2007 augusztusában Orbán Viktor és Navracsics Tibor – még ellenzékben – levelet írt a Zsidó Világkongresszus és az Európai Zsidó Kongresszus vezetőinek, akik az akkori magyar miniszterelnöknek fejtették ki aggodalmukat a Magyar Gárda megalakulása miatt.

„A sajtó híradásaiból értesültünk az emberi jogok magyarországi érvényesülése felett érzett aggodalmukról. A Magyar Köztársaság legnagyobb ellenzéki pártjának és Közép-Európa egyik legnagyobb politikai szervezetének vezetőiként biztosítjuk Önöket: a Fidesz nem engedi, hogy bármely honfitársunkat származása, vallási vagy egyéb identitása alapján hátrányos megkülönböztetés érje” – írták a Fidesz vezetői Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus és Mose Kantornak, az Európai Zsidó Kongresszus elnökének címzett levelükben.  – Biztosítjuk Önöket mint a világ zsidóságának jogaiért küzdő szervezetek vezetőit, hogy magyarországi zsidó honfitársaink emberi és szabadságjogait minden demokratikus eszközt felhasználva meg fogjuk védeni”.

A történelem sok mindent produkál, még olyan helyzet is előállhat, hogy egy ország legfőbb állami méltóságait egykori egyetemi szobatársak, futballista csapattársak és azok legközelebbi hozzátartozóinak szűk merítése adhatja. A döntés arányérzék, intellektus, de valószínűleg mindent megelőzően ízlés kérdése. Ha van ízlés, akkor ez nem fordulhat elő, ha nincs, akkor igen. Magyarországon politikai ízlés régen nincs, tehát előfordul. Nem fárasztok felsorolással senkit, hogy az egykori szobatársakból, kollégiumi flekkensütögetőkből ki hova került, mert gyakorlatilag elfoglalták az összes fontos politikai posztot. És még azt sem zárhatnánk ki, hogy a köztársasági elnökként szárnyát bontogató Áder János kiváló államelnök lesz. Annál is inkább, mert az alkotmányos berendezkedés, a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontását, az ország tekintélyuralmi berendezkedését, vagyis a legpiszkosabb politikai műveletsort ellenjegyezte már Schmitt Pál. A legkínosabb, és politikailag komoly ember számára vállalhatatlan szerepet eljátszotta, kellőképpen lejáratta magát, ebből az egész politikai játékból mint gyűrött, szutykos kártyalapot kihajították, szégyenteljes pályafutását csak megkoronázta, hogy korábban plagizált. Sokkal több rossz nem jöhet már. Áder tehát tényleg konszolidálni fog.

Néhány hete megjelent a Magyar Narancsban egy kiváló interjú, Csáki Judit készítette Gasparik Attilával, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatójával. Szó volt a magyarországi színházi világ elgyávulásáról, a szakmaiatlan kinevezési rendszerről és arról az elképedésről, amely Erdélyből követi az anyaországi eseményeket. Hogy például, azt az erőszakoskodó kinevezési rendszert Romániában nem tudták volna a színházi világra rákényszeríteni, még a Ceaușescu-rendszerben sem, mert a szakma fellázadt volna. Normális szerkesztőt ilyenkor elönt a sárga irigység, hogy nem az általa is szerkesztett lapban jelent meg a szöveg. Többek között ennek levezetésére, és régebbi ismeretségünk okán is, írtam néhány sort az interjúalanynak, de nem ez a fontos, hanem a válasz. Miután megköszönte a levelet, és kifejezte reményét egy közeli találkozásra, ezzel fejezte be: „Tartsatok ki, szurkolunk: Gasparik”.

