Levelet írt a miniszterelnök a Professzorok Batthyány Körének, s ebben kijelentette, hogy „nem tudunk változtatni a bírálati szempontokon és módszereken”. Azért volt kénytelen a miniszterelnök ezt így kijelenteni, mert nevezett társaság elnöksége nemrég levelet intézett hozzá, amelyben bírálta az állami földek bérbeadási konstrukcióját, jelezve, hogy a korábbi tervekkel ellentétben a kormány pályázati rendszere „nem a kis- és középméretű családi és magángazdaságok földhöz jutását segíti, hanem a tőkeerős nagyvállalkozókét”.

Hol vannak már azok a régi, szép idők, amikor Pintér belügyminiszter szerint is havi 47 ezer forintból meg lehetett élni, feltéve, ha az ember kecskét is tartott a közvetlen környezetében.

 Ez a 47 ezer forint már akkor nem volt igaz, amikor bemondták, mert gyorsan kiderült, hogy az élet ennél sokkal kisebb jövedelem mellett is szép tud lenni. Épp e rovatban mutattuk be mintegy példaképül állítva a nagyközönség elé azt a medgyesbodzási asszonyt, akit a rokkantak elleni szent háború során kaptak el a felszabadító csapatok, és tettek vele igazságot. Csak emlékeztetőül idézzük fel, hogy az asszonynak két agytrombózis után, gyógyíthatatlan allergia és teljes baloldali nyirokrendszer-leállás mellett vették le a jövedelmét, s minősítették őt munkaképesnek azzal a megkötéssel, hogy „álló, ülő, fekvő és különös testhelyzetet igénylő, allergiát okozó, nehéz fizikai munkát nem végezhet”, aminek folyományaként most havi 27 ezer forintból neveli középiskolás lányát, s reggelenként gallyakból főzött teát iszik.

A hét kétségkívül legfontosabb eseménye hétfőn a parlamentben zajlott. Miután egy illető lemondott a posztjáról, Magyarország miniszterelnökének a percei következtek: tán kormányfői pályafutása során első ízben, s gyaníthatóan utoljára, úgynevezett azonnali kérdésekre válaszolt.

Idézzük is mindjárt az egyiket: – Hogyan tud tükörbe nézni, amikor becsapta azokat a vidéki embereket, akiknek a kétharmadot köszönhette? A kérdést Szabó Rebeka képviselőnő tette fel, s a miniszterelnök csöndes rezignáltsággal fogadta a megszólítást, majd a maga által bevezetett és képviselt stílusban, fideszesen válaszolt.

Mosószappant úgy készíthetünk legkényelmesebben otthonunkban, ha két liter vízben fölmelegítünk egy kiló jégszódát vagy trisót, beleteszünk 35 deka pormeszet, főzzük negyedórát, majd levesszük a tűzről és hagyjuk lehiggadni. Amikor kihűlt, szitán átszűrjük, a maradék kétharmadát felfőzzük faggyúval, egyharmadát pedig apránként hozzáöntjük; két, két és fél óra főzés után készen is van a mosószappanunk.

Nagyjából ezt a receptet használja Takács Ibolya 55 éves, medgyesbodzási asszony is, aki a Békés megyei beol.hu beszámolója szerint havi 27 ezer forintból él középiskolás lányával, a következőképpen: gázt, áramot nem használ, vizet a kútból húz. Állatot tart, gyümölcsöt, zöldséget, fűszert termeszt, a boltban kizárólag kenyeret és cukrot vásárol. Szappant és mosószert, mint láttuk, állati zsiradékból, faggyúból főz, háztartási szemete nincs, mert minden létező dolgot eltüzel. Kulturális tevékenységként teát szokott főzni meggyfa-gallyakból, közben egy kétszáz éves szakácskönyvet lapozgat, amelynek szerzője még nem ismerte a mai, modern technikákat.

Amint arról a honi közvélemény is értesülhetett már, Ezüst Medve díjat kapott Fliegauf Bence Csak a szél című, a pár évvel ezelőtti romagyilkosságokat feldolgozó játékfilmje a berlini fesztiválon. Jó, ez önmagában még nem számít hírnek a kulturális fronton is forradalmi állapotba került Magyarországon, főleg, hogy a film még a régi  pályázati szisztéma szerint készült, így, noha 18 millióval az állam is támogatta az alkotást, Andy Vajna kormánybiztos még nem alkalmazhatta rajta az utolsó vágás jogát, ami azért kár, mert akkor feltehetően az országimázs szempontjából zavaró gyilkosságok kimaradtak volna a filmből, és akkor most mindenkinek jobb lenne.

