A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A tanulmányt írta: Csizmadia Ervin, Csery Péter, Jenei András, Lakatos Júlia, Nagy Attila Tibor, Novák Zoltán, Paár Ádám
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Károlyi Csaba Bárány Tiborral, Deczki Saroltával és Kálmán C. Györggyel beszélgetett 2013. április 24-én, szerdán az Írók Boltjában. Legközelebb május 29-én lesz kvartett. A témánk akkor Tompa Andrea Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben című regénye lesz.
A trafikbotrány ügyében eddig is számos személy és szervezet tiltakozott. Az Eötvös Károly Intézet és a Magyar Helsinki Bizottság ezúttal az országos botrány alkotmányjogi dimenzióiról tájékoztatja a közvéleményt:
Tüske volt a kormánypártok körme alatt
Az információs jogok mostanáig alapvetően túlélték az elmúlt éveket, noha a nemzeti együttműködés a független jogvédelem megszüntetésével és közvetlen politikai érdekeit szolgáló törvénymódosításokkal információs jogainkat eddig is rombolta. Ám most, azután hogy a kormány és a Fidesz pártszervezetei a kisemberek, a boltosok kisemmizésével, az állami korrupció minden jelenségével átitatott trafikjog elosztásával a hazai közvélemény előtt beégtek, az egyre szélesedő botrány elől az információs jogok általános pusztításával próbálnak kimenekülni. Nyilvánvalóan felmérték, hogy versenyképesnek látszó ellenzék hiányában is komoly politikai kockázatokat hordoz a kormányzat közpénzköltéseire vonatkozó adatok nyilvánossága.
Ezzel valójában önmagukat vádolják.
Pusztítás
Az ésszerű ok nélkül kivételes sürgős eljárásban elfogadott törvény megszünteti a közérdekű adatok megismerésének általános érvényét. Ezt úgy éri el, hogy kivonja az információszabadság törvény általános hatálya alól azokat a jogviszonyokat, amelyeket külön törvények is szabályoznak. Ezzel a mindannyiunkat megillető megismerési és adatterjesztési jogok sora vész el. Sőt, az ügyfelek, érdekeltek jogait rendező iratmegismerési szabályok és a többletjogosultságot nyújtó szabályok mögül is kikerülnek az információszabadság garanciák.
a) Ezentúl nem lesz nyilvános az eddig nyilvános ismeret, amely az adatszolgáltató hatóság szerint(!) valamilyen „üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna”.
b) A törvény azt a jogállami jogalkalmazásban értelmezhetetlen, alattomos rendelkezést vezeti be, amely szerint nem kell azt az adatkérést teljesíteni, amely az „ellenőrző szervek ellenőrzési jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést” eredményezne. Ez utat nyit az olyan jogértelmezés előtt, amely az állampolgárokat és szervezeteiket elzárja mindazon adatok megszerzése elől, amellyel az állami ellenőrző szervek rendelkeznek vagy – ellenőrzési jogosítványaikból adódóan – rendelkezhetnének. A kormányzat esetében az egyik ilyen ellenőrzési szerv a közigazgatási miniszter irányítása alatt álló KEHI (Kormányzati Ellenőrzési Hivatal). Ezért a szabály akár úgy is értelmezhető, hogy a közérdekű adatok a törvény szerint olyan „mélységben” és annyiban ismerhetők meg, amennyiben Navracsics Tibor nem tart rájuk igényt.
c) A törvénymódosítás a személyes, de az adatalany közfunkciójából fakadóan nyilvános adatok (pl. az állami vezetők részére juttatott kifizetések) terjesztését is korlátozza, éspedig úgy, hogy a célhoz kötött adatkezelés követelményét ezen adatok kezelésére is előírja. Ez a rendelkezés kívánja útját állni az olyan honlapok működtetésének, amelyek a közérdekből nyilvános adatokat a széles nyilvánosság számára teszik közzé.
d) A jogfosztó rendelkezéseket a hatályos törvények által már benyújtott adatkérésekre is alkalmazni kell, vagyis az új szabályokat a már folyamatban lévő ügyekre is kiterjesztik.
Van-e ellenszer?
A törvényalkotási folyamat csak kihirdetéssel fejeződik be, ezért halvány reménysugárt jelent, hogy a köztársasági elnök az olyan ügyekben, amelyek a nemzeti együttműködés életbevágó érdekeit alapjaiban nem veszélyeztetik, eddig hajlandó volt fellépni. Ezt most sem tekinthetjük kizártnak. Ha pedig az államfő megszegi alkotmányos kötelezettségét, és aláírja a törvényt, a törvény alkalmazására kényszerülő a közérdekű adat kiadásáért folytatott perekben eljáró bírák kérhetik az Alkotmánybíróságtól a törvény felülvizsgálatát. Ez nem csak joguk, de törvényi kötelezettségük is. Eddigi tevékenysége alapján kevés esélyt látunk rá, de felszólalhatna a közérdekű nyilvánosságát súlyosan csorbító szabályozás ellen – függetlenségét bizonyítandó a kormányzati érdekektől – a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is.
Az Eötvös Károly Intézet és a Magyar Helsinki Bizottság a nemzetközi közvéleményt is tájékoztatja az alapjogok rombolásának újabb fejezetéről.
Budapest, 2013. május 2.
Eötvös Károly Intézet Magyar Helsinki Bizottság
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Az Artisjus Egyesület vezetősége a 2012-ben megjelent szépirodalmi termésből – elfogadva az irodalmi díjazást előkészítő bizottság (Angyalosi Gergely, Báthori Csaba, Grecsó Krisztián, Margócsy István, Reményi József Tamás, Szilágyi Ákos) javaslatát – az ARTISJUS Irodalmi Nagydíjat idén Kántor Péternek ítélte oda a Magvető gondozásában megjelent Köztünk maradjon című verseskötetéért, a három Irodalmi Díjat pedig Szálinger Balázsnak Köztársaság című kötetéért (Magvető), Szvoren Edinának Nincs, és ne is legyen című prózakötetéért (Palatinus) és Szőnyei Tamásnak Titkos írás című irodalomtörténeti monográfiájáért (Noran Könyvesház). A díjakat a zenei díjakkal együtt az Egyesület április 25-i ünnepi ülésén adták át a díjazottaknak. A művek alább olvasható méltatásai itt hangzottak el.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Markó Béla tizennyolc éven keresztül volt az RMDSZ elnöke, ez idő alatt két alkalommal is a román kormány miniszterelnök-helyettese – nem mellesleg költő –, 2011 februárjában nem indult újabb mandátumért a szövetségi elnökválasztáson. 2012 őszén, több alkalommal kora reggeltől délig marosvásárhelyi irodájában faggattam.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A Szabadság és Reform Intézet (SZRI) konferenciája
2013. április 11-én, csütörtökön 14.00–18.00 között az A38 Hajón (Budapest, Petőfi híd budai hídfő).
A rendezvényt megnyitja, zárszót mond és a kerekasztal-beszélgetést vezeti Bokros Lajos egyetemi tanár, európai parlamenti képviselő, az SZRI kuratóriumának elnöke.
A konferencián előadást tart, valamint a kerekasztal-beszélgetésen részt vesz
• Berlinger Edina egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem;
• Hudecz Ferenc egyetemi tanár, az ELTE korábbi rektora;
• Máté András egyetemi docens, az Oktatói Hálózat tagja;
• Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke;
• Polónyi István egyetemi tanár, Debreceni Egyetem;
• Radó Péter oktatáskutató, vezető tanácsadó, Expanzió Humán Tanácsadó Kft.;
• Varga Júlia egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem.
A konferencián való részvétel díjtalan, feltétele azonban a 2013. április 8-ig történő előzetes regisztrálás az info@szri.hu e-mail címen.
A konferenciáról és az SZRI-ről további információk találhatók a www.szri.hu oldalon és a Facebookon.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Az Oktatói Hálózat nyilatkozata
Március 14-én, nemzeti ünnepünk előestéjén az ELTE Bölcsészettudományi Karán ismeretlen tettesek antiszemita matricákat ragasztottak néhány kollégánk névtáblájára.
Vannak, akik azt gondolják, nem kell jelentőséget tulajdonítani néhány apró matricának. Az Oktatói Hálózat szerint azonban az antiszemitizmus megítélése nem betűméret kérdése. Nagyon súlyos ügyről van szó. A közelmúltban a magyar országgyűlésben egy képviselő azt szorgalmazta, hogy írják össze a kormány és a parlament „zsidó származású” tagjait. Pár héttel ezelőtt nyilvánosságra kerültek az ELTE BTK HÖK által vezetett, rasszista és szexista megjegyzésekkel tarkított hallgatói listák. A BTK néhány oktatójának neve mellé ragasztott antiszemita matricák ebbe a sorba illeszkednek, nevezetesen az etnikai-vallási-nemzeti alapú kirekesztés és térfoglalás programjába, amely közismerten az elkülönítést célzó megjelöléssel, stigmatizálással kezdődik.
Az Oktatói Hálózat mélységesen elítéli ezt a szégyenletes akciót, és kifejezi szolidaritását azokkal a kollégáinkkal, akiket ez a súlyos atrocitás személyesen érintett. Az agresszió közvetve mindannyiunk ellen irányul és egyúttal durva támadás az egyetem, az egyetemesség eszméje ellen.
Üdvözöljük, hogy az ELTE azonnal feljelentést tett a hatóságoknál, elhatárolódott az uszító eszmék terjesztőitől és etikai kódexben kívánja szankcionálni az emberellenes megnyilvánulásokat az egyetemen.
Mindazonáltal van még bőven tennivalónk. Mi, oktatók minden lehetőséget meg fogunk ragadni arra, hogy a hallgatókkal párbeszédet folytassunk a gyűlöletkeltés és a kirekesztés kérdéseiről, az ELTE és a többi felsőoktatási intézmény vezetőitől pedig azt várjuk, hogy ne tűrjék meg az egyetemen a náci eszméket és képviselőiket.
Oktatói Hálózat
***
Az Oktatói Hálózat (OHA) a magyar felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók autonóm szerveződése.
http://oktatoihalozat.blogspot.hu/p/tagjaink.html
https://www.facebook.com/oktatoihalozat
Az alábbiakban egy levelezés részeinek betűhív közlése olvasható. Lukácsi Béla azt szerette volna megtudni, miért nem volt látható a köztársasági elnök újévi beszédekor az Európai Unió zászlaja.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Abendschule. Fibel für Erwachsene. Suhrkamp 2012. 239 oldal, 22,95 euró
Tisztelt Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete!
Amint Ti is jól tudjátok, egyéni képviselői indítványként beterjesztették az Alaptörvény negyedik módosítása címet viselő országgyűlési irományt.
Szeretném a véleményeteket megismerni, vajon miként tekintetek erre a jogi dokumentumra. Pontosítok: arra lennék kíváncsi, igazat adtok-e nekem, ha azt mondom, hogy ennek a szövegnek kivétel nélkül minden egyes állítása, rendelkezése, ide értve talán még a központozását is, sérti az alkotmányosság elveit? Amennyiben legalább részben egyetértetek ezzel, tervezitek-e, hogy udvarias formában jelzitek, akár az alkotmányjog kérdéseiben járatlan döntéshozóknak címezve, fenntartásaitokat?
Vajon mondhatjátok-e, hogy ez nem az egyesület feladata? Meg hogy majd rendeztek vitákat, ahol szabad a vélemény.
Hadd világítsam meg egy példával, miért tartom ezt a magam részéről téves álláspontnak: tegyük fel, hogy hazánk vezetője úgy dönt, hogy lecsapolja a Dunántúlon található Balaton nevű tavunkat. Ugyancsak tegyük fel, hogy létezik a Balaton Barátainak Egyesülete. Helyeselhető-e, ha a Balaton barátai egy ilyen terv bejelentésekor semleges szemlélőként hallgatnak?
Budapest, 2013. február 19.
Őszinte hívetek,
Majtényi László
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Károlyi Csaba Bárány Tiborral, Deczki Saroltával és Kálmán C. Györggyel beszélgetett 2013. február 27-én, szerdán az Írók Boltjában. Legközelebb április 24-én tartunk kvartettet. A témánk akkor Csabai László Szindbád Szibériában című regénye lesz.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Sándor Márai: Les étrangers. Fordította Catherine Fay, Albin Michel, Paris, 2012. 464 oldal, 22 euro
A nagyvárosok vonzáskörzeteiben megindult szuburbanizáció még élesebb fénybe állítja az aprófalvas perifériák kilátástalan nyomorúságát, amellyel a kormányok sem a rendszerváltás előtt, sem azóta nem tudtak mit kezdeni. Az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársa azt vizsgálja, hogyan kerülhető el, hogy a polarizálódás végletes és egyben végzetes legyen az érintett vidéki térségek számára.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Károlyi Csaba Bárány Tiborral, Deczki Saroltával és Kálmán C. Györggyel beszélgetett 2013. január 30-án az Írók Boltjában. Legközelebb február 27-én, szerdán délután 5 órakor Oravecz Imre Kaliforniai fürj című regénye lesz a téma.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A beszélgetés alapjául szolgáló két regény 2010-ben (Semmivégre), illetve 2012 tavaszán (Elcseszett napok egy elcseszett bolygón) jelent meg magyarul az Európa Könyvkiadónál Szita Szilvia fordításában. A beszélgetés az ELTE Néderlandisztika Tanszéke szervezésében indított Akárki/Elckerlijc estek című beszélgetéssorozat második alkalma.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A karmester nyilatkozataiban korábban is foglalkozott a tehetséggondozás kérdéseivel és azzal, hogy a magyar tehetségek miképpen tudnának érvényesülni Magyarországon. A Hallgatói Hálózat ezzel kapcsolatos kérdéseit nemrégiben tette föl Fischer Ivánnak.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A Nyilvánosság Klub Monitor Csoportja 2011 ősze és 2012 tavasza után 2012 őszén (november 12-e és december 7-e) között négy héten keresztül vizsgálta a legnagyobb közönséget elérő rádióadók és televíziós csatornák legfontosabb hírműsorainak tartalmi és formai jellegzetességeit. A minta a Magyar Rádió, a Klubrádió és a Lánchíd Rádió déli hírműsorait, valamint az M1 (19.30), a TV2 (18.30), az RTL Klub (18.30), az ATV (18.55) és a Hír TV (21.00) hétköznap esti híradóit foglalta magában. A vizsgálatba kerülő hírműsorokat a csatornák profilja és az általuk elért közönség nagysága alapján választottuk ki. A kutatást a Nyílt Társadalom Intézet Szükségalapja támogatta.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A Szabadság és Reform Intézet (SZRI) A demokrácia helyreállításának békés alternatívái címmel konferenciát rendez 2013. január 10-én, csütörtökön 14:00-18:00 között a Corinthia Hotelben (Budapest, VII. ker. Erzsébet kr. 43-49.).
A konferencián előadást tart, valamint kerekasztal-beszélgetésen vesz részt:
A konferencián való részvétel díjtalan, feltétele azonban a 2013. január 6-ig történő előzetes regisztrálás az info@szri.hu e-mail címen.
A konferenciáról és az SZRI-ről további információk találhatók a www.szri.hu oldalon.

SZOCIÁLIS ÁGAZATOK
1) Kifogásoljuk az átgondolatlan, érdemi társadalmi egyeztetések és hatásvizsgálatok nélküli jogalkotást, a túlzott központosítást, a szociális szolgáltatások csökkenő állami támogatását és a szociális ellátások alacsony szintjét!
2) Kifogásoljuk a munkavállalók kiszolgáltatottságát növelő új Munka Törvénykönyvét, a sztrájkjog korlátozását és az álláskeresési járadékra való jogosultság időtartamának 3 hónapra csökkentését!
3) Kifogásoljuk a rokkantsági ellátások tisztességtelen felülvizsgálatát, a segélyezés méltatlanul alacsony szintjét, az értelmetlen közmunkakényszert és az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének megsértését a közfoglalkoztatásban!
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Kereken száz Cézanne-mű és mintegy negyven alkotás olyan mesterektől, akik nagy hatással voltak rá: Michelangelótól, Poussintól, Goyától, Delacroix-tól. Művészetük tanulmányozása segítette Cézanne-t, a korábbi századok festészetét összefoglaló és a XX. századi modern irányzatokat megalapozó nagy francia posztimpresszionistát saját művészete megalkotásában: ez február közepéig mind megcsodálható a Szépművészeti Múzeum Cézanne és a múlt című kiállításán. És néhány a műveket kölcsönző intézmények közül: Musée d’Orsay, Musée du Louvre (Párizs), The National Gallery, British Museum, Tate Modern (London), Kunsthaus (Zürich), Metropolitan Museum of Art (New York), National Gallery of Art (Washington), Museum of Fine Arts (Boston), Art Institute of Chicago, National Gallery of Australia (Canberra), valamint jelentős magángyűjtemények Bázelból, Londonból, Zürichből, Frankfurtból, Rio de Janeiróból.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Károlyi Csaba Bárány Tiborral, Deczki Saroltával és Kálmán C. Györggyel beszélgetett november 28-án az Írók Boltjában. Legközelebb 2013. január 30-án, szerdán délután 5 órakor (ezentúl nem 7-kor, hanem 5-kor!) lesz kvartett. A téma: Kácsor Zsolt Rettenetes Vlagyimir. A Pál utcai vörösingesek regénye című könyve lesz.
A szavak ördögi köre című, róla szóló kiállítás záróeseményeként a budapesti Goethe Intézet meghívására Budapestre jött Herta Müller, Romániában született, a Ceauşescu-rendszer elől 1987-ben Németországba emigrált Nobel-díjas író. A megrázó dokumentumanyag, ahogy a könyvei is, a romániai diktatúra legsötétebb éveit idézik, amikor a bánáti sváb kisebbség embertelen, megalázó és kiszolgáltatott helyzetben élt, folyamatos represszió áldozataként. Herta Müller felolvasóestjére, amelyen a Lélegzethinta és a Fácán az ember, semmi több című könyveiből olvasott részleteket, megtelt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár minden terme. Az interjú az ott készült pódiumbeszélgetés szerkesztett változata.
Az itt közreadott írások a budapesti Európa-beszélgetéseket előkészítő hozzászólásként, vitaindítóként íródtak. Olyan kérdéseket vetnek fel és gondolnak végig, amelyeket az írótalálkozó során közösen körül lehet járni. Olyan állásfoglalásokat fogalmaznak meg, amelyek ellentmondásra vagy egyetértésre késztetnek, olyan történelmi és politikai összefüggéseket tárnak fel, amelyeket a beszélgetések során tekintetbe kell venni. Ugyanakkor egészen személyes motívumokra is rávilágítanak, amelyek miatt ezek a szerzők keresik a találkozást, a beszélgetést arról, aminek ma valódi tétje van.
Az első budapesti Európa-beszélgetésre december 1-jén 16 órától a Petőfi Irodalmi Múzeumban a Német Íróakadémia (Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung) és a Szépírók Társasága közös szervezésében kerül sor az S. Fischer Stiftung és az Allianz Kulturstiftung támogatásával, az Európai Kulturális Alapítvány Budapesttel és a Lettre folyóirattal való együttműködésben.
Csütörtökön adták át a Paul Lendvai-díjat a Spinoza házban. Az emléklappal és pénzjutalommal járó díj átadó ünnepségén Paul Lendvai kiemelte: a magyar újságírásnak nem csak múltja van, most is vannak jeles képviselői. Mint mondta, a győztes cikk társadalmi kórképet mutat be a községben, ahol társadalmi feszültségek is kialakultak. Annak az óhajának adott hangot, hogy ilyen színvonalú cikkek politikai beállítottságtól függetlenül jelenjenek meg. Paul Lendvai hangsúlyozta: fontos, hogy a napi sajtóorgánumok és az időszakos lapok fennmaradjanak. A díjazott írás a Népszabadságban jelent meg Tardi helyzet, 2012 címmel.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Bekenntnisse eines Zuhälters. Matthes&Seitz 2011. 251 oldal, 19,90 euró
Sühne. Texte unterwegs. Matthes&Seitz 2012. 189 oldal, 17,90 euró
TEMATIKUS PRÓZAÖSSZEÁLLÍTÁS
Alább az Élet és Irodalom tárcanovella-pályázatának eredményhirdetése. A nyerteseket külön is tájékoztattuk, a díjakat átadtuk az Írók Boltjában november 12-én. A továbbiakban a nyertesek névsorát, a zsűri értékelését és a több mint ezer pályamunkából a három nyertes írást olvashatják.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Károlyi Csaba Bárány Tiborral, Deczki Saroltával és Kálmán C. Györggyel beszélgetett 2012. október 31-én az Írók Boltjában. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb november 28-án, szerdán este Kántor Péter Köztünk maradjon című verseskötete lesz a téma.
Lapzártakor érkezett a hír, hogy életének 66. évében váratlanul elhunyt Vallai Péter Jászai Mari-díjas színművész, a Vígszínház tagja. Szeretett barátunktól a jövő heti számban búcsúzunk.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Nádas Péter holnapután, október 14-én lesz 70 éves. Isten éltesse! Fölkértük néhány tisztelőjét, barátját, kollégáját, olvasóját, írjon ez alkalomból 70 szót Nádasról, Nádasnak. Alább a beérkezett szövegeket közöljük, 27×70 szót, a köszöntők nevének ábécérendjében. Azért van pont 27 szöveg, mert az írónak – ha az első megjelenések alapján az Emlékiratok könyvét egynek, a Párhuzamos történeteket három kötetnek számoljuk – éppen 27 önálló kötete jelent meg eddig magyarul.
Köszöntésül álljon még itt 70 író neve – legyen ez is a szerk. ajándéka –, akik tán leginkább eszünkbe juthatnak (a már a parnasszuson lévők közül) vele kapcsolatban: Arisztotelész, Bataille, Beckett, Bernhard, Blixen, Broch, Bulgakov, Camus, Canetti, Csáth, Csehov, Déry, Dosztojevszkij, Flaubert, Fontane, Foucault, Freud, Galgóczi, Genet, Gide, Gogol, Goethe, Gombrowicz, Hajas, Hajnóczy, Hésziodosz, Hrabal, Joyce, József, Jung, Kafka, Kant, Karinthy, Kierkegaard, Kleist, Kosztolányi, Krúdy, Locke, Mándy, Mann, Montaigne, Mészöly, Misima, Móricz, Musil, Nabokov, Nemes Nagy, Ottlik, Ovidius, Örkény, Parmenidész, Pascal, Petri, Pilinszky, Platón, Plutarkhosz, Proust, Rilke, Rabelais, Sade, Sartre, Schiller, Shakespeare, Stendhal, Szolzsenyicin, Thoreau, Tolsztoj, Weöres, Witkiewicz, Woolf.
A 27 köszöntő szövegből pedig álljon itt kigyűjtve 70 hívószó, melyek alapján az íróra és művére gondolhatunk: öröm, van, ünnep, felszabadító, hátborzongató, határ, öl, simogat, mell, combnegyed, melankólia, szerelmes, istenes, hitetlen, erotika, perverzió, vér, váladék, élet, ember, én, meghal, találkozások, vallomások, káosz, rend, ellenében, futás, fasz, 70, szeretet, előhívódott, minden, egzisztencia, katartikus, mániákusság, depresszió, világvége, világsiker, kegyetlenül, szép, fájdalom, nagy, vigasz, arányos, figyel, kutyaszorító, legmagasabb, bosszant, létértelmezés, szakadás, trauma, kíméletlen, fény, elérhetetlen, gátlástalan, test, tükör, megmámorosodás, csók, megsejt, rés, rejtve, születés, ráközelítés, érdeklődés, kirekesztettek, laboratórium, működik, párhuzamosítva.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Die Schrift in Flammen. Fordította Andreas Oplatka. Paul Zsolnay Verlag, 2012. 800 oldal, 28,70 euró
A drámaíróknak szóló kitüntetéseket 2012. szeptember 21-én adták át a Katona József Színházban. A Színházi Dramaturgok Céhe „Az Évad Legjobb Magyar Drámája”-díját Szálinger Balázs kapta Köztársaság című színművéért. A kitüntetést Radnai Annamária, a Dramaturg Céh társelnöke nyújtotta át. Szép Ernő-jutalomban hárman részesültek: Szakonyi Károly drámaírói életművéért, Spiró György Príma környék című komédiájáért és Pintér Béla eredeti világlátású drámai szövegeiért. A Szép Ernő-jutalmakat Boros Géza, az Emberi Erőforrás Minisztériuma Művészeti Főosztályának megbízott főosztályvezetője adta át. A kitüntetetteket Egressy Zoltán, Forgách András, Lengyel György és Szegő János köszöntötte. Az est házigazdája Solténszky Tibor volt. Az ünnepséget Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója nyitotta meg.
Radnóti Zsuzsa
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Krasznahorkai László: Satantango. Angolra fordította George Szirtes. New Directions, 2012. március, 288 oldal, 25,95 dollár, Atlantic Books, 2012. május, 288 oldal,12.99 font
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Károlyi Csaba Angyalosi Gergellyel, Bazsányi Sándorral és Szilágyi Zsófiával beszélgetett 2012. augusztus 29-én az Írók Boltjában. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb új felállásban folytatjuk.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Demény Péter, Esterházy Péter, Márton László, Spiró György
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
2012. június 24-én Belgrádban átadták Végel László újvidéki írónak az emberi jogok kultúrájának fejlesztéséért járó Konstantin Obradović-díjat. A Konstantin Obradović Alapítvány indoklása szerint Végel az elismerést a Szerbiában és az egész délkelet-európai régióban kifejtett, az interetnikus és interkulturális tolerancia és megértés fejlesztése terén végzett munkájáért kapta. Az idei díjazott személyéről egyhangúlag döntött a Vojin Dimitrijevićből, Gordana Matkovićból és Vesna Pešićből álló zsűri.
A berlini fal leomlása óta a volt keleti tömb országai bár szeretnének, de már nem tudnak meghatározó tényezőként szerepelni az élsportban, a nyugat-európai országok pedig ma ugyanúgy akarják, és hasonló módszerekkel érik el a sikereket, mint annak idején az úgynevezett szocialista országok. Az élsport újabb és újabb alak- és funkcióváltozásai elidegenítik, de közben egyre kíváncsibbá is teszik a nézőt és a kutatót – mondja az Utrechti Egyetem sportszociológus-professzora.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Bernhard Purin történész-művelődéstörténész, a Müncheni Zsidó Múzeum alapító igazgatója Münchenbe költözése előtt több németországi zsidó múzeumban tevékenykedett kurátorként. Májusban a Goethe Intézet meghívására részt vett azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet Rajk László Ráday utcai 2B galériabeli kiállítása alkalmából rendeztek. A kiállításon azok a frottázstechnikával készült alkotások voltak láthatók, amelyeket Rajk az auschwitz-birkenaui haláltábor épületeinek falain és tégláin fellelhető, magyar személy- és helységneveket megörökítő feliratok nyomán készített.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Károlyi Csaba Angyalosi Gergellyel, Bazsányi Sándorral és Szilágyi Zsófiával beszélgetett 2012. június 20-án az Írók Boltjában. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb augusztus 29-én, szerdán este 7-kor Baráth Katalin A borostyán hárfa című krimije lesz a téma.