Törvényalkotási kérdésekről nyilatkozik Navracsics Tibor a Klubrádió­ban, alapjában véve mindent rendben lévőnek talál. Különösen nem tartja károsnak a kormányzásuk idején egyéni képviselői indítványra született törvények nagy számát, mint kifejti, ezekkel inkább az a baj, hogy a beterjesztést és a megszavazást követő kommunikációs munka gyakran nincs összhangban: a képviselő nem hajlandó tévé- és rádióstúdiókban magyarázni a törvényt, ugyanakkor a kormány sem tekinti saját gyermekének, amennyiben mégiscsak egyéni képviselői indítványról van szó. Vagyis nem számít, hogy ellentmond az európai normáknak, olykor a magyar alkotmánynak, olykor meg a józan észnek, egyetlen gond van csak: az ilyenkor mutatkozó kommunikációs deficit. Példát is említ, a Médiatörvényt. A Rogán–Melczer–Cser-Palkovics nevekkel jegyzett beterjesztést még el sem fogadta a parlament, már nemzetközivé dagadt a botrány, így ennek kommunikációs kezelése csak késve indulhatott.

Berlinben tárgyalt nemrég Lázár János frakcióvezető. A Fidesz német testvérpártja, a kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség képviselőivel folytatott „nyílt és őszinte, családon belüli, illetve barátok közötti” megbeszéléseket. Mint mondta, ezek során az utóbbi időszak valamennyi vitatott kérdését áttekintették, a partnerek azt kérték, hogy „kevesebb konfliktussal és több megértéssel kormányozzunk a következő két évben, ami egybevág azzal a céllal, amelyet mi konszolidációnak nevezünk”. Mondta Lázár.

Most tehát a konszolidáció következik.

Nem kétséges: ha a köztársasági elnök hivatali következmények nélkül veszítheti el a becsületét, akkor a becsületvesztés keserű leve lecsorog az egész intézményrendszeren. Márpedig a plágium gyanúja erősen tartja magát, sőt, újabb adalékokkal bővül, újabb és újabb – ahogy a szerző minősítette a kérdéses szakdolgozati tömböt – törzsanyaggal bővül, és már alig van a lapok között saját jegyzésű szellemi terméke. A blama egyre súlyosabb, de nyugi, amíg Schmitt nem néz szembe saját magával, mindig lesz lejjebb.

Ha minden igaz, már kivizsgálni is nehézkes Schmitt szakdolgozatának keletkezési körülményeit, mert az erre felkért magyar szakértők sorra utasítják vissza részvételüket, annak lehetősége is fölvetődött, hogy a SOTE külföldi tudósokat kérne fel a szövegelemzésre. Lapzártakor azt tudni, hogy megalakult egy testület, ennek összetétele titkos, mandátuma március 28-ig tart. 

Az Alkotmánybíróság visszaható hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló tör­vénynek azt a rendelkezését, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni. A testület álláspontja szerint az emberi méltóságot sérti, hogy a törvény a különadó hatályát olyan bevételekre is kiterjesztette, amelyeket bevallással lezárt adóévekben, törvény alapján szereztek a jogosultak.

Búcsúzik a köztársaságtól szinte mindenki. A sajtó, a politológusok jelentős része, hogy pártszervezetekké alakítják a számvevőséget, legújabban a bíróságok, mondván, az új alaptörvény lefejezi az igazságszolgáltatást. Ez bizonyára igaz, mind, csakhogy nem tegnap kezdődött.

A hét elejének híre, hogy Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke látogatást tett a köztársasági elnöknél. A kiadott MTI-közlemény szerint a találkozó témája a formálódó új alkotmány. Paczolay ismertette az Alkotmánybíróságra vonatkozó szövegtervezettel kapcsolatos álláspontját, kifejtette, hogy a valamennyi törvényre kiterjedő utólagos alkotmányossági vizsgálat lehetősége a magyar alkotmányos rend lényegi biztosítéka, ezért annak korlátozását ideiglenesen sem indokolt fenntartani. Schmitt Pál válaszul kijelentette: reméli, hogy az Alkotmánybíróság jogosítványai nem sérülnek - olvasható a közleményben.

Ez a cikk nem az Orbán-csomagot elemzi, megtörténik az a lap belső oldalain megfelelő szakmai hozzáértéssel. Kiindulópontja viszont kétségtelenül az.

