Bajnai Gordon rezsinövelő kezet fogott Mesterházy Attila bércsökkentővel (sőt implicite Portik Tamás bűnözővel is), tehát „összeálltak azok, akik egyszer már tönkretették Magyarországot”, ahogy ezt a kormánypárt szóvivője megfogalmazta. Hogy mért álltak össze, az nem kérdés, azért, hogy Magyarországot még egyszer és végérvényesen romlásba döntsék. Ez a dolog causa finalisa, s mint ilyen, kézenfekvő. Talányosabb a causa efficiens, ami föltehetőleg abban áll, hogy Bajnai és Mesterházy előtt más alternatíva egyszerűen nincs is. Ha már az ember politikusnak állt, akkor a hatalom megszerzésére kell törekednie, ugyanis a politikus, aki nem akarja a hatalmat, hasonlatos ama kurvához, aki nem akar kufircolni, márpedig az ilyen kurva létezése fogalmilag kizárt.

Nem, a kormánynak ilyen ígérete nem volt, ilyet nem tud mutatni, mondta Varga Mihály az ATV április hetedikén sugárzott Szabad szemmel című műsorában. Olyan természetességgel mondta, mintha azt kellett volna elmagyaráznia Mészáros Antóniának, hogy Szijjártó Péter eljövetelét Nostradamus, a közkeletű tévhittel ellentétben, nem jósolta meg. Hangneme pallérozott, mondatai többnyire jól fésültek, van elejük és végük, van bennük alany és állítmány, sőt értelem is. Politikusnál ez ritka. Varga Mihály a maga hűvös, tartózkodó, visszafogott stílusával és tárgyszerű, átgondolt beszédmódjával a nézőben már-már valamifajta respektust kezd ébreszteni. Viselkedni tudó, civilizált, intelligens európai úriember, akiről csakugyan elhihető, hogy késsel-villával eszik, a tévénéző tehát nem is igazán érti, hogy került oda, ahová került. Ha viszont képes volt közöttük megmaradni, nem lehetséges-e vajon, hogy azok mégse annyira barbárok? Lehet, hogy a New Statesman, meg úgy általában az európai és az amerikai sajtó, politikai hovatartozástól immár teljesen függetlenül, félreismeri őket valamiképp?

Az Alaptörvény negyedik módosítása újabb ürügyet adott az Orbán-kormány elleni nemzetközi puccskísérletre, mondta Kövér László a lehető legjobb pillanatban, egy nappal a nemzeti ünnepünk előtt. Már-már kezdtük elfelejteni, hogy Orbán ellen internacionalista puccs van folyamatban, pedig erről maga a miniszterelnök beszélt bő egy évvel ezelőtt. Igaz, ő azt is mondta, hogy a puccsot levertük, de az is lehet, hogy nem mondta, noha mégis. Ezt úgy kell érteni, hogy tavaly februárban a Fidesz–KDNP évadnyitó frakcióülésén a miniszterelnök, legalábbis a hírek szerint, elsősorban az ellene irányuló puccs részleteit taglalta, a Magyar Nemzet is ekképpen értesült. Kósa Lajos szerint viszont a kormányfő nem puccsról, hanem csak világ-összeesküvésről ejtett volna szót, ami persze mindjárt másképpen hangzik. Nem kétséges, hogy Szaniszló Ferenc leendő Táncsics-díja ekkor már érlelődött. Később Lázár János a leghatározottabban tagadta, hogy Orbán a puccs szót akárcsak egyszer is a szájára vette volna, most pedig megszólalt Kövér, és közismert tényként említette, hogy volt puccs, és ezt maga a miniszterelnök jelentette be akkoriban.

Bejelentem, hogy tárgyalásokat kezdünk az Európai Unióval egy átfo­gó transzatlanti kereskedelmi és beruházási társulás létrehozásáról, mondta Obama a múlt keddi évértékelőjében, a nyugati világ lapjai pedig azóta is ezen a monda­ton rágódnak. A magyar ember természetesen nem hisz nekik, mindamellett néhány mozzanatot megjegyez. Először is, hogy evvel most egy olyan formáció jöhet létre, amelyhez hasonlóra a történelemben példa nem volt. Még az Istenben boldogult béketábor se volt ehhez mérhető, hiszen az mégiscsak Azerbajdzsánt fogta össze Bulgáriával, Magyarországgal, Üzbegisztánnal meg a többi nyomorulttal, az EU és az USA együttese viszont a glóbusz legfejlettebb térségét jelenti, amely a földkerekség GDP-jének a felét és a világkereskedelem egyharmadát produkálja. Ha tehát ezek a szabad köztársaságok csakugyan szövetségbe forrnak, akkor olyan frigy kovácsolódik, hogy ott szem nem marad szárazon.

A hét fejedelmi személy, akit mind a mai napig hétmagyarnak hívnak, a helyszűkét tovább nem tűrhetvén fegyverrel, haddal igyekezett módját ejteni, hogy szülőföldjét elhagyja, s olyan földet foglaljon el magának, amelyen laknia lehet, írja a Gesta Hungarorum. Mint látjuk, a történelem ugyan ismétli önmagát, de semmiképp se mechanikusan. Először is manapság a fejedelmi személyek, akik a későbbiekben a Nagy Integrátor címet fogják viselni, fegyver és had nélkül, vagyis bármifajta költség és fáradalom nélkül foglalják el az országot, illetve mindegyikük az őt megillető egyheted részt.

Európában mindenhol erős vezetőkre van szükség a válságból való ki­lábaláshoz – mondta Erős Vezetőnk az Európai Néppárt limassoli csúcstalálkozóján, az Európai Néppárt erőtlen vezetői pedig minden bizonnyal csüggedten bámultak maguk elé. Őrájuk a továbbiakban semmi szükség, lényegében ezt mondta Erős Vezetőnk, implicit for­mában ugyan, de a közlemény valódi tartalmához kétség aligha férhet.

Európa még mindig nem olyan, mint Magyarország, tehát Euró­pa mostani irányítói pokolra szállnak hamarosan.

A pulton házi készítésű befőttek, lekvárok, savanyúságok, egyikükről nem igazán lehet tudni, micsoda. Disznófül, mondja a vevőbarát eladó, húszas évei derekán járó, farmeros-pulóveres egyed, közben nyomatékkal mutogatja a jobb fülét, az üvegben is ugyanez van, csak disznóból.

Disznófülbefőtt.

A gondolat fölöttébb szubtilisnak tetszik, buksza elő, aztán mégis vissza.