A Fővárosi Törvényszék június 25-én kihirdetett, első fokú ítéletével elutasította a Legfőbb Ügyészség és Polt Péter által Kis János, valamint az Élet és Irodalom ellen 2011 áprilisában benyújtott keresetet.
Kis János 2011 tavaszán több részes tanulmányt közölt az Élet és Irodalomban, Alkotmányozás - mi végre? I., II., III. címmel.
Ebben azt állította: Polt Péter "Előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be."
A felperesek azt kérték a bíróságtól: állapítsa meg, hogy Kis János olyan valótlan és sértő tényt állított, amely hátrányosan befolyásolja az ügyészi szervezet és a legfőbb ügyész társadalmi értékelését, kötelezze az alpereseket fejenként 1-1 millió forint megfizetésére, valamint szabjon ki bírságot rájuk.
A Fővárosi Törvényszék június 25-én elutasította a felperesek keresetet. Az ítélet indokolásában a bíró kimondta, hogy Kis János politikai véleményt fogalmazott meg, közszereplővel, sőt közhatalmat gyakorló szervezettel és személlyel szemben. Tanulmányában nem lépte túl a szabad véleménynyilvánítás jogilag kijelölt határait. Az Alkotmánybíróság 36/1994. sz. Határozatában foglaltak szerint az éles, erőteljes kritika is megengedett, ha az nem becsmérlő, nem öncélúan gyalázkodó.
A bíróság hangsúlyozta, hogy az ítélet nem a kifogasolt vélemény tartalmáról foglal állast, hanem arról szol, hogy van-e joga Kis Jánosnak ilyen tartalmú véleményt a Legfőbb Ügyészségről, ill. a legfőbb ügyészről nagy nyilvánosság előtt megfogalmazni.
A Legfőbb Ügyészség és Polt Péter jogi képviselői közölték, hogy az ítélet ellen fellebbezéssel élnek.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A beszélgetés résztvevői: Bán Zsófia, Gera Judit, Kálmán C. György, Szántó T. Gábor, Réthelyi Orsolya (moderátor)
Péter Nádas: Histoires parallèles. Fordította Marc Martin, Sophie Aude közreműködésével. Plon Kiadó, Párizs, 2012. 1148 oldal, 39 euró
Egzakt felmérések alapján, „kommunikációs státus” szerint osztja az embereket kontaktokratákra, akik a virtuális teret uralják, közvetítő szerepet betöltő középrétegre (mely kettébomlik levelezőkre és beszélgetőkre az általuk preferált kommunikációs forma szerint), végül kontaktproletárokra Csepeli György az információs kor társadalmáról Örök visszatérés címmel, Prazsák Gergő szerzőtársával együtt írt könyvében. A közeljövőtől azt várja, hogy a hétköznapi ügyek után a politika is egyre inkább internetre kerül.
„A hagyományos beszédmód a magyar mezőgazdaságról és a parasztságról – legyen az urbánus, lekezelő vagy népies, romantizáló beszédmód – már a harmincas években sem volt igaz, azóta pláne nem az. De még ennél is nagyobb baj, hogy már kétszáz éve elszakadtunk az európai főáramtól, amikor ott – az extenzív mezőgazdaságról intenzívre való átállással – a farmok formálása mindenütt politikai programmá vált. Ezért ott a kultúrába, a gondolkodásmódba beépült, hogy a tájat farmokra kell bontani, így minden tájdarabnak felelőse lesz, és a farmoknak összefüggőnek kell lenniük, mert csak így lehet intenzív mezőgazdaságot és felelős tájgazdálkodást csinálni. Nálunk ezzel szemben úgy beszélnek a földről, mint valami cukorkáról, amit szabadon lehet osztani” – mondja Juhász Pál, a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének kutatója. A lelkész nagyapáktól protestáns etikát „öröklő”, ellenzékinek számító tudományos munkája miatt a ’80-as években megjelenési tilalommal sújtott, a rendszerváltás után két cikluson át szabad demokrata színekben politizáló Juhász mostanában tanítványaival az északkelet-magyarországi Krasznokvajda agrárviszonyait tanulmányozza.
Károlyi Csaba Angyalosi Gergellyel, Bazsányi Sándorral és Szilágyi Zsófiával beszélgetett 2012. május 30-án az Írók Boltjában. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb június 20-án, szerdán este 7-kor Péterfy Gergely Örök völgy című regénye lesz a téma.
Péter Nádas: Parallelgeschichten. Fordította Christina Viragh. Rowohlt Verlag, 2012. 1728 oldal, 39,95 euró
A 2012. évi Szépíró Díjat, irodalmi életünk egyik legrangosabb szakmai elismerését Villányi Lászlónak (vers), Bodor Ádámnak (próza) és Margócsy Istvánnak (esszé/tanulmány/kritika) ítélte oda a Szépírók Társaságának tagjai által választott háromtagú kuratórium. A díjakat Csaplár Vilmos, a Társaság ügyvezető elnöke és Matyi Dezső, az Alexandra Kiadó és Könyvesház-lánc tulajdonosa (a díj szponzora) adta át június 6-án a Lotz Teremben. A kurátorok laudációinak szövegét alább közöljük.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Ezúton szeretnénk tájékoztatni minden barátunkat, kollégánkat és a közvéleményt arról, hogy a T. T. Filmműhely 2012. május végétől felfüggeszti tevékenységét, és bezárja irodáját. Minden erőfeszítésünk ellenére kénytelenek vagyunk tudomásul venni helyzetünk ellehetetlenülését.
Az elmúlt kilenc évben legjobb tudásunk szerint, felelősséggel és becsülettel dolgoztunk, mindent megtettünk annak érdekében, hogy hozzájáruljunk a magyar és az egyetemes filmművészet fejlődéséhez.
Igyekeztünk minden olyan törekvést és elképzelést támogatni, amelyeknek – az egyre inkább a show business felé eltolódó – filmiparban nem juthatott hely és levegő.
Mélyen sajnáljuk, hogy nem tudtuk megvédeni és megvalósítani azon alkotók terveit, amelyekben őszintén hittünk, és amelyekbe sok energiát fektettünk.
Filmjeinket és minden megnyilvánulásunkat áthatotta az emberi méltóság tisztelete, és mindig a megalázott és megnyomorított emberek oldalán álltunk és a magunk eszközeivel védelmeztük őket.
Büszke örömünkre szolgál, hogy az utolsó film, amelynek létrehozásában részt vehettünk - a többihez hasonlóan - „A” kategóriás fesztiválon képviselheti hazánkat.
Bízunk és hiszünk abban, hogy egyszer eljön az a kor, amely respektálja és akceptálja a művészet szabadságát és politikától mentes függetlenségét.
Budapest, 2012. május 24.
Tarr Béla Téni Gábor
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
(Magyar Bajusz. Magyar dokumentumfilm. Rendező: Lakos Nóra)
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Károlyi Csaba Angyalosi Gergellyel, Bazsányi Sándorral és Szilágyi Zsófiával beszélgetett 2012. április 25-én az Írók Boltjában. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb május 9-én este 7-kor Kepes András Tövispuszta című regénye lesz a téma.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Az Élet és Irodalom jeligés tárcanovella-pályázatot hirdet, melyen bárki indulhat, tematikai megkötés nincsen. Célunk a tárcanovella hagyományának megújítása, újraértelmezése, a tárcák mai helyét keressük, új szereplehetőségeit, szeretnénk divatossá, olvasottá tenni ezt az egykorvolt zsánerműfajt.
Beadási határidő: 2012. június 30. A novellákat háromtagú zsűri bírálja el, tagjai: Grecsó Krisztián, Nádasdy Ádám, Szilasi László.
Az eredményről tájékoztatjuk a nyerteseket, a legjobb tárcanovellákat 2012 októberétől az Élet és Irodalomban közöljük.
A fődíj: 400 000 forint,
a második díj: 200 000 forint
a harmadik díj: 100 000 forint
öt különdíjas tárca: féléves nyomtatott ÉS-előfizetés
öt díjazott tárca: féléves előfizetés az online változatra
Formai követelmények:
– Egy szerző egy tárcanovellával nevezhet.
– Az írás nem lehet hosszabb 5000 leütésnél (szóközzel).
– Tárcanovelláját 3 példányban, kinyomtatva küldje be!
– Új, korábban még nem közölt tárcanovellákkal nevezzenek – az internet, saját blog, Facebook-profil is publikációnak számít!
– A pályamunkákat csak postai úton fogadjuk. Leveleiket az Élet és Irodalom postafiókcímére küldjék: 1450 Budapest, Pf.: 84. A borítékra írják rá: „Tárcanovella-pályázat”.
– A pályázat jeligés. (Kérjük, se a borítékra, se a szövegre ne írja rá nevét, viszont mindhárom példányon legyen ott az ön jeligéje! A jelige feloldását a szöveggel együtt küldje el, de kérjük, tegye lezárt borítékba, melyre szintén csak a jeligét írja rá. A lezárt borítékban lévő feloldás tartalmazza a pályázó nevét, címét, e-mail címét és telefonszámát!)
– Amelyik pályázat nem felel meg a formai követelményeknek, azt ki kell zárnunk.
Érdeklődéssel várjuk műveiket, kellemes alkotást!
Az Élet és Irodalom szerkesztősége
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Ebben az évben tizenkettedik alkalommal tartanak a kezükben ilyen tizenhat oldalas mellékletet az Élet és Irodalom olvasói: április 21-én, szombaton délután a XIX. Budapesti Könyvfesztivál rendezvényeinek keretében, a Millenáris Parkban tizenkettedszer kerül sor az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljára, a szerzők nyilvános bemutatkozására, beszélgetésére. Ebben az évben a tavalyi eseményhez hasonlóan húsz író kapott meghívást a találkozóra és szerepel a mellékletben. Kialakult szokás, hogy ez a melléklet egy héttel a rendezvény előtt kerül nyilvánosságra – az olvasók ily módon kedvükre ismerkedhetnek meg azoknak az íróknak a műveivel, akikkel a jövő hét végén a Millenáris Park Jövő Háza épületében a Gács Anna, illetve Forgách András vezetésével folyó két kerekasztal-beszélgetés során személyesen is találkozhatnak.
A Fesztivál örvendetes hagyománya, hogy jó néhány olyan íróra emlékezhetünk az elmúlt bő tíz évből, akik ezen az összejövetelen és ebben a mellékletben jelentek meg először magyar nyelven, s akiknek magyarra fordított önálló kötete azóta napvilágot látott. Remélhetőleg idén is van a résztvevők között olyan szereplő, akinek magyar nyelvű kötete hamarosan a könyvesboltokba kerül.
Az Élet és Irodalom szerkesztősége a mellékletet 2012-ben is abban a reményben adja közre, hogy a kiválasztott szemelvények felkeltik az olvasók érdeklődését húsz fiatal író iránt; felhívják a figyelmet húsz olyan szerzőre szerte az európai irodalmakból, akik pályájukon megtették a kezdeti lépéseket, és túl vannak első prózakötetük vagy regényük megjelenésén.
A szélsőjobboldali eszmék iránti társadalmi keresletet mérő index, a Derex (Demand for Right-Wing Extremism Index) segítségével most másodízben, ezúttal tizennyolc európai országban vizsgálta a szélsőjobboldali üzenetekre fogékony csoportok méretét és jellemzőit a Political Capital. A huszonkilenc változóra és négy alindexre – előítéletesség és jóléti sovinizmus; rendszerellenesség; jobboldali értékorientáció; félelem, bizalmatlanság, pesszimizmus – épülő mutató a European Social Survey kétévente frissülő adatbázisán alapul. A vizsgálat, bár az utolsó két adatfelvétel a gazdasági válság időszakát fogja át, nem igazolja azokat az elméleteket, amelyek a szélsőjobb társadalmi támogatottságának növekedését főképp a gazdasági krízissel magyarázzák. A Derex a tanulmány szerint ennél mélyebb okokra visszavezethető társadalmi attitűdöket tükröz: ezek az eszmék ott bizonyulnak a legvonzóbbnak, ahol korábban a diktatórikus vagy autoriter politikai rendszerek tartósan formálták a társadalom karakterét. A társadalmi szélsőjobb kiterjedtsége ezért továbbra is elsősorban a kelet-európai új demokráciák, közöttük kitüntetetten Magyarország számára jelenthet kockázatot.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Paul Lendvai: Mein verspieltes Land. Ungarn im Umbruch. Ecowin Verlag 2010. 233 oldal, 23,60 Euró. Magyarul: Az eltékozolt ország. Noran Libro Kiadó, 2011. 332 oldal,2980 Ft
Károlyi Csaba Angyalosi Gergellyel, Bazsányi Sándorral és Szilágyi Zsófiával beszélgetett 2012. március 28-án az Írók Boltjában. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb április 25-én, szerdán este 7-kor Fehér Béla Kossuthkifli című regénye lesz a téma.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Nádas Péter: Parallel Stories. Angolra fordította Imre Goldstein. Farrar, Straus and Giroux, 2011. október, 1152 oldal, 40 dollár; Jonathan Cape, 2011. november, 1152 oldal,31 font.
Ezt a súlyos ítéletet mondta 2012. március 19-én nyilvánosságra hozott véleményeiben az Európa Tanács Velencei Bizottsága (VB) arról a két sarkalatos törvényről, amelyeket elsőként vizsgált. A tekintélyes alkotmányjogászokból álló testület tavaly júniusban már lesújtó véleményt alkotott Magyarország Alaptörvényéről1, és aggódva nézett a sarkalatos törvényekkel kiteljesedő alkotmányos rendszer elé. Mostani két véleményükből úgy tűnik, hogy a bíróságokról és az egyházakról szóló törvények – mind azok minden konzultációt nélkülöző előkészítése, mind pedig a nemzetközi normáknak ellentmondó tartalma miatt – igazolták félelmeiket.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Károlyi Csaba Angyalosi Gergellyel, Bazsányi Sándorral és Szilágyi Zsófiával beszélgetett 2012. február 29-én az Írók Boltjában. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb március 28-án, szerdán este 7-kor Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című regénye lesz a téma.
Van-e élet az Európai Unión kívül? – tette fel a kérdést március 2-i, neves magyar és külföldi szakértők részvételével megtartott konferenciájának címében a Magyarországi Európa Társaság. „Elvezethetnek-e a jelenlegi folyamatok az Európai Unióból való kilépésig vagy kizárásig, vagy egyszerre mindkettőig?” – kérdezte a konferencia nyitó előadásában a társaság elnöke. Hegedűs szerint ma „Magyarország a rendszerváltás óta legsúlyosabb válságával néz szembe: alapvetően megkérdőjeleződött kettős, magyar és európai identitása. A sodródás következményei beláthatatlanok.”
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Tóth Krisztina: Strichcode. Németre fordította Zeltner Ernő. Nádas Péter utószavával. Berlin Verlag, 2011. 207 oldal, 19,90 euró
Lapzárta után a Ludwig Múzeumban került sor a három éve alapított Tarnói Gizella-díj átadására, amelyet ezévben Haász János kapott, az Index.hu-n megjelent színvonalas gazdasági tárgyú cikkei elismeréseként. A kuratórium (Bokros Lajos, Losoncz Miklós, Várhegyi Éva) egyhangúlag ítélte a díjat a portál munkatársának.
A Tarnói Gizella-díjat az Élet és Irodalom munkatársai alapították 2006-ban elhunyt kollégájuk emlékére. Minden évben egy, a gazdasági újságírásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó újságíró kapja.
A díjjal járó képzőművészeti alkotást, Szüts Miklós művét Bokros Lajos adta át.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Károlyi Csaba Angyalosi Gergellyel, Bazsányi Sándorral és Szilágyi Zsófiával beszélgetett 2012. január 25-én az Írók Boltjában. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb február 29-én, szerdán este 7-kor Bodor Ádám Verhovina madarai című regénye lesz a témánk.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
2011. december 3. és 2012. január 2. között a párizsi Pompidou Központban levetítették Tarr Béla életművét. Ebből az alkalomból sokat írtak a világhírű rendező legutóbbi és legutolsó filmjéről, A torinói lóról. Ennek kritikáiból készítettünk összeállítást.
A Nyilvánosság Klub Monitor csoportja 2011. november 7-december 16 között hat héten keresztül vizsgálta a legnagyobb közönséget elérő három, nem zenei profillal rendelkező rádióadó és öt televíziós csatorna legfontosabb hírműsorainak tartalmi és formai jellegzetességeit. A mintába a Magyar Rádió, a Klub Rádió és a Lánchíd Rádió déli hírműsorai valamint az M1 (19.30), a TV2 (18.30), az RTL Klub (18.30), az ATV (18.55) és a Hír TV (21.00) hétköznap esti híradói kerültek. A vizsgálatba kerülő hírműsorok kiválasztása során figyelembe vettük a csatornák profilját, az általuk elért közönség nagyságát és azt, hogy műsorstruktúrájukban legyen naponta legalább egy alkalommal a szokásos rövid, néhány perces hírműsoroknál hosszabb hírösszeállítás. E szempontok együttes figyelembevétele alapján a legnagyobb közönséggel rendelkező országos illetve regionális – földi sugárzású, kábelen vagy műhold segítségével illetve országos vagy regionális frekvenciákon terjesztett – nem zenei profilú televíziós és rádiós csatornák legalább 10 perces, összefüggő, főműsoridőben sugárzott egy-egy hírműsora, híradója került a mintába. A kutatást a Nyílt Társadalom Intézet Szükségalapja támogatta.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Ha az egyik - ráadásul kormányra kerülő - politikai erő kidefiniálja a nemzetből a vele egyet nem értőket, akkor vége a jogállamnak, vége a parlamentáris rendszernek" - állítja Ludassy Mária, az ELTE tanára, a filozófiatudomány doktora, az angol és francia felvilágosodás morálfilozófiájának, a liberalizmus klasszikusainak és a francia politikai katolicizmus történetének kutatója. Szerinte „az emberi jogok minden kormányzattól és minden alkotmánytól számon kérhetők, és ha valamit jelent az Európai Unió, akkor az nem az uborka hajlásszöge, hanem a nemzeti alkotmányokat is felülíró emberi jogok deklarációja".
Károlyi Csaba, Margócsy István, Radnóti Sándor és Takáts József beszélgetése 2011. június 29-én, szerdán hangzott el az Írók Boltjában. Az esteket a MASZRE támogatja.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Egy „közőrülde" megalapításának szükségessége először 1791-ben, II. Lipót alatt került napirendre, ám csak 1868 decemberében adták át a négyszáznyolcvan fő ellátására felszerelt épületet. A fordulatokban nem szűkölködő intézménytörténet fontos állomása volt - a heidelbergi klinika gyűjteményének mintájára, Selig Árpád másodorvos kezdeményezésére - egy gyűjtemény létrehozása. Az anyag gondozását és gyarapítását Zsakó István és Jó János, a II. világháború után Fekete János végezte, a gyűjtemény muzeológiai feldolgozását és tudományos kutatóhellyé alakítását pedig 1988-ban Plesznivy Edit muzeológus, művészettörténész indította el.
Az OPNI feloszlatásával veszélybe került gyűjteményt 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémia fogadta be, azóta a múzeum - kutatószolgálatot működtető, kutatói feladatokat ellátó, kamarakiállítások megrendezésére alkalmas kiállítótérrel rendelkező intézményként - MTA Pszichiátriai Gyűjtemény néven folytatja tevékenységét a budapesti Teréz krt. 13. szám alatt. A gyűjtemény képeiből nagyobb válogatást, negyven munkát 2008-ban a Magyar Nemzeti Galéria Art Brut kiállításán, 2009-ben pedig az Akadémia Művészeti Gyűjteményében megrendezett, A különbözőség útjai című tárlaton láthattak az érdeklődők.
Számunk képanyagát az MTA Pszichiátriai Gyűjteményének anyagából válogattuk.
Az itt közölt dokumentumot az Európa Tanács Velencei Bizottsága számára készítették magyar alkotmányjogászok egyfajta külső, független tanácsadó véleményként. A jogászokból álló európai testület ennek és más forrásoknak, valamint személyes látogatásának tapasztalatai alapján 2011. június 17-18-i plenáris ülésén fogadta el közel harmincoldalas véleményét (http://www.venice.coe.int/docs/2011/CDL-AD(2011)016-E.pdf). Ez a vélemény lényegében szinte minden ponton visszaigazolja a magyar szerzőknek azt az álláspontját, hogy egy erősen kérdéses legitimitású eljárás keretében egy, az ország által vállalt nemzetközi jogi kötelezettségekkel sok tekintetben ellentétes Alaptörvény született, amelynek még hatálybalépés előtti módosítását elvárja a nemzetközi közösség.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Amszterdamban az ikon jellegű látványosságok előtt embernagyságú betűk hirdetik: „I amsterdam" és a turisták itt készült képei - naponta mintegy ötezer - automatikusan a város reklámhordozóivá válnak. „Amszterdam tudatos és hosszú távú reklámstratégiája akár a spontán megnyilvánulásokat is a szolgálatába állítja, mert a város csak így maradhat a nemzetközi befektetési és turisztikai ranglistákon a jövőben is az első tíz között", mondja az Amsterdam Partner nevű városmarketing szervezet tevékenységéről Geerte Udo, az alapítvány igazgatója.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyv német címe: Eine beinahe alltägliche Geschichte (Majdhogynem hétköznapi történet). Németre fordította Andrea Ikker
Örkény István: Das Lagervolk. (Lágerek népe; Emlékezők - Amíg ide jutottunk). Kertész Imre utószavával. Németre fordította és jegyzetekkel ellátta Kornitzer László
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Autodidakta filmes, de sem a Berlinalén, sem a locarnói filmfesztiválon, sem a magyar filmszemlén nem okozott gondot a diploma hiánya: a Rengeteg, a Dealer és a Tejút is szép fesztiválsikereket mondhat magáénak. Eddig jellegzetesen kelet-európai a történet, egy szerzői filmes pályakép magyar keretben, annak minden financiális és kreatív sajátosságával. Ezt a képet rajzolta át igen látványosan Fliegauf új filmje, a hol szerelmesfilmnek, hol klónozással kacérkodó sci-finek, hol egyszerre mindkettőnek titulált Womb-Méh. A keret immár nemzetközi, a nagyságrend nyugat-európai, a nyelv angol. A film nagyrészt német pénzből, világsztárral a főszerepben, neves külföldi producerek, hazai részről pedig Muhi András (Inforg Stúdió) irányításával valósult meg. A nemzetközi megmérettetés után Magyarországon forgatna, ha új filmjére, a cigánygyilkosságokról szóló Szállnak a varjakra nem csak külföldi igény mutatkozna.
Károlyi Csaba, Margócsy István, Radnóti Sándor és Takáts József beszélgetése 2011. április 27-én hangzott el az Írók Boltjában. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb május 25-én, szerdán este 7-kor Rakovszky Zsuzsa VS című regénye lesz a téma.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Először egy vaskos kötetben (Valahogy Európába - Örökös átkelés) megírta és kielemezte az Európai Unió eddigi történetét, majd az élet úgy hozta, hogy Brüsszelben, az EU első állandó elnöke, Herman van Rompuy belső stábjában kapott állást, így azt is megtapasztalhatta, milyen az asztal másik oldalán ülni. A nehezen megragadható és még nehezebben alakuló európai identitásról szólva azt mondja: „Sokkal könnyebb dolga volt annak, aki az írástudatlan bretagne-i parasztokat franciákká akarta átformálni, mint annak, aki a mai franciákból akar európaiakat csinálni".
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Ha az ember tárgyilagosan elemez, ez az utolsó három év rengeteg tekintetben megkérdőjelezte, általánosságban véve, a pénzügyi szolgáltatásokat, konkrétan a bankszakmát, ezen belül az én tevékenységemet. A 2009-es válság hatására kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy ezek a szolgáltatások esetleg messze nem olyan hasznosak a társadalom tagjai számára, mint ahogy korábban gondoltuk, illetve ahogy a bankok állítják" - mondja a Raiffeisen Bank volt vezérigazgatója, a Bankszövetség korábbi kétszeres elnöke, az egyetlen a magyar felső szintű bankárok közül, aki kezdettől fogva, két évtizeden át ugyanazt a bankot vezette. Felcsuti Péter, aki úgy látja, hogy a 2000-es évek a mi elvesztegetett évtizedünk, ma már nem csak afféle hobbiként, szabadidős foglalkozásként folytatja a magyar társadalom leszakadt rétegeinek a felzárkóztatásával kapcsolatos tevékenységét.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként az idén a világhírű svéd író kapta a Budapest Nagydíjat. Eddig több népszerű regénye, drámája és egy csodálatos gyerekkönyve jelent meg magyarul. A Blanche és Marie könyve, a Hamsun, Az udvari orvos látogatása, A tribádok éjszakája, a Lewi útja, A földigiliszták életéből, valamint A Három Barlang Hegye szerzője egy kicsi észak-svédországi faluban született, amely rejtélyes módon rajta kívül még négy híres író szülőhelye. A 2008-ban írt és az Európa Könyvkiadónál most megjelent Egy másik élet című sajátos önéletrajzi regényében megdöbbentő őszinteséggel vall életének legnehezebb és legsötétebb időszakairól meg persze a legnagyobb sikereiről is.
(Az interjú a könyvfesztiválon elhangzott pódiumbeszélgetés szerkesztett változata.)
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Arról a civilizált világban szokatlan eljárásról is beszámolt Úgy bizony, vége a szép időknek című riportjában Zelki János, amelyet a Magyar Nemzeti Balett meghatározó művészei ellen folytatott a Magyar Állami Operaház aktuális vezetése (lásd ÉS, 2011/12., márc. 25.). Keveházi Gábor balettigazgató menesztése, Hágai Katalin kinevezése, majd egy nappal későbbi leváltása, Eldar Alijev balettigazgatói és Volf Katalin művészeti vezetővé történt kinevezése már önmagában azt sejtette, hogy Horváth Ádám miniszteri biztos nem határozottságával írja majd be nevét a színháztörténetbe. Horváth Ádám következő lépése a Volf Katalin ellen három héttel kinevezése után elrendelt fegyelmi eljárás volt, amely egyben a művésznő állásából való felfüggesztését is jelentette. Ami Hágai Katalinnal, majd Volf Katalinnal, a Magyar Nemzeti Balett vezető magántáncosaival történt, okkal aggasztja a színház művészeit és a műfaj híveit.
Károlyi Csaba, Margócsy István, Radnóti Sándor és Takáts József beszélgetése 2011. március 30-án hangzott el az Írók Boltjában. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb április 27-én, szerdán este 7-kor Lovas Ildikó A kis kavics című regénye lesz a téma.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Tarr Béla azt mondja, hogy az utolsó filmjét készítette el. Úgy érzi, A torinói ló után nem lehet többé filmezni - legalábbis ő nem tud. Mindenesetre ez a mű az emberi mélységet mutatja meg, érzékenyen, finoman és persze fekete-fehéren, amint a legutóbbi három alkotás is. A torinói ló Nietzsche történetét idézi föl; a filmben el is meséli a narrátor, amint a filozófus Torinóban az ütlegelt ló nyakába borul. Ettől kezdve élete végéig elborult elmével él, és nem ír többet. A film történetében egy apa és lánya a főszereplő. S a két ember mellett ott egy harmadik is: egy ló. Egy megejtő lélek, mely éppúgy emberi, mint a másik kettő.