A kormány szokatlanul hosszas halogatás után a múlt héten jelentette be a piacok és elemzők által már régóta várt korszakos strukturális reformtervét, amelynek fő célja az államadósság csökkentése és - ahogy összegeztek a bejelentők - a gazdaság új növekedési pályára állítása. Nagy jelentőségű terv, fontosságát az adja, hogy a kormányerő program nélkül nyert választásokat, a kormányalakítás óta pedig, először, épp a programnélküliség elfedésére, szimbolikus törvényhozással kábította a lakosságot, majd tehetetlenségében magánvagyonok rekvirálásába kezdett, banki különadót vezetett be, és megsarcolta a multikat.

Kicsit sunyi, kicsit agresszív a mi kormányunk.

Múlt hét végén a kormány kommunikációs államtitkára bejelentette, hogy megérkezett az Európai Bizottság illetékes biztosának a magyar médiatörvénnyel foglalkozó levele. Elmondta, hogy a levelet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek címezték, és úgy illő, hogy előbb megválaszolják, és ne a médiában vitázzanak róla. Mint mondta, nincs szó titkolózásról, és a válasszal együtt a kormány természetesen Neelie Kroes médiaügyekért felelős biztos levelét is közzéteszi.

Már akkor tudni lehetett, hogy ebből az elképzelésből semmi nem lesz, valószínűleg nem is gondolták komolyan. Az valóban „úgy illő", hogy mihamarabb válaszoljanak, de ha valaki kommunikációval foglalkozik, sőt, a legmagasabb kormányzati szintre beosztva hivatásszerűen, akkor annyit legalábbis gyanítania kellene, hogy egy levél nem marad titokban - minek is maradna? -, különösen, ha annak tartalmára Magyarországon kívül fél Európa is kíváncsi. Nem is maradt.

L. Simon László kormánypárti parlamenti képviselő egyik múlt heti nyilatkozatában reagált néhány lap médiatörvény-tervezettel kapcsolatos tiltakozására. A tiltakozás röviden megfogalmazva arról szólt, hogy a tervezet szellemisége nyilvánosságellenes, a kilenc évre választott, az elektronikus és nyomtatott sajtóra kiterjesztett hatáskörű médiahatóság a hazai sajtóviszonyokhoz képest aránytalan nagyságú bírságot szabhat ki homályosan megfogalmazott esetekben, ezt haladéktalanul be kell fizetni.

A tiltakozás lényege: a törvénytervezetet vissza kell vonni! (Időközben egy, a fizetésre halasztó hatályt feltételek mellett engedő, igen rossz színvonalon szövegezett módosítás - L. Simon és Pálffy István közös szellemi produktuma - bekerült az ún. tárgyalandó irományok közé, lapzártakor ennek sorsa bizonytalan.)

Cikkekben bírálja a bírálandót, cikkekben próbáljon érvelni, vitázzon, gyűjtsön híveket az általa fontosnak tartott ügyhöz.

Érveltünk az értékek mellett: az Alkotmánybíróság csorbíthatatlansága, a magánnyugdíj-biztosítók, a Költségvetési Tanács, a demokratikus intézményrendszer mellett.

Most új médiatörvény van születőben, olyan, amelyik, elfogadása esetén, a nyilvános vita lehetőségét is szűkíti. Ez más helyzet. 

Egy újság cikkeket közöljön, mert az a dolga.

Cikkekben bírálja a bírálandót, cikkekben próbáljon érvelni, vitázzon, gyűjtsön híveket az általa fontosnak tartott ügyhöz.

Érveltünk az értékek mellett: az Alkotmánybíróság csorbíthatatlansága, a magánnyugdíj-biztosítók, a Költségvetési Tanács, a demokratikus intézményrendszer mellett.

Most új médiatörvény van születőben, olyan, amelyik, elfogadása esetén, a nyilvános vita lehetőségét is szűkíti. Ez más helyzet.

(E heti nyomtatott lapszámunk a készülő médiatörvény elleni tiltatkozásul üres címoldallal jelent meg.)

Egy újság cikkeket közöljön, mert az a dolga.

Cikkekben bírálja a bírálandót, cikkekben próbáljon érvelni, vitázzon, gyűjtsön híveket az általa fontosnak tartott ügyhöz.

Érveltünk az értékek mellett: az Alkotmánybíróság csorbíthatatlansága, a magánnyugdíj-biztosítók, a Költségvetési Tanács, a demokratikus intézményrendszer mellett.