Advent idején a derék magyar ember a Szentírást olvasgatja, tehát vagy az Alaptörvényt, vagy a Bibliát. Az előbbit főképp azért szeretjük, mert valahányszor csak belelapozunk, mindig valami meglepő és mulatságos új elemre bukkanunk benne, a Bibliát pedig éppen azért, mert nagyobbára változatlan, legalábbis amíg a magyarok Vezetője másképp nem rendelkezik. Továbbá jó szöveg, kivált az első része, ami ráadásul merő horror. Megy Sámson az ő atyjával és anyjával Timnátba, lát egy oroszlánkölyköt, elkapja, kettétépi, „mint a hogyan kettészakasztatik a gödölye” (Bír. 14.6). Hogy mért tépte szét a kisoroszlánt, az nem tudható, csak. Mert ott volt. Oroszlánkölyök hiányában a föntiek szerint gödölyét szokott volt kettészakasztani, ha az se akadt a keze ügyébe, akkor nyilván valami mást. Később elment Askelonba, és megölt harminc férfit csak úgy. Összefogdosott háromszáz rókát, farkukhoz csóvát kötözött, „És meggyújtá tűzzel a csóvákat, és beeresztette azokat a Filisz­teusok gabonájába, és felgyújtá a gabonakalangyákat, az álló vetéseket, a szőlőket és az olajfaerdőket.” Következő lépésben agyonvert ezer embert, végül pedig magára omlasztott egy házat, „és rászakadt a ház a fejedelmekre és az egész népre, mely abban volt, úgy hogy többet megölt halálával, mint a mennyit megölt életében”, pedig az se volt kevés.

Cigarettáját a magyar ember jövőre már nemzeti dohányboltban fogja beszerezni.

Mi a különbség a trafik és a nemzeti dohánybolt között?

Valamennyien tudjuk, hogy trafikokban multinacionális méreg­keverők ártalmas termékei kaphatók, amelyeket a karvalytőke azért forgalmaz, hogy általuk mételyezze a magyart. A nemzeti dohánybolt ezzel szemben mindenekelőtt nemzeti.

A nemzeti dohányboltban értelemszerűen nemzeti dohányt vásárolunk.

Midőn e sorokat rójuk a papirosra, a parlamentben az iskolák államosításáról szóló, nyilvánvalóan termékeny és konstruktív vita zajlik, ám ennek a kimenete a parlamenti demokrácia jellegéből fakadóan egyelőre még bizonytalan. Az Országgyűlés sötét oldalán ott ülnek a múlt emberei, akik nyilvánvalóan nem akarják, hogy Miniszterelnökünk az egész magyar közoktatást tokkal-vonóval magához emelje a fénybe, hanem éppenséggel azt akarják, hogy a magyar közoktatás továbbra is a múlt elavult sémájának megfelelően működjön, és olyan embereket termeljen ki magából, akik Miniszterelnökünk nagy ívű jövőképének megvalósítására alkalmatlanok.

Örvendetesen nagy számban találkoztak a gyaloglelkek a békemenetben avval a céllal, hogy a magyarok egységes akaratát a föld népének félreérthetetlenül megmutassák. Kimondtuk áperte, hogy nem maradunk adósok, egy a haza. Hogy aztán ennek mi az értelme, annak a megfejtését a címzettekre bíztuk, agyaljanak rajta ők, ha jobb dolguk nincs, a magyar nem elmélkedik, hanem vonul.

Hogy a békemenetben lelkek találkoznak, azt a főszervezőtől, a CÖF első emberétől tudjuk. A békemenet egy új, csendes közösséget hozott létre, amely mindenfajta pártpolitikai felszólalások nélkül képes megtalálni önmagát, mondta a cöfös ember. Vannak régi, zajos közösségek, amelyek pártpolitikai felszólalásokkal keresik önmagukat, aztán vagy megtalálják, vagy nem. A békemenet azért találja, mert abban lelkek randevúznak, míg máshol a Jóisten tudja, kicsodák.

Turulbaszületett nagyságos fejedelmünk megint olvasott a jelekből, majd üzent a világnak. Nem akarunk elveszni a részletekben, mindazonáltal érdekelne minket, hogy vajon a jelek is a turul hasában derengenek-e föl a nagyságos fejedelem szemei előtt, vagy a turulon kívül, ennek ugyanis politikaelméleti konzekvenciái vannak. A jelekből olvasás képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen, mondta a nagyságos fejedelem Ópusz­ta­szeren, ahol a turulba való születés előnyeit is fölvázolta, ha tehát a jelek a turulon kívüli térben mutatják meg magukat, akkor a nagyságos fejedelemnek megfelelő gyakorisággal kell nagyságos fejét a madár vala­me­lyik végén kidugnia, viszont ez a körülmény a turulon belüli létezés gyümölcsöző voltát illetően kérdőjeleket támaszt. Ha ellenben a jelek benn, a turul hasában szoktak fölködleni, akkor azokat a kívül rekedtek nem láthatják, ergo kormányozni sem tudhatnak.

A litvánnak jó dolga van, bár nem tud róla, és azért van jó dolga, mert ő szabad. Ellentétben a magyarral, aki nem szabad. Ezt Orbán mondta Litvániában, a litvánok pedig nyilván illedelmesen csodálkoztak. Ellentétben a magyarokkal, akik már rég nem csodálkoznak semmin, amit a miniszterelnökük mond vagy csinál, a permanens szabadságharcot pedig úgy fogadják, ahogyan kell, vagyis tünetként. Nem vagyunk egyformák, kinek így bomlik meg, kinek amúgy.  Csakhogy ez új elem, Orbán most egyértelműen kijelentette, hogy a magyar nem szabad, míg viszont a hivatalba lépése előtt épp az ellenkezőjét mondogatta. „...nem sikerül igazán élnünk a húsz évvel ezelőtt kivívott szabadsággal” – nehezményezte például 2009 decemberében Temesváron. „Magyarnak lenni, a magyar nemzethez tartozni egy rejtélyes kötelék, egy sorsközösség, amelyet soha sem hagyhatunk szét- vagy megszakadni, mert azzal magunkat és a szabadságunkat veszítenénk el” – jelentette ki 2010. május végén a Kossuth téren. Ez utóbbi mondatnak fölfejthető értelme nincs ugyan, annyit azonban látunk, hogy Orbán szerint Magyarország a szabadság hona volt amaz átkos nyolc esztendőben is és még a második császárság első heteiben is, ámde most, a Nemzeti Együttműködés Rendszere építésének dicsőséges napjaiban már nem igazán lehet róla ugyanezt elmondani.

Hamarosan újabb küldeményt kapunk a miniszterelnöktől, legalábbis ez derül ki a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent 1298/2012. számú kormányhatározatból, amely szerint Orbán most azért hegyezi lúdtollát, hogy a munkahelyvédelmi akcióval összefüggésben fogalmazzon episztolát az ő félázsiai népének, de az nem derül ki a rendeletből, hogy a levél mit fog tartalmazni. A lapzárta előtti utolsó percekig azt hittük, kérdéseket, ahogy ez a nemzeti konzultációnál megszokott. Akarja-e ön, hogy megmaradjon a munkahelye, vagy szeretné inkább elveszíteni, ez lett volna a logikus kérdés, amelyet a kormányfő a keblünknek szögez, hogy azután körmét rágva és remegő gyomorral várja a válaszunkat. Ami azt illeti, aggodalomra lett volna némi ok, tekintve, hogy a miniszterelnök előző levelére a megkérdezettek kilencvenkét százaléka nem reagált, ezt pedig nehéz elsöprő sikerként kommunikálni, bár az agitprop osztály iparkodik.