Kedd hajnalban mínusz 17 fokot mértek a Nógrád megyei Zabarban. Az Origo hírportál helyszíni beszámolója szerint ennek ellenére kiváló a hangulat az ötszáz lelkes faluban, részben, mert megéltek már ennél sokkal hidegebbeket is, részben, mert jól felkészültek a télre; még a tyúkoknak is jut szalma a jeges hajnalokra. Egyedül egy idős nő panaszkodik, hogy kisnyugdíjából alig jön ki, erre a télre, például, vett rendesen tűzifát, ami bizony már nagyon fogyóban van, s nem tudja, hogyan fogja pótolni.

Hát éppen ez az. Sajnos itt, a szerkesztőségben nem tudjuk pontosan, hogy ilyen ügyekben kinél kell följelentést tenni, mi legszívesebben Budai Gyulához fordulnánk, hogy csapasson le a törvény szigorával, hiszen hiába a jó és igazságos törvények, ha azokat az emberek nem tartják be. Ezt azért mondjuk, mert a zabari iskolaigazgató szerint a falubeliek egy része, akiket ő „hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetűeknek” nevez, a közeli erdőbe jár fáért, ám, minthogy ezek az emberek leginkább csak a gallyakat viszik haza, és az erdőben nem tesznek kárt, „a környéken nem nézi ezt senki rossz szemmel, sőt inkább becsülik azokat, akik így is dolgoznak azért, hogy a gyerekeik ne fázzanak”. Mi több, nemcsak a falu népe, de a polgármester is cinkos, az idősotthon gondozójával együtt, mert egész nap azt figyelik, hogy mindenütt füstölnek-e a kémények a faluban, mert ha füstölnek, akkor senki sem fázik, és az jó, a tüzelőanyag eredetére viszont már nem kíváncsiak.

Ha minden igaz, akkor jövő pénteken, a rendvédelmi dolgozók újabb tüntetésén egy nagy szakasz német tűzoltó is ott vonul majd a menetben teljes harci díszben, sőt az is elképzelhető, hogy francia és belga kollégák is csatlakoznak hozzájuk. Mint tudvalevő, a magyar tűzoltók a napokban levélben fordultak külföldi társaikhoz arra kérve őket, hogy adjanak kölcsön védőfelszerelést, csizmát, sisakot, a katasztrófavédelmi főigazgató, Bakondi György ugyanis megtiltotta, hogy saját egyenöltözékükben demonstráljanak.

Kongott az ürességtől a hejőszalontai óvoda - jelentette Doros Judit, a Népszabadság borsodi tudósítója, s gyakorló országlakóként akaratlanul is arra gondol az ember, hogy százötven kilós újnáci polgárőrök álltak be óvónőnek, ezért ez az intenzív távolmaradás. S volna is ennek realitása: előző szombat este fáklyás felvonulást tartott a községben a Jobbik, ennek keretében száz ember vonult végig a falun abból az alkalomból, hogy előtte pár nappal meggyilkolták Hornyák Terézia helybéli asszonyt. Az emlékezés központi eleme immáron tradicionálisan a helyi cigányok riogatása volt, annak ellenére, hogy a rendőrség által elfogott gyanúsítottak nem is itt, hanem másik faluban élnek; mindegy is, logikát nem szabad keresni fáklyás cigányozásban.

Amikor a hetvenes évek elején a nagybátyám először jöhetett haza az 1956-os távozása után, a legfontosabb tudnivalók között említette, hogy odakint sem fenékig tejfel az élet. Példának okáért pár évvel előtte, amikor tönkrement a vállalkozása, arra kényszerült, hogy pénzért tüntessen, történetesen Angela Davis polgárjogi harcos mellett, többször is.

