Kiegészítés

VISSZHANG - LII. évfolyam 41. szám, 2008. október 10.

A lap tankönyvkritikai mellékletére szeretnék reagálni (ÉS, 2008/39.). Nagy dolog, hogy megjelent, s az általam ismert tankönyvekről (az Apáczai Kiadó és a Nemzeti Tankönyvkiadó kezdőszakasz számára kiadott tankönyveiről) szóló írásokat mély egyetértéssel olvastam. Utoljára a Soros Alapítvány által finanszírozott Tandem című lap jelentetett meg érdemi tankönyvkritikákat így - a lap címe is erre utalt - ugyanannak a korosztálynak, azonos témakörben, különböző kiadóknál megjelent tankönyveiről egyszerre közölve bírálatokat. Ez a műfaj a szakmai irodalomból azóta is hiányzik.

Bedecs László Bevezetés a szépirodalomba című írásával - amely elsősorban Boldizsár Ildikó kitűnő könyveiről szól - csak egyetérteni tudok, viszont ebben a tankönyvkritikai összeállításban valami nagyon lényeges dolog nem jelenik meg. Senki nem elemzi a legfrissebb, 2006 és 2008 között, a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében, uniós támogatással készült, a szépirodalom és az ismeretterjesztő szövegek olvasásába bevezető tankönyveket. Bár Borbély Gábor - a kompetenciaalapú programokhoz készült tankönyvekről általában szólva - utal rájuk a kritikai mellékletet bevezető írásában, ezt az utalást nem nevezhetjük érdemi elemzésnek - a szerző sem annak szánta.

Az NFT1 termékeire négy bekezdés vonatkozik, azzal a sommás megállapítással zárulva, hogy a „kompetenciaalapú képzés bevezetése tekintetében nem különösebben motivált pedagógusok nem pontosan értik, miért és miként kellene használni a sokak szerint tartalmi szempontból sem kiemelkedően jó tananyagot". Korábban pedig a „tankönyvcsomagot kitűnően ismerő" bírálókra hivatkozva azt állítja, hogy „a kompetenciaalapú képzést rutinosan használó alternatív iskolák szakértői kihátráltak a fejlesztésekből, míg a téma kevésbé avatott szakértői kitartóan benne maradtak."

Magam nem fejlesztőként, hanem a szövegértés-szövegalkotás kompetenciaterület alsós (1-4. osztályos) programcsomagjáért felelős szakmai bizottság tagjaként vettem részt a fejlesztésben.

Borbély Gábor tanulmányának általam kiemelt részeihez kapcsolódva szeretnék néhány tényt megemlíteni azzal a céllal, hogy meggyőzzem az Élet és Irodalom érdekelt szerkesztőit arról, hogy ennek az új tankönyvcsaládnak az érdemi kritikai elemzése nem kerülhető el.

Az 1-4. évfolyam számára készült programcsomag az írás-olvasás tanításához két unikálisnak nevezhető módszert kínál, egyrészt a Waldorf-pedagógia írás-olvasástanítási módszerét, amelynek már Magyarországon is közel húszéves múltja van, másrészt azt a szófejlesztő eljárást, amelyről az egyik kipróbáló csereháti tanító azt írta, hogy korábban, más módszereket alkalmazva nem tapasztalta azt, amit most igen, hogy az osztályába járó elsős (roma) gyerekek többsége igen jó eredménnyel tanult meg olvasni. (Kutiné Sahin Tóth Katalin Egereskönyv című ábécéskönyvéről van szó).

Ez az első olyan program, amely az írás-olvasás és a matematika tanulásához szükséges alapkészségek fejlesztéséhez gyakorlatgyűjteményt, hangzó- (CD) és mozgókép segédanyagot (DVD), a napi mesehallgatáshoz mesegyűjteményt kínál. Szépirodalmi és tematikus olvasókönyvek készültek (Ki van a dióhéjban? 1-2. kötet; Én, te, mi 1-3. kötet; Hétmérföldes masinák; Állatok távolról és közelről). A programcsomag része egy tanítói digitális feladatbank, a program valamennyi elemének alkalmazását segítő módszertani kézikönyv, valamint a gyerekek aktuális fejlettsé­gé­nek megállapítását segítő értékelő feladatsor. Mindennek az alkalmazását módszertani DVD is támogatja. Most csak utalhatok arra a tényre, hogy a program tanterve, képességfejlesztő gyakorlatai, olvasókönyvei, feladatbankja a Nyugat-Európában hosszú évtizedek óta bevált, itthon még csak elterjedőben lévő differenciáló tanulásszervezést segítik.