Élet és bor: egy és ugyanaz.

Petronius

 Bacchus egyszer a Massicus hegység lábánál barangolva találkozott egy Falernus nevű parasztemberrel, aki meghívta őt a házába és megvendé­gelte avval a kevéssel, amit a kamrájában talált. Hálából az isten borrá változtatta a tejet, Falernus pedig mind megitta, és ájultan hortyogott másnapig. Mire felébredt, az egész hegyet szőlőtőkék borították, a későbbiekben pedig ezen a környéken alakult ki az antik világ leghíresebb borvidéke, amely az ager Falernus nevet kapta; az innen származó vi­num Falernum dicsőítése az ókori költőknek és borsznoboknak évszázadokra szóló munkát adott. Sőt nemcsak az ókoriaknak: „Falernumi borát a lemondásnak, / mely alvadt mézzel ömlik te feléd, / ott adatik nyugodt kortyokba nyelned / s a drága mérget, melytől szent a lét”.

Ősztől megindulhat a lovas oktatás több általános iskolában is, ezzel a gyermekek közelebb kerülhetnek a lovas kultúra megismeréséhez – írja a kormányzati portál, állandó és felbecsülhetetlen értékű szellemi táplálékom, amelynek a tanulmányozása egyébként nem mindig felhőtlen öröm. Ezt a mostani bejelentést viszont csak üdvözölni lehet, függetlenül attól, hogy az oktatásügyben érintettek pillanatnyilag inkább annak a megismeréséhez szeretnének közelebb kerülni, hogy a szeptemberben hatályba lépő és az egész eddigi struktúrát fölforgató új közoktatási törvénnyel összefüggésben konkrétan kinek mi lesz a dolga, ki miért fog felelni és ki hogyan finanszírozza mindezt, már ha egyáltalán finanszírozza valaki.

Mindezt persze csak akkor vezetném elő, ha akadékoskodni akarnék, de hát nem akarok.

Kormányunk, ha minden jól megy, hamarosan kisajátíthat bármit, amit akar. Épületeket, szántókat, erdőket, mezőket, ami csak megtetszik neki, és meg se kell indokolnia; a részletek a kormany.hu oldalon olvashatók. Önnön célját a törvényjavaslat a következőképp határozza meg: „…a kisajátítási eljárások gyorsítása, egyszerűsítése, ügyfélbarátabbá tétele, olcsóbb lefolytathatóságának elősegítése”. Az ügyfélbarát kisajátítás perspektívája már önmagában véve is szívmelengető, de a nóvum nem ebben, hanem egy barokkosabb felépítésű mondatban rejlik: „A javaslat bővíti azon esetek körét, ahol nem szükséges külön vizsgálni azt, hogy kisajátítással biztosított közösségi előnyök meghaladják a tulajdonelvonással okozott kárt, ugyanis a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynek minősített beruházások esetében ezen feltétel értelemszerűen már fennáll.”

A tündérmesének a valósághoz semmi köze nincs. Az idősebbek számára, akik még olvastak meséket, ez magától értetődik, a fiatalabbaknak kevésbé, így aztán nem csoda, hogy nemzetgazdasági miniszterünk világsikert aratott tévéinterjúját a honi közvélemény értetlenkedéssel fogadta, az általa mondottakat pedig boldog-boldogtalan összeveti a magyar gazdaság aktuális helyzetére vonatkozó adatokkal, aztán diadalittasan mutatja ki, hogy még csak nem is hasonlítanak. Pedig Matolcsy nem a valóságról beszélt, hiszen arról neki fogalma sincs, hanem a létezésnek amaz elfátyolozott dimenzióiról, melyeket csak ők ketten látnak, a két géniusz.

Lázár frakcióvezető szembefordul mesterével, a nagy hatalmú, könyörtelen, sötét úrral, minthogy a demokráciát kell most néki megmentenie. Lázár frakcióvezető tudván tudja, hogy rettentő mentora úgy söpri el őt, ha akarja, mint orkán a galambszart, és azt is tudván tudja, hogy a sötét úr semmifajta feleselést nem tűr, viszont az ő demokratikus elkötelezettsége – Lázár frakcióvezetőé – oly hallatlan erejű és oly mélyen gyökerezik, hogy ehhez képest semmi se számít. Muszáj kiállnia a robogó gyorsvonat, sőt inkább cunami elé, magasba emelve a demokrácia szent zászlaját, mert ha nem így cselekedne, akkor nem felelne meg az önmagával szemben támasztott hallatlanul magas erkölcsi követelményeknek, továbbá az ő akaratának maximája nem érvényesülhetne általános törvényhozás elveként, vagyis Kant forogna a sírjában, és ezt Lázár frakcióvezető egy pillanatig el nem viselheti.

Az Unió agrárpolitikája drága, pazarló és kártékony, elviszi a közös kassza felét, olvasható a Wall Street Journal hétfői publicisztikájában, eszerint tehát a Common Agricultural Policy leginkább a magyar gazdaságpolitikára hasonlít, s mint ilyen, hozzánk a lehető legközelebb áll.

Viszont a cikk azt is írja, hogy a CAP a közép- és kelet-európai gazdálkodókat hátrányosan különbözteti meg.

Du verdammter Mutterficker, kiáltja egy szittya hang a lelkünk mélyén, egyidejűleg mély együttérzés tölt el minket Antalffyék, Csányi, Hujber, Leisztinger, Mészárosék, Nyergesék, Zimmermannék és a többi hátrányos helyzetű magyar nábob iránt, ők ugyanis évente és hektáronként háromszáz eurónyi, azaz nagyjából nyolcvanhatezer forintnyi területalapú támogatást kapnak, míg ellenben a görögök hatszázötven eurót, ami százezer forinttal több.

Nagyszombat délelőttjén a Blaha Lujza tértől a Rókus-templomig állt a sor, néhol a járda teljes szélességét elfoglalva. A téren sátor, rajta felirat: Ételosztás. A várakozókat nem engedik közel hozzá, a sor a tér sarkánál kezdődik, a vége pedig egyre távolabbra kerül. Még csak fél tizenegy van, az elöl állók nyilván reggel óta várnak, vagy ki tudja, talán hajnal óta. Nem állítanám, hogy angyali türelemmel, de várnak.

Elöljárónk igazat szólt, Magyarország csakugyan nem lesz gyarmat. Ahhoz ugyanis, hogy valamely földterület gyarmattá váljon, kellenek először is gyarmatosítók, akik az illető térségben fantáziát látnak, és invesztálni is hajlandók bele. A gyarmatosítás többnyire avval indul, hogy a gyarmatosító hozza a pénzt. Elöljárónk maga is így látja, hiszen a minap arról beszélt, hogy a modern kor gyarmatosítója türelmesen cserkészi be áldozatát, éberségét elaltatja, zsebeit rengeteg pénzzel teletömi.