Most új médiatörvény van születőben, olyan, amelyik, elfogadása esetén, a nyilvános vita lehetőségét is szűkíti. Ez más helyzet.

Korábban is számos jele volt már annak, hogy a társadalmi kontrollfunkciókat kiiktatni szándékozó kormány figyelme előbb-utóbb a sajtó felé fordul, azt követően, hogy ezt megelőzően csorbította már az Alkotmánybíróság hatáskörét, ellehetetlenítette a Költségvetési Tanács működését, parlamenti túlsúlyát kihasználva pedig köztársasági elnökké választotta Orbán Viktor személynökét.

A Köztársasági Elnöki Hivatal javaslatot tett - ahogy a dokumentum címéből kiolvasható - A készülő új alkotmány kodifikációs folyamatához, ezt a dokumentumot megküldték dr. Salamon Lászlónak, az alkotmányozást előkészítő eseti bizottság elnökének.

Már rég vártuk! (A szöveg dr. Salamon László honlapján volt olvasható, pénteken este azonban eltávolították. Most ide kattintva megtekinthető.)

Az anyagot dr. Cservák Csaba jogi, alkotmányossági és közigazgatási hivatalvezető jegyzi, bár nyilvánvalóan többen fogalmazták.

Úgy nyilatkozik Lázár János fideszes frakcióvezető, hogy „a jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált". Ez a mondat értelmezhetetlen. Ha mégis értelmezzük, az halálos veszedelem, mert belemegyünk olyan gondolkodási tartományba, aminek semmi értelme. A politikusi zagyválkodásnak az a szintje, amelyikben például már a hanyatló Kádár János is készséggel dagonyázott. Látszólag kulturált gondolatok, látszólag értelmesen megfogalmazva, csak hát, ami a tartalmat illeti: egyszer külföldi tudósítók megkérdezték tőle, miért nincs Magyarországon többpártrendszer, mire azt válaszolta, hogy mert a szocialista munkáspárt minden érdeket képvisel.

Nyár közepe óta az ország közügyek iránt fogékony része Papcsák Ferenccel fekszik és Papcsák Ferenccel kel. Papcsák elszámoltatási kormánybiztos, a Fidesz-KDNP-koalíció kemény ökle, aki mindennap talál legalább két gyanús ügyletet, melynek szereplői a korábbi kormányzati struktúra különböző szintű káderei a vállalati gépkocsivezetőtől a miniszterelnökig (sőt: miniszterelnökökig) bezárólag. Ahova nyúl, bűnesetet talál, akire csak ránéz, napokon belül vádlott lesz.

A nyáron hivatalba lépő Papcsák a bemutatkozásakor tartott sajtótájékoztatón nagyívű terveket fektetett föl. A sukorói kaszinóépítés körüli ügyektől a bábolnai földeladáson és a Magyar Posta székházeladásán keresztül egészen az állami vezetők offshore-érdekeltségéig terjed a kiemelt figyelem, de három ügycsoportot különös hangsúllyal nevezett meg: az offshore-cégekkel összefüggésben a Wallis-csoport, a Magyar Villamos Művektől (MVM) offshore-cégekbe elfolyt pénzek és a közérdekű adatokkal való visszaélések ügye, amennyiben meglátása szerint Gyurcsány Ferenc és Veres János a 2006-os választások előtt meghamisította az államháztartási adatokat.

Kezdetben az volt a koncepció, hogy a kabinet feje a forradalmi győzelem után kiutazik Brüsszelbe, ahol tárt karokkal, de legfőképp a hiánycéllal kapcsolatos engedékeny megértéssel várják, de nem ez történt. Miután Brüsszelben tudtára adták, hogy az általa kinézett út nem járható, faragatlan stílusban kezdett beszélni az IMF-hitelről, nemkülönben az épp Magyarországon tárgyaló küldöttségéről, akik aztán anélkül, hogy bármiféle megállapodást kötöttek volna, hazautaztak.