De hisz' ez nagyszerű, mondtam neki megölelve őt, hiszen középiskolásként én magam is Angela Davisért tüntettem, igaz, kicsit más körülmények között. Nemhogy nem fizettek egy fillért sem, de még meg is büntettek, mert néhány társammal tíz perccel hamarabb léptünk le az amerikai nagykövetség elől a tojásdobálással és polbeat-koncerttel egybekötött, spontán szerveződött tüntetésről, ugyanis Fradi-meccs volt a Stadionban, és mi már akkor megtanultunk súlyozni a világ dolgai között.

Amint az most már nap nap után tapasztalható, az olyan végtelenül egyszerű és banális hétköznapi hírnek, mint például, hogy újabb rokont vettek föl a köztársasági elnök hivatalába, úgyszólván semmiféle újdonságértéke nincsen, még akkor sem, ha kiderül, hogy az illető a hivatalvezető édestestvére.

Ámbár annyit azért megjegyeznénk, hogy ezúttal különleges esetről van szó, a fölvett testvér ugyanis nem funkcionális analfabéta, korábban teológiai tanulmányokat folytatott, így megvan a valószínűsége annak, hogy tud olvasni és írni, amivel annyira kilóg az állományból, hogy a tudósítások szerint be se kell járnia a munkahelyére, a messzi távolból adja tanácsait a köztársasági elnöknek részben arról, hogy miként lehetne a világ magyarságát a harmadik évezredre összefogni, részben pedig, hogy miként tudja tárogatózás közben úgy aláírni az eléje rakott törvényt, hogy közben ne essék ki a ritmusból.

Műkorcsolya-bajnokságot rendeztek múlt hétvégén 10 és 13 év közötti vidéki versenyzőknek Debrecenben, és az egyik kategóriát Kósa Eszter nyerte. Kósa Lajos polgármester lánya. Ebben a hírben a nyájas olvasó nyilván semmi meglepőt nem talál, hiszen naprakészen tisztában van a hazai műkorcsolyázó-utánpótlás erőviszonyaival, továbbá a közéleti állapotokkal, mi is csak azért említjük meg, mert a győztes tehetsége a debreceni rendezők világszínvonalú szervezőmunkájával párosult.

A nemzetközi szabályok előírják, hogy az 1997 júliusától 2000 júliusáig született versenyzőknek azonos kategóriában kell indulniuk, kivéve azt az esetet, amikor túl sok a jelentkező, mert akkor kor szerint két csoportra osztják a mezőnyt, mégpedig fele-fele arányban.

„Betelt a pohár - hirdeti vészjóslón szerda reggel az egyik hírportál -, tüntetésbe kezdenek Janicsák Veca rajongói!" Először döbbenten nézünk magunk elé mi is, majd szép lassan forrni kezd a vérünk, Landerer érezhetett ilyet, midőn közeledni látta nyomdája felé a márciusi ifjakat, s csak most sajnáljuk igazán, hogy méltatlanul korai lapzártánk okán nem számolhatunk be az esti tüntetés minden apró mozzanatáról, hogyan állt ki a felajzott tömeg a nemzeti énekesversenyből szégyentelenül kiszavazott versenyző mellett.

Törölte a kormány az Országleltár címmel futó térképészeti projektet, és mi még nem tudjuk, hogy mit veszítettünk. Az olvasó tán nem is hallott róla, hiszen a nemzeti ügyek miniszterelnöke nem szólt róla egyetlen beszédében sem, pedig a múlt hét közepén még komoly, 4,8 milliárd forintos tender volt kiírva az állami termőföldek nagy felbontású légi fotózására.

Azért szívügyünk ez a tender, mert ezt már az új, megtisztult értékrend szellemében írta ki a kormány. Ennek megfelelően október közepén tették közzé a kiírást tíznapos (!) határidővel, s a pályázaton azok a cégek indulhattak, amelyek évi forgalma meghaladta a másfél milliárd forintot. A nemzeti együttműködés, valamint a merő véletlen úgy hozta, hogy a kiírásnak egyedül a jelenlegi vidékfejlesztési államtitkár, Farkas Sándor volt térképészeti cége felelt meg, megszerzendő így a csaknem ötmilliárd forintos munkát.

Kedd reggelre megbolydult a környék. Előző délután tűzték ki az iskola faliújságára a kérést, hogy a tisztelt szülők küldjenek be használt ruhát az iszapkatasztrófa károsultjainak, persze, tiszta és még viselhető ruhát meg főleg cipőt, gumicsizmát, de minden egyébnek nagyon fognak örülni.