A készülő új alkotmány preambulumának tervezetében több vitatható történeti megállapítás olvasható. Ezek egyike szerint: „Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk."
A tervezett alkotmány szövegét még el sem fogadta a parlament, ez a megállapítás azonban máris sommás politikai ítélkezés és államilag gyakorolt cenzúra alapjául szolgált. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a kormányzati portálon bejelentette, hogy „át kell értékelni" a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításának egy részét, mert véleménye szerint a kiállítás bizonyos történelmi eseményeket és tényeket nem megfelelőképpen mutat be. (kormany.hu) A kiállítást létrehozó történészek munkáját egy kormánytisztviselő felülbírálja, és a kiállítást szándékai szerint átalakíttatja.
A preambulum-tervezet megállapításai fogalmilag tisztázatlanok és vitatható tartalmúak. Nem veszik figyelembe az elmúlt évtizedekben folytatott történészi kutatásokat, azok eredményeit és a történettudományban ma is zajló vitákat. A tervezet hibás premisszákból kiindulva téves következtetésekre jut. Amennyiben a preambulum-tervezetben megjelenő történelmi értékeléseket a parlament az alaptörvényben megerősíti, az alkotmány gátolni fogja a múlttal való szembenézést. Ez a preambulum törvényes alapja lehet annak, hogy az államhatalom szabja meg a történelemmel kapcsolatos tudományos művek, kiállítások, tankönyvek mondanivalóját.
Álláspontunk szerint sem az alkotmányban, sem annak preambulumában nincs helye történeti korszakok értékelésének. Ez a történészek szakmája és feladata. A történelem kutatásának, az eredmények publikálásának és oktatásának szabadságát súlyosan veszélyezteti az olyan jogalkotás, amely a történelemről kötelező érvényű megállapításokat ír elő.
A közigazgatási államtitkár fent ismertetett intézkedése előrevetíti, mi várható akkor, ha a tervezett alkotmány preambulumának szövege törvényerőre emelkedik. Mivel az alkotmány a jogrend legfőbb forrása, bárminő eltérés az alaptörvényben rögzített történelemfelfogástól jogsértést valósíthat meg.
Tiltakozunk a cenzúra bevezetése ellen, kiállunk a történeti kutatás és interpretálás szabadsága mellett.
Antók Csaba rendező, Bárdos Judit filmesztéta, Bebesi György történész, Csapó Csaba történész, Eörsi László történész, Fazekas Csaba történész, Frojimovics Kinga történész, Gábor György filozófus, Gerő András történész, Gyáni Gábor történész, György Péter esztéta, Heller Ágnes filozófus, Hosszú Gyula tanár, Hubai László történész, Jalsovszky Katalin muzeológus, Karády Viktor szociológus, Karsai László történész, Kelemen János filozófus, Kende Péter politikai szociológus, Kenedi János történész, Kis János filozófus, Klaniczay Gábor történész, Komoróczy Géza történész, Kovács M. Mária történész, Majsai Tamás történész, Mink András történész, Molnár Judit történész, Ormos Mária történész, Paksy Zoltán történész, Pótó János történész, Radnóti Sándor esztéta, Rainer M. János történész, Rév István történész, Sipos Péter történész, Standeisky Éva történész, Szuhay Péter muzeológus, Tamás Gáspár Miklós filozófus, Toronyi Zsuzsanna muzeológus, Ungváry Krisztián történész, Ungváry Rudolf író, Varga László történész, Vonyó József történész
Tiltakozó akciónkhoz az alábbi címen lehet csatlakozni: 2011nyiltlevel@gmail.com
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Kántor Péternek 13 verseskötete jelent meg eddig, az első Kavics címmel 1976-ban. Köztük van két gyerekverskötet és két gyűjteményes könyv is, az 1994-es Mentafű és a legutóbbi, 2009-es Megtanulni élni, mely a szerző hatvanéves korára készült el. Tavaly megjelent 14. köteteként egy angol nyelvű könyve is New Yorkban, a Pleasure Boat Studio Pressnél, Unknown Places címmel, Michael Blumenthal fordításában. Legújabb versei, melyek a válogatott kötet végén találhatók, illetve azóta láttak napvilágot, főleg a Holmiban, új megvilágításba helyezik egész költészetét, amennyiben egyre erősebben mutatják Kántor költői törekvéseinek beérését. Számomra az ő versei voltak tán a legfontosabbak az utóbbi egy-két év magyar költészetében. Tavaly a Litera (Jánossy Lajos és Szegő János) készített vele egy nagyinterjút, ott sok szó esett a családról és a személyes élettörténetről, ezért most elsősorban nem erre koncentráltunk. A költő pesti Duna-parton lévő lakásában beszélgettünk, az ablakokon tűzött be a nap, míg a hegyek mögé le nem ment. A falakon képek, Nádler, Szüts, pár ikon és Kántor saját festményei. Az asztalon egy üveg jó bor.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Hogyan változnak a futball társadalmi vonatkozásai egy olyan országban, amely az elmúlt negyven évben háromszor lett majdnem világbajnok, és amelyben több mint egymillió ember focizik egyesületi keretek között? Válaszol Maarten van Bottenburg, az utrechti egyetem professzora, aki szerint „mindent meg kell tartani, aminek hagyománya van, mert csak így marad meg az az együttes kisugárzás, hogy a foci mindenkié, nem pedig egy üzleti rendezvény apropója".
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Neve fogalom a világháború utáni német médiatörténelemben. Az idén hetvenesztendős Ernst Elitz újságok és tévék tudósítójaként, műsorvezetőjeként, a Spiegel és a Bild Zeitung kommentátoraként, a nagy regionális közszolgálati tévécsatorna, a Süddeutsche Rundfunk főszerkesztőjeként, a szövetségi közszolgálati rádió, a Deutschlandradio intendánsaként és több egyetem, például a berlini Freie Universität professzoraként meghatározó szerepet játszott abban, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a nyugatnémet sajtó, az országegyesítést követően pedig az egész német média olyanná lett, amilyenné: politikailag korrekt, jellemzően antifasiszta-antitotalitárius, alapvetően „olvasmányos" és általában mégis nagyon igényes, erősen kultúra-orientált, végül, de nem utolsósorban edukáló, ha úgy tetszik: népnevelő. Politikacsinálónak azonban egészen a legutóbbi hetekig a német médiát nem lehetett nevezni. A jelenleg messze legnépszerűbb német politikus sztárolása, illetőleg lemondása kapcsán most azonban már ez is elmondható róla [Lásd a Guttenberg-ügyről részletesen Lipovecz Iván: Vaku, ÉS, 2011/9., márc. 4. A téma összetettsége miatt láttuk indokoltnak a hvg.hu-n megjelent rövid interjú bővebb változatának közlését - a szerk.].
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Ezt a díjat mi nem a politikai nézeteinkért, hanem egy filmért kaptuk, amit a föld minden emberének szántunk, sárgáknak, feketéknek, fehéreknek, eszkimóknak, magyaroknak, mindenkinek, ezért nem használhattam fel olcsó, primitív politikai deklarációk közvetítésére, és ezt nem is fogom tenni. (...) Teszek én politikai nyilatkozatot, ha kell, de nem így. Nem mint A torinói ló rendezője, hanem mint magyar állampolgár" - mondja Tarr Béla. A berlini filmfesztivál zsűrijének nagydíja, az Ezüstmedve mellett a nemzetközi filmkritikusok nagydíját is elnyert film itthoni bemutatása - a forgalmazói szerződés felbomlása után - pillanatnyilag bizonytalan.
Károlyi Csaba, Margócsy István, Radnóti Sándor és Takáts József beszélgetése 2011. február 23-án hangzott el az Írók Boltjában. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb március 30-án, szerdán este 7-kor Térey János Protokoll című verses regénye lesz a téma.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Kardos Botond (1949-2010) szobrász Botond néven vált ismertté a nemzetközi és részben a magyar művészeti közegben. 1979 óta, tavaly ősszel bekövetkezett haláláig Nürnbergben élt. Már a nyolcvanas évektől keret-projektekkel, azaz műcsoportokkal dolgozott (Echo, Bibliothek, Civitas, Bunker, Homo Bellicosus stb.), amelyeket szobrokkal, rajzokkal, festményekkel, akciókkal együttesen valósított meg. Eltervezte többek között az alexandriai könyvtár emlékművének felállítását (Bibliothek), nagy hatású performance-t celebrált a náci könyvégetés évfordulóján Nürnbegben (232 Celsius), újrafestette Leonardo Utolsó vacsorájának terét (Abendmal), elkészítette a harmincéves háború lezárását megünneplő, a valamikori uralkodó családok leszármazottainak részvételével rendezett díszvacsora kellékeit. Nem tartozott sem csoporthoz, sem iskolához. Az interjú a végzetesnek bizonyult rákbetegsége felfedezése előtt készült hosszabb beszélgetés része.
Kurdy Fehér János
A lap karácsonyi számában Christopher Adam felhívást tett közzé a levéltári kutatásokkal kapcsolatban. Az erre, valamint Kenedi János későbbi körlevelére érkezett (gyakran kommentált) aláírásokat a felhívással és az alábbi két bevezetővel együtt e lapszám megjelenésével azonos időben megkapja az ottawai magyar nagykövetség és az ottawai EU-delegáció. Február 28-án pedig valamennyi magyar parlamenti párt és magyar EP-képviselő, ugyanakkor a következő politikai és kulturális szervezetek is: Association of Canadian Archivists; Canadian Historical Association; Association for Slavic; East European and Eurasian Studies (USA); Mauril Bélanger, a liberális párt egyik parlamenti képviselője, aki az Alsóház magyar-kanadai bilaterális kapcsolatokért felelős csoportját vezeti; Library and Archives Canada; OSZK; Nyilvánosság Klub. A dosszié autentikus forrása az ÉS, az aláírók alább olvashatóak - a szerk.
A hagyományos filozófiatörténetektől eltérő módon, más megközelítésben kívánta feldolgozni a francia filozófia 1880 és 1980 közötti történetét Jean-Louis Fabiani. Az idén hatvanéves, Algírban született professzor, aki 2008 szeptembere óta a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) szociológia tanszékén tanít, korábban a humán és társadalomtudományok terén doktori képzést folytató párizsi EHESS marseille-i filiáléjának tanulmányi igazgatója, a chicagói és a montreali egyetem, illetve a berlini Humboldt Egyetem vendégprofesszora, 1988 és 1991 között Korzikán a kulturális ügyek regionális igazgatója volt. Tavaly ősszel jelent meg legújabb kötete Qu'est-ce qu'un philosophe français? címmel, amelyről januárban előadást is tartott a Francia Intézetben.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Elvárjuk a világtól, hogy szomszédainkkal folytatott vitáinkban nekünk adjon igazat. Sőt, azt is elvárjuk, hogy ismerje sérelmeink történetét - ez a vágyunk szinte sohasem teljesül. Másfelől a hagyományos befelé fordulás miatt elég ritka, hogy nemzeti történelmünket a nemzetközi politikatörténet távlatából lássuk, ahol a saját közvetlen érdekeinknél és szenvedélyeinknél nagyobb erők hatottak, amelyeket talán jobban fel lehetett volna ismerni. Tanulságos lehet számunkra is a szerb nacionalizmus története, hiszen a XX. század második felének szokatlanul békés európai történetében ez vezetett a legtöbb konfliktushoz, nekik frissebb sérelmeik vannak, és ők is meg vannak győződve az igazukról. De mi vezetett a jelenkori háborúkig, és a hogyan formálták a szerb nacionalizmust ilyenné a nemzetközi erőviszonyok?
A most hatályba lépett sajtótörvény szellemisége illeszkedik a jobboldali kormányzat korlátozó, rendpárti ideológiájába, a kormányzati túlhatalom ideáljába, abba a folyamatba, amelynek során Magyarország autokrácia lett, közélete átláthatatlan, tele ellentmondással, fenntarthatatlan rendszabállyal - ahogy Kornai János közgazdász a Népszabadságban megjelent írásában összegez.
Normális körülmények között egy lapot a jogszabályi környezet - nevezetesen a törvények által garantált sajtószabadság - és a lap olvasói tartanak életben, kiváltképp, ha a lap tisztán piaci bevételekből, az eladott lapmennyiség árából és hirdetési bevételekből tartja el magát. Az ÉS ilyen. Most, hogy a jogszabályi környezet megroggyant, egyre fontosabb pillér az olvasói közeg.
Minden megvásárolt példány, minden új előfizető egyszerre erősíti a lapot és olvasóját, ha úgy tetszik, erőt jelent az elhatalmasodó rendpártisággal szemben. Szükségünk van egymásra.
„A speciális gazdaságpolitikák mindenütt kockázatokkal járnak, de egy eladósodott országban speciális gazdaságpolitikába kezdeni különösen vakmerő dolog" - állítja Kopits György, 2004-től a Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja, 2009-től az eredeti hivatásától most megfosztott Költségvetési Tanács elnöke. Az államháztartási túlköltekezésről leszokni képtelen államokat jellemző fiskális alkoholizmus fogalom megalkotója - aki több mint negyedszázadot töltött az állami pénzügyek szakértőjeként a Nemzetközi Valutaalap különböző vezető funkcióiban, egyebek mellett annak magyarországi főreferenseként, majd képviselőjeként - úgy véli: épp azokban az országokban van égetően szükség ilyen intézményekre, ahol a kormányok elvesztették hitelességüket, és ahol ezért mindig felmerül a gyanú egy-egy új csomaggal, tervezettel, adóval, bármiféle változással, új intézkedéssel kapcsolatban.
Károlyi Csaba, Margócsy István, Radnóti Sándor és Takáts József beszélgetése 2011. január 26-án hangzott el az Írók Boltjában. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb február 23-án, szerdán este 7-kor Szilasi László Szentek hárfája című regénye lesz a kvartett témája.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A címben Győri Zsolt filmesztéta szavait idézzük, amelyeket a „Láss, ne csak nézz!" mottójú filmklub vendégkönyvébe írt. A Farkas Edit francia- és Ludassy György rajz- és médiatanár által vezetett klub a Tabán moziban vetíti filmjeit minden kedd délután immáron tíz éve. A beszélgetés apropóját nemcsak a kerek évforduló, hanem a 2010 végére kialakuló bizonytalan finanszírozási helyzet adta, amely miatt veszélybe került egyrészt a filmklub, másrészt a Tabán mozi sorsa, és a cím alapján az is kérdésessé vált, megéri-e filmet csinálni és filmekről gondolkodni ma Magyarországon.
A magyar kormány és az őt támogató pártok a Heller Ágnes, Vajda Mihály, Radnóti Sándor és mások ellen indított kampányukkal a magyar demokratikus nyilvánosság és a társadalomtudományok szívét vették célba.
A kormány az európai uniós kutatási támogatások felhasználásának ellenőrzését arra használja fel, hogy neves érelmiségieket megfélemlítsen, fiatalabb kutatókat pedig megfosszon létalapjuktól. A vitatott médiatörvényt védelmezve nem azon a szinten gyakorol kritikát, amelyen ezek az értelmiségiek őt bírálják. Annak közepét veszi célba, ami a nyilvános személyiséget alkotja, az integritását, a hitelét. A kritikus hangokat „liberális körök"-ként stigmatizálva a magyar antiszemitizmus hagyományára támaszkodik, amelynek propagandája egyenlőségjelet tett liberalizmus, kozmopolitizmus és zsidó értelmiség közé.
Az események jelentősége azonban messze túlmegy ezen: itt a demokratikus politika eszközeivel élnek vissza annak érdekében, hogy a demokratikus eljárást és a demokratikus nyilvánosságot aláássák: pretotalitárius hatalmi praktikák demokratikus paraván mögött!
Heller Ágnes, aki 1995-ben elsőként kapta meg Bremenben a politikai gondolkodóknak járó Hannah Arendt-díjat, és Vajda Mihály, a Magyarország határain messze túl elismert filozófus, a Hannah Arendt-díjat odaítélő egyesület tagja, akiknek gondolkodása és léte elválaszthatatlan egy szabad és demokratikus Magyarországtól, évtizedek óta az ellenállás és a független gondolkodás szimbólumai. A kormány és sajtója az ő példájukon keresztül akarja minden kritikus hang nyilvános hitelét lerombolni, és a következő nemzedékeknek jelezni: íme, ez történik azokkal, akik felemelik a hangjukat.
- A legélesebben tiltakozunk a rágalomkampány ellen, amelyet a magyar kormány Heller Ágnes, Vajda Mihály, Randóti Sándor és mások ellen folytat, és felszólítjuk a kormányt, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot az érintettektől.
- Felszólítjuk az európai országok kritikai nyilvánosságait, hogy az efféle eljárásokat helyezzék éles megvilágításba, tiltakozzanak ellenük, és nyilvánosan álljanak ki a hírbe hozott személyek mellett.
2011. január 27.
Az Egyesület vezetősége
Antonia Grunenberg, Eva Senghaas-Knobloch és Peter Rüdel
Fordította Csordás Gábor
„Nem hiszem, hogy csábítaná a potenciális befektetőket, ha egy országról elterjed, hogy ott a sikeres külföldi vállalkozásokat azonnal különadóval sújtják. Az ember különösen válsághelyzetben nem azzal tud sikereket elérni, ha minél több lehetséges partnert, együttműködőt haragít magára, ha ellenséges módon, valamiféle háborús logikának megfelelően viselkedik, hanem akkor, ha együttműködésre késztetve a partnereket próbálja a legjobb megoldást elérni" - mondja Oszkó Péter. A Bajnai-kormány pénzügyminisztere, ma az OTP tulajdonában lévő PortfoLion Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint „ha egy rendszerből eltűnik a jó szándékú kritika, eltűnnek az ellensúlyok, akkor ott előbb-utóbb - a nagy számok törvénye alapján is - egyre több rossz döntés születik".
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Az Európai Bizottság döntésének megfelelően, mely szerint a digitális átállást a tagállamokban 2012 elejéig ajánlatos végrehajtani, a 2007-es magyar törvény a televíziózásban a teljes átállás határidejét 2011. december 31-ében jelölte meg. Ezt az új médiatörvény 220. paragrafusának (15) bekezdése így módosította: „A digitális átállásnak 2012. december 31-ig kell megvalósulnia a digitális audiovizuális médiaszolgáltatások elérhetősége tekintetében a Magyar Köztársaság teljes területén úgy, hogy a lakosság legalább kilencvennégy százalékát elérje a digitális televízió műsorszórási szolgáltatáson keresztül a közszolgálati médiaszolgáltatás, és ehhez rendelkezésre álljon a digitális műsorterjesztési szolgáltatás vételére alkalmas készülék... Amennyiben az előzőekben meghatározott feltételek a megjelölt időpontig nem biztosíthatóak, az audiovizuális médiaszolgáltatások terjesztése digitális átállásának határnapja az előzőekben meghatározott feltételek teljesülésével esik egybe, azzal, hogy a digitális átállás határnapja legkésőbb 2014. december 31."
Ezzel kapcsolatban az Élet és Irodalom két kérdéssel fordult Neelie Kroes asszonyhoz, az Európai Bizottság alelnökéhez, a digitális agendáért felelős uniós biztoshoz. A válaszokat Neelie Kroes nevében Jonathan Todd szóvivőtől kaptuk meg, és alább közöljük.
- Konzultáltak-e az Európai Bizottsággal, vagy értesítették bármilyen módon a digitális átállás elhalasztásáról?
- Nem, a Bizottsággal nem konzultáltak.
- Mi a véleménye a halasztás hatásáról és indokoltságáról, különös tekintettel az európai digitális agenda céljaira és egybehangoltságára?
- A Bizottság őszintén reméli, hogy az új médiatörvényben foglalt lehetőségek ellenére Magyarország tiszteletben tartja azt az össz-európai uniós megegyezést az analóg televíziós sugárzás 2012-ig történő lekapcsolásáról.
Azok az országok, amelyek átlépik az analóg földi televíziózás lekapcsolásának 2012-es határidejét, „megbüntetik" magukat mind gazdaságilag, mind társadalmilag.
Az ilyen országok nemcsak a fogyasztókat fosztják meg a digitális televíziózás előnyeitől (a televíziós szolgáltatások nagyobb választéka és jobb minősége, pl. széles képernyős formátum, nagy felbontású televízió), hanem a „digitális hozadékra" nézve is kedvezőtlen a hatás, azaz késlekedik a frekvenciák felszabadulása a tévésugárzástól eltérő hasznosításokra (például mobil szélessáv).
Az átállás késlekedése gondokat okozhat a szomszédos országoknak a rádióspektrum-koordinálásban; a digitális műsorszórás és más alkalmazások céljából rendelkezésre álló spektrum teljes kihasználását ugyanis korlátozhatja például az interferencia.
Minél hamarabb valósul meg az analóg földi televíziós sugárzás lekapcsolása, annál hamarabb lehet élvezni a digitalizáció minden hasznát - Magyarországon és az EU egészében. A Bizottság elősegíti az információk, tapasztalatok és legjobb gyakorlatok tagállamok közötti cseréjét annak érdekében, hogy általánosan meggyorsítsa az átállási folyamatot.
A Bizottság következetesen arra biztatta a tagállamokat, hogy gyorsítsák meg a digitális műsorszórásra való átállást, és hasznosítsák a maguk javára a „digitális hozadékot", amely abból származik, hogy mihelyt befejeződik az analóg lekapcsolás, elsőrangú spektrum szabadul fel más alkalmazásokra. Ezzel kapcsolatban tett javaslatot a Bizottság 2010 szeptemberében a rádióspektrum-politikai programra, mely szerint a „digitális hozadék" spektrumának egy részét vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokra lehetne felhasználni 2013-tól (derogáció 2015-ig lehetséges). A rádióspektrum-politikai programjavaslat ügyében tett előrehaladás az EU Miniszterek Tanácsa magyar elnökségének egyik prioritása.
(A témáról szóló teljes cikk 2010. január 28-i számunkban jelenik meg.)
Január 17-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban adta át az ez évi Komlós Aladár-díjat a zsűri (Poszler György, Salamon Ferenc főorvos, Sándor Iván) Bazsányi Sándor irodalomtudós, kritikusnak, Nádas Péterről szóló, „testének temploma" című könyvéért. Az alábbiakban Vári György laudációját közöljük.
„Az Európai Unió több tagállamában már jó ideje értetlenül és zavarodottan figyelik a Magyarországon zajló »forradalmi« átalakítást, most azonban a médiatörvénnyel lélektani gát szakadt át" - véli Hegedűs István, 1988 és 94 között a Fidesz politikusa, az első szabadon választott parlamentben a Fidesz-frakció tagja, külpolitikai szakértője. Szerinte most az a nagy kérdés, „hogyan gondolkozik Orbán Viktor: erőpolitikusi énjére hallgatva úgy gondolja, falba ütközött, egy olyan másik hatalom ellenállásába, ahonnan vissza kell táncolnia, vagy a fanatikus, a kalandor Orbán kerekedik felül, aki úgy gondolja, az egész csak egy közjáték".
2010 júniusában Krasznahorkai László és német fordítója, Heike Flemming a Seiobo járt odalent című elbeszéléskötetért vehette át a Brücke Berlin-díjat, az egyik legrangosabb német irodalmi elismerést. A kétévente odaítélt díjat a BHF Bank a Goethe Intézettel, a Literarisches Colloqium Berlinnel és a Porosz Kulturális Örökség Alapítványával közösen adományozza kiemelkedő német fordításban megjelenő kortárs közép-európai kötetek elismeréseként.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Mindenhol üveges szemmel bámulják ezt az őrületet, ami Magyarországon zajlik! Ha külföldön régi kollégáimmal - meg a mostani hivatalban lévő fiatalokkal - találkozom, látom a szemükben az értetlenséget, a tanácstalanságot, sőt, a szánalmat... Szóval a világ, amelytől függünk, akár vívunk ellene szabadságharcot, akár nem, akár van nemzetközi szerződésünk, akár nincs, nem érti, mi történik Magyarországon: »lehet, hogy nálatok mindenki megbolondult?«" - számol be mostanában külföldön szerzett tapasztalatairól Békesi László. A kétszeres volt pénzügyminiszter szerint Magyarországot, ha végleges leszakadás fenyegeti, nem fogja az Európai Unió az euróövezetbe tartozó Görögországhoz hasonlóan megmenteni: „Érdektelenek vagyunk. Nem tartozunk a védett körhöz, mert a magyar forint megmaradt nemzeti valutának."
Az íróval új könyve, az idén ősszel megjelent Tavaszi Tárlat kapcsán beszélgettünk. De mivel 1974 óta 25 kötete jelent meg, regények, novellák, drámák, tanulmányok és kritikák, elkalandoztunk hát erre-arra. Sok alapos interjú készült már vele, többek közt Jámbor Judit, Csontos Erika, Rádai Eszter vagy Marianna D. Birnbaum jóvoltából, ezért óhatatlanul olyasmikről is kérdezem, amikről már beszélt, de igyekeztem máshonnan közelíteni. A drámáiról most kevés szó lesz, pedig többek közt a Csirkefej, Az imposztor vagy a Koccanás nagy színházi sikereket ért el. Nincs terünk most kitérni Krležáról, Wyspiańskiról vagy Shakespeare-ről írott tanulmányaira sem, ahogy arra sem, hogy ő hívta fel legerőteljesebben a magyar kultúra figyelmét 1983-ban az akkori ÉS-ben a Sorstalanság jelentőségére. Az interjú véglegesítésekor jött a hír: december 4-én Wrocławban az előző évben lengyelül megjelent legjobb hét könyv közül a Messiások nyerte el a jelenleg legnagyobbnak számító közép-európai elismerést, az Angelus-díjat, amit a magyarok közül eddig csak Esterházy Péter Harmonia cælestise kapott meg, 2008-ban.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Hollandiában, ahol a nők majdnem harminc százaléka otthon szül, az elmúlt években több kutatás is vizsgálta, van-e külön kockázata annak, ha valaki a szülésnek ezt a módját választja. Az alábbi telefoninterjúban az otthon szülés hollandiai gyakorlatáról, a vizsgálatok eredményéről, megbízhatóságáról és értelmezéséről nyilatkozik Ank de Jonge szülésznő, az amszterdami Szabad Egyetem (VU) kutatója.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Én már a kommunista rendszerben is a legirritáltabb a hazug, hamis szövegekre voltam, amikor élő egyenesben - ahogy mondani szokták - hülyeségeket, zagyvaságokat kellett hallgatnom. Aztán azt reméltem, hogy ennek egyszer s mindenkorra vége. De nem így történt. A Fidesz kilencvenes évek elején bekövetkezett fordulata óta ők jártak az élen a politikailag számukra hasznos, de egyébként értelmetlen, zagyva beszédben és a szemérmetlen hazudozásban. Tehát nekem a választások után hallott szövegek és a tapasztalt intézkedések - ha érzelmileg nem hagytak is érintetlenül - már semmilyen meglepetést nem okoztak" - mondja Pető Iván, az SZDSZ egyik alapítója, egykori elnöke és frakcióvezetője. Szerinte a magyar társadalom túlnyomó többsége nem érzi, hogy a nyugati orientációjú, piacgazdaságra és konszenzusos parlamenti demokráciára épülő rendszernek nincs igazi, reális alternatívája, vagy csak olyan van, amely nehezen illeszthető abba a földrajzi értelemben vett világba, ahol Magyarország helyet foglal.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Ritkán találkozunk, legutóbb éppen négy éve, amikor az UP 66 című roadshow-ra került sor Budapesten: egyszerre öt helyen nyílt Nagy T. Katalin művészettörténész szervezésében születésnapon kiállítás. A korábban magát - az ly-t öngúnnyal j-re rontva - „heji festő"-nek tituláló alkotó azokban a hetekben a főváros legfelkapottabb képzőművészévé avanzsált. Ujházi, aki állítása szerint túl későn, 17 éves korában kezdett el rajzolni, mivel addig az utca és a foci határozta meg mindennapjait, nem jár meccsre, annál inkább ingajáratban szülővárosa és a főváros között. Fehérvár, Nadap, Róma, New York és Stockholm után immár az Örs vezér teret és a Kőbánya-Kispest vasút- és metróállomást festi, dobozolja. Avagy saját szavaival: kicsit elrendezi, megigazítja a tömeget, a káoszt... Az egyik forró júliusi napon a Strand söröző, aztán pedig egy szeptemberi késő nyári délelőtt a lakótelep árnyékában meghúzódó Petz kocsma lugasos kerthelyisége felé pedáloztunk, hogy visszaéljünk a Munkácsy-díjas és érdemes művész közelgő 70. születésnapja felkínálta alkalommal.