Ezekben a hetekben derült ki, hogy a kormánynak semmiféle „B" terve nincsen. Megjegyzendő, hogy önmagában a hiánycél néhány százalékos elengedése sem perspektivikus terv, legföljebb a megteendő lépéseket sorolja hátrébb. Amikor pedig se koncepció, se „B" terv nincsen, előtérbe kerülnek a szekrényekben lévő állítólagos csontvázak, valamint a nemzeti egységet fölemlegető szimbolikus tartalmú törvényhozás. A kormányprogram lendülete és impozánsnak hirdetett íve ezen a ponton leegyszerűsödik csalók fölkutatására vagy például az Alkotmánybíróság székhelyének áthelyezésére. Vagy megregulázza a nagyobb összegű végkielégítéssel távozókat, ami még tetszhet is a népnek, de egyrészt jogilag kérdéses mindenféle nagyobb összegű végkielégítés és egyéb jogcím megszüntetése, másrészt jelentősége nemzetgazdasági szempontból kimutathatatlan. Lejárató és megbélyegző hatása persze fölbecsülhetetlen.

A kormány és a vele szövetséges törvényhozás naponta produkál szakítópróbákat, és naponta teszteli a közvéleményt, mit bír még el. A közvélemény természetesen mindent elbír és eltűr, lehetősége se lenne másra, hiszen személyesen fáradt el a szavazófülkékig, ahol súlyos magányában úgy választott, ahogy választott. Most tehát a forradalmi felhatalmazás gyümölcsét fogyaszthatjuk, lássunk is néhányat a bőséges termésből.

Kedden államelnökké választották Schmitt Pált, mandátumát aligha fogja kitölteni. Azt a posztot, amelyiken most ül, Orbán Viktor nézte ki magának. Schmitt elnöksége közbeeső lépés a prezidenciális köztársaság felé vezető úton: ha a következő néhány évben kiépül ennek a formának minden tartalmi eleme, tehát ha a döntési jogok jelentős része a parlamenttől átkerül az elnöki hivatalba, előlép Orbán, és feltehetően parlamenti ciklusokon átívelő időszakra szólóan ő lesz az elnök. Ezzel lezárul a rendszerváltás utáni korszak úgynevezett parlamentáris jellege, és beletorkollik az elnöki szakaszba. A parlament természetesen továbbra is szavazgat majd olykor egészen fontos ügyekről, de az igazi kérdések a Sándor-palotában dőlnek el.

Orbán Viktor tiszteletre méltóan hosszú utat járt be korábbi nyilatkozatai és keddi parlamenti beszéde között. A választások megnyerése utáni első nemzetközi sajtótájékoztatóján nekitámadt a jegybank elnökének, szimbolikus terveket vázolt a határon túli magyarság helyzetének javítása, valamint a közbiztonság megszilárdítása ügyében, de arra, amire mindenki kíváncsi volt - milyen tervei vannak a gazdasággal -, elkeserítő válaszokat adott. „»Jó« tervekkel állunk majd elő, amelyhez szeretnék elnyerni a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió támogatását is." Akkor is és korábban többször is jelezte, hogy - a Bajnai-kormány, az IMF és az Unió álláspontja ellenére - nem tartja elérhetőnek a korábbi kormány által kitűzött 3,8 százalékos költségvetési deficitet, ezért első feladata a büdzsé átvilágítása lesz, s csak ezt követően kerülhet szóba egy reális 2010-es hiánycél.

Tényleg, kerüljük a kicsinyeskedést, és ne legyünk pitiánerek, de azért rakjuk sorrendbe ezt a három kijelentést:

Ha kormányra kerülünk, úgy fogunk tenni, mint Horthy a nyilasokkal: kiosztunk nekik két pofont, és hazazavarjuk őket. (Orbán a Magyar Gárdáról, 2008. május)

Néhány hónappal később egy reggeli tévéadásban, arra a riporteri kérdésre, mi a véleménye a Fidesz-rendezvényeken megjelenő gárdista egyenruhásokról, ugyanő: Nem szoktam öltözködési kérdésekkel foglalkozni.