Aznap este már éreztem, hogy nem lesz ez így rendjén. A feleségemmel éjfélig pakoltuk a szekrényeket, rég elfeledett pulóverek, kibolyhosodott kardigánok, kihízott ingek és pólók kerültek elő, egészen belelkesültünk az adakozástól; reggelre három százhatvan literes szemeteszsák telt meg a devecserieknek, kolontáriaknak szánt holmikkal.

Amint arról a kereskedelmi televíziók mélyrehatón beszámoltak, hétfőre virradóra újjászületett az ország. Mint tudvalevő, a nemzeti ügyek kormányának jóvoltából vasárnap éjféltől újra szabad a magyar embernek pálinkát főznie az otthonában, s a beszámolók szerint élt is a jogával.

Az RTL Klub, például, külön tudósításban jelentette, hogy Becsehelyen „a pálinkafőző lángja nulla óra két perckor lobbant fel". Azért nem előbb, mert hiszen éjfél előtt még tiltva volt a pálinkafőzés, a finánckommandó akár le is rohanhatta volna a gazdát, s azért csak éjfél után két perccel, mert a helybéliek még soha nem láttak pálinkafőző berendezést, így gyakorlatuk se lehetett a használatában; de hiszen honnét is lett volna, amikor mindig tiszteletben tartották a törvényt, tán még pálinkát is csak most láttak először.

Most, hogy Boross Péter, a kormány alkotmányozó bizottságának a tagja előbb a Heti Válasz című lapban, majd a Népszabadságban fejtette ki elképzeléseit az eljövendő Magyarország berendezkedéséről, itt az ideje föltenni a kérdést, hogy tulajdonképpen miért is ne lehetnénk mi királyság.

Mert erről volna szó, legalábbis a volt miniszterelnök, Antall József szellemi örökségének legfőbb ápolója arra a nép ajkán fogant újságírói fölvetésre, hogy „ha egyszer úgyis új alkotmány készül, most akár államformát is válthatnánk", azt felelte, hogy „hitem szerint lehetnénk királyság is".

Amint azt Schöpflin Györgytől, a miniszterelnök személye körüli alkotmányozó testület egyik tagjától tudjuk, a magyar nép már a lelkületénél fogva sem szereti a bonyolult beszédet, válaszolni is csak végtelenül egyszerű kérdésekre képes, példának okáért, hogy legyen-e abortusz, vagy hogy szabadjon-e válni; minden ennél bonyolultabb kérdés alkalmatlan a tömegek megkérdezésére, következésképpen a népszavazásra, és csakis arra jó, hogy „a szélsőjobb és a szélsőbal valamilyen posztmodern formában egymásra találjon".

Azt mondja az új köztársasági elnök, hogy ha nem lesz elég ideje, hát „a First Lady is el tud menni egy óvodába, ha megjelenik egy főzőversenyen, annak is örülnek, az már majdnem olyan, mintha én lennék".

Mint látjuk, ez elég gyorsan ment. Most nem arra gondolok, hogy a lényegét tekintve tényleg teljesen mindegy, hogy egy óvodában az elnök vagy a First Lady jelenik-e meg a gyerekeknek vagy bárkinek, hanem ez a försztlédizés. Még nem volt az új elnök megválasztva, amikor már azt nyilatkozta, hogy hosszú és fáradságos küldetése során számít a First Ladyre is. Gyakorló pszichiáterek szerint nem feltétlenül kedvező jel a tágabb környezetre nézve, ha a delikvens hatalomra jutván hivatali rang alapján kezd beszélni közvetlen hozzátartozóiról, mert ennek egyenes folyománya szokott lenni, hogy az illető előbb-utóbb egyes szám harmadik személyben emlegeti magát.

Műfogsort lopott egy 59 éves férfi az egyik budapesti kórházból - jelentette az MTI még a hét elején, éppen a legjobbkor. Pont aznap reggel olvastam egy igen felháborodott hangvételű cikket arról, hogy milyen a magyar nép: hiába vagyunk világelsők a libamájpiacon, a magyar ember nem akarja enni a libamájat, dacára annak, hogy már csak hatezer forint kilója, inkább két pofára tömi magába a csirke far-hátat, a hazai termelők kénytelenek a készletüket mind exportra küldeni, ami viszont eléggé rizikós, ezért kéne nagyobb belpiac.