Az őszirózsás forradalom évfordulóján Károlyi Mihály és a köztársaság címmel tartott vitaestet a Bibó István Közéleti Társaság és a Jászi Oszkár Külpolitikai Társaság. Az első Magyar Köztársaság miniszterelnökéről, majd köztársasági elnökéről szóló esten egyebek mellett arról is szó esett, miért és hogyan gyártott Károlyiból bűnbakot az utókor.
Nádas Péter: A Biblia / Die Bibel. Németre fordította Ruth Futaky
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A júniusban tartott hollandiai választásokon a szélsőségesen iszlám- és Unió-ellenes Geert Wilders Párt a Szabadságért (PVV) nevű mozgalma lett a harmadik legnagyobb párt, és a jobboldali liberálisok és kereszténydemokraták alkotta kisebbségi kormány csak a PVV külső támogatásával tudott minimális többséget teremteni magának. Paul Scheffer, az Amszterdami Szabad Egyetem (VU) Városi Szociológia Tanszékének professzora, szociáldemokrata politikus, aki könyveiben és cikkeiben évtizedek óta elemzi Hollandia és Európa politikai és társadalmi változásait, úgy látja: történelmi fordulat történt a holland politikában, mely a maga sajátos módján tökéletesen illusztrálja az Európa előtt álló dilemmákat.
A beszélgetés 2010. október 27-én zajlott le az Írók Boltjában. A kvartett tagjai: Bárány Tibor, Károlyi Csaba, Keresztesi József és Szilasi László. Az esteket a MASZRE támogatja.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Az Európai Unió jelenét és irányait Dobrovits Mihály szerint sokkal inkább az a múltbeli kulturális örökség határozza meg, amelyet mára másodlagosnak vagy túlhaladottnak tekint. Talán ennek a - szándékos - felejtésnek is következménye, hogy az európai integráció valódi, történelmi léptékű irányai ma sem világosak, meghatározottak. Nem ért egyet az Unió gazdasági elitjének méltatlankodásával, mely szerint Dél- vagy Kelet-Európa alkalmatlan a teljes értékű integrációra.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Garaczi László 12. köteteként jelent meg az idei könyvhétre az Arc és hátraarc című regény, amely a lemur-sorozat harmadik darabja. Az első, a Mintha élnél 1995-ben, a második, a Pompásan buszozunk! 1998-ban készült el. A lemur-sorozat önéletrajzi alapozású hősével az eddigi kötetekben a kisgyerekkor, az iskoláskor és a katonaság időszakában találkozhattunk. Az író 1956-ban született, első kötete, a Plasztik 1985-ben, nagyjából harmincéves korában jelent meg az akkori narancssárga JAK-füzetek sorozatában. Írt verseket, filmforgatókönyveket, rövidprózákat, novellákat, drámákat és legutóbb a lemur-projekten kívül még egy remek regényt (metaXa, 2006). Művei németül és angolul is megjelentek. Nemrég a Rotary-díj döntőjébe került, Szilasi Lászlóval és Ferencz Győzővel együtt, végül a díjat idén Szilasi kapta. Első színpadi bemutatóján a debreceni Csokonai Színházban esett át (Imoga, 1990). Azóta 10 színdarabot írt, és 18 színházi bemutatója volt. Szeptember 21-én eddigi drámaírói munkásságáért Szép Ernő-díjat kapott. Legújabb bemutatója november 3-án lesz: az Ovibrader című darabot a Thália Színházban Bagó Bertalan rendezi.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Az utókor mindig kihasználja a történelmet, és ebben önmagában nincs semmi rossz, ez természetes folyamat. (...) A tudomány csak azt teheti, hogy a történelem e spontán »használatát« ütközteti a forrásokban fönnmaradt adatokkal, és így arra figyelmeztet, hogy a kihasználás lehetőségei nem végtelenek. Magát a folyamatot azonban - azt, hogy a közösség merít a múltból - a tudomány nem állíthatja meg" - mondja Csorba László, az új, bővített, felújított kiadásban megjelent Széchenyi István-életrajz szerzője, az idei Széchenyi-évforduló zárásaképpen a Nemzeti Múzeumban „a legnagyobb magyar" életéről és művéről rendezett kiállítás főkurátora. Csorba László ezúttal Széchenyi utóéletéről, a közgondolkodásban élő Széchenyi-képről beszél.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Az országgyűlési választásokon, Edelényben és körzetében elszenvedett súlyos veresége után bejelentett visszavonulásával huszonkét éves jogvédő-politikusi pálya ért véget. 1988-ban, a miskolci Gettóellenes Bizottság létrehozásával, annak vezetőjeként indult Horváth Aladár a kilencvenes évek első felében a Magyarországi Roma Parlament elnöke, 1990 és 94 között az SZDSZ országgyűlési képviselője, 1995-ös megalakítása óta a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője volt. 2003-ban néhány hónapig, vitatott körülmények között történt elmozdításáig az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, 2002-től Medgyessy miniszterelnök személyes tanácsadója, majd a miniszterelnöki kabinet Társadalompolitikai Tanácsadó Testületének tagja. 2007-ben néhány hónapig esélyegyenlőségi miniszteri biztos.
Ma úgy gondolja: „amikor már nincsen kapcsolata a polgárjogi mozgalomnak a hivatalos politikával, amikor nincs már újságíró, aki nyilvánosságot adna akár a legdurvább jogsértéseknek, és ha már pénzünk arra sincs, hogy megfizessük a jogászokat, akkor nincs értelme ezt tovább folytatni".
A beszélgetés 2010. szeptember 29-én zajlott le az Írók Boltjában. A kvartett tagjai: Bárány Tibor, Károlyi Csaba, Keresztesi József és Szilasi László. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb október 27-én, este 7-kor Esterházy Péter Esti című kötetéről beszélgetünk majd.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„El akarom mondani ezt a tizenkét évet; azt, hogy mennyit adtunk bele, mit vállaltunk föl és miért. Családokat, szülőhelyet otthagyni, lakóhelyet cserélni. Kiiratkozni mindenféle hivatalos rendből, kivívni sok dolog következtében (félelem, féltékenység) az ellenségességet, azt, hogy nem vagyunk senkik, néha még ellenfelek sem" - írja Elekes 2004-ben, A szabadság tanulása című cikkében. A tatai Színes Iskola azóta nagykorú lett, és most már óvodától az érettségiig fogad gyerekeket, akiket a Carl Rogers amerikai pszichológus nevéhez fűződő személyközpontú szemlélet jegyében igyekszik támogatni önmegvalósításukban.
Szeptember 21-én Szép Ernő-jutalmat kapott Tolnai Ottó (drámaírói életművéért), Garaczi László (eddigi drámaírói munkásságáért) és Bartis Attila (a Romlás című drámájáért). A Színházi Dramaturgok Céhének díját az elmúlt évad legjobb magyar drámájáért Nádas Péter Szirénének című darabja kapta. A díjátadó ünnepségen Szikora János, a Romlás című darab rendezője idézte fel személyes emlékeit a színre állításról, annak előzményeiről és arról, hogy Bartis Attila drámaíróként hogyan kamatoztatja dialógusaiban, szituációteremtő erejében másik mesterségének, fotóművészetének erényeit: a képben látást és láttatást. Balog József, a nemzetközi Thealter fesztivál igazgatója Tolnai Ottó világát és stílusát idézve méltatta az író művészetét és utolsó színre került szövegét, A kisinyovi rózsát. Az alábbiakban két szöveget közlünk a díjazottakról és két szöveget a díjazottaktól.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Mi az oka annak, hogy más közép-kelet-európai országokhoz, például Lengyelországhoz, Romániához képest Magyarországon gyenge a belső és külső mobilitás? Kell-e, lehet-e ezen változtatni? A Kopint-Tárki vezető kutatója - aki szerint mobilitásra alapvetően két dolog késztetheti az embert, a kényszer és a pénzben, ismeretekben és kapcsolatokban mérhető lehetőség - úgy látja: nálunk egyelőre ehhez a kényszerek nem elég erősek, vagy ha mégis, akkor a lehetőségek hiányoznak. Ráadásul, talán mert a migráció megítélése sem túl pozitív, a szabályokat is úgy alakították, hogy azok inkább gátolják, semmint ösztönözzék a migrációt, „mintha az volna a kiindulópont, hogy legjobb, ha mindenki ott marad, ahová született".
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A beszélgetés 2010. szeptember 1-jén zajlott le az Írók Boltjában. A kvartett tagjai: Bárány Tibor, Károlyi Csaba, Keresztesi József és Szilasi László. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb szeptember 29-én, szerdán este 7-kor Szvoren Edina Pertu című novelláskötetéről beszélgetünk majd.
„Ilyen igazgatási piramis csak tőlünk keletre létezik, Oroszországban RoszKomNadzor, másutt Minyisztyersztvo Informacii néven. Az új médiaszabályozás voltaképpen az orosz rendszer lemásolása, de bizonyos tekintetben még a Putyin által létrehozott rendszer is liberálisabb, mint az, amelyet most készül véglegesíteni a magyar parlament" - állítja Haraszti Miklós EBESZ-biztosként a volt szovjet köztársaságokban szerzett tapasztalataira hivatkozva. A hetvenes évek közepén indult szamizdat-mozgalom egyik megalapítója, az 1986-ban szamizdatban kiadott, A cenzúra esztétikája című könyv szerzője, most a New York-i Columbia Egyetem vendégprofesszora hét főbűnben gyűjtötte össze a sajtószabadság elleni vétségeket.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A magyar közvélemény jelentős része - bár erősen kötődik a történelemhez, és annak kategóriarendszereiben gondolkodik - nem nagyon kezdett semmit Trianonnal, elég komoly ismerethiányai vannak, és a felmérések azt mutatják, hogy erősen politikai szempontból ítél meg kőkemény faktumokat. Például minél baloldalibb valaki, annál csekélyebbnek ítéli a területveszteséget, és minél inkább jobboldali, annál nagyobbnak. Ez elképesztő - mondja Ablonczy Balázs, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének oktatója, aki Trianon-legendák című könyvében egyebek mellett arra keresi a választ, miért bírnak még ma is döbbenetes magyarázó erővel sokak számára a trianoni békeszerződéssel kapcsolatos regényes teóriák, összeesküvés-elméletek, legendák; melyek a gyökereik és melyek a lehetséges magyarázatok. Munkáját kísérletnek tekinti arra, „hogy megértsük: milyen sebeket és milyen gyógymódokat hagyott ránk az elmúlt kilencven év".
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A Lipcsei Könyvvásár 15 000 euróval járó díját 2010-ben Dalos Györgynek ítélték oda, elsősorban a 2009-ben megjelent Felgördül a függöny. A diktatúrák vége Kelet-Európában című könyvéért. A díjat olyan személyiségeknek adják, akik valamely könyvükkel elősegítették a Kelet- és Nyugat-Európa közötti párbeszédet és megértést. A kitüntetés adományozói a Német Könyvkiadók Egyesülete, Lipcse városa, illetve a könyvvásár, továbbá Szászország tartomány kormánya. Az elismerést korábban elnyerte Kertész Imre és Nádas Péter is.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Mennyivel választunk az ősszel kevesebb önkormányzati képviselőt, mint korábban, és remélhető-e, hogy ezentúl hatékonyabban fognak működni a helyhatóságok? Hogyan módosította a parlamenti többség az önkormányzati választások szabályait, és ettől az új szisztémában inkább vagy épp kevésbé érvényesül majd a választói akarat? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is válaszol a Political Capital elemzője, aki szerint a változtatások a mindenkori győztest erősítik tovább, hiszen „ezentúl relatív előnnyel is könnyűszerrel lesz biztosítható a kényelmes többség", például mert „akár harminc-negyven százalékos eredménnyel is meg lehet szerezni az összes mandátum több mint hetven százalékát".
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A világ különböző parlamentáris rendszereiben gerrymanderingnek nevezik a választókerület-manipulációt, a választókerületi határok olyan módon való átrajzolását, hogy az valamelyik - jellemzően már hivatalban lévő - félnek a választásokon előnyt, a másiknak hátrányt jelentsen*.
Az EOVK-határoló webes szoftvert (Egyéni Országos Választókörzet generátor - http://eovk.mokk.bme.hu) a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének és a Pannon Egyetem Automatizálás Tanszékének munkatársai hozták létre azzal a céllal, hogy a közvélemény számára is kézzelfoghatóvá tegyék, hogy a gerrymandering lehetősége nem absztrakt politológiai érdekesség, hanem mindannyiunkat érintő, valódi probléma. A mindenki számára szabadon elérhető rendszer segítségével bárki megrajzolhatja a politikai szimpátiájának megfelelő manipulált országgyűlési választási körzethatárokat. A szoftver magalkotói, Mészáros József, Speiser Ferenc, Szakadát István és Varga Dániel szerint „nem lehet mindenki számára egyaránt elfogadható új területi beosztást készteni, de láthatóvá lehet tenni az új és új elképzelések fejleményeit".
Négy zsidó értelmiségi nemzedék önképét vizsgálja Fenyves Katalin Képzelt asszimiláció? című könyvében. A címben szereplő kifejezés Hatvany Lajos 1929-ben Martin Bubernek írott leveléből való: „Utam zsidóként, Önnel ellentétben egy képzelt asszimilációhoz vezetett. Magyarnak éreztem magam, itt voltam otthon, magyarként írtam és agitáltam, míg tudtomra nem adták, hogy itt semmi keresnivalóm sincs. Majd tízesztendős emigráció és egy undorító per, börtön és kiközösítés lett a sorsom. Mindazonáltal javíthatatlan vagyok, és be kell vallanom, hogy egybeforrtam az országgal és az emberekkel." Valóban csupán képzelt volt-e a magyarországi zsidók asszimilációja? - ezt vizsgálja Fenyves Katalin.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Az egykori hálózati személyek közül Magyarországon csak nagyon kevesen álltak ki a nyilvánosság elé. Ezért is hiánypótló W. Barna Erika, Demeter Anikó, Sütő-Nagy Krisztina, Szőtsné Fritz Ágnes, Vincze Edit grafológusok vállalkozása, akik 2004-ben - a XXI. Századi Intézet pályázati támogatásával - az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában ötvenhat ügynök kézírását dolgozták fel. A vizsgált időszakok hossza átlagosan több mint négy év, a legrövidebb négy hónap, a leghosszabb viszont kis híján húsz év volt. A dossziékat a levéltár munkatársai választották ki véletlenszerűen, az ügynökök személye így rejtve maradt a kutatók előtt. A besúgók egy kivétellel férfiak, elsősorban humán értelmiségiek, műszaki csak két-három akadt közöttük. Az egyszerű, kevéssé iskolázott személyek legtöbbje fiatal férfi volt, aki különféle klubokban fellépő együttesek holdudvarába tartozott. Ötvenegy ügynöktől három, öttől pedig két különböző időszakból származó írásmintát elemeztek.
Sándor Iván: Spurensuche. Eine Nachforschung (Követés). Németre fordította Katalin Fischer
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Bp., VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A Németországban élő elsőkönyves szerző, a Frankfurter Allgemeine Zeitung kulturális újságírójának magyar nagyszülei a kilencvenes évek közepén közösen vetettek véget életüknek. Az Exkluzív szerelem című könyvben az unoka magyarázatot keresve kutatja a megrázó történet hátterét, amelynek gyökerei visszanyúlnak a holokauszt idejére.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A francia szellemi világ e különös alakja, a most hetvenhárom éves, erősen baloldali Alain Badiou filozófus, regényíró és dramaturg, a nagy hírű iskola, az École Normale Supérieure egykori hallgatója, később professzora. Maoista múltja van, ám ez nem számít, mert könyveivel sikert arat. Nagy kritikus, ahogy mondják róla: „zavaró politikai gondolkodó", a nagy konszenzusok ellenzője. Szenvedélyesen érdeklődik a matematika és a logika iránt. Nemrégen jelent meg magyarul a Typotex Kiadónál A század című könyve. Benne szokatlan gondolatok arról a századról, amelyre hol borzalommal, hol nosztalgiával gondolunk, a XX.-ról.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Most nálunk az egykori forradalmárok, a rendszerváltás, a 89-es jogállami forradalom hősei saját magukat, a maguk által létrehozott és fenntartott rendszert akarják megdönteni. Vagyis - ellentmondva a régi bonmot-nak - ezúttal nem a forradalom falja fel a gyermekeit, ellenkezőleg, a forradalom gyermekei falják fel a - jogállami - forradalmat és alkotmányát." Ekképpen jellemzi a helyzetet Majtényi László, akinek szilárd meggyőződése, hogy a rendszerváltás történeti alkotmánya, amely számos hibájával együtt is hihetetlenül erős és eleven szöveg, és teljesen hibátlan, korszerű és európai értékeket képvisel, védelemre érdemes. Arról viszont nincs meggyőződve, hogy a parlamentben kétharmados többséggel rendelkező kormánypárt által meghirdetett Nemzeti Együttműködés Rendszere megfelelő keretéül szolgálhat a társadalom fejlődésének.
A Legfelsőbb Bíróság 2010. június 2-án hozott ítéletében hárommillió forint nem vagyoni kártérítésre ítélte Ungváry Krisztián történészt, illetve az Élet és Irodalom című hetilapot. A bíróság felülvizsgálati eljárásban megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét, miszerint a bíróság véleményként fogadta el Ungváry Krisztián állítását azzal kapcsolatban, hogy Kiss László, valamikori egyetemi párttitkárhelyettes, jelenlegi alkotmánybíró egykor az állambiztonság hivatalos kapcsolataként tevékenykedett. A Legfelsőbb Bíróság azt az ítéletet bírálta felül, miszerint a bíróság nem illetékes tudományos következtetések megítélésében. Az OSA Archívum (www.osaarchivum.org) dolgozói százezer forintot ajánlanak fel saját keresetükből a felülvizsgálati eljárásban elmarasztaltak büntetésének kifizetéséhez. Egyúttal felhívnak mindenkit, aki aggódik a kutatás szabadságáért, hogy nyújtson anyagi segítséget azoknak, akiket a Legfelsőbb Bíróság ezzel az ítélettel sújtott.
A felajánlásokat az Élet és Irodalom alapítvány javára lehet küldeni. bankszámlaszám: 11786001-20043393 (OTP Bank Rt., 1061 Budapest, Andrássy út 6., IBAN: HU73 1178 6001 2004 3393 0000, BIC/SWIFT: OTPVHUHB)
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Kovásznai György, a titokzatos magyar festőművész, író, animációs rendező (1934-1983) élete és munkássága fontos bizonyítéka annak, hogy van egy nagy, ismeretlen területe a magyar képzőművészet legújabb kori történetének, amelyet egészen mostanáig nem dolgoztak fel. A közelmúltban róla megjelent átfogó monográfia és a Magyar Nemzeti Galériában látható kiállítás anyaga jelentős életműről tudósít. A vele kapcsolatban nyilatkozó művészettörténészek Csontváryt, Boris Viant, Jean Cocteau-t emlegetik, amikor Kovásznai kifejezőerejéről, „csúfondáros, ironikus szabadságáról", fenegyerek voltáról beszélnek, miközben megállapítják: senkihez sem hasonlítható, besorolhatatlan művész volt, a posztmodern szemlélet előkészítője. Az utókor a művész 1980-ban készült Habfürdő című animációs filmjére emlékezhet, a többi alkotása eddig alig vagy egyáltalán nem került a közönség látóterébe.
A Legfelsőbb Bíróság 2010. június 2-án hozott ítéletében hárommillió forint nem vagyoni kártérítésre ítélte Ungváry Krisztián történészt, illetve az Élet és Irodalom című hetilapot. A bíróság felülvizsgálati eljárásban megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét, miszerint a bíróság véleményként fogadta el Ungváry Krisztián állítását azzal kapcsolatban, hogy Kiss László, valamikori egyetemi párttitkárhelyettes, jelenlegi alkotmánybíró egykor az állambiztonság hivatalos kapcsolataként tevékenykedett. A Legfelsőbb Bíróság azt az ítéletet bírálta felül, miszerint a bíróság nem illetékes tudományos következtetések megítélésében. Az OSA Archívum (www.osaarchivum.org) dolgozói százezer forintot ajánlanak fel saját keresetükből a felülvizsgálati eljárásban elmarasztaltak büntetésének kifizetéséhez. Egyúttal felhívnak mindenkit, aki aggódik a kutatás szabadságáért, hogy nyújtson anyagi segítséget azoknak, akiket a Legfelsőbb Bíróság ezzel az ítélettel sújtott.
A felajánlásokat az Élet és Irodalom alapítvány javára lehet küldeni. bankszámlaszám: 11786001-20043393
„Ha Orbán Viktor kiáll és elszavalja a Nemzeti dalt, akkor a parlamenti többség azt fogja elfogadni, és akkor az lesz a kormányprogram, az »iránytű«, hogy »rabok tovább nem leszünk«. Igaz, senki nem akar minket rabszíjra fűzni, de ha Orbán Viktor mondja, akkor megszavazzák. Közben a világ nem érti, hogy ez az elképesztő mértékű legitimitással, óriási hatalmi fölénnyel rendelkező új kormány miért nem mond semmit arról, mire készül. Körülöttünk csapkod a mennykő, mindenki bajban van, a befektetési, kockázatvállalási kedv egyre kisebb, a kockázati feláraink már nőnek, az árfolyam romlik, a befektetők már kivárnak, és ebben a helyzetben az Orbán-kormány program helyett egy »iránytűvel« áll elő" - jellemzi a helyzetet Békesi László. A többszörös volt pénzügyminiszter szerint ha az új kormány tartja magát korábban tett ígéreteihez, azzal nem talpra, épp ellenkezőleg, fejre fogja állítani a magyar gazdaságot.
A beszélgetés 2010. május 26-án zajlott le az Írók Boltjában. A kvartett tagjai: Bárány Tibor, Gács Anna, Károlyi Csaba és Szilasi László. Az esteket a MASZRE támogatja. A nyári szünet után még három beszélgetést tervezünk. Legközelebb augusztus 25-én, szerdán este 7-kor.
A Szépírók Társaságának Szépíró Díjait a háromtagú kuratórium (Báthori Csaba, Radics Viktória, Tarján Tamás) 2010-ben Győri Lászlónak (vers), Vajda Miklósnak (próza) és Bán Zoltán Andrásnak (esszé) ítélte oda. A díjakat Matyi Dezső adományozó, valamint Csaplár Vilmos, a Szépírók Társaságának elnöke 2010. június 1-jén, az Andrássy úti Alexandra Könyvesház Lotz-termében adta át.
Az Európai Odüsszeia program keretében Európa kulturális fővárosa, a RUHR.2010 hat szerzőt kért fel, hogy értelmezzék újra Homérosz hőseposzát. A szerzők és a darabok: Grzegorz Jarzyna: Areteia, Roland Schimmelpfennig: A tizenegyedik ének, Enda Walsh: Penelope, Nádas Péter: Szirénének, Emine Sevgi Özdamar: Perikizi és Christoph Ransmayr: Odüsszeusz, a bűnöző. Az ősbemutatókat Essen, Bochum, Oberhausen, Moers, Mülheim an der Ruhr és Dortmund színházában rendezték 2010. február 27-én és 28-án. A színdarabok közös kötetben is megjelentek: Theater, Theater: Európai Odüsszeia. Aktuális darabok 20/10
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A guantánamói fogolytábor létezéséről mindenki tudott, de a külvilág leginkább az Amerika-ellenesség szemüvegén át látta az ott történteket. A magyar közvéleményben is az a kép alakult ki, hogy a trópusi nap alatt a jog és az erkölcs minden szabályát felrúgva, a nyilvánosság teljes kizárásával állnak bosszút azokon a muszlimokon, akiket terrorizmus gyanúja miatt odahurcoltak. Valójában az első, rendezetlenebb idők kihágásai után a körülmények viszonylag tisztességesek voltak, a begyűjtés elsőrendű célja nem a büntetés volt, és a nyilvánosság egyáltalán nem volt kizárva. Ügyvédek sokasága dolgozott azon, hogy az egyes esetekben - jogi alapelvekre hivatkozva - bebizonyítsa a fogva tartás jogszerűtlenségét. Sőt, az alkotmány mindenek fölötti tiszteletének jegyében bonyolult jogi játszma folyt az egyes hatalmi ágak - a Bush-kormányzat, a Kongresszus és a Legfelsőbb Bíróság - között. Ez a végrehajtó hatalom meghátrálásához és Obama idején a tábor bezárásának bejelentéséhez vezetett. Szóba került az is, hogy néhány volt foglyot Magyarország fogad be. Nemrég, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tartott előadása alkalmával erről is elismeréssel beszélt Charles H. Carpenter, a guantánamói foglyok egyik védője.
