Közép kész

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LIX. évfolyam, 26. szám, 2015. június 26.

„A magyar kormány azért nem jelezte előre, hogy felfüggeszti a menekültek visszafogadásáról rendelkező dublini egyezményt, mert ha előre jelezte volna, az rontott volna az intézkedés hatékonyságán” – jelentette ki a hét elején Bécsben Kovács Zoltán szóvivő.

Fontos gondolat, mert nemcsak arról szól, hogy ha a kormány úgy gondolja, minden további nélkül fölmondhat bármit, ami neki nem tetszik, de súlyosabb a magyarázatnak szánt második tagmondat, mely szerint ha a tagországoknak előre jelezték volna a tervezett lépést, az rontott volna a hatékonyságon. Ez a magyar kormány alapstratégiája, mondhatnánk azt is, hogy a lelke: nem konzultálni, nem egyeztetni, nem hagyni időt mások számára, hanem megtenni a momentán legkedvezőbbnek látszó lépést. A szövetségesek meg mindenki más, aki esetleg szintén érdekelt a rendezésben, az pusztuljon. Az európai közösség – amelynek az elmúlt években volt alkalma végignézni az Orbán-kormány unióellenes lépéseit – láthatta, a magyar törvényhozás hogyan játssza ki a közösségi jogot, és úgy általában is milyen kocsmai módszerekkel veri át azt a szövetségi rendszert, amelyikhez tartozik.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
Élet és Irodalom 2024