Mire a nyomorult föleszmél, addigra már a bőre alatt is pénz van, ő pedig „nem is érti, s aztán nem is akarja érteni, mi történik vele”.

 „Az Unio csak el szeretné venni tőlűnk amit a szocik még nem adtak oda, pl:ivóvíz­kész­let, és attól félnek, hogy a kormánynak sikerűl egy erős gazdaságot kiépíteni, ezért támadják hazánkat. alegrövidebb időnbelűl ki kell lépni az unióból, a szocik által, és azelő­deik által felvett hitelek visszafizetését meg kell tagadni, a piacokat újra kell nyitni kelet felé és pár éven belűl felfejlődik az ország.a multikat ki kell zavarni az országból!” – írja a joallam.kormany.hu fórumon egy hozzászóló, aki az oldalon megnyilatkozó felelős állampolgárok szellemi elitjéhez tartozik. A többi észrevétel kevésbé tűnik lucidus­nak, evvel együtt azok is figyelemre méltók, mert fontos következtetésekre jutunk általuk. Rájövünk, hogy mentális tekintetben a kormány úgy viszonyul az övéihez, mint a levegőégben szárnyaló réti sas a mocsárhoz, amely fölött körözni szokott.

Cserna-Szabó András–Fehér Béla: Ede a levesben. Gasztrokrimik. Magvető-M-Érték Kiadó, Budapest, 2011. 264 oldal,3490 Ft

Rigó úr a hét eleje óta államadósság-csökkentő happy hourt tart az Énekes Rigóban, borok, sörök és tömények délután hattól hétig fél áron. Rigó úr együtt érez városának magyar lelkületű, hazájuk és nemzetük sorsa iránt felelősséget vállaló polgáraival, akiket a múlt héten még súlyosan frusztrált az a tudat, hogy nem lehetnek ott se a budapesti, se a győri államadósság-csökkentő koncerten, így tétlenül kell nézniük, amint Mária országa az államadósság óceánjában fuldoklik, s végül a körötte hemzsegő tőzsdecápák martaléka lesz. Azóta viszont, hála Rigó úrnak, mindenki megkönnyebbült, evvel párhuzamosan délután hat és hét között az Énekes Rigóban talpalatnyi szabad hely nincs, a vendégek boldogok, és nem is akarnak hazamenni.

Polak, Węgier többé nem dwa bratanki, sőt nem is bratanki egyáltalán. Nincs bratankiság, háború van, egy mindenki ellen és mindenki ellenünk, immár a lengyelek is. Megírta az újság, hogy Stanisław Pięta és Arkadiusz Czartoryski képviselők Orbán Viktort támogató határozatot terjesztettek elő a szejmben, rámutatva, hogy az Unió Orbán országát zsarolja, és a belügyeibe avatkozik. El a vörös kezekkel a független Magyarországtól, hangoztatták Pięta és Czartoryski képviselők, majd mi történt? Magyarországot támogató indítványukat a szejm posztkommunista többsége leszavazta. Persze mi, magyar emberek, nagyon jól tudjuk, hogy a szejmben a Polgári Platform (az egyelőre még Orbán által alelnökölt Európai Néppárt tagja) és a vele koalícióban lévő Lengyel Néppárt birtokolja a többséget, vagyis a mi jobboldali barátaink szavaztak ellenünk, ám azt még jobban tudjuk, hogy a vörös kezek elérnek mindenhová.

Az Európai Parlament izgága kötekedőinek adtunk néhány kokit, leesett néhány saller, kiosztottunk néhány baráti tarkón legyintést, mondta a jövő embere a párt XXIV. kongresszusán, a küldöttek felállva éljenezték. Érthető, az Európai Unió (Magyarország nélkül számított) területe negy­venötször, lakossága ötvenszer, bruttó nemzeti összterméke nyolcvanöt­ször akkora, mint a mienk. Ámde mi mégse gazsulálunk nekik, hanem lehugyozzuk a fuksziájukat, és ha reklamálnak, leesik néhány saller. Fölemelő vízió ez, roppant életszerű, de mindenekelőtt na­gyon európai, így aztán nem csoda, hogy a jövő emberét nagyjából olyan többséggel választották újjá, amilyennel Rákosit volt szokás újjáválasz­tani annak idején, nyilván ugyancsak okkal.

Arthur Guinness 1759. december 31-én bérbe vett egy sörfőzdét a dublini St. James's Gate-nél, a bérleti díj évi negyvenöt font, a bérleti szerződés időtartama kilencezer év. Negyvenöt font nagy pénz volt akkoriban, Arthur Guinness pedig felelősen gondolkodó úriember, huszonegy gyermek apja, aki nyilván igen alaposan mérlegelte, mit ír alá. Láthatólag arra a megállapításra jutott, hogy tízezer év sok volna, ahhoz a brit szigeteken létező jogi-gazdasági környezet nem eléggé kiszámítható, mondhatni instabil. Tízezer évre itt nem lehet szerződni.

Kedves Goldenberg Úr,

levele, amelyben a régi szentpétervári villamosremíz megmentése érdekében kéri a segítségemet, mélyen elgondolkodtatott. Ön szerint én egy demokratikus országban élek, ahol a nyilvánosság nemcsak a politikai szférát, hanem a gazdasági élet nagy hatalmú szereplőit is folyamatosan kontrollálja. Esetünkben például olyképpen, hogy én az első lépcsőben lerántom a leplet a TriGranit­ról, rámutatva, hogy ez a cég résztulajdonosa egy olyan vállalatnak, amely műemlékvédelmi szempontból aggályosnak tekinthető akciót készül Oroszországban végrehajtani. A második lépcsőben a TriGranit ezt a cikket elolvassa, majd késedelem nélkül előveszi az általa résztulajdonolt TeleGrad nevű vegyesvállalatot, és a lelkére beszél. A harmadik lépcsőben a TeleGrad, amely épp egy száznegyvenezer négyzetméteres kereskedelmi és kulturális központot szándékszik építeni Szentpéterváron, magába száll, jó útra tér, és az egész projektet elölről kezdi annak érdekében, hogy a védett műemléknek minősülő remíz megmaradjon. Végül a TeleGrad tulajdonosai összegyűlnek a régi villamoskocsiszínben, és könnyek között fogadják meg, hogy soha többé nem törik a fejüket olyan projekteken, amelyek más emberek remízeit veszélybe sodornák.

Nagy változásoknak nézünk elibé.

Kiköltözik a királyi palotából az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Galéria, előbbi a lágymányosi híd környékén, az utóbbi pedig az 56-osok terén kialakítandó új múzeumi negyedben nyer méltó elhelyezést; ugyanoda költözik a Néprajzi Múzeum is. Helyükre - tehát a királyi palotába és a volt igazságügyi palotába - nyilván az az intézmény vagy személy kerül, amelynek vagy akinek a feladatköréhez ez a fajta építészeti környezet passzol leginkább. Ami pedig a múzeumi negyedet illeti, az a kulturális államtitkár szerint azért jön létre, hogy az eddig szétszórtan működő fővárosi múzeumi intézményeket összefogja.