Május 10-én, vasárnapról hétfőre virradóra az uniós pénzügyminiszterek - a Nemzetközi Valutaalap forrásaival együtt - hétszázötven milliárd eurós pénzügyi csomagot hoztak létre az eurózóna adósságválsággal küszködő tagjai részére. A túlköltekező Európai Unió államai előtt addig elvben három lehetséges megoldás kínálkozott: a nagy állami deficitek „elinflálása", a maastrichti kritériumok lazítása vagy a korábbiaknál is szigorúbb, fegyelmezettebb stabilitási egyezmény kialakítása, a nemzeti költségvetések előzetes uniós kontrolljával. A pénzügyminiszterek a rendkívüli érdekellentétek ellenére a harmadik változat mellett döntöttek.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A beszélgetés 2010. április 28-án zajlott le az Írók Boltjában. A kvartett tagjai: Bárány Tibor, Gács Anna, Károlyi Csaba és Szilasi László. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb május 26-án, szerdán este 7-kor Garaczi László Arc és hátraarc című regénye lesz a téma.
A civil társadalom fontosságáról sokszor esik szó Magyarországon, de a polgárok önszerveződése terén a rendszerváltás után sem történt áttörés. Hogyan alakul a civil világ helyzete egy folytonosságra és régóta egyenlőségelvre épülő országban? Erről beszél a kormányoktól független, ám államilag finanszírozott holland Társadalmi és Kulturális Tervhivatal (SCP) munkatársa. E tudományos intézmény, amely negyedéves jelentésekben számol be arról, milyen változások zajlanak a holland társadalomban, és azokat az emberek hogyan élik meg, arra keresi a megoldásokat, hogyan érhetők el pozitív változások. Az SCP-nél 1993 óta dolgozó Joep de Hart vallásszociológus egyebek mellett a társadalmi részvétel formáinak változásait kutatja.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A választási törvény „tele van lyukakkal, ellentmondásokkal, rossz szabályozásokkal. Úgy rossz, ahogy van. Újat kéne alkotni" - mondja Halmai Gábor, aki ezúttal az Országos Választási Bizottság elnökhelyetteseként is elemzi a lezajlott parlamenti választás történéseit. Szerinte azért is ideje volna a kőkorszaki metódusokról végre korszerűbbekre áttérni, mert ez talán azokat a vitákat is megspórolná nekünk, amelyek teljesen feleslegesen terhelik meg a politikailag amúgy is nagyon megosztott társadalmat.
Előételek
Áramszünet a Szigligeti alkotóházban (snidlinges májas krém pirítóssal)
Visszajött az áram, de már későn (tatárbifsztek pirítóssal)
Az új egri püspök levese („nem is árt, nem is használ") paradicsomleves friss bazsalikommal és zöldfűszerekkel
Főételek
Amiről egy kitelepített álmodik (Esterházy rostélyos tepsis burgonyával)
Van, aki Figula bort iszik mellé! (Harcspaprikás túróscsuszával)
Van, aki kimértet, de úgy tesz, mintha Figula lenne (Túróscsusza tepertővel vagy porcukorral)
Egyszer ezt főztem a Mesternek, de pontosan jött, és megettük félfövésben (kakaspörkölt nokedlivel és uborkasalátával)
Desszert
Obligát (Esterházy szelet)
Alternatív a nevek bűvöletében (Gundel palacsinta)A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Az egész világ együtt érez a lengyelekkel, akiket példátlan vérveszteség ért, amikor a Katyńba érkező elnöki küldöttség repülőgépe felrobbant a szmolenszki repülőtéren. Hogyan dolgozza fel a csapást a magyarnál nem sokkal csöndesebb lengyel demokrácia? Túl az összeesküvés-elméleteken: voltak-e a tragédiának előzményei, megrajzolható vajon a politikai háttér, alakulhatott volna-e másképpen?
A beszélgetés 2010. március 31-én zajlott le az Írók Boltjában. A kvartett tagjai: Bárány Tibor, Gács Anna, Károlyi Csaba és Szilasi László. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb április 28-án, szerdán este 7-kor Poós Zoltán A szív határai című regénye lesz a téma.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„A korrupció nemcsak önmagában rossz, bűnös és veszélyes, hanem ellenhatásával együtt is életveszélyes, ugyanis egy moralizáló nyelvet és politikát segít a világra. Amit azután könnyűszerrel tudnak a populisták és a demokrácia ellenségei kihasználni, amikor a politika nyelve a racionalitás helyett a moralizálás lesz, és morálisan bélyegzik meg a politikai ellenfeleket, akik köztörvényes bűnözőként tűnnek fel. Ez végzetesen aláássa a politikai intézményekbe vetett bizalmat. És ha a politikai intézményekben megrendül a bizalom, akkor az emberek sokkal könnyebben szavaznak egy nem demokratikus elveket valló pártra, keresnek maguknak vezért, és lesznek fogékonyak a radikális szélsőjobboldali és fasiszta ideológiákra" - mondja a Közép-európai Egyetem tanára, az OSA (Nyílt Társadalom Archívum) igazgatója. Szerinte mára tarthatatlanná vált az az 1989 után sok magyar értelmiségi által vallott nézet, hogy a szabadság a politikától való szabadságot jelenti, ezért akinek fontos, hogy milyen országban él, az nem bízhatja a politikát csupán a politikusokra.
Esterházy Péter: Semmi művészet (Keine Kunst). Németre fordította Terézia Mora
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Az új kormányzó erőnek, ha hosszú távon sikeres akar maradni, fenntartható fiskális helyzetet kell teremtenie, mert egyébként arra ítéli a gazdaságot, hogy továbbra is a jelenlegi vánszorgó állapotában maradjon. És ha nem lesz sikeres, akkor nem fogja tudni magát újraválasztatni, holott, mint tudjuk, ez az ambíciója" - véli a Kopint-Tárki vezérigazgatója, a tavaly márciusban a kormánynak válságkezelő programot ajánló Reformszövetség egyik, az államháztartási kiadások csökkentésének gazdaságdinamizáló szerepét vizsgáló munkacsoport vezetője. Szerinte a leendő kormánypárt politikusai - ha kódolva is - sok mindent elárulnak programjukból.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Lapunk építészkritikusának búcsúztatása március 28-án, vasárnap, 10 órakor a Farkasréti Zsidó Temetőben veszi kezdetét.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Harold Pinter mellett Nagy-Britannia leghíresebb és legradikálisabb kortárs színpadi szerzője, drámaíró, költő, forgatókönyvíró, színházi rendező és színházelméleti szakember, aki színműveivel a gyűlölet, az agresszivitás, a diszkrimináció és mindenféle társadalmi egyenlőtlenség ellen küzd. Drámáit már a hatvanas évektől Anglia legnagyobb színházaiban játszották. A londoni Royal Court Theatre-ben mutatták be legelső darabját, a Pápa lakodalmát. A Saved (Kinn vagyunk a vízből) és az Early Morning (Kora reggel) című drámáit a hatvanas években a cenzúra betiltotta, arra hivatkozva, hogy a brutalitást túlságosan naturalisztikus módon mutatja be. Ez a döntés olyan heves vitákat váltott ki a kulturális élet szereplői közt, általában a brit közönségben, hogy 1968-ban a brit parlament végleg eltörölte a színházi cenzúrát. Újabb sikersorozat következett, a Royal Opera House, a Royal Shakespeare Company, a Half Moon Theatre és még jó néhány jelentős brit színház mutatta be darabjait, a nyolcvanas évek közepén mégis botrányos körülmények között szakította meg kapcsolatát az angol színházi világgal, mivel számára elfogadhatatlan módon - szerinte félreértelmezett formában - mutatták be új műveit. Anglián kívül azonban, így Európa sok színházában, például a Berliner Ensemble vagy a párizsi Theatre de L'Europe színpadán, valamint New York leghíresebb színházaiban rendszeresen műsorra tűzik műveit. Az 1990-es évektől a színházi nevelés jelentős képviselőjével, a birminghami Big Brum TIE Companyval dolgozik. A közelmúltban egy - a színházi gondolkodását elméletben és gyakorlatban feltáró - hétvégére érkezett Budapestre a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ meghívására.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Kossuthnak máig nincs levéltári alapkutatásokra épülő, modern értelemben vett összefoglaló pályaképe, és Széchenyinek is nélkülöznie kell a kutatók összpontosított figyelmét. Vannak viszonylag jó szakmai összefoglalók, népszerűsítő művek, de nincsenek olyan nagymonográfiák, amelyek százhatvan esztendő elteltével dukálnának e jelentős személyiségeknek", mondja az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc, a megtorlás és az emigráció kutatója, a Hadtörténeti Közlemények szerkesztőségi igazgatója, aki öt esztendeig vezette a Hadtörténeti Intézet bécsi kirendeltségét. Ausztriai kutatásai több zsákban hazahozott eredményét mostanában kezdi kicsomagolni és feldolgozni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Spiró György: Messiások (Mesjasze). Lengyelre fordította Elżbieta Cygielska
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A Così fan tutte és a Figaro házassága után a harmadik olasz nyelvű Mozart-operát, a Don Giovannit adja elő nagyszerű szereposztásban, összesen három alkalommal a Fesztiválzenekar a Művészetek Palotájában. Az előadás karmestere és rendezője Fischer Iván.
Lapzárta után került sor a tavaly alapított Tarnói Gizella-díj átadására, amelyet első alkalommal Mészáros Bálint kapott, a Magyar Narancsban megjelent színvonalas gazdasági tárgyú cikkei elismeréseként. A kuratórium (Bokros Lajos, Losoncz Miklós, Várhegyi Éva) egyhangúlag ítélte a díjat a hetilap munkatársának.
A Tarnói Gizella-díjat az Élet és Irodalom munkatársai alapították négy éve elhunyt kollégájuk emlékére. Minden évben egy, a gazdasági újságírásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó újságíró kapja.
A díjjal járó képzőművészeti alkotást, Gaál József 50×70 centiméteres művét Bokros Lajos adta át.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Edmund Husserl születésének százötvenedik évfordulója alkalmából az ELTE BTK Újkori és Jelenkori Filozófia Tanszék, az MTA Filozófiai Kutatóintézet, a Német-Magyar Filozófiai Társaság és a Magyar Fenomenológiai Egyesület közösen rendezett konferenciát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Jeles Husserl-szakértőként az egyik plenáris előadást Tengelyi László, az ELTE BTK volt egyetemi tanára tartotta, aki 2001 óta a wuppertali egyetem professzoraként tanít, és most a konferenciára hazalátogatott.
A beszélgetés 2010. január 27-én zajlott le az Írók Boltjában. A kvartett tagjai: Bárány Tibor, Gács Anna, Károlyi Csaba és Szilasi László. Az esteket a MASZRE támogatja. Legközelebb február 24-én, szerdán este 7-kor Darvasi László Virágzabálók című regénye lesz a téma.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Bp., VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Az egyik aktivista végigkopogtat egy házat saját pártja nevében, és összeszed X számú ajánlószelvényt. Aztán az ugyanazon párthoz tartozó kollégája megy végig ugyanezen a házon, de már egy másik párt nevében. »Ne tessék bajlódni a kitöltéssel, csak tessék aláírni, majd mi megoldjuk a többit« - mondja a választópolgárnak, és máris a kezében van egy kincs, az aláírt ajánlószelvény, amit még bármelyik jelölt nevére ki lehet állítani" - ismerteti meg az olvasót a magyar országgyűlési választási rendszerről készített elemzés szerzője, László Róbert a képviselőjelölt-állítás egyik illegális, ám bevett módszerével. A Political Capital kutatója szerint mára a választókerületek között a belső migráció következtében kialakult egyenlőtlenségek, aránytalanságok az egyenlő választójog elvét sértő állapotot hoztak létre, a jelöltállítás mai, ajánlószelvényes mechanizmusa pedig a kis pártok, köztük az új politikai erők számára a parlamentbe jutás legfőbb akadályát jelenti.
Márai Sándor: Esther's Inheritance. Angolra fordította George Szirtes
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Az iskolai erőszak meghatározása nem egységes, abban azonban nincs vita, hogy az erőszak, akár felnőttek és gyerekek gyakorolják egymással szemben, akár gyerekek egymás közt, nem új jelenség. De vajon súlyosbodott-e a helyzet az utóbbi években, változott-e az ilyen cselekmények jellege, és mit lehet tenni a megelőzésért, a megfelelő kezelésért? „Csak holisztikus szemléletű, gyerekjogi megközelítésben működnek a jó gyakorlatok, a tiltás, korlátozás, fenyegetés nem hoz eredményt", állítja nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva dr. Herczog Mária, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola egyetemi docense, több gyermekvédelemmel foglalkozó nemzetközi és hazai szervezet szakértője, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Az Élet és Irodalom munkatársai díjat alapítottak három éve elhunyt munkatársuk, Tarnói Gizella emlékére, a gazdasági újságírás területén kiemelkedőt alkotó újságírók elismerésére. A díjra 2010. február 5-ig lehet pályázni. A pályázatnak kötelező formai kellékei (űrlap, formanyomtatvány, igazolás, pályázati díj stb.) nincsenek, a pályázati anyagot a szerkesztőség címére kell eljuttatni (1450, Budapest, pf. 84., es@es.hu). A díjat alapítók fenntartották a jogot, hogy a kuratórium, melynek tagjai Bokros Lajos, Losoncz Miklós és Várhegyi Éva, pályázatot be nem nyújtó újságírót díjazhasson. A díjazott százezer forintot és egy kortárs képzőművész alkotását kapja. Részletes pályázati leírás itt.
A fordító - kivált külföldön - visszavonultan él. Az olvasóközönség nemigen veszi észre létezését. Georges Kassai Franciaországban így él; tudásához képest kissé túlságosan is szerényen. Ám az írók hálásak lehetnek neki; és nemcsak azért, mert lefordítja franciára a műveiket, hanem mert jól fordítja le azokat. Kassai - Németh Andor nevelt fia - fordító, nyelvész, és közben nagyon ért az irodalomhoz. Legutóbbi fordítása, Márai Sándor regénye, a Le Miracle de San Gennaro (San Gennaro vére) a közelmúltban jelent meg Párizsban.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Több megértést és kevesebb címkézést sürget a populista mozgalmakkal szemben David van Reybrouck. A szerző, aki Védőbeszéd a populizmus mellett című írására 2009-ben megkapta az év legjobb holland nyelvű esszéjének járó Jan Hanlo-díjat, azt állítja: az európai populista mozgalmakat a magasan és az alacsonyan képzettek közötti mélyülő szakadék teremtette meg.
A bársonyos forradalom huszadik évfordulóján, 2009. november 17-18-án a Projekt Fórum szlovák civil szervezet Közép-európai Fórum címmel nemzetközi konferenciát tartott a pozsonyi Hviezdoslav Városi Színházban. Az 1989-et felidéző és az eltelt húsz évet értékelő rendezvények közül ez volt egyik legnagyobb szabású, és talán gondolatilag is legizgalmasabb. Mottója: „Mi történt a demokráciával?" A következőkben a megszólalások néhány legérdekesebb és magyar szempontból is tanulságos részletét közöljük, a négy panel címe alatt csoportosítva.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Szegény embereknek pénzt adni, ráadásul biztosíték nélkül, viszont magas kamat fejében, és a visszafizetésért hetenként gyötörni őket: ezek a módszerek valóban eltérnek a pénzügyi világban megszokottaktól, furcsák" - ekképp írja le az 1976-ban, Bangladesben alapított, majd Nobel-békedíjjal jutalmazott Grameen bank magyarországi változatának vezetője a kezdeményezést. A mostanában kezdődő kísérlet különböző típusú közösségekben indul: városi gettóban, tradicionális mezőgazdasági területen, fejlett, élénk gazdasági kapcsolatokat ápoló agrárvidéken és egy valamikori szocialista nagyipari centrum vonzáskörzetében. Ujlaky tömeges változást, áttörést ugyan nem remél a programtól, de azt igen, hogy egyike lesz a cigányság integrációjával kapcsolatos sok szükséges lépésnek.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A Yale Egyetem professzorát a kelet-európai nacionalizmusok szaktekintélyeként tartják számon. Legújabb, 2008-ban megjelent könyve a magát ukránnak valló és a Szovjetunióban kivégzett Habsburg Vilmos főherceg valószínűtlen élettörténetét beszéli el. Jövőre jelenik meg a Kelet-Európában 1933 és 1953 között végbement politikai vérontásokról szóló összefoglalása. Nagy feltűnést keltett Az ismeretlen holokauszt című esszéje (magyarul a 2000 folyóirat 2009. októberi számában olvasható), amelyben arra figyelmeztet, hogy a genocídium súlypontja nem Auschwitzban volt, hanem keletebbre, a szorosabban vett Kelet-Európában, és erről a tényről a világ nemigen vesz tudomást. A Pozsonyban, december elején megrendezett Közép-európai Fórumon azonban egészen más témáról, a kommunizmustörténet forrásairól és tévútjairól beszélt.
Darvasi László 1962-ben született Törökszentmiklóson, Szegeden szerzett diplomát. 1989-től dolgozik a szegedi Délmagyarországnak. 1993 áprilisától az ÉS munkatársa, tárcistája. 1991 óta a megbízhatóbb számítások szerint tizenhét kötete jelent meg. Legelőször versek, aztán novellák, közben három tárcakötet Szív Ernő néven, két Trapitiról szóló meseregény és két regény: A könnymutatványosok legendája (1999) és idén a Virágzabálók. Ez utóbbiért nemrég Rotary-díjat is kapott. Joggal. Nekem a Virágzabálók az év regénye.
Ez a szöveg az orosz Szabadság Rádióban 2009. szeptember 1-jén elhangzott beszélgetés rövidített változata. A beszélgetés résztvevői: Jelena Fanajlova műsorvezető, Borisz Dubin szociológus, fordító, Szergej Jenyikolopov pszichológus, Alekszandr Livergant az Inosztrannaja Lityeratura című folyóirat főszerkesztője, Anton Nyesztyerov műfordító. A műsorban bejátszás hangzott el egy-egy interjúból Ljudmila Ulickaja írónővel és Anna Narinszkaja irodalomkritikussal. A Saját halált Vjacseszlav Szereda fordította orosz nyelvre.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Schönberg Mózes és Áron című, háromfelvonásosra tervezett, de csak kétfelvonásnyi zenével és a harmadik felvonás szövegével elkészült operáját 1957-es zürichi ősbemutatója óta a világ csaknem valamennyi nagy színpadán előadták. 2009. június 17-én végre Magyarországra is eljutott: a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál keretében Kocsis Zoltán vezényletével, Giorgio Pressburger rendezésében. A miskolci bemutató tapasztalata, a harmadik felvonás prózában való előadása arra ösztönözte Kocsis Zoltánt, hogy a hiányzó zenét megkomponálja. Így 2010. január 16-án a budapesti Művészetek Palotájában - a világon először - mind a három felvonás zenével hangzik majd fel.
Az opera bibliai forrás alapján a zsidó nép egyiptomi rabságból való kiszabadulásáról és a sivatagban való bolyongásáról szól. Főszereplője Mózes, aki az egyistenhit elfogadásának terjesztésére hivatott, de aki nehéz beszédű dadogó, Isten ezért mellé rendeli féltestvérét, Áront, aki az ékesen szólás képességével rendelkezik. Kettejük ellentéte az ábrázolhatatlan Isten, a gondolat, illetve a nép számára érthető kép és szó összeegyeztethetetlenségében nyilvánul meg.
Rubin Szilárd: Csirkejáték. A német kiadás címe: Rövid történet az örök szerelemről. (Kurze Geschichte von der ewigen Liebe) Németre fordította Andrea Ikker
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A magyar értékszerkezet és gondolkodásmód a nyugati kultúra magjától távol, az ortodox kultúrához közel helyezkedik el, értékszerkezetünknek nagyon sok tekintetben keleties karaktere van - állítja a Tárki nemrég lezárult, nagyszabású, a gazdasági növekedés társadalmi-kulturális feltételeit vizsgáló kutatásának programvezetője. A Nemzetközi Összehasonlító Értékvizsgálat (World Value Survey, WVS) adataiból kiinduló tanulmányok megállapításai szerint a magyar társadalom rendkívül bizalomhiányos, nagyon kevéssé fogadja el a társadalmi egyenlőtlenségeket, igen erős benne a társadalmi rendszer működésével kapcsolatos igazságtalanságérzet, felemás a viszonya a normakövetéshez és a normaszegéshez, és nagyon erős az állami újraelosztás és az állami megoldások iránti elkötelezettsége. A kutatás szándékai szerint „...a magyar társadalom néhány alapvető attitűdjének, véleménynyilvánításának bemutatásával (...) meglehetősen stabil, viszonyainkat makacs módon befolyásoló, sorsunkat fogságban tartó jelenségre mutat rá - nem először és nem egyedüliként". (A 9. oldalon olvasható szöveg Felcsuti Péternek, a Raiffeisen Bank vezérigazgatójának a témával kapcsolatban rendezett konferencián elhangzott gondolatait tartalmazza.)
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Világnézetem megváltozását egy - az Angliában 1921 óta működő summerhilli iskoláról szóló - könyvre vezetem vissza", írja magáról honlapján Fóti Péter, aki azóta az iskolát alapító A. S. Neill életművét és a nevéhez köthető demokratikus iskolákat kutatja. Fóti, aki villamosmérnökként, majd történészként végzett, mindenkori fő foglalkozása mellett az oktatás több szintjén is tanított, több évig az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa volt, tartott kommunikációs tréningeket, jelenleg pedig programozóként dolgozik Bécsben. Pedagógiai tárgyú írásait Útmutató rebellis tanároknak címmel 2009-ben adta ki a Saxum Kiadó (lásd Simon Mária: Summerhilli útmutató, ÉS, 2009/31., júl. 31.).
Bánffy Miklós: Los días contados. Spanyolra fordította Cserháti Éva és Antonio Manuel Fuentes Gaviño. Az előszót írta Mercedes Monmany
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
November 28-án mutatja be a Magyar Állami Operaház Sári József Napfogyatkozás című operáját. A produkciót Kovalik Balázs rendezi és Hamar Zsolt vezényli. Sári, aki a Zeneakadémián Szervánszky Endre növendékeként tanult zeneszerzést, 1971 és 1984 között a Német Szövetségi Köztársaságban élt és alkotott, tanított, valamint szabadfoglalkozású művészként, karmesterként és zongoraművészként adta elő saját műveit. Hazatérése után a Konzervatórium (Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium), majd a Zeneakadémia tanára lett. 1998 óta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. A Napfogyatkozás Sári József első operája, amelynek ősbemutatójára 2000-ben Pforzheimben került sor.
Erőteljes szakmai sérelem érte a magyar könyvtárügyet. Nem folytathatja munkáját a nemzeti könyvtár főigazgatója, helyére mást neveztek ki. Azzal a Monok Istvánnal történik mindez, aki az elmúlt tíz esztendőben európai színvonalon megszervezte nemzeti könyvtárunk és a magyar könyvtárügy jelentős informatikai szolgáltatásait, aki közben töretlenül megtartotta a hagyományos kulturális örökségvédelem feladatkörét is, aki több tucatnyi nemzetközi együttműködést, országnak-világnak elhíresült kiállítást, értékes kiadványok sokaságát segített megszületni. Azzal a könyv-, könyvtár- és művelődéstörténész tudóssal esik meg ez, aki mindezen szerteágazó irányítói, szervezői és kulturális diplomáciai tevékenysége mellett tudományterületeinek egyik legjelentősebb alakjaként is ismert, mind a hazai, mind pedig az európai szakmai színtéren. A nemrég számára magas állami kitüntetést osztó kéz most megvonta a bizalmat az ereje teljében lévő tudóstól, vezetőtől. Eddigi partnerként, kollégaként értetlenül állunk a döntés előtt.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Haydn és a huszadik-huszonegyedik század címmel rendeznek háromnapos fesztivált a VAM Design Centerben. A négy tematikus koncertből álló, a Haydn-emlékévet záró fesztivál hangversenyein vegyes műsor hangzik el, amelynek középpontjában, de legalábbis kiindulópontjában Haydn-művek állnak, ezekhez választott ki a fesztivál művészeti vezetője, Várjon Dénes XX. és XXI. századi zenedarabokat. Láthatóan a műsorhoz választották az előadókat, és nem az előadókhoz a műsort, az előtérben a művek és nem a művészek állnak, ilyen módon fény derülhet a közöttük meglevő belső összefüggésekre vagy kontrasztokra.
Szép Ernő: Ádámcsutka / Die Liebe am Nachmittag. Németre fordította Zeltner Ernő
Öntevékeny civil társadalom nélkül nincs valódi társadalmi kohézió, és a hatalom kontrollja sem valósul meg. A rendszerváltás előtti időkhöz képest ma jóval több, negyven-negyvenötezer ilyen szervezet működik Magyarországon, a részeire hullott magyar társadalom azonban - afféle „magányos tömegként" - csak az elittel szembeni elégedetlenségét tudja, többnyire artikulálatlanul, kifejezésre juttatni, a maga kis világát nem alakítja aktívan. Alakulóban van-e ez a világ, vagy még mindig a múltból hozott negatív minták dominálnak? A Magyar Művelődési Intézet közösségfejlesztési osztályának vezetője szerint az igazi probléma a mindenkori állam mentalitása a civilekkel szemben: a pénzelosztó és a pénzt kapó közötti kelet-európai, feudális viszony. Holott az utóbbi nem ajándékot kap, hanem átvesz és megold funkciókat.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
1956 októberében még nem tűnt fel, milyen félelmetes az „aki magyar, velünk tart" jelszó; eszerint a magyarsághoz való tartozásnak politikai feltétele van - mondja az egykori mérnök hallgató, a miskolci forradalmi események résztvevője, az utána következő megtorlások áldozata. Nemrég ugyanitt a szemünk láttára elhatalmasodó rendpártiságot és populizmust mint egyfajta - 56-ot is magában foglaló - folytonosság megmutatkozását írta le mint a magyar társadalom többségének „szélső- és mérsékelt magyar történelmi jobboldaliságban" való magára találását, közösen birtokolt egyetértését, a többségi-nemzeti konszenzus alapját. Amelyen a baloldali-liberális, euroatlanti értékrendet valló kisebbség - mivel az vállalhatatlan számára - szükségszerűen kívül reked. „Nagy kérdés - folytatja most e gondolatmenetet Ungváry -, hogyan fog tudni megbirkózni a többpárti demokrácia saját sírásóival, akiknek működését - épp mert demokrácia - megengedi."
Márton László: Das Versteck der Minerva (Minerva búvóhelye). Németre fordította Wilhelm Droste és Zádor Éva
Agota Kristof, aki életművének elismeréseképpen az európai irodalomért járó osztrák állami díjat vette át az elmúlt évben, 1935-ben született a Győr-Moson-Sopron megyei Csikvándon. 1956 óta Svájcban él. Műveit mintegy negyven nyelvre fordították le. A francia irodalmi kritika Becketthez és Ionescóhoz hasonlítja, és a XX. század végének egyik legfontosabb alkotójaként említi. Ez az interjú a Petőfi Irodalmi Múzeumban október 1-jén elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A szabályozást szidja mindenki, a szabályozót kevésbé - vélekedik Révész Béla, a Szegedi Tudományegyetem politológia tanszékének docense, aki tizenhárom éve foglalkozik a magyar állambiztonsági titkosszolgálatok múltjának feltárásával. 1996-ban kapott először a BM központi irattárába kutatási engedélyt, még a Történeti Hivatal létrejötte előtt, és eredetileg csak a Szabad Európa Rádió dokumentumainak - szigorú felügyelet melletti - kutatására vonatkozott a jogosítványa. Amikor azonban kiderült, ilyet ott alig találni, érdeklődése a pártállam ideológiai diverzióval kapcsolatos iratai felé fordult, s jutalmul „ölébe hullottak" a publikálásra érdemes dokumentumok.
