KOKÓ ÁRKOT TEMET

PÁRATLAN OLDAL - LIX. évfolyam, 22. szám, 2015. május 29.

Nézem Kovács Kokó egykori bokszvilágbajnokot a tévében, amint szenvedélyesen magyarázza, hogy sosem volt fideszes. 2002-ben csakis azért ült Orbán Viktor kampányszónoki hátterében biodíszletet, mert egy igaznak vélt ügy mellé állt. És a huszonhatmilliós támogatást sem ezért kapta, mert a huszonhatmillió az egy üzlet az állam és egy vállalkozó között, amellyel az állam sokszorosan jobban járt. És ő a lelke mélyén mindig is az árkokat temette, olyan sportoló volt, akire méltán lehetne büszke az ország lakossága, ehelyett most a szemére vetik, hogy elhagyva a süllyedő hajót visszakiabál, és előre elmondja, ha ilyen marad a Fidesz, az ő szavazatára ne számítson.

Ez eddig rendben van, Kokó megharcolt azért, amit a sportban elért, egy ország kedvence lett, de azt nem gondolhatja komolyan, hogy ebben az országban, ebben a szünet nélküli hadakozásban még valaha is árkot temethet az, aki egyszer valamelyik oldalon kampányelemként foglalt helyet akármelyik párt tribünjén. Az aligha válasz, hogy sosem voltam fideszes, pontosabban körülbelül olyan, mint amikor a hanyatló Kádár-korban egy párttagságot firtató kérdésre a koma azt válaszolta, hogy „tagkönyv nélküli kommunista”. Kokó is effajta zavarban van. Legyen-e még fideszes, vagy nézzen másfelé. A nagy osztozkodásban kifelejtették, nem lett se Hungaroring-főnök, se olimpiai bizottsági elnök, mint mondja, azért, mert nála lojálisabb embereket kerestek. Ennél sokkal jobb, amit Madár – szintén világbajnok félnehézsúlyban – tesz: négyévente elmegy szavazni. Árkot nem temet, és nem is ás.

A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 16. szám, 2019. április 18.
LXIII. évfolyam, 6. szám, 2019. február 8.
LXII. évfolyam, 51-52. szám, 2018. december 19.
Élet és Irodalom 2024