Nyáreste van, mégis úgy remegek, mint egy kutya. Nagy köteg kéziratlap fölött hajolunk össze, most mondanak először ítéletet a leendő könyvről. Létezik? Nem létezik? Fog létezni? Alig tudok a szavaira figyelni, annyira remegek. Hűvös van, közel az erdő. Kérek egy pulóvert vagy valamit, mondom, amikor már nem tudom fogni a tollat. A kisebbik kutyánk annyira reszket néha, hogy egyszer már felhívtam az orvost emiatt. Talán fázik, mondta. Ha nem múlik, vigyem be. Aztán lassan megértettem: belső fázás ez, remeg, ha izgalom éri, séta közeleg, labdát kap, sípolós játékot, feladatra vár vagy a vacsorájára. Ilyen fajta. Reszkető fajta.