Több mint száz filmjét és különleges tárgyai egy részét a világ leghíresebb múzeumaiban és bemutatótermeiben lehet látni. A Műcsarnok Pillanatgépek című, nyáron megrendezett, nagy sikerű kiállításának legfontosabb darabjait is az ő - optikai szerkezetekből és a hozzájuk kapcsolódó dokumentációból álló, harmincötezer darabot számláló - gyűjteménye kölcsönözte, amely a látás világának történetét dolgozza fel a XV. századtól napjainkig. Nem mellesleg 1966-ban ő kezdeményezte, hogy Mannheim városa rendezzen rövidfilmfesztivált. Werner Nekes ma a hamburgi, az offenbachi, a wuppertali és a kölni egyetemek média és film tanszékeinek professzora.
Miközben a magyar történelemben oly gyakran fontos szerepet játszó, ezeregyszáz éves olasz-magyar kapcsolatok számos korszakáról született már monográfia vagy tanulmánykötet, az 1945 után történtek - épp történelmi okokból, az úgynevezett belüggyel összefüggő külügyi iratok legutóbbi időkig tartó hozzáférhetetlensége miatt - még ma is többé-kevésbé feltáratlanok. Az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa, Csorba László kutatásainak tárgya az olasz-magyar viszony problématörténete az 56-os forradalomig terjedő első bő évtizedben. Az alábbi beszélgetés e kapcsolatok egyik kínos oldaláról, a magyar titkosszolgálat olaszországi működéséről szól.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A késő Kádár-kor és a rendszerváltás utáni korszak között több az intézményes folytonosság, mint azt a mai közbeszéd sugallja - állítja Melegh Attila, aki szerint ma Magyarországon a „szabad piac" és az állam élősdi szimbiózisban él. És - mert valamilyen formában szinte mindenki érintett, és mert ma szinte lehetetlen semlegesen beszélni, hisz a politikai csoportok minden megszólalást azonnal lefordítanak a maguk háborús nyelvére - a kérdés racionális formában még csak be sem került a közbeszédbe.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A Budapesti Fesztiválzenekar a budapesti Mahler-ünnep keretében mutatta be a MűPa Fesztiválszínházában Fischer Iván vezényletével Hans Krása Brundibár című gyermekoperáját. A Fesztiválzenekar produkciója az ősszel országos turnéra indul: iskolákban játsszák majd, gyermekközönség előtt.
A mű eredetileg egy 1938-as prágai kultuszminisztériumi operapályázatra íródott, eredményhirdetésre azonban a német megszállás miatt már nem került sor. Bemutatóját - konspiratív körülmények között - a prágai zsidó árvaházban tartották. A konspirációra azért volt szükség, mert a faji törvények tiltották, hogy zsidók kulturális rendezvényeket látogassanak. A szerző, Hans Krása már nem vehetett részt az árvaházi bemutatón, ő akkorra már a cseh kulturális élet számos képviselőjével együtt a theresienstadti, vagy ahogy csehül hívták: terezíni koncentrációs tábor foglya volt. A prágai bemutató és az azt követő második előadás után nem sokkal az előadásban részt vevő gyerekek többségét a bemutatót betanító és vezénylő karmesterrel együtt ugyancsak Terezínbe deportálták, ahol a mű egy év leforgása alatt ötvenötször hangzott el. Krása a többi terezíni zeneszerzővel, Gideon Kleinnel, Viktor Ullmann-nal és Pavel Haasszal, valamint a produkcióban szereplő gyerekek többségével együtt 1944 késő őszén az auschwitzi gázkamrában halt meg.
Terezín helyzete különbözött a többi koncentrációs táborétól: „átmenőtábor" volt, és egyben propagandacélokat is szolgált: a koncentrációs táborok iránt érdeklődő külföldieknek is mutogatták, sőt, 1944 nyarán Der Führer schenkt den Juden eine Stadt (A Führer várost ajándékoz a zsidóknak) címmel a nácik filmet is forgattak. (Ez - a világhálón is megtalálható - propagandafilm a táborban folytatott különböző szabadidős tevékenységek mellett részletet mutat a Brundibár egyik előadásából is.)
A Brundibár mostani budapesti bemutatójára érkezett Izraelből a legutolsó terezíni Brundibár-előadás egyik szereplője, Simon Segali, aki később Izraelben operaénekes lett, énekesi pályája lezárása óta pedig idegenvezetéssel és tolmácsolással foglalkozik.
A történet idején, 1944-ben még Székely Lacikának hívták, és pesti zsidó kisfiú volt.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A Princeton University történészprofesszora, aki a napokban átutazóban megállt Budapesten, 1968 márciusában szociológia szakos hallgatóként maga is részt vett a varsói tudományegyetemről kiinduló diákmegmozdulásban, amelynek elfojtását az úgynevezett szocialista táborban is példátlan antiszemita-értelmiségellenes kampány követte. A 21 éves Gross is börtönbe került, szabadulása után szüleivel együtt elhagyta az országot. A Yale egyetemen doktorált, ott is kezdett tanítani, az atlantai Emory egyetem és a New York University után került Princetonba. Igazán Szomszédok címmel 2000-ben megjelent - 2004-ben magyarul is napvilágot látott - könyvére figyelt fel a világ, amely az 1941-es jedwabnei pogrom kapcsán teljesen új megvilágításba helyezte a lengyel-zsidó együttélés tragikus végkifejletét.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A 76 éves világhírű lengyel komponista és dirigens, az avantgárd zene nagy generációjának tagja, Stravinsky, majd Anton Webern és Pierre Boulez követőjeként vált ismertté a kortárszene-kedvelő közönség számára az ötvenes évek végén. Az 52 vonóshangszerre írt Hiroshima áldozataiért szóló gyászdal hozta el számára a nemzetközi elismerést. A hatvanas években provokatív, ellentmondásos komponistaként tartották számon, s az avantgárd művészet iránti elkötelezettsége akkor érte el csúcspontját, amikor 1966-ra elkészült az első rendhagyó vallásos zeneműve, a Szent Lukács Passió, amely a barokk zene, sőt néhány Bachtól vett motívum és néhány klasszikus zenemű feldolgozásával különös hidat teremtett a régi és a modern zene között. Később politikai szerepet is vállalt, amikor például a Szolidaritás felkérésére, a gdański kikötőben lelőtt forradalmárok emlékére írt zeneművet. Ma elsősorban egyházi zenét ír, és leggyakrabban klasszikus koncerteken vezényel. Az észak-olaszországi Cividale del Friuliban rendezett közép-európai kulturális fesztivál idei nagy eseménye az az este volt, amikor Krzysztof Penderecki három kortárs zeneszerző: Górecki, Bacewicz és Lutosławski műveit, valamint két saját darabját vezényelte.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Fenyeget-e az a veszély, hogy Magyarországon hirtelen teret nyer az antiszemita politika?" - tette fel A kéznél lévő idegen című, másfél évtized kutatásai eredményét összefoglaló, 2005-ben megjelent könyve utolsó bekezdésében a kérdést a Közép-európai Egyetem Nacionalizmus Tanulmányok Programjának tanára, az MTA Etnikai- és Kisebbségkutató Intézetének munkatársa - mintegy felmérései konzekvenciájaként. A felmérések ugyanis a magyar társadalom egy olyan, rosszul integrált, ám komoly politikai súllyal rendelkező csoportjáról tudósítottak, amely fogékony lehet a nemzeti radikalizmussal összekapcsolódó politikai antiszemitizmus ideológiájára. „Hogy mit hoz a jövő - válaszolta akkor -, az sokban függ a politikai aktoroktól is. A zsidóellenes előítéletesség jelenléte a társadalomban arra csábíthat különféle politikai erőket és kulturális csoportosulásokat, hogy megkíséreljék nyelvvé, kultúrává, ideológiává, azaz „izmussá" szervezni ezeket az előítéleteket. (Kovács András 2008-ban megjelent kötete A Másik szeme - Zsidók és antiszemiták a háború utáni Magyarországon.)
„Ez a fő témám: hogy mit jelent idegennek lenni" - mondja Bíró Ádám, aki szívesen adna ki magyar vonatkozású könyveket is, de azt tapasztalja, a franciák nem sokat tudnak Magyarországról, nem is nagyon érdekli őket. A Magyar Vadak 1904-1914 című, a Nemzeti Galéria 2006-os kiállításának anyagából francia kurátorok által összeállított válogatást azonban tavaly nyár óta mintegy másfél százezren nézték meg Franciaországban: elsőként, tavaly júniustól októberig a fauvizmus bölcsőjének számító Céret Modern Művészetek Múzeumában, majd ősszel a francia Vadak alapítójaként tisztelt Henri Matisse szülővárosában, Le Cateau-Cambrésis-ben, a harmadik helyszínen, a dijoni Szépművészeti Múzeumban pedig most, március 15-e és június 15‑e között. A katalógust a szépíróként is jegyzett Bíró Ádám művészeti könyvekkel foglalkozó kiadója jelentette meg.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Székely András zenetörténészként, hanglemezek zenei rendezőjeként, kották sajtó alá rendezőjeként, a Muzsika munkatársaként, majd főszerkesztő-helyetteseként, a Magyar Zene főszerkesztőjeként, zenetörténeti traktátusok fordítójaként, a Nemzetközi Telemann Társaság elnökeként hervadhatatlan érdemeket szerzett a magyar zenei életben.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„A diszkriminációt ezekben az esetekben csak akkor lehet bizonyítani, ha a másik fél hülye, vagy videokamera rögzíti az eseményeket, vagy létezik valamilyen megdönthetetlen tárgyi bizonyíték. Roppant nehéz az igazságszolgáltatás és a rendőrség diszfunkcióit megfogni, és nem csak a rasszizmus kérdéskörében" - állítja a NEKI igazgatója. A Másság Alapítvány, amelynek elsődleges célja a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségeknek jogi képviseletet biztosítani, amennyiben diszkrimináció éri őket, valamint az e program végrehajtó szervezeteként működő Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda idén ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját. Az első tíz esztendő, a terv és a cél megvalósítása az első igazgató, dr. Furmann Imre nevéhez fűződik, dr. Kárpáti József őt követi az igazgatói székben.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A kiegyezés utáni évtizedekben, a polgárosuló társadalmi élet peremvidékén nagyvárosi és iparszerű formákban született újjá a prostitúció „ősi mestersége": az utcalányok és a bordélyok világa. Ugyanakkor sok száz időszaki lap hasábjain, a bulvársajtó körében létrejött a modern tömegirodalom, amely bővülő mértékben adott teret az erotikus műfajoknak, a szexualitás mind nyíltabb ábrázolásának. Amikor leszállt az éj, korának elkényeztetett gyermeke, a nagyvárosi férfi „lepkevadászatra" indult a mulatónegyedek zegzugos sikátoraiban. A pénzen vett gyors mámor infrastruktúrája ugyanakkor a nők újkori, a korábbiaknál semmivel sem elviselhetőbb rabszolgaságának formáit teremtette meg. Császtvay Tünde irodalomtörténész e kétarcú jelenség színéről és fonákjáról állította össze irodalmi-történeti mozaikját, amelyet az Osiris Kiadó jelentetett meg.
Császár István 1972-ben Sas voltam én Dagesztánban címmel számolt be szovjetunióbeli úti élményeiről az Új Írás márciusi számában. Olvasható az író ...és más történetek című kötetében (Magvető, 1975). Az alábbi összeállítás az eredeti közlés utóélete.
Aligha Pályi András volt az egyetlen olyan író, aki a saját bőrén tapasztalta meg a Kádár-rendszer kultúrpolitikájának mindhárom T-jét, az adott műtől és az adott helyzettől függően volt támogatott, tűrt és tiltott író is, sőt, mint kiderül, „inkognitóban" elsősorban lengyeles irodalmárként szamizdatos is. Mit tudunk ma az egykori „második nyilvánosságról", mi a helye a szamizdatnak a magyar irodalmi hagyományban? Erre is választ keres az alábbi beszélgetés, amely egy készülő, nagyobb pályakép-interjú része.
Az alábbi szöveg egy beszélgetéssorozat hatodik darabjának szerkesztett, rövidített változata. A beszélgetés 2009. június 24-én este zajlott le az Írók Boltjában. A kvartett tagjai: Angyalosi Gergely, Kálmán C. György, Margócsy István és Károlyi Csaba. A sorozat megrendezését a MASZRE támogatja.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„A történetek egy talán soha el nem készülő önéletrajz mozaikjai, mondhatná K., ha nem rettenne vissza a mozaik szóban rejlő hihetetlen nagyzolástól. Talán helyesebb, ha azt állítja: a történetek találomra lerakott járólapok egy félbehagyott konyhában" - írja K. történeteiről Kőszeg Ferenc, valamikori irodalmi szerkesztő, majd a demokratikus ellenzék, 1990 után a parlament szabad demokrata tagja, az SZDSZ és a Magyar Helsinki Bizottság alapítója, az utóbbinak nyugdíjba vonulásáig elnöke. Előbb a szamizdat Beszélő munkatársa, majd a legális heti Beszélő első főszerkesztője. „Amikor írni kezdte a történeteit, (...) még úgy vélte, képes lesz arra, hogy különbséget tegyen K. és az elbeszélő között. Írás közben azonban be kellett látnia, ehhez hiányzik belőle a teremtő képzelet: nem tud mást írni, mint ami emlékezete szerint megtörtént."
A kötet a Magvető gondozásában jelent meg.
Márai Sándor: Diarios 1984-1989. Spanyolra fordította Cserháti Éva és Antonio Manuel Fuentes Gaviño
Márai Sándor: Dietaris 1984-1989. Katalánra fordította franciából Francesc Rovira és Jordi Giné de Lasa
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A Szépíró Díjat, irodalmi életünk rangos szakmai díját vers-, próza- és esszé/kritika kategóriában adta át Csaplár Vilmos, a Szépírók Társaságának elnöke és Matyi Dezső, az Alexandra Könyvesház tulajdonosa június 4-én az Alexandra Károly körúti könyváruházában. A társaság tagjai által választott kuratórium Aczél Géza (vers)szakadás, Krasznahorkai László Seiobo járt odalenn és Takács Ferenc Mobilis in mobile című kötetét találta a legjobbnak az elmúlt év könyvei közül. A Szépíró Díjat az Alexandra Könyvesház szponzorálta. A laudációk szövegét közöljük.
Az alábbi szöveg egy beszélgetéssorozat ötödik darabjának szerkesztett, rövidített változata. A beszélgetés 2009. május 27-én este zajlott le az Írók Boltjában. A kvartett tagjai: Angyalosi Gergely, Kálmán C. György, Margócsy István és Károlyi Csaba. A sorozat megrendezését a MASZRE támogatja. Legközelebb június 24-én Kukorelly Endre Ezer és 3 című regénye lesz majd a téma.
A magyar jobboldali hagyomány, 1900-1948 című tanulmánykötet - szerkesztője és részben szerzője, Romsics Ignác szándéka szerint - arra vállalkozik, hogy „a maga sokszínűségében mutassa meg a még ilyen szűk időmetszetben is rendkívül differenciált magyar jobboldalt. Hogy láthatóvá váljék: aki ma jobboldaliként határozza meg magát, milyen széles skáláról tud választani magának a XX. századi magyar történelemből példát, hagyományt, elődöket, identitást, ráadásul a politikai térfél másik oldalán lévők számára is elfogadhatót, Tiszától Bethlenig vagy akár Klebelsbergig". Annak okait azonban Romsics Ignác, egyebek mellett a Bethlen István és a Magyarország története a XX. században című nagy történeti munkák szerzője, bár keresi, nem találja, miért nagyobb a fogékonyság Teleki és Horthy, mint Bethlen iránt, aki pedig „sokkal inkább alkalmas lenne arra, hogy egy mai, XXI. századi demokratikus jobboldal számára mintaként szolgáljon".
A kötet az Osiris Kiadó gondozásában jelent meg.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
• 17.45: találkozó a Jászai Mari téri hajóállomáson. • 18 órakor indulás a Jászai Mari térről, a 9. számú kikötőből, a hajó neve Rubin. • Érkezés kb. 18.40-kor a Riverclub kikötőjébe. Szigeti séta az étterembe. • 19 órától esti műsor (Váncsa István köszöntője, Pápai Erika és Fesztbaum Béla felolvas). • 20 órától vacsora (grill- és bográcsételek). • A hajó 22.30-kor indul vissza a Jászai Mari térre. A vacsora 3500 Ft személyenként, italfogyasztás nélkül! Szeretettel várjuk olvasóinkat! Előzetes bejelentkezés szükséges az alábbi számokon: ÉS szerkesztősége, 210-2157, 210-5159 Katona Mártánál.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Bartis Attila: Tranquility. Angolra fordította Imre Goldstein
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Önbecsapás azt hinnünk, hogy van más lehetőség, még ha - erős politikai felhangokkal kísérve - gyakran elhangzik is az a tromf, hogy igenis, mindig van más lehetőség. Ezzel szemben ma a magyar kormánynak, bárki is a feje, amíg a recesszió tart, és amíg az adóbevételek további növekedése nem, inkább a csökkenése várható, nincs más választása" - mondja a Bajnai-kormány most bejelentett válságkezelő csomagjáról Pete Péter egyetemi tanár, az ELTE Társadalomtudományi Karán működő Közgazdaságtudományi Tanszék létrehozója és vezetője. Viszont szkeptikus mindenfajta kormányzati gazdaságélénkítéssel kapcsolatban: „az ilyesmit általában nem gondolom nagyon jó ötletnek. Ha egy kormány gazdaságot élénkít, azt mindig az adófizetők pénzéből teszi: valakitől elvesz pénzt és odaadja másnak. És akkor abból valóban élénkülés lesz ott, ahová a pénzt adják. Arra közben senki sem kíváncsi, hogy ahonnan elvették ezt a pénzt, ott nem lesz föllendülés, és ott embereket majd kirúgnak".
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Egy mindössze tizenhárom perces kutatásismertetéssel sikerült az MTA Szociológiai Intézete igazgatójának fölkavarnia a kedélyeket a Közép-európai Egyetemen még februárban, inkább csak a szakmai közvélemény részvételével zajlott rasszizmuskutatási konferencián; évente ismételt radikalizmusmonitoring-vizsgálatuk, amelyet egy állandó, tizenhét lehetséges csoportellentétből képzett konfliktustérkép megrajzolásával egészítenek ki, idén azt az eredményt hozta, hogy a magyar társadalom több mint hatvan, bizonyos kérdésekben közel hetven százaléka ért egyet olyan állításokkal, amelyeket pár éve csak a szélsőjobb ideológusai mertek hangoztatni.
Az alábbi szöveg egy beszélgetéssorozat harmadik darabjának szerkesztett, rövidített változata. A beszélgetés 2009. március 25-én zajlott le az Írók Boltjában, az estek továbbra is a hónap utolsó szerdáján 19 órakor kezdődnek. A résztvevők: Angyalosi Gergely, Kálmán C. György, Margócsy István és a moderátor, Károlyi Csaba. Az ÉS-kvartett sorozatának megrendezését a MASZRE támogatja. Legközelebb április 29-én Péterfy Gergely Halál Budán, május 27-én pedig Csaplár Vilmos Hitler lánya című regénye lesz majd a téma.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„A többségi társadalom számára úgy látszik, ez kényelmes: végre van a cigányoknak is saját kizsákmányoló osztályuk, amely valahogy majd elbánik a romákkal, helyben »lekezeli az ügyeket«, és a haszonból valószínűleg valamit juttat a hatóságoknak is. Nyilván azért ilyen elnézőek, mert - úgy egyébként - ezeket a visszaéléseket nem volna nehéz leleplezni" - véli Havas Gábor, véleményét szociológusként - a magyarországi szegénység, benne a cigányság helyzetének kutatójaként, a „terepen" -, valamint a Romaversitas Program tanulmányi igazgatójaként szerzett tapasztalataira alapozva. A SZETA-alapító Havas, bár 90-től 94-ig maga is országgyűlési képviselő volt, súlyos felelősséget tulajdonít a politikának, amiért az „nem próbált semmit kezdeni a magyarországi mélyszegénység problémájával. Kizárólag tüneti kezelésekben gondolkodott, semmilyen távlatos társadalompolitikai elképzelése nem volt, sem - ennek megfelelően - társadalompolitikai gyakorlata, amivel ezen a helyzeten akár csak egy csipetnyit is javított volna."
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Attól kezdve, hogy a magyar ember bemegy reggel dolgozni, addig, hogy délután kijön, feleannyit termelt, mint nyugat-európai társa. De nem azért, mert keveset dolgozik, kevesebb energiát fordít a munkára, kevesebb erőfeszítést tesz közben, sőt, az sincs kizárva, hogy többet, hanem mert rosszak a struktúrák. (...) Ezzel a görcsös ragaszkodással egy rossz, bemerevedett, nem hatékony, nem termelékeny struktúrához nemhogy eljutni, elindulni sem lehet sehová" - állítja Chikán Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, az Orbán-kormány első gazdasági minisztere, a Reformszövetség reálgazdasági munkacsoportjának vezetője. De úgy véli, reformokat határozatlan és felemás módon sem lehet csinálni. Szerinte a Gyurcsány-kormány 2006 óta tett kísérletei jórészt azért fulladtak kudarcba, mert tutyimutyi módon fogtak hozzá, afféle „reformálok is meg nem is, adok is meg nem is, el is veszek meg nem is" módon, mert „jaj, fel ne horgadjanak!".
Az Élet és Irodalom munkatársai a 2006-ban elhunyt munkatársuk, Tarnói Gizella emlékének megörökítésére, egyben a magyar gazdasági újságírás függetlenségének és színvonalának támogatására díjat alapítottak, harmincöt évet be nem töltött gazdasági újságírók és elemzők számára. A Tarnói Gizella Emlékdíjat minden év februárjában kapja meg az, aki a korábbi évben a kuratórium szerinti legszínvonalasabb írást vagy cikksorozatot készítette, első alkalommal 2010-ben. Az emlékdíj védnöke Bokros Lajos.
A részletes kiírás rövidesen olvasható lesz az ÉS-ben.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Márai Sándor: La hermana. Spanyolra fordította Mária Szijj és José Miguel González Trebejo.
Márai Sándor: La germana. Katalánra fordította Eloi Castelló.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Nem könnyű rájönni, hogy a Rákosi által a miniszterelnökségig megbízható kommunistának tartott Hegedüs András azonos azzal a húsz évvel későbbi szociológussal, akinek akadémiai munkaviszonyát „antimarxista, jobboldali és úgynevezett újbaloldali revizionista" platformhoz tartozása miatt, 1973-ban „alkalmatlanság" címén felmondják, egyúttal kizárják az MSZMP-ből.
Valóban meghökkentő az átalakulás; az ötvenes és a hatvanas évek Hegedüsének megváltozott személyiségjegyei mintha nem is ugyanazon ember vonásait tükröznék. A kommunista apparatcsik, a kormánypolitikus és a tudományos szakember metamorfózisainak felezőtengelye 1956. Bukott miniszterelnökként - fiatal kora ellenére - a süllyesztőbe került politikusok frusztrált sorsa várhatott volna rá is, és örülhetett, hogy az új hatalom vele szemben nem élt az ilyenkor „szokásos" megtorlás eszközeivel. De nem akart a „politikai múmiák" sorsában sem osztozni. „Meghal" tehát, hogy újjászülethessen. Legalábbis így nyilatkozott húsz évvel később erről az időszakáról: „1956. október 28-án meghaltam politikailag. 34 éves koromban. Ekkor Moszkvában megkezdődik második életem. Furcsa módon itt kezdődik el lassú és hosszú desztalinizációm. (...) Nyomasztó felelősségemtől megszabadulva végre elgondolkodhattam rajta, hogy országom mit élt át az elmúlt 15 évben. Elhatároztam, hogy szociológus leszek." Amennyiben a moszkvai emigráns évek valóban jelentősen hozzájárultak a politikával szakító Hegedüs gondolatvilágának megújulásához, úgy ennek mindenképpen észrevehető nyomaival kell találkoznunk abban a kiterjedt levelezésben, amely 1956 végétől 1958. szeptemberi hazaérkezéséig dokumentálja ezt az időszakot, s melyből itt most egy rövid válogatást közlünk.
Hegedüs András és a család Magyarországról való távozása/menekülése zűrzavaros körülmények között történt. H. A. visszaemlékezése szerint Nagy Imre 1956. október 28-án tíz óra körül érkezett vissza a Politikai Bizottság ülésére, és közölte: „az SZKP Elnöksége a vezetés teljes átalakítását és mindazoknak a kihagyását javasolja, akik diszkreditálták magukat". Ezután Nagy Imre, majd Jurij Andropov, szovjet nagykövet is felvetette, hogy az adott helyzetben célszerű lenne, ha Gerő Ernő, Piros László belügyminiszter, Bata István honvédelmi miniszter és Hegedüs András elhagynák az országot. Hegedüs nem látta semmi értelmét, hogy a Gerő és Piros után elsősorban ellene fordult tömeghangulatban „felkoncoltassa" magát, ráadásul hatodik gyermekük közeli születését várták. Még aznap este páncélautón a tököli katonai repülőtérre szállították őket, ahonnan Moszkvába repültek.
A családi levelezés az első időszakban (1956 vége és 57 júniusa között) jórészt a feleség (Holzer Zsuzsanna) és Budapesten élő nővére (Faragó Józsefné, Holzer Ibolya) között folyik. Hegedüs jó ideig csak az SZKP Elnökségével és az MSZMP Központi Vezetőségével próbál levelezni, tőlük viszont alig kap választ. Rokoni leveleket utána sem ír, csak elvtársaival és volt kollegáival lép kapcsolatba, az otthoni rokonságnak legföljebb felesége leveleinek végén, néhány sorban üzen. A Moszkvába válaszként érkező, a Hegedüshöz hasonlóan bukott és csalódott politikustársak meg az (ellen)forradalmat teljes traumaként átélt rokonság által küldött sorok rendhagyó képet festenek az 1957. eleji Magyarországról. A vesztesek, az elkaszáltak, a sértődöttek levelei ezek, tele találgatásokkal, hírekkel és álhírekkel, szemrehányásokkal és bizalmatlansággal.