Még a választások első fordulójának éjjelén lemondott Dávid Ibolya, az MDF elnöke, és pártja ezzel gyakorlatilag megszűnt létezni.

Azt gondoltam, ha nem is ugyanabban az órában, de a következőben Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke is ugyanezt teszi, legalábbis fölajánlja lemondását, noha az ő pártja ezzel még nem szűnt volna meg létezni, már csak a második fordulóra állva maradt képviselőjelöltjei okán sem. De nem. Lendvai Ildikó úgy tett, mintha múlt vasárnap az égvilágon semmi se történt volna, mintha a szavazópolgárok döntő többsége nem kívánta volna pártját a pokolba, s a nyolc év alatt bevésődött reflexeknek engedve kommentálta az eseményeket.

Hatból ötnek sikerült - jelentette hét elején az index.hu, amin azt kell érteni, hogy hat olyan képviselőjelölt közül, akik ellen büntetőeljárás van folyamatban korábbi bűncselekmények miatt, ötnek összejött a megfelelő számú kopogtatócédula, így indulhatnak a választásokon, a mentelmi jog birtokában, persze.

Volna még egy hetedik személy is, de róla már volt szerencsénk írni: a kesznyéteni gazdáról van szó, aki úgy védekezett az uborkatolvajok ellen, hogy áramot vezetett a kerítésébe, amely aztán agyonütött egy cigány embert. A férfit azonnal felkarolta Monok elöljárósága, s hogy a hatóságok ne zaklathassák, a polgármester pártja képviselő-, sőt miniszterelnök-jelöltet eszkábált belőle, a férfi azóta puccparádéban agitál a falujában a rend és a törvényesség mellett.

Miközben amatőr videofelvételek, sőt szavahihető Malév-pilóták elmondása szerint is sistergő tűzgömb jelent meg egyik éjjel a Magyar Köztársaság légterében, hogy aztán máig ismeretlen helyen csapódjék be, Székesfehérvár belterületére békés szórólapok hulltak alá finoman, hangtalan, ám új kor eljövetelét hirdetve. A szórólapokon a szükséges fényképes illusztrációkkal ez állt: „Gyurcsány Ferenc és Knizse Gyula együtt tették tönkre az országot."

Sajnálattal kell megállapítani, hogy folytatódik a Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornok elleni lejárató hadjárat. Ennek jegyében kedd hajnalban egy óra leforgása alatt kétszer is elkapták ittas vezetésért, ami úgy fordulhatott elő, hogy az első és vérvétellel végződő igazoltatás után újra kocsiba ült, majd ugyanaz a rendőrcsapat ugyanabban a kerületben ugyanúgy megint elkapta.

A félreértések elkerülése végett le kell szögezni, hogy az eddigi információk szerint a dandártábornok egy óra leforgása alatt nem kétszer rúgott be, csupán egyszer, amit azért kell nyugtázni, mert napvilágot láttak olyan fejtegetések is, mint ha egy órán belül kétszer részegnek látszani valami különleges teljesítmény volna, vagy egy rendőrtábornok maximum csak félórás ciklusokra volna kalibrálva.

Tudni kell, hogy Czibuláné Czibula Csabának a volt felesége, annak a Czibula Csabának, aki erzsébetvárosi képviselőként egy napon odalépett Hunvald György, jelenleg az évi rendes előzetesét töltő polgármesterhez, és arra kérte őt, hogy kössön fiktív tanácsadói szerződést volt feleségével havi száznegyvenezer forintról.

Az ügyészség szerint szinte ugyanezen a napon Gál György is a polgármester színe elé járult, ő azonban már havi háromszázezer forintos szerződést kért a polgármestertől, nyilván azért ekkora összegről, mert nem a feleségét, hanem a barátnőjét kívánta megajándékozni a fiktív állással, ez politikusi körökben ma kelendőbb ajándék, mint a nercbunda vagy egy Seychelle-szigeteki út; a polgármester ezt a kérést is teljesítette, s most, a fogdában ülve sem érti, hogy mi ebben a kivetnivaló vagy pláne törvényellenes.