„Mondjuk ki az igazságot: a valódi probléma nem Berlusconi. A probléma mi vagyunk, olaszok", írta az olasz sajtó nagy öregje, Piero Ottone pár héttel ezelőtt (Repubblica, január 20). Józan ésszel könnyű belátni, hogy Ottonénak igaza van, mert hiszen tudvalévő, hogy Berlusconit nem a földönkívüliek ültették az olaszok nyakába, hanem maguk az olaszok választották, ergo amit művel, az az ő saruk, a népé. Minden demokratikus országnak olyan kormánya és ezen belül olyan kormányfője van, amilyet megérdemel. Csak hát ezt nem szokás leírni, bármennyire magától értetődik is, hiszen a nép szava Isten szava, a nép nem dönthet rosszul. Ha tudniillik rosszul döntene, vagyis mondjuk Hannibal Lecterből csinálna miniszterelnököt, akkor ki kéne mondani, hogy a nép alkalmatlan. Mire alkalmatlan? Arra, hogy népként funkcionáljon. El kell tehát csapnunk, és keresnünk kell egy kompetensebb népet mielőbb.

Koltay András médiajogász múlt heti, Van-e sajtószabadság Magyarországon? című írásában az áll, hogy „érdeklődéssel olvastam az ÉS előző heti cikkeit a törvényekkel kapcsolatban, bár sajnos sem Váncsa István, sem György Péter nem írt konkrét kritikát a törvényről, miközben meglehetősen lesújtó véleményüket tették közzé róla".

György Péter nevében nem nyilatkozhatom, ami viszont engem illet, Koltay Andrásnak igaza van: az idei első számban megjelent írásom a médiatörvényt illetően konkrétumokat csakugyan nem tartalmaz.

Képzelje magát hatalmas és befolyásos embernek, mondta a pszichológus, az alany pedig gyorsan összegyúrt egy figurát abból, ami épp az eszébe jutott. Volt benne egy-egy rész Ben Bernanke, Spiderman, Pu­tyin, Dzsingisz kán, Gandalf, Hu Csin-tao, Abdul Aziz és Bill Gates; Obama azért marad ki, mert az amerikai elnököket néha tudvalévőleg sarokba szorítják. Megvan, kérdezte a pszichológus, az alany bólintott. Nagyszerű. Akkor most rajzoljon a homlokára egy nagy E betűt.

Mellőzzük annak a végiggondolását, hogy vajon a nyájas olvasó hajlandó volna-e nagy E betűt rajzolni a homlokára csak azért, mert egy kerge lélekbúvár így látja jónak, pláne hogy hajlandó volna-e ilyesmire abban a malaszttal teljes pillanatban, amikor épp a földkerekség leghatalmasabb figurájának képzeli magát, mindenesetre a kísérlet alanyai rajzoltak.

Fordított nagy E betűt rajzoltak mindannyian.

A kontrollcsoport tagjai viszont rendes E betűt rajzoltak a homlokukra, tehát olyat, amit mások, ha rápillantanak, E betűként fognak azonosítani. Nyilvánvaló, hogy ehhez már bizonyos szellemi és erkölcsi érettségre van szükség, hiszen a homlokunkra rajzolandó E betű a mi számunkra tükrözve jelenik meg, és csak némi gondolkodás eredményeképp ébredünk rá, hogy nekünk most látszólag fordított E-t kell rajzolnunk, ha azt akarjuk, hogy mások azt normál E-ként ismerjék föl. El kell fogadnunk az ő nézőpontjukat mint létezőt és mértékadót, noha az a mienkkel e pillanatban épp nem egyezik.

(Bizet: Carmen - St. Mark's Opera Company, Firenze)

Mozdíthatatlannak tartott akadályokat, évtizedes tabukat döntöttünk le, mondta a miniszterelnök a költségvetés parlamenti vitájában gyakorlatilag ugyanúgy, ahogy elmondta már vagy kéttucatszor, és ahogy még legalább ugyanennyiszer el fogja mondani. Azért csak ne legyintgessünk rá, megtanulhattuk már, hogy az ő lózungjai mögött néha súlyos tartalom lapul. „Most következik vállalkozásunk második szakasza: a megújulás. Teljes megújulás kell..." - folytatta, és ez az, ami mögött nem tanácsos elsiklanunk.
Nyájas olvasónk talán azt gondolná, hogy nincsen itt már semmi megújítanivaló, hiszen ami volt, az romokban hever, törvényesség, jogbiztonság, demokrácia, hatalommegosztás, fékek & ellensúlyok, minden odavan. Stimmel, ám a kormányfő evvel együtt úgy érzi, hogy őt továbbra is civilizációs tabuk fojtogató hálója veszi körül, a megújulás pedig akkor perfektuálódik, amikor ő ezeknek a nyomaitól is megszabadul.

(Verdi: Rigoletto - Teatro La Fenice, Velence)

(Verdi: La traviata - Teatro La Fenice, Velence)

Tavasszal a választópolgárok arra hatalmazták föl a Nemzeti Ügyek Kor­mányát, hogy amire szüksége van, azt kérdezés nélkül bárkitől elvegye. Benne van a kormányprogramban: „Nem pusztán módosítás­ra, kiigazításra adtak felhatalmazást, hanem arra, hogy a nemzeti együttműködés erejével új politikai, gazdasági és társadalmi rendszert alkossunk, amely az élet minden területén új szabályokra épül." Vagyis a fülkeforradalmárok nemcsak a politika ügyes-bajos dolgainak inté­zé­sét tették le a Nemzeti Ügyek Kormányának a kezébe, hanem a sze­mélyes javaikat, a jövőjüket, a boldogságukat, a lelkük üdvösségét, min­dent. Amikor tehát a kormány befagyasztja a magán-nyugdíjpénz­tári utalásokat - más szóval lenyúlja a pénzt, amelyet öregkorunkra akarnánk félretenni -, akkor a mi egyértelműen kinyilvánított óha­junk­nak megfelelően jár el, annak érdekében, hogy jobb legyen mine­künk.

Áprilisban a magyarok arra hatalmazták fel a Nemzeti Ügyek Kormányát, hogy úgy bánjon el a szakszervezetekkel, ahogy megérdemlik. Sok jóra, ha belegondolunk, nemigen számíthatnak. Tény ugyan, hogy a gyurcsá­nyi önkény vérzivataros esztendeiben megvívták a maguk harcát, milliárdos károkat okoztak, és kudarcba fullasztották a zsarnok reformterveit, ám ez ma már a múlt. Arról pedig szó se essék, hogy ama bizonyos reformelképzelések egy része, ha idejekorán megvalósul, jól jöhetett volna a Nemzeti Ügyek Kormányának is, de hát Éger István, Gaskó István és Jakab István betartott nekik, s ezért még majd némi korholás leend az osztályrészük. A lényeg azonban az, hogy ők immár fölöslegesek. Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét, létrejött a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amelyben harcoló alakulatoknak többé nincs helyük. A szakszervezeteknek most az a dolguk, hogy részt vegyenek a szocialista építőmunkában és erősítsék a néphatalmat, továbbá a párt és a tömegek közötti transzmissziós szíjként funkcionáljanak, ahogy ezt Sztálin 1923-ban, az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt XII. kongresszusán oly találóan megfogalmazta. (G. F. Ale­xandrov, M. R. Galaktjinov, V. Sz. Kruzskov, M. B. Mitjin, V. D. Mocsálov, P. N. Poszplélov: Joszif Visszarionovics Sztálin. Rövid életrajz. Szikra, Budapest, 1949.)