A fennmaradt levelezés 1957 júniusa utáni fejezetének családi része, a volt miniszterelnök és az időközben a gyermekekkel hazatért feleség közti levélváltásokból áll. A feleség (válasz)sorait olvasva látható, hogy a Moszkvából küldött Hegedüs-levelek egy része nem maradt fönn. Ennek ellenére jórészt rekonstruálhatóak a moszkvai hétköznapok: napi öt-hat óra könyvtárakban (cédulázással és idézetgyűjtéssel, készülődve a soha meg nem írt nagy művekre), kiadós séta a parkokban, kötelesség- és pártszerű érintkezés a lakótársakkal, árubeszerzés az otthonról küldött listák alapján. 1957 augusztusától Rákosi Mátyás személyében új levelezőtársa akad Hegedüsnek. Az időközben Krasznodárba, majd onnét (hivatalosan gyógyüdülés címen) a Fekete-tenger parti Gelendzsikbe száműzött Rákosi sorsa jelzi: Moszkvából nem csak hazafelé vezethet út.
Az itt közölt válogatás csak „áruminta" a teljes, megszerkesztett, jegyzetelt és kiadásra kész levelezéskötethez. Bizakodunk, hátha az olvasók között vállalkozó kedvű kiadó is akad.
Révész Béla-Tamási Miklós
Az alábbi szöveg egy beszélgetéssorozat első darabjának szerkesztett, rövidített változata. A beszélgetés 2009. január 28-án este zajlott le az Írók Boltjában, és a továbbiakban mindig a hónap utolsó szerdáján 19 órakor lesznek az estek ugyanitt. A résztvevők: Angyalosi Gergely, Kálmán C. György, Margócsy István és a moderátor, Károlyi Csaba. A ÉS-kvartett sorozatának megrendezését a MASZRE támogatja. Legközelebb február 25-én Krasznahorkai László Seiobo járt odalent című kötete lesz majd a téma.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Innováció nem lesz másból, csak ha a műszaki-természettudományos értelmiség színvonala emelkedik" - állítja Kertész János akadémikus, a természettudományos közoktatás helyzetének vizsgálatára - az Országos Köznevelési Tanács által - létrehozott bizottság társelnöke. A vizsgálat nyomán létrejött jelentés három alapvető problémára hívja fel a figyelmet: a természettudományos közoktatás alacsony hatékonyságára, a tanárutánpótlás válságos helyzetére, és a műszaki-természettudományos pályákra jelentkezők számának csekélységére, tudásának alacsony színvonalára. Lemaradásunk a professzor szerint kezd katasztrofálissá válni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„Ha a földgáz alapú gazdaságnál maradunk, valamilyen vezeték megépítésébe be kell szállnunk nekünk is. Ez nemcsak a beruházási költségek révén, de a jelenleginél magasabb beszerzési árak miatt is növelné a gáz belföldi piaci árát. Ennek társadalmi, politikai és gazdasági következményeivel is számolni kell" - figyelmeztet az orosz-ukrán gázkrízis után adott interjújában Forman Balázs, a Corvinus Egyetem gazdaságföldrajz tanszékének oktatója, akinek szakterülete Európa energiapolitikája, valamint az eurázsiai energiatermelés és -kereskedelem. (A cél a közös energiapolitika címmel az ÉS a 2004/36. számában már közölt interjút a szakemberrel.)
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Ha ma bemegyünk egy holland könyvesboltba, biztos, hogy ott számos magyar irodalmi művet találunk, mert az elmúlt években Hollandia „felfedezte" a magyar irodalmat. Hogyan alakult a magyar irodalom háború utáni fogadtatása, mikor és hogyan következett be áttörés, mire fogékony és mire nem a holland olvasó?
A politikai közbeszéd szintjén a szélsőjobboldaliság jelenségét folytonos címkézési verseny veszi körül. Ennek nyomán egyes politikai irányzatokat vagy konkrét személyeket, szervezeteket és pártokat szokás különféle ideológiai jelzőkkel ellátni. A jobboldalon - és magán a szélsőjobboldalon - belül például egyre inkább nemzeti radikalizmusról beszélnek, amelyet a magyar eszmetörténetből ismert polgári radikalizmus és a népies eszmeáramlat valamiféle sajátosan kevert örökségeként igyekszik lefesteni. Ezzel szemben a baloldalon változatos szókészlettel, fasisztának, neonácinak, újnyilasnak, rasszistának, antiszemitának vagy csak általánosságban szélsőségesnek nevezik azokat az eszmei tartalmakat, amelyekkel szemben meghatározzák önmaguk politikai gondolkodását.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
2008 tavasza a térség két országa szempontjából sorsdöntő fordulatot hozott: az egyiket, Szlovákiát - reformjai eredményeképp - fölvették az eurózónába, a másikban, Magyarországon a „nép" - ötven százalék feletti részvétel mellett a szavazók több mint nyolcvan százaléka - elutasította a sok éve halogatott reformok három szimbolikus elemét. Nem sokkal később az előbbiben bevezették az eurót, az utóbbi - azután, hogy a kormánya nyíltan is feladta a reformok programját - csak a Nemzetközi Valutaalap segélycsomagja révén volt képes elkerülni a teljes pénzügyi összeomlást. Pedig tíz évvel korábban épp az utóbbi, Magyarország számított a volt szocialista országok között mintaországnak, míg Szlovákia - Mečiar politikája következtében - épp a teljes nemzetközi elszigetelődés következményeivel küzdött. Győrffy Dóra szerint, aki Gazdaságpolitika bizalom nélkül című tanulmányában veti össze Magyarország és Szlovákia tapasztalatait és a reformpolitikák esélyeit, „a két posztszocialista ország eltérő útja tanmeseként szolgálhat a jövő gazdaságpolitikusainak".
Az 1991-ben indult magyar hospice mozgalmat sokan még mindig valamilyen szeretetszolgálatnak gondolják, pedig ez az - OEP által csak részben finanszírozott, ám nagyon drága - intézmény képes fizikailag is csökkenteni a haldoklással járó fájdalmakat, enyhíteni a lelki szenvedést.
Milyen a viszonyunk a halálhoz, hogyan működik ma Magyarországon a hospice-hálózat, mit tehet egy pszichológus azért, hogy a haldokló rákbeteg viszonylagos megnyugvással fogadja (el) a halálát, ezekről a kérdésekről beszél az interjúban a pszichológus.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A fehér király, Dragomán György második regénye világszerte szép sikert arat. Egyszerre jelent meg angolul és németül, utána tucatnyi nyelven, és még több nyelvre most készül a fordítása. Miközben első regénye, A pusztítás könyve egyelőre csak a magyar olvasókra számíthat, bár legalább olyan érdekes. Az író 1973-ban született Marosvásárhelyen. Most a harmadik regényén dolgozik.
„Elhárult a fejünk fölül a fizetésképtelenség és a még nagyobb leértékelés veszélye, de óriási hiba lenne most abban a boldog, ám hamis tudatban, hogy megúsztuk, hátradőlni, és a továbbiakban nem csinálni semmit" - figyelmeztet a többszörös volt pénzügyminiszter. Békesi László szerint az a tizenhét hónap, ami a húszmilliárd eurós készenléti hitel lejártáig hátra van, gyorsan elrepül, és ha közben a gazdaság pozíciói és teljesítménye nem javul, kockázatai és finanszírozási igénye nem csökken, a kibocsátás szerkezete nem csiszolódik, akkor a probléma újratermelődik. „És csak a jóisten tudja, sikerül-e még egyszer egy ilyen mentőövre szert tennünk."
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Könnyen a balkáni útvesztőkbe tévedhetünk, ha a magyar politika szakít Eötvös, Deák és Bethlen, az emigráns Kossuth és Jászi, Németh László és Bibó erőszakmentességre, tárgyalásos megoldásokra alapozott kisebbségpolitikai elképzeléseivel, ha letérünk erről az útról - figyelmeztet az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. A szlovákiai születésű, ezért a kisebbségi sorsot mélyen és belülről ismerő Szarka László, aki szerint a magyar trianoni rövidlátás és a szlovák nemzeti csőlátás egy tőről fakad, úgy véli: bár a magyar újnacionalizmus rejtett kódja erőt és tekintélyt mutatni, rendet és győzelmet ígérni, és bár a gyenge és erőtlen, megalkuvó és önző Magyarország képe sokakban rögzült, Magyarország nem engedheti meg magának, hogy hét szomszéd felé olyan erőt mutasson, ami nincs.
• Kertész Imre: The Pathseeker. Angolra fordította Tim Wilkinson
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Különleges témájú könyv jelent meg néhány hónappal ezelőtt Berlinben, a Polizeiwissenschaft Kiadónál Intelligence-Service Psychology (Titkosszolgálati pszichológia) címmel. A kötet nem törekszik a titkosszolgálati munka átfogó és rendszeres bemutatására, annak csak néhány fontos aspektusát, részterületét kívánja megvilágítani. A szerzők - a Stasi rendkívül széles körű dokumentációjára támaszkodva - nemcsak a kortörténet, de a szociológia és a pszichológia segítségével vizsgálnak elméleti és empirikus kérdéseket. Az Intelligence-Service Psychology előzményéhez tartozik a 2003 és 2006 között Nachrichtendienst-psychologie (Titkosszolgálati pszichológia) címmel kiadott négykötetes tanulmánykötetet. A kiadó a legfontosabb tanulmányok közül hetet lerövidítve lefordíttatott angolra, hogy az írások minél több olvasóhoz eljussanak, főleg pedig azért, mert a témáról Németországban nem folyik tudományos vita, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban viszont igen.
A tanulmánykötet egyik szerzője dr. Helmut Müller-Enbergs, az NDK Állambiztonsági Minisztériuma (ismertebb nevén a Stasi) iratait őrző, feldolgozó szövetségi hivatal, a BStU tudományos munkatársa, s jelenleg az odensei (Dánia) Syddansk Universitet vendégprofesszora. Számos tanulmányt írt, s társszerzőkkel több könyvet, brosúrát publikált a Stasi működéséről, ügynökeiről, 1950-1953 közötti első vezetőjéről, Wilhelm Zaisserről, a keletnémet titkosszolgálatok NSZK-beli tevékenységéről, a keletnémet civil kurázsiról, a modern titkosszolgálatok demokratikus kontrolljáról. Müller-Enbergs két kötetben fontos Stasi-dokumentumokat is közzétett: a nem hivatalos munkatársakra (ügynökökre) vonatkozó irányelveket és végrehajtási határozatokat, s útmutatót a Német Szövetségi Köztársaságbeli ügynökökkel végzett munkához.
Az interjú elektronikus levelezés útján készült.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A negyedévenként megjelenő Zeszyty Literackie, amely ma alighanem a legrangosabb varsói irodalmi folyóirat, nemrég ünnepelte alapításának negyedszázados évfordulóját. 102. számának címlapját számunkra ismerős látkép díszíti: a Parlament épülete magasodik méltóságteljesen rajta a Duna fölé. A folyóirat Budapest-számát Gömöri György már ismertette az október 7-i ÉS-ben. A héten kettős lappremierre is sor került Budapesten: előbb a Lengyel Intézetben, majd a Nagydiófa utcai Austeria Könyvesboltban mutatkoztak be a szerkesztők, Barbara Toruńczykot ebből az alkalomból kérdeztük.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
„A jegybankok és a fiskális hatóságok rendre később hozzák meg azokat a döntéseket, amelyekkel elejét lehetne venni a baj elhatalmasodásának és továbbterjedésének, nem merik a végső, az utolsó eszközt - háborús hasonlattal -, a »tömegpusztító fegyvert« bevetni. Pedig ha túl sokáig késlekednek, akkor már a legdrasztikusabb intézkedéssorozat sem fog segíteni" - így vélekedik a globális pénzügyi válság elhúzódásának okairól és kezelésének sikertelenségéről az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő ZRt. elnök-vezérigazgatója. A korábban makrogazdasági és pénzpiaci elemzőként nagy szakmai tekintélyre szert tett Heim Péter szerint az IMF-hitelt használni kell, általa az instabil magánadósságot le lehet cserélni, sőt, le kell cserélni úgynevezett szupranacionális hitelekre. „Ezzel a lehetőséggel nem élni ostobaság, hiba."
• Nyerges András: Nichtvordemkind! (Voltomiglan)
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Izolált városrészek, munkanélküliség, az átlagnál alacsonyabb iskolázottság és újjáéledt vallásosság jellemzik a jelenlegi, mintegy húszmilliós európai muzulmán közösséget - derül ki abból a felmérésből, amit Muslims in EU cities címmel készít az Open Society Institute. A másodgenerációs európai muzulmánok szószólójaként ismert Tariq Ramadan az iszlám reformján dolgozik. Az egyiptomi származású, svájci állampolgárságú professzor hiszi, hogy a muszlim elveket lehetséges békésen egyeztetni a nyugati világ kultúrájával. Ramadan, aki a fribourgi és genfi egyetem után most Oxfordban tanít, két tucat könyvet írt elképzeléseiről, ezeket negyven nyelvre fordították le, és szakértőként számos testületnek volt tanácsadója az Európai Parlamenttől a Blair-kabinetig. Mindezek ellenére a tudós családfája gyanakvást szül Európában: 1928-ban ugyanis nagyapja, Haszan el-Banná alapította Egyiptomban az - iszlám gyökereihez akár erőszak útján is visszatérést hirdető, immár betiltott - Muzulmán Testvériség mozgalmat, amit Ramadan soha nem utasított el egyértelműen. Az iszlám vallás által alárendelt szerepre kárhoztatott nők jogaiért harcoló Ayan Hirsi Ali, volt holland parlamenti képviselő szerint Ramadan tevékenysége mélyen a Muzulmán Testvériség örökségében gyökerezik, és voltaképpeni célja az iszlám uralom és a saria bevezetése Európában.
Lossonczy Tamás, a magyar avantgárd művészet élő klasszikusa 2008. augusztus 12-én töltötte be száznegyedik életévét. Alkotókedve a mai napig töretlen. Az idős mester ma szinte ki sem mozdul műterméből, belső történéseire, emlékeire, álmaira figyelve formálja vizuális gondolatait festményekké, papírplasztikákká, kollázsokká. Lossonczy Tamásnak van mire visszaemlékeznie. A megélt száznégy év alatt tett utazásaira, művészeti eseményekre, amelyeknek résztvevője volt, politikai érákra, amelyeket átélt.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Hajnali négykor ébreszti magát, hogy Debrecenből Ungvárra érjen, amikor az ukrajnai állambiztonsági szolgálat helyi archívuma kinyit. Fél órát vár a belépőre, majd a másfél órás hivatalos ebédszünetben tolmácsával együtt elhagyja az épületet. Ha aznap nem tudja áttanulmányozni a számára előkészített iratokat, ismét kutatási engedélyért kell folyamodnia. Egy ilyen kutatónap több tízezer forintjába kerül.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A rendszerváltás óta egyre több külföldi választja első vagy második hazájának Magyarországot, aminek éppúgy lehet hatása az ingatlanárakra, mint a viselkedés- vagy gondolkodásmintákra. A következő beszélgetés arra keresi a választ, előnyünkre vagy épp hátrányunkra válik-e ez az újfajta bevándorlás, mennyire van már feltérképezve a folyamat, és létezik-e vele kapcsolatban tudatos magyar stratégia.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Budapest-Hamburg-Bécs: Gustav Mahler útja Mozarthoz címmel tartott előadást a budapesti Mahler-ünnep alkalmából rendezett szimpóziumon Franz Willnauer osztrák zenetörténész, akinek a komponista bécsi operai tevékenységéről írt könyve alapműve a Mahler-kutatásnak. Budapesti előadásában Mahler életútjának három állomásával foglalkozott behatóan, Budapesttel, Hamburggal és Béccsel.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Tankönyvkritikai mellékletünkben recenziók találhatók többek között általános iskolai olvasókönyvekről, orvosi, közgazdasági, nyelvészeti, irodalomtudományi egyetemi tankönyvekről, összefoglaló értékelések a legfontosabb középiskolai irodalom-, történelem-, latin-, matematika-, fizika-, kémia- és művészeti tankönyvcsaládokról. Ilyen melléklet nem volt még az ÉS-ben. Terveink szerint a későbbiekben is foglalkozunk majd időnként a könyvkritika rovatban tankönyvekkel, már csak azért is, mert most sok minden kimaradt, például az alsós matematika-, környezetismeret vagy ének-zene könyvektől kezdve mondjuk a mezőgazdasági, a jogi vagy a műszaki egyetemi tankönyvekig. (Ez utóbbiak már csak azért sem jöhettek szóba, mert a műszaki egyetemi tankönyvek kiadása - a hozzáértők szerint - ma gyakorlatilag szünetel Magyarországon.) Nem volt módunk elemezni a digitális tananyagokat sem, de ami késik, nem múlik. A tankönyvválaszték és az egyes tankönyvek, tankönyvcsaládok minősége, szemlélete ugyanis alapvetően meghatározza az oktatás hatékonyságát, színvonalát. Éppen ezért fontos számba vennünk: milyen tankönyvekből tanulhatnak gyerekeink az első osztálytól az egyetemi diplomáig. Erről próbál a teljesség igénye nélkül rövid áttekintést adni ez a melléklet.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Részletek Kertész Imre K. dosszié című könyvének francia kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Nagyváradon és Romániában
Deborah Eisenberg: Nádas Péter szelleme (részletek)
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Dragomán György A fehér király című regényének amerikai kritikai fogadtatásából
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Péterfy Gergely Bányató című kötetének német nyelvű kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A hét elején Magyar Bálint és Pető Iván országgyűlési képviselők a Házszabály 91. §-a alapján írásbeli kérdést intéztek dr. Kovács Tamás legfőbb ügyészhez és dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterhez. A kérdések a Meleg Méltóság Menete résztvevőivel szemben elkövetetett atrocitásokkal kapcsolatosak. A beterjesztők a kérdésre írásbeli választ kértek.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Dragomán György A fehér király című regényének német nyelvű kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Esszé, emlékező mesélés

Május 22-én adták át a Szépírók Társasága idei díjait. A Szépíró Díjat három kategóriában osztották ki: próza kategóriában Karátson Endre Otthonok (Jelenkor, 2007), líra kategóriában Lator László Az egyetlen lehetőség (Európa, 2007), esszé kategóriában Borbély Szilárd Egy gyilkosság mellékszálai (Vigilia, 2008) című kötetei érdemelték ki idén az elismerést. Az alábbiakban a zsűri tagjainak, Szilágyi Zsófiának, Báthori Csabának és Tarján Tamásnak a laudációit olvashatják.
Kosztolányi Dezső Pacsirtájának német fogadtatásából
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
és népének hatvan évvel ezelőtti újjászületésére
"Több mint amatőr" - 1200 millió forintért
Nádas Péter Helyszínelés című kötetének német fogadtatásából
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Dragomán György A fehér király című regényének angol fogadtatásából
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Dan Miron izraeli irodalomtörténésszel Szántó T. Gábor készített interjút
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
FORGÁCS PÉTER ERASMUS-DÍJA - A legutóbbi Erasmus-díjat Forgács Péter magyar filmrendező és médiaművész kapta. A díj Hollandia legtekintélyesebb kulturális, tudományos elismerése, amelyet évente adnak egy-egy olyan személynek, aki kivételes módon járult hozzá az európai kultúrához. A díj összege 150 000 euró. A díj átadására a hágai királyi palotában került sor. A korábbi díjazottak között van Ingmar Bergman, Charles Chaplin, Henry Moore, Claude Levi-Strauss, Olivier Messiaen, Karl Jaspers, Adam Michnik, Peter Sellars, Raymond Aron, Marguerite Yourcenar, Robert Schuman, Peter Stein, Claudio Magris, Nikolaus Harnoncourt, Václav Havel, Renzo Piano, Maurice Béjart, Simon Wiesenthal, Marc Chagall, Jacques Delors és Oscar Kokoschka. A 21 tagú kuratóriumot, amely Hollandia legnevesebb tudósait foglalja magában, külön szakértői kollégium egészíti ki, és a téma eldöntése után a legkülönbözőbb fajta életművek közül választják ki azt, amelyik a díjat elnyeri. A díjátadón elhangzott két beszéd rövidített változatát közöjük.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
(1947-2008)
Válogatás Nádas Péter bukaresti bemutatójának romániai sajtóvisszhangjából
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Hiller István oktatási és kulturális miniszternek
Wass Albert Arany és Krúdy között?
Kósa Lajosnak, Debrecen polgármesterének
Részletek Esterházy Péter Harmonia caelestis című könyvének lengyel kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Müller Miklós 2007. december 19-én vette át a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Az érdemrendet augusztus 20-a alkalmából Sólyom László köztársasági elnök adományozta "a kortárs magyar művészet és kutatás ügyének szolgálatáért". A nagyszámú megjelentnek Fitz Péter múzeumigazgató mutatta be Müller Miklóst, és itt olvasta fel alább közölt köszöntőjét Földényi F. László.
Dr. Müller Miklós biológus a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen 1955-ben szerzett orvosi diplomát, és egész életében alapkutatásokkal foglalkozott. 1964-ig a Semmelweis Egyetem Szövettani Intézetének munkatársa volt, ekkor meghívták a New York-i Rockefeller Egyetemre, ahol azóta is kutat. Jelenleg a biokémiai parazitológia professor emeritusa. Müller Miklós kutatómunkája számos elismerésben részesült: a Párizsi René Descartes Egyetem (Paris 5) díszdoktora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, több tudományos társaság tiszteletbeli tagja és díjának kitüntetettje. Ezek között külön említésre érdemes a Magyar Parazitológusok Társasága és a Magyar Művészettörténészek és Régészek Társasága. Müller Miklós kapcsolatait a magyar képzőművészettel első apósának, Mezei Árpádnak köszönheti. Feleségével, Keithly Jan parazitológussal együtt az 1980-as évek óta intenzíven érdeklődik a modern és kortárs magyar művészet iránt, és sok művészt és művészettörténészt tekint barátjának. Lakásukban az idők folyamán létrehoztak egy reprezentatív kortárs magyar gyűjteményt. Ez a gyűjtemény előreláthatólag egy amerikai egyetemi múzeum magyar osztályát gazdagítja majd. (Irodalom: Ébli Gábor: Magyar műgyűjtemények 1945-2005, Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2006. 245-248.)
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Válogatás Kornai János A gondolat erejével című művének külföldi visszhangjából
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
(A szövegnek nem szerzője: csupán összeállítója vagyok. Az idézetek kivétel nélkül a [februárban nyolcvanéves] Stoll Béla által közzétett József Attila összes versei [JAÖV III], illetve a József Attila levelezése [JAL] jegyzeteit tartalmazó kötetekben találhatók: ezeknek a köteteknek a lapszámait adom meg. Sz. Gy.)
Nádas Péter kötetének amerikai fogadtatásából
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
(1948-2007)
(1913-2007)
(1917-2007)
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Mózsi Ferenc 1947-2007
Grecsó Krisztián Isten hozott című regényének német fogadtatása
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A hazájukért és a közéletért felelősséget érző hívők és nem hívők felhívása a Magyarországi Református Egyház vezetőihez
Nyílt levél Tasnádi Péter pécsi polgármesternek
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Részletek Nádas Péter Emlékiratok könyve című regényének norvég kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Élet
Haverok, buli, bukta (LI. évfolyam, 26. szám, 2007. június 26.)
Civil keringő (LI. évfolyam, 34. szám, 2007. augusztus 24.)
Zuschlag - újratöltve (LI. évfolyam, 40. szám, 2007. október 5.)
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Ítéletek
Havas Szófia kijelentései ellen
Konrád György Kakasok bánata című kötetének német kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A kalauz visszanéz
SZABÓ MAGDA KILENCVENÉVES
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Idén az AEGON Művészeti-díjat Rakovszky Zsuzsa költő, író kapta meg Visszaút az időben című verseskötetéért. Lapunk idei 14. számában olvashatták Margócsy István laudációját. A díjhoz társdíj is kapcsolódik: a költő Vojnich Erzsébet festőművészt javasolta társdíjasnak. Rakovszky Zsuzsa 21-én, pénteken olvasta fel az itt közölt laudációt Vojnich Erzsébetről a Bárka Színházban, a Képzett társítások című AEGON-esten.
Magyar Tussaud
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Helyesbítés
Haverok, buli, bukta (LI. évfolyam, 26. szám, 2007. június 26.)
Civil keringő (LI. évfolyam, 34. szám, 2007. augusztus 24.)
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Zsidó BÚÉK
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A Magyar Gárda a Fővárosi Közgyűlés napirendjén
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Rossz válaszok
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Szobor, fizet
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Mitér
Részletek Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényének francia kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Zárunk
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Gondoljátok meg, proletárok!
Részletek Závada Pál Jadviga párnája című regényének német kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A jobboldal politikai antimodernizmusa
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Mezsgye
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Irodalmi Alapítványa tavaly alapította díjait magyar nyelven író alkotók tevékenységének elismerésére és ösztönzésére. Az alapítvány kuratóriumának elnöke dr. Gönczöl Katalin, a tagok: Kovács Gábor és Rátóti Zoltán, munkájukat héttagú irodalmi véleményező bizottság segíti (Boldizsár Ildikó, Fábri Péter, Ferencz Győző, Reményi József Tamás, Takács Ferenc, Vathy Zsuzsa, Zalán Tibor).
A 2007. évi Irodalmi Nagydíjat Gergely Ágnes kapta. A hárommillió forintos nagydíj mellett 1 millió 800 ezer forintos, egy esztendő alatt folyósítandó irodalmi díjat kapott Aczél Géza, Buda Ferenc, Fodor Ákos, Géczi János, Háy János, Kiss Judit Ágnes és Kiss Ottó.
Az elismerést június 25-én az előző évi nagydíjas, Ferencz Győző laudációjával adták át a Művészetek Palotájában.
Olajmunkások
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Az Úr hangja
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Mi van?
Darvasi László Stern úr című novelláskötetének német fogadtatása
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Kormányzás
a terjesztési hiányosságokkal és rendezetlenségekkel kapcsolatos megkeresésünkre a következő tájékoztatást adja:
Május 24-én este 7 órakor a Károly körúti Alexandra Könyvesházban kiosztották a Szépírók Társasága 2007. évi díjait. A háromtagú zsűri és Csaplár Vilmos, a társaság elnöke a díjat költészet kategóriában A Legjobb Nap című verseskötetéért Tandori Dezsőnek, próza kategóriában Apám barátja című regényéért Györe Balázsnak, esszé/tanulmány/kritika kategóriában pedig Szellem és költészet című esszé- és tanulmánygyűjteményéért Tábor Ádámnak adta át.
Tandori kötetét a Tiszatáj Alapítvány, Györe Balázsét és Tábor Ádámét a Kalligram Kiadó jelentette meg.
A díjakat az Alexandra Könyvesház szponzorálta.
Haruspex
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Beszélgetés Nicolas Sarkozyvel
Pápai áldás
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Állítsátok meg Márfi aput!
Válogatás Bartis Attila A nyugalom című könyvének lengyel és román kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Faludy György Domokos Zsuzsához írt két levelét a címzett és a költő özvegye engedélyével közöljük. Keletkezésük körülményeiről Domokos Zsuzsa tanár, műfordító számol be röviden. A leveleket Faludy írógépen írta, szövegüket a mai helyesírási szabályokhoz igazítottuk, s ahol szükséges volt, javítottuk az elütésből és egyebekből származó nyilvánvaló hibákat.
Lenkovics Barnabás-szárnyvasút
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Éljen Molnár!