Kipróbálásában 94 tanító vett részt, többségük a tesztelést befejezve komoly erőfeszítéséket tett azért, hogy a programot folytathassa. (Az eredeti költségvetés ezt nem tett volna lehetővé.)

Ezt a programcsomagot azzal elintézni, hogy „tartalmilag sem kiemelkedően jó", enyhén szólva nem méltányos. (Egyébként az augusztus végén lezajlott nevelésügyi kongresszuson a Miskolci Egyetem egyik tanszékvezető tanára éppen az alsós csomagot „korszakos" jelentőségűnek nevezte.)

Akkor még nem szóltunk az 5-12. osztályos programról (ezt részleteiben lényegesen kevésbé ismerem, ezért nem térek ki rá.) Véleményem Borbély Gáboréval éppen ellentétes: kiemelkedően jónak látom. Kifejlesztésében olyan szakértők vettek részt, mint például Arató László, Bánréti Zoltán, Kálmán László, Schein Gábor, a munkát Korányi Margit irányította.

Borbély Gábor állítása, miszerint az alternatív iskolák szakértői kihátráltak a programból, nem felel meg a tényeknek. A Waldorf írás-olvasástanítási eljárás lépéseit Bakonyi Katalin és Kulcsár Gábor, az alapkészségek fejlődését támogató programrészt Sósné Pintye Mária Waldorf-tanárok írták, a Hétmérföldes masinák, az Állatok közelről és távolról című olvasókönyveket Fonyódi Gábor (Lauder Javne Iskola) szerkesztette, a szépirodalmi olvasókönyveket a Winkler Márta által vezetett Kincskereső Iskola pedagógusai állították össze. Legjobb tudomásom szerint csupán a kitűnő pesthidegkúti Gyermekek Háza szakmai vezetője és két pedagógusa vált meg félidőben a programtól - senki más. Közülük Lányi Marietta egy évvel később társszerzője lett a differenciáláshoz készült kézikönyvnek (Kereszty Zsuzsa-Lányi Marietta: Könyv a differenciálásról, Educatio, 2008).

Bizony, azt kell mondanom, hogy a tankönyvkritikai melléklet minden érdeme mellett a legújabb fejlesztés eredményeit - minden bizonnyal a szerkesztőség szándékától függetlenül - olvasatomban egyszerűen a Nemzeti Tankönyvkiadó gazdasági érdekeinek szempontjából mutatja be. Nagyon leegyszerűsítve azt üzeni, hogy a kiadónak igen jó alsós tankönyvei vannak (ez tény), az újak drágák lennének, és nem is kiemelkedően jók, lám az alternatív tanárok is kihátráltak a fejlesztésből, a pedagógusok nem is tudják, hogyan kellene azokat használni, a kiadót mégis kötelezik arra, hogy ezeket a tankönyveket megjelentesse. A kiadó természetesen ennek a kötelezettségnek a tudatában pályázott arra, hogy a kiadás jogát megszerezze. Az pedig talán természetes, hogy a hazai oktatástörténetben példátlan összegű, de esetleg példátlan eredményeket is magában rejtő fejlesztés termékeinek az „életben maradását" a fejlesztést irányító, majd a pályázatot kiíró fél biztosítani kívánta azzal, hogy a nyertest kötelezte a tankönyvek kiadására.

Más kérdés és más természetű elemzést kíván, hogy a fejlesztést irányító Sulinova Kht., majd jogutódja, az Educatio Kht. a fejlesztés eredményeit a szakmai és a tágabb nyilvánosság számára mindeddig miért nem összegezte érdemben.

Remélem, a fentiek igazolják, hogy a tankönyvcsomag érdemi elemzésére az Élet és Irodalom hasábjain égető szükség van. (Az 1-4. osztályos tankönyvek Fejér Zsolt projektvezetőnél az Educatio Kht. címén hozzáférhetők.)


(A szerző főiskolai docens [ELTE])

Élet és Irodalom 2024