Úgy két hónapja Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a Parlament előtt teátrális keretek között fölmutatott egy „Gyurcsány-korszak 50" feliratú papírszalagot, és az ötvenedik nap levágásával elindította a visszaszámlálást, a „centivágást". Ez a katonaságnál szokásos aktus: az öregkatona a centivágástól kezdődően semmit nem hajlandó már csinálni. Napi foglalatossága gyakorlatilag kimerül abban, hogy estefelé előveszi a centijét, megnézi, mennyi van még rajta, és levág egyet. Pelcznének valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy mennyire szimbolikus volt a Parlament előtti centivágás. Azóta pártjának vezető emberei sem óhajtanak tenni semmit, várják a választások napját, és ha minden bonyodalom nélkül eltelik egy nap, rettenetesen boldogok.

Nem tudom, honnét gondolja ezt Kéri László, hiszen a szocialista párt támogatottsága négy év alatt harmadára csökkent. Négy éve a szocialista párt negyven és negyvenöt százalék között állt, most pedig tizenhét százalékon, nem egészen érthető tehát, hogy miből vonja le következtését a politológus.

Hallottam BKV-s ügyekről nyilatkozni Demszky Gábort a Klubrádióban. Mindaz, amit elmondott, világosan mutatja, hogy Magyarországon az államinál nincs veszélyesebb tulajdoni forma. Lehet, hogy ezt máshol másként kezelik, de ami itt történik, az a halálos veszedelem maga. „Karácsony előtt be szokott jönni hozzám Aba Botond - mondja Demszky -, és ilyen alkalmakkor nekem szegezte a kérdést, hogy mikor fizetjük a sofőrök pulykapénzét. Mondtam neki, hogy nem tudunk pulykapénzt fizetni, mert nincs miből, mire ő azt mondta, hogy ezt gondoljuk meg jól, mert a sofőrök kemény fiúk, nem kéne velük ujjat húzni, mert leáll a közlekedés, és abból nagy botrány lesz. Jó, akkor majd lesz valahonnét, mondtam ilyenkor, és lett pulykapénz."

Levélben kért segítséget a szerkesztőségtől egy mándoki cigány ember. Valami kocsmai pofozkodás torkollott súlyos testi sértésbe, és a körülmények szerencsétlen alakulása miatt börtönbe kellett vonulnia. Nyírségi típustörténet, de annyiban mégis más, hogy ez az ember érettségizett, és beiratkozott a tanítóképzőbe. A börtönbe vonulása előtti napon találkoztunk, egyfolytában beszélt, és mindig a verekedésnél kötött ki. Hol máshol? Hogy azt hogyan kellett volna. „Amikor gimnáziumba kerültem - váltott hirtelen -, az osztályfőnök meg egy kórházi nővér nemi felvilágítást tartott, elmondtak mindent. Hogyan csinálja egy férfi meg egy nő. Nagyon elcsodálkoztam, addig azt hittem, ilyet csak a cigányok meg az állatok csinálnak."

Kedd esti híradások szerint a vasút teljesen leállt délelőtt tíz és tizenkettő között. A kétórás közlekedésbénulás alatt mindösszesen egy vonat indult, ez sztrájkolókat szállított Debrecenből az erdőháti Zajkára. Ennek a közlekedő zajkai vonatnak a vasutas-etikai vonatkozásaira most nem térnék ki, annyit azért szögezzünk le, hogy benne van az egész közmorál: vasutassztrájk idején kizárólag sztrájkoló vasutas utazhat, utazása nyilván roppant fontos, mert a teljes bénulásért utazik.

2006 októberében egy londoni székhelyű választott bíróság kimondta: a magyar államnak mintegy 84 millió amerikai dollár kártérítést kell fizetnie az Airport Development Corporation (ADC) nevű kanadai cégnek. Már ez is régen volt, hát még az ügylet kezdete; az a kilencvenes évek közepére nyúlik vissza. Az ADC 1994-ben nemzetközi pályázat során megbízást kapott a Ferihegy 2/A bővítésére és a 2/B terminál megépítésére. A cég a pályázatba 17 millió dollár saját tőkével és az OTP Bank Rt. által vezetett konzorciumtól felvett 103 millió dolláros hitellel szállt be, a terminált 1998 végén átadták, a mai napig bonyolítja az utasforgalmat. A beruházással egy 2010-ig szóló haszonbérleti joggal terhelt, 120 millió dollár értékű állami vagyonelem jött létre, amelyet az állami tulajdonú Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) által kétharmad, a kanadai ADC által egyharmad arányban létrehozott projekttársaság, a Ferihegyi Utasterminál Fejlesztő (FUF) Kft. működtetett.

