(Elhangzott Hollán Sándor kiállításának megnyitóján a Szépművészeti Múzeumban, november 29-én. E számunk grafikai anyagát a művész munkáiból válogattuk.)
Végül is kinek állítunk emlékművet? Vagy ki állít kinek? Ezt a kérdést az emlékműnek el kell dönteni. Peter Eisenman hullámzó berlini kőtemetője, kővárosa, kősivatagja öt éve áll, öt éve nem válaszol. Illetve olyan kérdésekre válaszol, amelyeket nem tettünk fel.
Vadkapitalizmus versus premodern restauráció
Utószó Füst Milán A feleségem története című regényének új német kiadásához
A 2001-ben alapított Palládium-díjat idén Nádas Péter Párhuzamos történetek című regénye, Halasi Zoltán Így ér el című verseskötete, Ablonczy Balázs Teleki Pál-életrajza és Krajcsovics Éva székesfehérvári kiállítása nyerte el, a különdíjat Ferencz Győző Radnóti Miklós élete és költészete című munkájának ítélte oda a kuratórium. Az alapítvány kurátorai: Kövér György történész, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Szilágyi Ákos író és Szüts Miklós festőművész. A kuratórium célja, hogy a díjazott alkotó munkája reprezentálja a magyar kultúra évi teljesítményét. A Palládium-díjakat először 2001-ben osztották ki, az eddigi jutalmazottak: Térey János, Tóth Krisztina, Balla Zsófia, Kovács András Ferenc, Kukorelly Endre, Várady Szabolcs, Závada Pál, Borbély Szilárd (irodalom); Sonkoly Gábor, Molnár Antal, Steiger Kornél, É. Kiss Katalin (tudomány); Nádor Tibor, Varga Patrícia Minerva, Szotyory László, Megyik János (képzőművészet); Rugási Gyula, Margócsy István és Gerold László (különdíj). Az idei díjakat február 24-én, pénteken adták át a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. A díj alapítója a Buda-Cash Brókerház. A díjjal járó pénzjutalom 1,5 millió forint fejenként. Az alábbiakban az öt laudációt és a két megírt választ közöljük.
Az alábbi szövegek a Hágai Fotográfiai Múzeum Rokon lelkek. Magyar fotográfusok 1914-2003. Vendégkurátor: Nádas Péter című kiállításához íródtak és ott olvashatók. A kiállításon, mely 2004. szeptember 25-én nyílt meg, és 2005. január 3-ig tart nyitva, harminckét magyar fotográfus, köztük Nádas Péter képei láthatók.
A hetvenéves Yehuda Elkana arcképéhez
Semleges látás Keserü Ilona festészetében
Vallási fundamentalizmus mint politikai mozgalom
- Feljegyzések egy régi noteszből -
Balassa Péter 1947-2003