A tények buldózere

VISSZHANG - LVIII. évfolyam, 37. szám, 2014. szeptember 12.

A médiaszabályozás és a kormányzati médiapolitika természetesen bírálat tárgya lehet; a megalapozott kritika ráadásul mindig egyben érdekes olvasmány is. De a tények és a tényként tálalt, de a valóságot eltorzító állítások tendenciózus összeszerkesztése nem eredményez élvezetes publicisztikai művet. Vásárhelyi Mária cikke a médiahelyzetről (Médiabuldózer, ÉS, 2014/36., szept. 5.) sűrűn tartalmaz tényszerűen hamis – bár kétségkívül lehengerlő modorban tálalt – állításokat, amelyek a cikk egész mondanivalóját hiteltelenítik. Ezek közül hármat említek az alábbiakban.

1. „Azt ugyanis, hogy a Fidesz-kormány által meghozott médiatörvények sértik az uniós normákat, könnyen megállapíthatták nemzetközi jogi és médiaszakértők is” – nos, valójában, csaknem négy évvel a törvények hatálybalépése után, egyetlen szakértő sem állapított meg ilyesmit, sem könnyen, sem pedig nagy erőfeszítések árán.

2. „A 2010-ben megalkotott médiatörvényt övező jelentős nemzetközi felháborodást, majd a törvény egyes passzusait az Európai Unió normáit sértőnek minősítő strasbourgi és az azokat hatályon kívül helyező alkotmánybírósági ítéletet követően születhetett meg a stratégiai döntés, amely a törvényalkotás helyett a piac gazdasági eszközökkel történő befolyásolását helyezi előtérbe” – a következtetés premisszája teljes egészében hamis, így maga a konklúzió sem értelmezhető: a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága nem is uniós szerv (hanem Európa Tanács-i), és egyáltalán nem is járt el a magyar médiaszabályozást érintő ügyben, míg a 2011 végén valóban megszületett alkotmánybírósági határozat csak részletszabályokat semmisített meg a törvényekből, amelyek a szabályozás alapkoncepcióját nem érintették.

3. A végére teszem én is azt a csattanót, amellyel a Szerző feltehetően döbbenetet kívánt kiváltani olvasójából – szépséghiba, hogy az állítása ismét egészében téves: „…végül, de nem utolsósorban álljon itt a Kúria minapi hajmeresztő döntése, amely már nemcsak a sajtószabadság, hanem a józan ész elemi követelményeinek is ellentmond, és nyugodtan nevezhetjük példátlannak az elmúlt negyedszázad sajtótörténetében. A kizárólag kormánypárti delegáltakból álló Médiatanács után a magyar bíróság is kimondta, hogy törvénysértést követ el, aki a mind ideológiailag, mind tevékenységében nyilvánvalóan szélsőjobboldali Jobbikot nyilvánosan szélsőjobboldali pártnak nevezi. Az a párt tehát, amelynek rendszeres rasszista, antiszemita megnyilvánulásai szerte Európában olyan felháborodást keltenek, hogy az EP-be bejutott radikális jobboldali pártok is rendre elhatárolódnak tőle, és nem hajlandóak közös frakcióba ülni tagjaival, Magyarországon nemhogy nácinak, hanem szélsőjobboldalinak sem nevezhető.” A Szerző itt összemossa azt a szabályt, mely szerint hírolvasó hírt véleményével nem kommentálhat, azzal, miszerint egy vélemény tartalma eleve korlátozandó. Aki alaposan tájékozódik, annak mondani sem kell, a Médiatanács (és a bíróság) döntése előbbiről szólt –olyan szabály alkalmazásáról, amelyet a korábbi magyar médiatörvény is előírt, és amely jelenleg is része például a BBC műsorkészítői irányelveinek.

Összegzésül, a Szerző megnyugtatására: továbbra is szabad erőteljes bírálatot megfogalmazni közügyekben Magyarországon. Ennek ellenére nem árt, ha a bírálatnak valós tények az alapjai.

(NMHH Médiatanácsa)

A szerző további cikkei

LVII. évfolyam, 30. szám, 2013. július 26.
LVI. évfolyam, 10. szám, 2012. március 9.
LVI. évfolyam, 8. szám, 2012. február 24.
Élet és Irodalom 2024