A Vatikánban idén este tízkor lesz az éjféli szentmise - kiáltja át a szomszédasszony a szemközti ablakból, miközben újságpapírral csiszatolja az üveget, visszaintek neki, hogy igen, hallottam én is a hírt a rádióban, a pápa rendkívül elfoglalt és fáradt, ezért első ízben a kereszténység fennállása óta előrébb hozzák az éjféli misét, hogy korábban mehessen aludni.

Magam is az ablakban állok, ez a nagy és általános ablakpucolás napja, nem csak a szeplőtelen fogantatásé, gyerekkoromban az egész ház ezen a napon pucolta az ablakát, mára jó, ha hárman-négyen maradtunk; a fiatalabbak vagy nem pucolnak ablakot, vagy nem látni, mikor.

Szerdán volt a magyar labdarúgás napja. Elmondom, mi történt ezen a napon. Először is a távoli és hűvös Finnországban az egyik bíróságon meghallgattak két magyar futballistát: egy kapust és egy mezőnyjátékost, mégpedig abból az alkalomból, hogy előbbi azt állította, hogy utóbbi tizenötezer eurót ajánlott neki arra az esetre, ha direkt beenged néhány gólt. Az eljárás jelenlegi szakaszában a kapus továbbra is fenntartja állítását, a mezőnyjátékos pedig tagad, a finn bíró szakértők bevonását fontolgatja a magyar futballista kontra magyar futballista ügyben.

Lakossági fórumot tartott a Jobbik Veszprémben, amin felszólalt például Forgó Gyula is, aki kijelentette, hogy „minden cigány nem zenész", amely mondatnak az értelmezése jelenleg párton belül és kívül is folyik, maga Forgó Gyula is egyelőre várakozó állásponton van, ám nem ez az érdekes, hanem a helyszín.

Hogy a fórumot a Cholnoky klubkönyvtárban tartották.

Amikor két és fél évvel ezelőtt egy szép februári napon a Patrubány Miklós vezette Magyarok Világszövetsége a Hun Fokos Szövetséggel karöltve megjelent Óföldeák határában, hogy a Szent Korona nevében lefoglalja a föld alatt hatezer méter mélységben megbúvó, ám kanadai koncesszióban lévő gázmezőt, igen jókat derültünk. Főleg, hogy kiderült, a gázmező lefoglalása majdnem kudarcba fulladt, „Pócs Alfréd, a rítust levezető hivatásos sámán ugyanis a birtokba vételt jelképező cölöpöket az óramutató járásával ellentétes irányban kezdte leverni, az pedig, amint azt a jelen lévő tömeg hurrogása is jelezte, nyílt szembenállás az idő folyásával, és halálok halálával jár mind az egyénre, mind a közösségre nézve." (ÉS, 2007. március 2.)

Azt mondja Mezőkovácsháza polgármestere, hogy a legújabbkori magyar rabszolgatartóknak nem a csicskáztatás, a birtokba vett emberek halálra dolgoztatása és állati sorban tartása a fő céljuk, hanem az illető nyugdíjának, segélyeinek, esetleg ingatlanjának a megszerzése.

Razziát tartott kedden éjjel a terézvárosi önkormányzat, melynek keretében Sajtos Csilla kerületi jegyző néhány munkatársával és egy csapat készenléti rendőrrel sorra záratta be a pesti Broadway és a környék nyitva tartó vendéglátó-ipari egységeit, de még a Bajcsy-Zsilinszky úti éjjel-nappali közértet is.

Mint ismeretes, szeptember elsején, kedden lépett életbe az a nagy vihart kavart rendelet, miszerint este tíz után minden étteremnek és szórakozóhelynek be kell zárnia, illetve beszüntetnie az alkoholárusítást. Mindez még nem érdemelne önmagában egy szót sem, az ugyanis, hogy mi zajos és mi nem zajos este tíz után, el nem dönthető kérdés egy idegbeteg és rosszindulatú városban, ám itt másról van szó.

Ez kell még a fővárosnak: pontonhíd, főleg, ha a honvédség építi.