Megalakult az a hét [nyolc] ideiglenes munkacsoport, amely az új alkotmány előkészítésén fog dolgozni. Létrejött az alkotmányos alapértékek, az alapvető jogok és kötelességek, a kormányzati rendszer és a hatalomgyakorlás formái, az igazságszolgáltatás, az alkotmány- és jogvédelem, a helyi önkormányzatok, a közpénzügyek és az összegző munkacsoport - adta hírül az MTI kedden délután.

Zimbabwéban ezt úgy mondják, Operation Chimhumhumhu.

Harmincöt fokot jósol a hosszú távú előrejelzés a jövő hét derekára, ám a törvényhozók, eltérően az eredeti menetrendtől, még akkor sem fognak nyaralni, hanem hozzák a törvényt, mint galambok az ambróziát Jupiternek. A házbizottság hétfői rendkívüli ülésén a Közép-Európa újjászervezése iránt elkötelezett atlantista párt azt javasolta, hogy az Országgyűlés a jövő héten ne egy, hanem négy napig ülésezzen, merthogy dologidő van, egyebek között új alkotmánybírákat kell választani, arra pedig nincs mód előbb, csak jövő csütörtökön.

Megalakult a Nemzeti Ügyek Kormánya, mostantól minden jóra fordul.

A Nemzeti Ügyek Kormánya egymillió új munkahelyet hoz létre, csökkenti a kamatokat, felgyorsítja a pénzforgást, véget vet a körbetartozásoknak.

A Nemzeti Ügyek Kormánya megmenti az egészségügyet, megvédi a magyar földet és a mezőgazdaságot, fellép a monopóliumok ellen, szociális biztonságot teremt.

A Nemzeti Ügyek Kormánya beleveri a bukott kormány orrát a saját piszkába, amit maga után hagyott.

A Nemzeti Ügyek Kormánya igazat mond és igazságosan cselekszik.

A Nemzeti Ügyek Kormánya szereti és védi a természetet.

A Nemzeti Ügyek Kormánya ahol tud, segít.

Megjelent az Echo TV képernyőjén a bolsevik Vona Gábor, s ez a körülmény a sajtóban némi találgatásra adott alapot. Mindenekelőtt azért, mert a Vona bolsevizmusát illető információk elsődleges forrása nem más, mint maga az Echo TV tulajdonosa, ő mondta a minap, hogy a Jobbik a nemzeti bolsevizmus pártja, amely a vörös és a barna diktatúrák eszközeivel él, rendezvényei pedig az SS-t, az SA-t és a nyilasok felvonulásait idézik. Mi magunktól ezt soha észre nem vettük volna, ezért aztán a tévégazda a föntiekkel összefüggésben több interjút is adott az ő Magyar Hírlapjának, zicher was zicher. A Jobbik médiája ugyanolyan mocskos zsidózást folytat, mint annak idején a Goebbels vezette náci propaganda, mondta például az egyikben, amely A Jobbik bolsevik fröcsögése címet viseli. Aztán két hét se kell hozzá, és megjelenik az Echo TV-ben a bolsevik módon fröcsögő Jobbik elnöke, akinek a médiaszereplései - a tévégazda szerint - hihetetlen agresszivitást sugallnak. Nyilván azért jött, hogy „jobbikos hőbörgéssel, a nagyképű összevissza szövegekkel" (© Széles Gábor) delektálja a kedves nézőket, vagy hogy egy jóízűt zsidózzon, bár amennyire ezt alkalmi nézőként/olvasóként képesek vagyunk megítélni, e tekintetben se az Echo TV, se pedig a Magyar Hírlap semmifajta külső segítségre nem szorul.

Csendőrség kell meg akasztás, mondja egy úr Bárdos Andrásnak Sajókazán, abban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluban, ahol a Jobbik negyven százalékot kapott. Forrásunk egy videofelvétel, melyet az origo.hu tett közzé, s amely expressis verbis bemutatja, hogy a hamarosan hivatalba lépő új kormányzattal szemben az egyszerű nép milyen igényeket fog támasztani. Csendőrséget vár tőle, valamint akasztást. Nemkülönben egypártrendszert. Minek ide hat párt, kérdi a nyilatkozó, Kádár egyedül is el tudta intézni ezt az országot, volt rend meg törvény. Továbbá akasztás is volt, bár ezt az interjúalany külön már nem említi, ahogy mellesleg azt sem, hogy a csendőrség intézményét azokban az aranyfényű napokban is nélkülöznünk kellett, mert mindazt a szépet és jót, ami után az emberi lélek epedőn kívánkozik, a sors egyszerre sohasem adja meg.

Meddig szopatnak még minket, kérdi egy problémaérzékeny gondolkodó avval a stiláris kifinomultsággal, amely a forradalmi elkötelezettségű orgánumok cikkíróit általában jellemezni szokta. Hogy kik szopatnak, az nyilván nem kérdés. Izraeli repülőgépek jelentek meg a magyar légtérben, ugyan a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kért és kapott engedély alapján, továbbá nem először, hanem sokadjára, de akkor is.

Minek röpköd a zsidaja?

Tisztelt Szerkesztőség! A Magyar Hírlap nem biztosít válaszlehetőséget Bayer Zsolt egy oldalas, Vona Gábornak írt nyílt levelére. Kérem, ezért Önök adja­nak hírt a Jobbik elnökének reagálásáról: http://vonagabor.hu/content/vá­lasz-bayer-zsolt-nyílt-levelére. Köszönettel: Novák Előd, a Jobbik sajtófőnöke.

Ez a levél a személyes postafiókomba, a vancsa@es.hu címre jött. Sajtó­­anyag, egy a sok közül. Van a Jobbiknak egy sajtóosztálya, avval a céllal, hogy a sajtónak sajtóanyagot küldözgessen, ami voltaképp elég magá­tól értetődő dolog, békeidőben is, nemhogy kampány idején.