Azt írja az egyik sportújságíró kolléga, hogy a Külügyminisztériumnak már lépnie kellett volna diplomáciai úton azt követően, hogy a múlt heti Steaua Bucurest-Újpest-meccsen a hazai drukkerek kifeszítettek egy transzparenst, melyen ez állt (elnézést a szó szerinti idézésért): „Mennyi ideig tartja egy magyar nő a szart magában? Kilenc hónapig."

Az európai parlamenti választások estéjén a győztes párt vezetője, Orbán Viktor fölszólította a kormányt, hogy azonnal mondjon le. Mint kijelentette, „Ennek a győzelemnek az erejével fogjuk megváltoztatni Magyarországot. Magyarország azt követeli a szocialistáktól, hogy vonják le végre a konzekvenciákat, és ne álljanak többé a változás útjába."

Előhozakodnék még egyszer Kivágó Ivánné egynapos politikai pályafutásával, mert erős meggyőződésem, hogy a baloldalon - már legalábbis, a baloldal politikai vezetőségében - mind a mai napig nem értik, mi a baj ezzel a történettel. „Lerágott csont" - nyilatkozta az egyik fővárosi képviselő, Horváth Csaba főpolgármester-helyettes pedig a televízióban kijelenti, hogy „Én azt gondolom, ha valami emberileg nagy, akkor ez a hozzáállás, ez mindenképpen az."

Hétévi bizonytalan kormányzás, értelmetlen, haszontalan és káros osztogatás, rossz pályára állított gazdaság és megoldatlan társadalmi feszültségek mellett az lett volna a csoda, ha a pécsi polgármester-választás másként alakul. Ha Szili Katalin nem súlyos, csak tisztes vereséget szenved. A súlyos kudarcban a szocialista pártelit teljes mélységében benne van Gyurcsány Ferenctől Medgyessy Péterig: ami hiba elkövethető volt, azt a velük fémjelzett társaság elkövette.

A fedezet nélküli osztogatás miatt a válság minden ellenállás nélkül végigsöpört a gazdaságon, a közigazgatás romokban hever. Ez utóbbi a sikertelen reformkísérletek után bizonyos fokig természetes.

Hivatalba lépett a Bajnai-kormány. Elképzeléseinek egy része már korábban ismert volt, aligha lehetett másra számítani, mint amit aztán meghirdetett. Alapvető intézkedései az idei év korrekcióját szolgálják, 5,5-6 százalékos recesszióból indul ki, ehhez igazítja a költségvetést. Ezzel talán nem kerül veszélybe az ország finanszírozhatósága, s igénybe vehetjük az IMF-hitel következő részletét. A kiadáscsökkentés szerkezete hasonló a Reformszövetség által javasoltakhoz, azzal a különbséggel, hogy a teljes, 350 milliárd forintos megtakarítást elviszi a hiány 2009. évi csökkentése, ezért az idén legfeljebb szimbolikus adó- és járulékcsökkentésre kerülhet sor.

Egy hete óránként nyilatkozik a szocialista párt valamelyik politikusa, hogy csak olyan jelölttel tárgyalnak, akinek van válságkezelő programja, majd kedden este két további jelölttel együtt megnevezték Glatz Ferencet. Nem szeretnék ebben a kiélezett helyzetben cinikus lenni, de azért tegyük föl tárgyszerűen a kérdést: hallott már valaki ebben az országban Glatz Ferenc válságkezelő programjáról?

Gyurcsány Ferenc kormányfőségének ötödik évére alighanem felküzdötte magát a világ legjobb spin doctorai közé. Már korábbi tanácsadói is javasolhatták neki azt, amire alkatilag amúgy is kiválóan megfelel, hogy próbálja tematizálni a közbeszédet - ahogy azt a politológusi szakirodalom írja, ő pedig tematizálta.