 Három napja sincs, hogy majdnem levitte a kalapomat két vadászgép, mert elhunyt a vadászpilóták parancsnoka, s az állomány a város, majd a sírkert fölötti repüléssel kívánt tisztelegni az emlékének, csak erről elfelejtették értesíteni a lakosságot. Két álló napon át ment a vita, hogy mi a baj azzal, ha a toronyház ablakán kitekintve a szemközti ablak muskátlija helyett fülessapkás pilóta néz az ember arcába, s közben berezonál az egész ház, míg végre a honvédség vezérkara megértette, hogy hiába van szabályos engedély a szokatlanul alacsony repülésre, ilyen esetben illik, sőt tanácsos értesíteni a lakosságot, amely aztán rendkívüli és felfokozott hálája jeléül még meg is tapsolja a pilótákat.

Áll a bál Silvio Berlusconi körül. Most már nem telik el úgy nap, hogy a hatalmas és gazdag Itália földjének valamelyik hetérája ne nyilatkozna tévében, újságban arra vonatkozólag, hogy reggel a hatalmas és gazdag Itália miniszterelnökének ágyában érték őt a felkelő nap sugarai, némi, bankjegyekkel súlyosbított boríték társaságában.

Váncsa István hatvanéves.

Hatvanéves emberrel nehéz mit kezdeni manapság. A virginiai egyetem egyik neurobiológus professzora, például, nemrégiben tette közzé hétéves kutatómunkájának eredményét, miszerint az emberi agy kapacitása huszonkét éves korban éri el a csúcspontot, utána a teljesítmény már fokozatosan lankad.

Pár napja tudjuk már, hogy a hazai rendőrállomány Tettrekész nevű szakszervezete szoros együttműködési szerződést kötött a Jobbik nevű párttal, sőt elnök asszonya a júniusi európai parlamenti választásokon is a Jobbik színeiben indul, hogy Morvai doktornővel együtt színesítsék az álmosítóan unalmas, feszültségektől és rasszizmustól mentes európai közéletet, egyszersmind öregbítve is a magyarok jó hírét. Ám ezenközben egy pillanatra se higgyük azt, hogy a rendőrség másik része, tehát a nem tettre kész állomány nem hallat magáról.

Most jelentették Tel Avivból, hogy a Jewish Quarterly-Wingate irodalmi díjat az idén Csoóri Sándor nyerte.

Ezt a mondatot tavaly ilyenkor írtam le ebben a rovatban azt próbálván érzékeltetni, hogy legalább a fentiekhez hasonló abszurditás volna, ha a magyar jégkorong-válogatottnak sikerülne kiharcolnia, hogy idén a legjobbak között szerepelhessen a svájci világbajnokságon. Sikerült.

Tulajdonképpen mit vártunk?

Hogy Gyurcsány Ferenc a kongresszusi beszéde közepén, miután bejelentette, hogy mint akadályt eltávolítja magát a magyar nép útjából, zakója zsebéből apró cetlit húz elő, majd felolvassa az új kormány tagjainak a nevét, de mindenekelőtt persze az új miniszterelnökét, s ha már a cetli úgyis a kezében van, egyszersmind kiosztja a parlamenti bizottsági helyeket is?

Mint igaz magyar hazafi, magam is mély megdöbbenéssel fogadtam a hírt, hogy a román hatóságok afféle nosztalgiautat varázsoltak Sólyom László köztársasági elnök erdélyi látogatásából. Értve ezen, hogy a határon a régi, szép időket idézve nézték át az elnöki konvojt, sőt a diplomáciai szokásoktól merőben eltérően a magyar delegáció valamennyi tagját egyenként azonosították, ekképpen a köztársasági elnöknek is mélyen az arcába néztek, hogy hasonlít-e ábrázata a kezében tartott paszport igazolványképéhez, majd, gondolom, azt is megkérdezték tőle, hogy hová lesz a séta, és mi van a csomagtartóban; bizonyos szempontból kifejezetten megnyugtató, hogy a Magyar Köztársaság elnökénél nem találtak zárjegy nélküli cigarettát.

Azt gondolom, egy ország nevében beszélek, amikor azt mondom: a lakosság kifejezett megnyugvással fogadta a hírt, miszerint az örkényi háziorvosi ügyelet inspekciós körorvosa mégse tévedett a tatárszentgyörgyi kettős gyilkossággal kapcsolatban. A korábbi rendőr-főkapitányi bejelentéssel ellentétben nem füstmérgezést és nem is szövődményes tüdőgyulladást állapított meg a halál okaként, hanem „a holttestben körkörös, bőrön áthatoló mély sebzést", ami kétségkívül arra utal, hogy az áldozatokat lelőtték.