Kétméteres hótorlaszok, elakadt és hóval már betemetett járművek, utakon keresztbe fordult vagy árokba csúszott kamionok, hóekék és az elakadt hóekék mentésére érkező hómarók, elakadt hómarókat menteni próbáló traktorok, közben olyan hóvihar, mintha csak a Kolimai-alföldet látnánk. De nem azt látjuk - illetve láttuk a múlt hétvégén -, hanem a Dunántúlt, és nem direktben, hanem a képernyőn, de így is dermesztő. Persze át lehet kapcsolni valamilyen külföldi csatornára, ám az időjárási hírekben szinte mindenütt ugyanolyan képeket mutogatnak. Bulgáriában még a múlt héten is hatvan centi hó esett, leállt a szófiai repülőtér, falvak sokaságát zárta el a hó a külvilágtól. A végén még kiderítik, hogy a globális felmelegedés miatt van ez is, mondogatják a hó rabságában sínylődő népek, abban a hiszemben, hogy most valami abszurd ötlettel álltak elő. Pedig ha bekapcsolnák a számítógépet - vagyis ha a távvezetékek nem szakadtak volna le a hó súlya alatt -, akkor megtudhatnák, hogy a hivatalos álláspont csakugyan ez.

Budit mindenkinek, mondta 2007 augusztusában egy nyírségi falu vezetője, ha már rendes vécé nincs, legyen legalább árnyékszék, abban ganéjoljon az uniós polgár, nem pedig ahol épp az eszébe jut. Aki segélyt vár az önkor­mány­zattól, előbb mutassa meg a budiját. Van budi, van segély, nincs budi, nincs segély. Nem valamifajta voluntarista ábránd hajtotta a falu első emberét, amikor ezt a nagy ívű koncepciót kiötlötte, hanem a faluban dühöngő he­patitisjárvány, ami tudvalévőleg a széklettel terjed, a széklet pedig a kóbor ebek révén, már amennyiben az ebek hozzáférnek. A budi tehát erős vá­runk a járvány elleni harcban, gondolhatta a polgármester, egyben nyilván föltételezve, hogy programját az Európai Unió egyik tagállamában, noch dazu a harmadik évezred elején, senki se fogja utópiának minősíteni.

A király, az olyan ember, hogy bármerre jár is, ha megéhezik, bemehet bárkinek a kamrájába, és vághat magának szalonnát vagy kolbászt, amekkorát csak akar. Ekként magyarázta nekem a hatalom természetrajzát Klarissza néni, több mint fél évszázaddal ezelőtt, és nem azért magyarázta így, hogy megértsem, hanem mert így gondolta maga is. Minden a királyé, a földek, az épületek, az állatok, ha megtetszik neki valami, azt hazaviszi, és ha valaki tiltakozik, annak levágatja a fejét. De hát senki se tiltakozik. Hogy hívják a királyt, kérdeztem, Rákosi Mátyás, mondta ő kis gondolkodás után. Megtudtam továbbá, hogy a király után a téeszcsé elnöke következik, az is nagy ember, ha tehát kell neki valami, belerakja a talicskába, hazatolja. Ugyan ez kissé rizikós, minthogy az előbb elmondottak szerint szükségképpen a király tulajdonát tolja haza, így aztán néha elmegy érte a rendőr, magával viszi, és levágja a fejét. Viszont amit hazatolt, az soha többé elő nem kerül.

Kereszty András: Merénylet az érsek ellen

Nem alkalmas arra, hogy akár a magyar gazdaságon, akár a magyar családokon, akár a magyar embereken érdemben tudjon segíteni, mondta a 2010-es költségvetésről Varga Mihály, legalábbis a Magyar Nemzet tudósítása szerint, de hát mi ennél hitelesebb forrást elképzelni se tudunk.

Figyelem: akár a magyar családokon, akár a magyar embereken.

„Magyarországon azt szokták gondolni, hogy aki a politikai győzelmet eléri, onnantól kezdve annak mindenben igaza van", mondta Orbán helytelenítő hangsúllyal múlt hét pénteken, Wilfried Martens könyvbemutatóján, mi pedig azóta is egyhuzamban csodálkozunk. 1998-ban, ha jól emlékszünk, pontosan azt tanultuk, hogy a győztes mindent visz, és ezt nem a flamand csipkeverőnőktől tanultuk, hanem a Fidesztől. Később azt is felfogtuk, hogy a győztesnek nemcsak mindig igaza van, hanem akkor is győztes, amikor éppen veszít. Továbbá akkor is, amikor újfent veszít.

Hétfőn, valamivel napkelte után, feltűnt az MTV képernyőjén Semjén Zsolt, és helyretolta a kizökkent időt. Hideg volt a reggel, de Semjén megjelenése után gyorsan melegedett, s ugyanakkor, mintegy varázsütésre, csupa örvendetes hír árasztotta el a világ rádió- és tévécsatornáit, nemkülönben az internetes portálokat. Gyurcsány kificamította a bokáját, nem kérhet többé izzókészletet a rendőr, Csányi Sándor ül a volt munkásőr helyére, nyílnak az apró szulák nevű évelő növényfaj hosszú kocsányú, tetszetős virágai. Tudtuk, hogy így lesz, Semjén egyszer majd visszatér, der kleine Mensch kehrt ewig wieder, és akkor minden jóra fordul, de későbbre vártuk. Nyilván maga Gyárfás Tamás is úgy tervezte, hogy majd jövő tavasszal keres a Nap-keltének műsoridőt a török TRT negyedik csatornáján vagy másvalahol. Megszokott dolog, hogy őt és produkcióját időnként kitakarítják a közszolgálatiból, de csak azután, hogy a nemzet élcsapata kormányra került.

Hétfőn, valamivel napkelte után, feltűnt az MTV képernyőjén Semjén Zsolt, és helyretolta a kizökkent időt. Hideg volt a reggel, de Semjén megjelenése után gyorsan melegedett, s ugyanakkor, mintegy varázsütésre, csupa örvendetes hír árasztotta el a világ rádió- és tévécsatornáit, nemkülönben az internetes portálokat. Gyurcsány kificamította a bokáját, nem kérhet többé izzókészletet a rendőr, Csányi Sándor ül a volt munkásőr helyére, nyílnak az apró szulák nevű évelő növényfaj hosszú kocsányú, tetszetős virágai. Tudtuk, hogy így lesz, Semjén egyszer majd visszatér, der kleine Mensch kehrt ewig wieder, és akkor minden jóra fordul, de későbbre vártuk. Nyilván maga Gyárfás Tamás is úgy tervezte, hogy majd jövő tavasszal keres a Nap-keltének műsoridőt a török TRT negyedik csatornáján vagy másvalahol. Megszokott dolog, hogy őt és produkcióját időnként kitakarítják a közszolgálatiból, de csak azután, hogy a nemzet élcsapata kormányra került.

A tűzgömb négyezer méteren villant fel, majd pillanatokon belül elérte a földfelszínt, miközben nyolc kilométeres átmérőjűre dagadt. Egyidejűleg megjelent körülötte egy tóruszforma képződmény, abból pedig kiemelkedett a gombafelhő, a legnagyobb, amit emberi szem látott valaha is. Hatvannégy kilométer magasra nőtt, hétszer akkorára, mint a Mount Everest. Mindez 1961. október 30-án történt Novaja Zemlja északi része fölött, de a robbanás ereje Svédországban is betörte az ablakokat, a szeizmikus hatás pedig még akkor is mérhető volt, amikor a földgolyót már harmadjára kerülte meg.

