Pelikán elvtárshoz hasonlóan az ítéletet kaptam kézhez. Igaz, még pontosítani, nevesíteni kell.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
Élet és Irodalom 2024