Állok a Bécsi úti Media Marktban, kérdezni akarok valamit a banki hitelintézőtől, ám nyugdíjas házaspár toporog előttem a sorban izgatottan.

Vigyázat, ez nem az a nyugdíjas házaspár, akiket a magyar sajtó nap nap után bemutat: a férfi nem valami harminckilós rakás szerencsétlenség, akinek a karjába remegő kezű, hajlott hátú rőzseszedő nénike kapaszkodik, s egyáltalán, ha az ügyintéző bácsikázni meg nénikézni kezdené őket, azt gondolom, beborítanák őt az asztal alá.

Még csak a negyvenedik fagyhalálnál tartott múlt héten az ország, amikor a hírportálok nagylélegzetű tudósításokban jelentették, hogy „Gyurcsány módosítaná a jogszabályt a túl sok fagyhalál miatt".

Arról volna szó, hogy a kormányfő olyan indítványt vár el a minisztereitől, amely „megteremti a lehetőségét annak, hogy a szolgáltató cégek csak akkor kapcsolhassanak ki bármely alapvető közszolgáltatást - idetartozik a víz, a villany és a gáz -, ha erről előzetesen értesítik a helyi önkormányzat jegyzőjét.

Épp a sonkás-sajtos tésztát hozzák ki a tér legjobb vendéglőjében, amikor a tulaj a szemével int, hogy nézzek óvatosan a sarokasztal felé. A sarokasztalnál egy szürke hajú ember ül élénkpiros dzsekiben, és forró levesbe mártja kanalát, ám előbb iszik néhány korty bort. Azonnal felismerem: ez a Flórián téri koldus. Másfél órája sincsen, hogy elhaladtam mellette, és egy kétszáz forintost dobtam a dobozába; emlékszem, kicsit be volt szakadva a bankjegy, fel is gyorsítottam a lépteimet, nehogy reklamálni kezdjen, mert goromba ember hírében áll.

Azt mondja egy ember a munkaügyi főfelügyelőségen, hogy a dolgozók nem fogják megütni a bokájukat, sőt semmilyen büntetés nem éri őket, a munkáltató viszont akár milliós bírságot is kaphat.

Erre leszünk mi kíváncsiak.

„Elítélem! Mint sportember röstellem magam mindenki helyett, akit be lehetett szervezni. Nagyon sokféle presszió ért bennünket, sportolókat abban az időben, nehéz állást foglalni, hogy ki mit miért tett és kiről mit mondott, de ez a fajta cselekedet egyértelműen elítélendő!"

Ezeket a szavakat Buzánszky Jenő, olimpiai bajnok labdarúgó mondta a Nemzeti Sport október 9-i, csütörtöki számában, illetve az újságírás természetéből adódóan nyilván előző nap diktálta az újságírónak, feltehetően az esti órákban, de mindenképpen fél kilenc előtt.

Az időpont nagyon fontos.

Egy héttel ezelőtt még azt kérdeztem volna ezen a hasábon Heller Ágnestől, hogy vajon lelkiismeretlen, rongy ember vagyok-e attól, hogy nem csatlakoztam a demokratikus chartához, sőt ott se voltam a múlt szombati rendezvényen. Azért kérdeztem volna ezt, mert a filozófus azt fejtegette a Népszavában a chartába való belépése alkalmából, hogy "nem csatlakozni ma nagyobb lelkiismereti kérdés - mondhatni lelkiismeretlenség - lenne, mint csatlakozni".

Élet

Visszavárunk, Postabank

Szeretjük Gulyás Dénest

a jósnőről

Testkultúra

Testkultúra

Azt mondja még november elsején az egri kórház új üzemeltetőjének, a HospInvest ZRt.-nek a régióigazgatója, hogy az intézmény átvételekor számos, rombolásra utaló jellel találkoztak, ezeket azonban nem kívánja részletesen felsorolni, legyen elég annyi, hogy amit például a gyerekosztályon tapasztaltak, az „már nem egészségügyi, hanem kriminalisztikai kérdés".