A nők szemében nincsen párja,
Bajuszt pödör csak, győz a gárda.
(Huszka Jenő: Bob herceg)

A Magyar Gárda Mozgalom Békés-megyei Gróf Tisza István százada újra megkezdte Békéscsabán a lakosság közbiztonság-érzetét elősegítő esti sétáit, olvasom a Magyar Gárda honlapján.

A helyzet némiképp bonyolult.

Tudvalévő, hogy a Magyar Gárdát a Fővárosi Ítélőtábla múlt hét csütörtökön jogerősen feloszlatta. Békéscsabán tehát egy már nem is létező szervezet indul esténként andalogni a holdfényben, ahelyett, hogy jogkövető módon oszlásnak indulna.

„Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, [...] ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk."

Gyurcsánynak öt éve volt, Bajnainak maximum egy lesz, ha lesz. Gyur­­csány öt évének minden hozadéka itt hever előttünk, akár össze­síthetjük is, ha jobb dolgunk nincs. Időbe fog telni, de szabadságot azért ne vegyünk ki csak emiatt. Mindenesetre a politikai babéroknak e mértéktartóan szerény halmaza, akárhogy is nézzük, minimálisan ötszöröse annak, amit Bajnai a legeslegjobb esetben produkálni fog.

Áll a miniszterelnök-jelölt az emelvényen, az új pártelnök jobbján, és láthatólag fogalma sincs, mi legyen. Tátogjon vagy ne tátogjon, ez itt a kérdést. Énekelni az Internacionálét ölég snassz volna, higgadtan csöndben maradni valami okból nem akar, tehát úgy csinál, mint a ponty a hentesnél karácsony előtt.

Közelítsünk az elmúlt napok eseményeihez az illedelem és a keresztényi erkölcs felől.

Miniszterelnökünk elment a Topolánek által összetrombitált rendkí­vüli válságellenes csúcstalálkozóra, és ha már ott volt, iparkodott az Európai Uniót minden eddiginél szemérmetlenebb módon megvágni.

Most leginkább az a kérdés, hogy miképpen viselkedjék a férfiember oly esetekben, amikor a pultos lányt a szeme láttára verik. Ugyan a veszprémi Patrióta Lokálban dolgozó pultos lányt, mert hisz' nyilvánvalóan róla beszélünk, állítólag mégse verték meg (bár sokan úgy tudják, hogy az állcsontja is összetört), de mindenképp inzultálták, mármint a rendőrség megfogalmazása szerint. Hogy ez közelebbről mit jelent, azt homály fedi, mindenesetre a magyar kultúrában Gorcsev Iván és a tizenkét sanghaji taxisofőr afférja óta az „inzultál" igének baljós csengése van.

Vegyük az alapvető tényeket. (1) Az USA költségvetési deficitje ebben az esztendőben egybillió-kétszázmilliárd dollár körül alakul. (2) Literenként húsz dollárért egészen príma kaliforniai borok kaphatók. (3) Magyarországon évente úgy hárommillió hektoliter bor szokott elfogyni.

A brit szigetek édesvizei transzvesztita halakkal vannak tele, olvasom a Tele­graphban, a hímek elnőiesedtek, kacéran riszálják a valagukat, tojást akarnak rakni. Ráadásul a szervezetükben csakugyan ikra termelődik haltej helyett, ami pedig a hagyományos víz alatti családmodell szempontjából kevés jót ígér. Megindultak az effemináció veszélyes útján a hüllők, a kétéltűek, sőt a madarak is; képzeljünk el egy nagy tarajú, délceg kakast, amint épp kotlik, ahelyett, hogy a tyúkokat búbolná az udvaron, és látni fogjuk, hogy a helyzet komoly.

Csupa szépet írt a világsajtó a Mumbaiban praktizáló idegenekről, ha nem hangzana frivolan, azt mondanám, el volt tőlük ragadtatva. Jól képzett profiknak mondta őket (az angolszász lapok előszeretettel használták velük kapcsolatban a practitioner főnevet, mintha legalábbis orvosokról lett volna szó), elismerő szókkal méltatta az akció szervezettségét, nemkülönben a csúcstechnológiát, amelyet oly céltudatosan alkalmaztak. A hi-tech ez esetben BlackBerry telefonokat jelentett, effélét az itthoni szolgáltatóktól húszezer alatti összegekért hazavihetünk. Ami a többit illeti: Kalasnyikovok és kínai gyártmányú kézigránátok, mely utóbbiak jobb körökben mifelénk is bizonyos népszerűségnek örvendenek.

A Gripen vadászgépek megvásárlásához kötődő ellentételezési szerződések beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, mondja Gyurcsány a miniszterelnok.hu weblapon. „A magyar kormány szerdán nyilvánosságra hozta a Gripen ellentételezésben részt vevő szervezetekre és teljesítményükre vonatkozó adatokat" - mondja ugyanott.

Persze a megfogalmazás kissé tömör, kénytelenek vagyunk valamelyest kibontani. Arról van szó, hogy hová lett csaknem kétszázmilliárd forint.

Megtörtént, leült tárgyalni a magyar a magyarral. Megmutattuk, hogy válsághelyzetben össze tudunk fogni, azt is megmutattuk, mire vagyunk képesek, amikor a haza egén a vész fellegei tornyosulnak.

Annyira, amennyi egy ilyen wellness-hétvégétől normális ésszel gondolkodva elvárható.

Frida megragadta az üveges rákkonzervet, átnyalábolta, és pillanatok alatt kinyitotta. Utána csak turkált benne, láthatólag egyáltalán nem az éhség motiválta, csupán szerepelni akart, hogy a nézők örüljenek. Öt hónapos volt ekkor, ám zsenge kora ellenére máris a müncheni Hellabrunn állatkert sztárja, akváriuma előtt nyüzsögtek a látogatók, hadonásztak, mutogattak, ordítoztak, Frida hamar megunta őket, és visszavonult a kuckójába, amelyet saját kezűleg épített, hogy a sok hülye elől időnként elbújhasson.

"Szun-ce mondotta: A háborút, amely az ország legnagyobb vállalkozása, az élet vagy halál alapja, a megmaradás vagy pusztulás útja [...] öt tényező határozza meg, s (hét) alapelv segítségével megállapítható a (hadi) helyzet." A hét megvizsgálnivalóból az ötödik a következő: "Melyik hadsereg az erősebb?"

Árnyék-titkosszolgálat működik Magyarországon, tudhattuk meg a keddi napilapokból, és ennek az új információnak voltaképp örülnünk kellene. A titkosszolgálat a nép által választott hatalom láthatatlan, ám annál erősebb karja, amely oltalmazón ölel át minket, miközben a kártékony elemeket jól kupán csüsztöli; az árnyék-titkosszolgálat nyilván ugyanígy működik, csak épp az árnyékban.

"Mon Dieu! cried the Count, rising out of his chair."
(Laurence Sterne: A Sentimental Journey)

"Eridj Madeirára." (Esterházy Péter: Harmonia cælestis)