Vitaanyag
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Fiúk és apák
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tagjainak
Akikre büszkék vagyunk
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Igazuk lett
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A klasszikus és modern, az európai és egyetemes művészetet Budapesten szinte egyedüliként bemutató MEZZO francia kulturális tévécsatorna műsorának sugárzását a UPC kábelcsatorna áprilisban megszünteti. Így bezárul még az a rés is, amelyen át a közönség ráláthatott a művészet egyetemes értékeire abban a politikai és gazdasági ciklusban, amelyben az állam és önkormányzatok költségvetési megszorításai miatt a kulturális intézmények a színvonal csökkentésére kényszerülnek, a privát műsorszolgáltatók pedig az igénytelen műsorok fenntartásában is érdekeltek. Az intézkedés nem jogellenes ugyan, de a kulturális nevelés és a művészeti értékek befogadása szempontjából káros.
Mivel a MEZZO egyedülálló értéket képvisel a magyarországi televíziózás műsorkínálatában, tiltakozunk amiatt, hogy a legnagyobb kábelszolgáltató megszüntesse ennek terjesztését.
Acsay Judit lapkiadó, újságíró;
Albert Mária újságíró, a Magyar Zenei Tanács tagja;
Alföldi Róbert színművész, rendező, a Bárka Színház igazgatója;
Almási Tamás filmrendező;
Ascher Tamás rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora;
Balázsovits Lajos színművész, rendező, a Játékszín igazgatója;
Bán Mariann keramikus;
Barna István belgyógyász, egyetemi docens;
Bársony Ágnes, az MTV zenei szerkesztője;
Básti Juli színművész;
Batár Attila építész, építészeti szakíró;
Batta András zenetudós, a Zeneművészeti Egyetem rektora;
Békés Pál író;
Bércesi Barbara zenei szerkesztő;
Bikácsy Gergely filmesztéta;
Binder Károly dzsessz-zongoraművész, a Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetője;
Birkás Ákos festőművész;
Bitó László kutatóorvos, közíró;
Bíró Yvette filmesztéta;
Bojti János zenetörténész;
Bródy János előadóművész;
Csanádi Judit díszlettervező;
Csáki Judit kritikus;
Csalog Gábor zongoraművész, a Zeneművészeti Egyetem tanára;
Csengery Kristóf költő, zenekritikus, a Muzsika szerkesztője;
Cserhalmi György színművész;
Csizek Gabriella fotó-archivista, a Mai Manó Ház művészeti vezetője;
Csuhai István, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese;
Dalos Anna zenetudós, az MTA Zenetudományi Intézet munkatársa;
Darvas S. János zenei filmrendező, az Arte munkatársa;
Deseő Csaba dzsessz-hegedűművész;
Dés László zeneszerző, dzsessz-szaxofonművész;
Dezsényi Katalin műfordító;
Divéky István, az MR zenei szerkesztője;
Dobszay László zenetudós, a Zeneművészeti Egyetem professzor emeritusa;
Dornbach Alajos ügyvéd;
Dresch Mihály dzsessz-szaxofonművész;
El Kazovszkij képzőművész;
Eötvös Péter zeneszerző, karmester;
Erdélyi Ágnes filozófus, az ELTE tanára;
Esterházy Péter író;
Fabényi Júlia művészettörténész, a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatója;
Fábri Péter író;
Fehér Márta tudományfilozófus, a BME tanára;
Fenyő Gábor, a Magyar Hangversenyrendezők Egyesületének elnöke;
Feuer Mária zenekritikus, a Muzsika főszerkesztője;
Fodor Géza esztéta, az ELTE tanára;
Fodor Tamás rendező, színművész, a Stúdió "K" Színház igazgatója;
Forgách András író;
Forgács Péter filmrendező;
Gera Judit irodalmár, az ELTE tanára;
Geszti Péter dalszövegíró, a Rapülők és a Jazz+Az együttes alapítója
Gálffi László színművész;
Göczey Zsuzsa zenei szerkesztő;
Gőz László harsonaművész, a BMC igazgatója;
Hann Endre szociálpszichológus, a Medián igazgatója;
Hajdu István művészettörténész, a Balkon főszerkesztője;
Hajós Gabriella jogász;
Halász Péter zenetörténész, az MTA Zenetudományi Intézet munkatársa;
Hauser Adrienne zongoraművész;
Heller Ágnes filozófus, akadémikus;
Hernádi Judit színművész;
Ilona Keserü Ilona festőművész, a PTE tanára;
J. Győri László műfordító, az MR szerkesztője;
Jálics Kinga, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője;
Jeney Zoltán zeneszerző, a Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetője;
Jordán Tamás színművész, rendező, a Nemzeti Színház igazgatója;
Jovánovics György szobrász, a Képzőművészeti Egyetem tanára;
Kabán Eszter Anna tervezőszerkesztő;
Katona Júlia, az MTV szerkesztője;
Kárpáti János zenetudós, a Zeneművészeti Egyetem tanára;
Kárpáti Miklós ügyvéd;
Kertész Imre író;
Kis János filozófus, a CEU tanára;
Klimó Károly festőművész;
Kotschy András fizikus-akusztikus, az ELTE tanára;
Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, a Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatója;
Koltai Tamás kritikus, a Színház főszerkesztője;
Komoróczy Géza ókortörténész, az ELTE tanára;
Koncz Zsuzsa előadóművész;
Kornis Mihály író;
Kovalovszky Márta művészettörténész;
Kovács András Bálint filmkritikus, a NAVA vezetője;
Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Énekkar és Kottatár Kht. főigazgatója;
Kovács Péter művészettörténész;
Kovács Zoltán publicista, az Élet és Irodalom főszerkesztője;
Kovalik Balázs operarendező, a Zeneművészeti Egyetem tanára;
Körner Tamás, a Budapesti Fesztivál Zenekar igazgatója;
Kőrösi Zoltán, az MR szerkesztője;
Kulka János színművész;
Kurtág György zeneszerző;
Kurtág Márta zongoraművész;
Ludassy Mária filozófiatörténész, az ELTE tanára;
Lukácsi Béla, az MR szerkesztője;
Madarász Aladár közgazdász, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet munkatársa;
Marton Péter, a Zeneakadémia Baráti Köre elnöke;
Mácsai János zenetörténész;
Malina János zenetörténész;
Oláh Kálmán dzsessz-zongoraművész;
Pallai Péter, a londoni Magyar Intézet dzsessz-kurátora;
Palya Bea énekes, esélyegyenlőségi nagykövet;
Papp Márta zenetörténész, az MR szerkesztője;
Parti Nagy Lajos író;
Perneczky Géza művészettörténész;
Peskó Zoltán karmester;
Péter Vladimir tervezőművész, az Iparművészeti Egyetem tanára;
Pohárnok Mihály iparművész, a Design Terminál Kht. ügyvezetője;
Polgár László operaénekes;
Radnóti Sándor esztéta, az ELTE tanára;
Rados Ferenc zongoraművész;
Rácz Judit zenei szakfordító;
Rácz Péter költő;
Rácz Zoltán ütőhangszeres művész, az Amadinda együttes alapítója;
Ránki Júlia, az MR szerkesztője;
Réz Pál irodalomtörténész, műfordító, a Holmi főszerkesztője;
Roboz Judit, a Liszt Ferenc Zeneakadémia Baráti Kör Egyesület elnökhelyettese;
Roboz László fényképész;
Sándor Erzsi újságíró;
Sárosi Bálint népzenekutató;
Sasvári Edit művészettörténész;
Schiff András zongoraművész;
Schiller Mariann tanár;
Sipos Júlia, az MR szerkesztője;
Solymosi Tari Emőke zenetudós;
Sós Vilmos filozófus;
Standeisky Éva történész, a KLTE tanára;
Strelisky János kémikus;
Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, dzsesszzenész;
Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész, akadémikus;
Széchenyi Ágnes irodalomtörténész;
Székely András zenetudós, a Magyar Zene főszerkesztője;
Székely György osztályvezető főorvos, a Semmelweis Egyetem kamarazenekarának tagja;
Szerző Katalin zenetörténész, az OFK zeneműtárának vezetője;
Szirányi János zenei szerkesztő, az NKA Zenei Kollégiumának elnöke;
Szőke György irodalomtörténész, a JATE tanára;
Szüts Miklós festőművész;
Tallián Tibor zenetudós, az MTA Zenetudományi Intézet igazgatója;
Tarnói Judit tanár;
Tihanyi László karmester, a Zeneművészeti Egyetem tanára;
Udvaros Dorottya színművész;
Ungár László osztályvezető főorvos, a Muzsikáló Értelmiség Alapítvány zenekarának tagja;
Vági Zsuzsa bohóc;
V. Bálint Éva újságíró;
Várady Szabolcs költő;
Várbiró Judit zenei szerkesztő, az MTV főmunkatársa;
Várjon Dénes zongoraművész;
Várkonyi Benedek, az MR szerkesztője;
Vásárhelyi Júlia, a HVG szerkesztője;
Veres András irodalomtörténész;
Victor Máté zeneszerző;
Vidovszky László zeneszerző, a Zeneművészeti Egyetem tanára;
Vikárius László zenetudós, a Bartók Archívum vezetője, a Zenetudományi és Zenekritikai Társaság elnöke;
Virág Judit művészettörténész, a Mű-terem Galéria tulajdonosa;
Vojnich Erzsébet festőművész;
Vukán György dzsessz-zongoraművész;
Wagner Rita zongoraművész, a Zeneművészeti Egyetem tanára;
Weltner Mariann tanár;
Wilheim András zenetudós, a Zeneművészeti Egyetem tanára;
Zachár Zsófia műfordító, a The New Hungarian Quartely szerkesztője;
Závada Pál író
A petícióhoz csatlakozott a Krétakör Színház teljes alkotóközössége: Ágh Márton díszlettervező; Bánki Gergely színművész; Bányai Tamás fénytervező; Büki Dóra közönségszervező; Csákányi Eszter színművész; Csóka Tímea PR- és sajtóreferens; Erős Balázs produkciós vezető; Gáspár Máté ügyvezető igazgató; Gyabronka József színművész; Katona László színművész; Láng Annamária színművész; Merényi Anna dramaturg; Mervel Miklós kellékes; Mucsi Zoltán színművész; Nagy Zsolt színművész; Péterfy Borbála színművész; Rába Roland színművész; Salk Miklós irodavezető; Sárosdi Lilla színművész; Scherer Péter színművész; Schilling Árpád művészeti vezető; Terhes Sándor színművész; Tóth Péter művészeti titkár; Tüű Zsófia rendezőasszisztens; Veress Anna dramaturg; Werner Tiló színművész.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete nevében kibocsátotta: Kenedi János kritikus
Kezelik a problémát
az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Papírok és papírok
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A tavasz hírnöke
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A piréz veszedelem
Dalos György, Paul Lendvai és Rainer M. János 1956-os könyveinek német fogadtatása
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Mi a kérdés?
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Vérig sértve
Kertész Imre Felszámolás című regényének angliai kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Nyugi!
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Jézus bársonyingben
A 2006. szeptember-októberi fővárosi eseményeket vizsgáló bizottság jelentéséből
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Ami jár, az jár
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Onánia
Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a lap ez évi, második száma a nyomdagép hibája miatt a vidéki árushelyeken nem pénteken, hanem szombaton reggeltől vásárolható meg.
Őszinte sajnálattal
Élet és Irodalom
Korcsolyapálya
Gerald R. Ford (1913
-2006)Lázár Ervin (1936-
2006)A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Válogatás Eörsi István Zárt térben című könyvének német kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Zádor útlevele
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Jön Patrubány
(Károly krt. 3/c)
- december 9., szombat, 19 óra
Gerendás Péter zeneszerző, dalszövegíró, előadóművész estje
- december 12., kedd, 17 óra
Dante Marianacci Tiszavirágzás című regényét (fordította Lukácsi Margit) bemutatja Szénási Ferenc. Közreműködik Hegedűs D. Géza. Házigazda a Noran Kiadó.
19 óra - Az Elle Irodalmi Kávéház vendége Kiss Judit Ágnes, háziasszonya Esze Dóra.
- december 14., csütörtök, 17 óra
Kukorelly Endre és Zirkuli Péter költőkkel Kőrössi P. József beszélget, Legszebb versei-k megjelenése kapcsán
![]() | Az Élet és Irodalom legújabb kiadványa csaknem száz festményt tartalmaz, a festő munkásságát kortárs írók, kritikusok, művészettörténészek írásai méltatják A kötet ára 6500 Ft, kapható a könyvesboltokban, kedvezményes áron megrendelhető a szerkesztőségben. (1089 Bp., Rezső tér 15., tel.: 210-5149, 210-5159, fax: 303-9241, e-mail: es@es.hu |
Az 1956-os magyar forradalomról szóló könyvek fogadtatása az angol és az amerikai sajtóban
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Visszhang
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Hírlap
Egy hívással 5500 Ft-ot takaríthat meg!
Ha jövőre nem hetente vásárolja, hanem egy évre előfizeti lapunkat,
20 592 Ft helyett csak 15 000 Ft-ot kell kiadnia.
Reggel 8-tól este 8-ig várjuk hívását!
Tel.: 06 (1) 210-5149 vagy 210-5159
BOROSTYÁN-ESTEK
A KÖLTŐ SZÍNHÁZA
A Stúdió "K" és a Szépírók Társaságának közös rendezvénye. A sorozatot az Élet és Irodalom támogatja.
Az estek házigazdája: Balla Zsófia.
November 23-án, csütörtök este fél 8-kor vendégünk:
KÁNTOR PÉTER
Neked beszélek
most is, ki másnak?
Te pedig másnak,
pedig csak egymásnak.
Mikor póráz voltál,
mikor mézesmadzag,
szakadó szál mikor,
mikor köldökzsinór.
(Neked beszélek)
A Stúdió "K" minden Borostyán-estje egyetlen alkalomra szóló találka, ismerkedés: a költők egy kis kötetre valót olvasnak fel régi és kiadatlan verseikből.
Jegyrendelés: 216-7170 vagy www.studio-k.hu
Részletek Márai Sándor Föld! Föld! című művének spanyol kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Pozsárné
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Sulzberger és Széles
Válogatás Kertész Imre K. dosszié című könyvének német kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
(1941-2006)
Gyopár Ernő ellenáll
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Hozzátartozók, munkatársak, barátok mély részvéttel búcsúztatták október 26-án a Farkasréti temetőben Tarnói Gizellát (kollégáknak, családtagoknak Gabi), lapunk napokban elhunyt főszerkesztő-helyettesét, Pulitzer-emlékdíjas, Roma Polgárjogi Díjas újságírót.
Standeisky Éva: Írástudók hatalma
Varga László: Jugoszlávia és a magyar forradalom
Földényi F. László: Forradalmak asztali emlékműve
Nádas Péter: Fővesztett forradalom
Bauer Tamás: A megkésett beszéd
Kőszeg Ferenc: Rendőrzők és rendzavarók
Diplomáciai lépések és állásfoglalások
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Lapunk főszerkesztő-helyettesét méltósággal viselt súlyos betegség után, vasárnap hajnalban, ötvenkilenc éves korában, otthonában érte a halál. Pulitzer-emlékdíjas, Roma Polgárjogi Díjas munkatársunkat az Élet és Irodalom közössége saját halottjának tekinti. Tisztelői és barátai a Farkasréti temetőben róhatják le kegyeletüket, október 26-án, csütörtökön 14 óra 15 perckor.
Iránymutatás
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
![]() | Korlátozott számban megrendelhető Bokros Lajos: című könyve. A kötet ára 1500 Ft, kedvezményes áron megrendelhető a szerkesztőségben. (1089 Bp., Rezső tér 15., tel.: 210-5149, 210-5159, fax: 303-9241, e-mail: es@es.hu) |
Válogatás Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című művének eddigi német kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Őszöd még
Hallottad már a SÁTOROS ÜNNEP kifejezést?
És meg akarod ismerni az eredetét, meg akarod tudni, hogy mi az?
Ha a válaszod igen, és nem szereted a kötöttséget, sőt kifejezetten civil "ismerkedésre" vágysz, akkor gyere a Nyitott Műhelybe!
Október 2-án, hétfőn este 1/4 8-kor
ZSIDÓZÁS MÁSKÉPP Iványi Gáborral
ezúttal a Szukkot, a Smini Aceret és a Szimchat Tora megülésére készülünk.
A Nyitott Műhely hansúlyosan civil programja, kötöttségek és kötelezettségek nélkül ad lehetőséget az ünnepekkel és a szokásokkal, illetve e szokások hátterével való ismerkedésre, a hagyomány megélésére. Az ünnepi étkek fogyasztása közben pedig az ünnepről szóló, és az ünnephez kötődő beszélgetésre és vitára is adódik alkalom.
Felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenkit várunk.
Belépés nyitottsággal, és az elemózsiához való némi hozzájárulással.Bővebbet a
www.nyitottmuhely.hu honapon.Cím: Budapest, XII., Ráth György utca 4. (A Déli pályaudvarral szemben, az Alkotás utca felől a második ház - bejárat közvetlenül az utcáról.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A vasprefektus
Hátra arc!
![]() | Megjelent! Vásárhelyi Miklós: A történelemben A kötet ára 2800 Ft, Kapható a könyvesboltokban, kedvezményes áron megrendelhető a szerkesztőségben. |
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Önkormányzati
Válogatás Dalos György Balaton-brigád című regényének német kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Főszakács: Aczél Géza
Élőképek
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest, VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Vihar után
Trombitaréz
Részletek Krasznahorkai László Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó című regényének spanyol kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A Szigligeti Kerekasztal kezdeményezésére 2006 januárjában több mint háromszáz hazai és külföldön élő magyar művész írta alá azt a nyilatkozatot, mely kiállt a Szigligeti Alkotóház alkotóházi funkciójának megőrzése mellett. Az Élet és Irodalomban közzétett nyilatkozat - és névsor - hatására 2006-ban még nem valósulhatott meg az Alkotóház szállodaszerű üzemeltetése. Fél év elteltével a Szigligeten tapasztalható változások arra utalnak azonban, hogy a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány nem tett le korábbi tervéről, ezért a Kerekasztal egyesületi formában jogilag is megalakult. 2006. július 19-én, Szigligeten, az alapítók közös szándékának kinyilvánítása után, sor került a "hely szellemének" leleplezésére: a Nagy Endre által elejtett bivaly koponyája visszakerült az őt megillető, megszokott helyére.
Magyarázók
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Princz Gábort és a Postabank további hat, egykori vezető beosztású munkatársát nem jogerős ítéletben, bűncselekmény hiányában felmentette a Fővárosi Bíróság. Az azóta eltelt időben gyakran elhangzott, hogy "a vád nem állt meg", "a vád nem volt elég alapos". A vádirat azonban mindeddig nem jelent meg sehol. Az alábbiakban a vita termékenységét elősegítendő közöljük a vádiratot.
Köd
Részletek Szabó Magda Az ajtó című regényének spanyol és katalán kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Oszlopok, vezetékek
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Részletek Esterházy Péter és Darvasi László köteteinek német kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Kerekasztal
Üzemidő
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Válogatás Kosztolányi Dezső Esti Kornél kalandjai című művének német kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
- hazugságok -
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Forza Italia!
Részletek Márai Sándor Az igazi, a Judit és Az utóhang című három kisregényének egykötetes kiadásáról szóló katalán kritikákból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A történészi tisztességről
Lekvittelt ország
Válogatás Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyéka című regényének német kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A harmadik forduló
Részletek Bodor Ádám Az érsek látogatása című regényének spanyol kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Válogatás Szabó Magda Az ajtó című regényének angol kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Áder János pert vesztett az ÉS-sel szemben

Válogatás Szerb Antal A Pendragon-legenda és A királyné nyaklánca című regényeinek német kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
2006. március 20., Collegium Budapest, 1014 Bp., Szentháromság u. 2.
Ki írja a művészettörténetet?
Beszélgetés az 1960-as évek magyarországi művészetéről a Hordozható Intelligencia Fokozó Múzeum kapcsán.
18.00 - St. Auby Tamás bemutatja a Hordozható Intelligencia Fokozó Múzeumot.
20.00 - Beszélgetés Piotr Piotrowski (Poznan, művészettörténész professzor, a poznani Adam Miczkiewicz Egyetem művészettörténet tanszékének vezetője), Georg Schöllhammer (Bécs, kritikus, a Springerin című művészeti folyóirat főszerkesztője, a documenta 12 magazin projekt vezetője) és St. Auby Tamás, NETRAF-ügynök részvételével.
Moderátor: Hegyi Dóra
a tranzit kortárs művészeti programot az Erste Bank Csoport támogatja.
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Válogatás Pap Károly Azarel című regényének spanyol kritikáiból
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Frank János: Tárlatok - szertartások A kötet ára 3200 Ft Kapható a könyvesboltokban, kedvezményes áron megrendelhető a szerkesztőségben. Cím: 1089 Budapest, Rezső tér 15. |
Balázs Imre József
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
gazdaságot elemez
avagy Négy példa a zene fogalmának újraértelmezésére
Vidám ügyészek
Válogatás Bartis Attila A nyugalom című regényének német kritikáiból
BÉNYEI TAMÁS
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Bodor Ádám 70
A nyolcvanéves Kurtág Györgyről
No Watergate
Bodor Ádám 70
Válogatás Krasznahorkai László Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó című regényének német kritikáiból
Nyerges András
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Jancsó Adrienne 1921-2006
Kadarkút
Új lap a sajtó történetében
Takáts Gyula 95 éves
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
THOMKA BEÁTA
a nyelvhelyesség
Laudáció Darvasi László Mészöly Miklós-díja kapcsán
Parti Nagy Lajos Hősöm tere című regényének német fogadtatása
Szabó Gábor
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Honderű
Láng Zsolt
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Banális és idióta
Válogatás Kertész Imre A kudarc című regényének norvégiai kritikáiból
Vári György
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Nem igazán vallásos
Demény Péter
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Weöres Sándor nyomán
Strém Kálmán (1934-2005)
Mi a válasz?
![]() |
Megvásárolható a könyvesboltokban és a szerkesztőségben, megrendelhető a 06-1-210-5149, 210-5159 telefonon, a 303-9241 faxon és a es@es.hu e-mail címen. 2005 tavaszán jelent meg a Tokaji borcsaták című riport, amely dokumentumokra hivatkozva állította, hogy az Orbán Viktor feleségének érdekeltségi körébe tartozó Sárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. taggyűlésén az akkor hivatalban lévő miniszterelnök személyesen is részt vett, és többek között az állami támogatásokra vonatkozóan érdemi észrevételeket tett: "Ne mi nyerjük a legtöbbet!" |
Teslár Ákos
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
FÜST MILÁN-DÍJ - Az évenkénti műfaji váltakozás miatt idén két prózaíró részesülhetett a Füst Milán özvegye alapította elismerésben. A Füst Milán Jutalom prózai kuratóriuma (Sándor Iván, Földényi F. László és Budai Katalin) 2005-ben Darvasi Lászlónak kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nemzetközi sikereiért, Spiró Györgynek pedig idén megjelent nagy hatású regényéért, a Fogság című művéért ítélte oda a díjat. A díjakat a Petőfi Irodalmi Múzeumban adták át december 5-én. Az alábbiakban Sándor Iván bevezetőjét és a két elhangzott laudációt közöljük.

Csapody Tamás
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Nagy jellemekrül
A Sorstalanság új angol fordításának fogadtatása
Bazsányi Sándor
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Az OIT és a MÚOSZ Etikai Bizottsága a sajtószabadság ellen
Szíjártó Imre
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Nyilvánosságot a KEHI-jelentéseknek!
Jön a Mikulás
Szeretettel meghívjuk új kiadványunk bemutatójára - Arnulf Rainer: Előszó önmagamhoz / Selbstbevorwortung. A kötet magyar és német nyelven tartalmazza a világhírű képzőművész művészeti írásait, és csaknem 100 képét közli. A bemutatón jelen lesz Arnulf Rainer is.
Színhely: Ludwig Múzeum (Művészetek Palotája, 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.)
Időpont: november 21., hétfő, 17 óra
A kötet ára 4950 Ft, megrendelhető a szerkesztőségben (1089 Bp., Rezső tér 15., tel.: 210-5149, 210-5159, fax: 303-9241, e-mail: es@es.hu)
Az Etikai Bizottság állásfoglalása Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) és a Magyar Távirati Iroda (MTI) közötti sajtóetikai vitában.
MARGÓCSY ISTVÁN
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Oktatási Minisztérium vezetőjéhez
A vér színe
András Sándor
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
KELECSÉNYI LÁSZLÓ
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
Tüzes medence
Kulcsár Szabó Zoltán
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
Gyengék voltunk, gyengébbek maradtunk
Papp Ágnes Klára
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
Tévesen tájékoztatták
Október 13-án hajnalban, hetvennegyedik életévében elhunyt Eörsi István.
Munkatársunktól, barátunktól a jövő heti számunkban búcsúzunk.
Eörsi István elmúlt hetekben, lapunkban megjelent néhány írása:
Báthori Csaba
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
a Nap-keltében
Anya
KÁLMÁN C. GYÖRGY
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
LEHETŐSÉGEK
SZÉP ERNŐ-DÍJ - A magyar dráma napján, szeptember 21-én az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet klubjában átadták az idei Szép Ernő-díjakat. Életműdíjat kapott Eörsi István, a pályakezdők díját Schein Gábor nyerte el. Az alábbiakban Németh Ákos és Németh Gábor az ünnepségen elhangzott laudációját közöljük.

Gyurcsány perel
Balázs Attila
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
abortusztabletta
KERESZTESI JÓZSEF
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
A zemberek
PÁLYI ANDRÁS
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
Kutyacsip
KÖRNER GÁBOR
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
A Nádas Péter által válogatott fotókiállítás német kritikáiból
Báthori Csaba József Attila-fordításkötetének német kritikáiból
Sonnevend Júlia
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
Pléh Csaba
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
(Orbán Viktor a kettős állampolgárságról)
Velünk nyaraló történelem
(1941-2005)
Takács-Sánta András
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
Furkósbot
Goretity József
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
(1956-2005)
Bp., parkolóváros
*
(Az ítéletnek a másodfokú bíróságon [június 23.] elhangzott szóbeli és az [július 26-án kézhez vett] írásbeli indoklását ITT olvashatják - a szerk.)
Gajdó Ágnes
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
Az alábbiakban betűhíven közöljük a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. kontra Élet és Irodalom per (a "szőlőügy") másodfokú ítéletének írásbeli és szóbeli indoklásait. Elsőként az ítélet írásba foglalt részletes indoklását, amelyet az ÉS július 26-án kapott kézhez, majd az Ítélőtáblán, június 23-án hozott és kihirdetett ítélet rövid szóbeli indoklását.
1942-2005
Az iraki háború és a terrorizmus ügyében
1926-2005
emléktárgyak kiárusítása
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
Csapody Tamás
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.
Az Ady Társaság szót emel az Ady-múzeumért
nemzeti gyásznap
Tábor Ádám
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Balikó Nándor.