Magyarországon válság van, ez nem vitatható. Gazdasági is, pénzügyi is, de a legmélyebb válságot alighanem a politikai osztály összevissza beszéde jelenti, a távlatosnak meghirdetett, de rövid időn belül módosított, sokszor egyszerűen visszavont elképzelések egész sora, az úgynevezett ötletelések, a szerény hozadékú szakmai fórumozások, a politikusi beszédkényszer szülte napi halandzsák.

Az új év első napjainak egyik híre arról szólt, hogy Szlovákiában már euróval fizettek az emberek. A rádió tudósítója több köznapi történetet is mondott, például hogy „Gömörben, az egyik orvosi rendelőben még koronával fizettek január 1-jén a betegek vizitdíjat, és euróban nem tudtak nekik kellő számú érmét visszaadni, mert nem volt."

A köztársasági elnök jelölési gyakorlata tartalmilag bizonyára helyes, praktikusan azonban nem sokra megy vele se az ország, se a jelölttel vezetni gondolt szakterület. A Legfelsőbb Bíróság elnöki széke hónapok óta betöltetlen, az ügyeket pillanatnyilag vivő Kaposvári Bertalan márciusban nyugdíjba megy. Egy főbírójelölt már korábban elbukott, most a második jelölt van bukás közeli helyzetben, és ha ez bekövetkezik, akkor előfordulhat, hogy a szinte minden ízében reformokra szoruló magyar igazságszolgáltatás bizonytalan időre egészen egyszerűen vezető nélkül marad. Ha a mostani kudarc után a köztársasági elnök újra Havasiné Orbán Máriát jelöli, és ismét leszavazzák, akkor új pályázatot kell a Legfelsőbb Bíráság hamarosan megüresedő elnökhelyettesi posztjára kiírni - a korábbit azért vonták vissza, mert a második ember kiválasztása a főbíró feladata volna, főbíró pedig valószínűleg nem lesz. Ha se főbíró, se elnökhelyettes, akkor előáll az a kínos helyzet, hogy a magyar igazságszolgáltatás élén ügyvivő elnökhelyettes áll majd.

A Magyar Rádió reggeli hírműsorában Tóth Károly szocialista politikus, a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke beszél, épp azt mondja, hogy a pillanatnyi időpont nem alkalmas az ügynökkérdés firtatására, mert „az ország szempontjából, a szolgálatok szempontjából sokkal fontosabb feladatok vannak ennél, például a válság kezelésében, mint hogy a szolgálatok ismét önmagukkal kezdjenek foglalkozni". November tizedike van.

Pénzügyi válság van, amit az utolsó három kormány együtt hozott össze, mindegyiknek megvan a maga felelőssége. Lehet állítani, hogy amelyik hat éve kormányoz, annak több, mint amelyik csak négy évet kormányozott, és annak a legkevesebb, amelyik csak kettőt, de ennek így sok értelme nincsen. A ciklusokon átívelő kormányzati felelőtlenség egyetlen nagy felelőtlenségi szakasszá áll össze, amit lehet, hogy most lezár az egész világon átívelő válság: a kényszerűség viszi az országot a jó pályára, de az is lehet, hogy még ez sem.

Akkor viszont vajon mi?

A vártnál kevesebben voltak múlt szombaton a Tarka Magyar! elnevezésű tüntetésen. A szervezők abban látják az okot, hogy Gyurcsány előre bejelentette, maga is részt vesz a megmozduláson. Tény, a kormányfő sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, fontosnak tartja, hogy „semmilyen fajta szűkkeblűség vagy társadalmi-politikai kicsinyesség ne legyen", amikor szélsőséges politikai nézetekkel szemben lépnek fel, és amikor azért emelik fel a szavukat, hogy Magyarország polgárai szabadságjogukat szabadon gyakorolhassák. „Fontosnak tartom, hogy függetlenül attól, ki szervezi az ilyen megmozdulásokat, azon ott legyek, azért, mert van egy meggyőződésem, és ezt képviselni fogom" - jelentette az MTI másnap.

Élet

Élet

Nem érti