Tisztelt Szerkesztőség!
Lassan járnak néha a hírek, s csupán ritkán vagyok az Önök olvasója. Most jutott el hozzám, hogy a december 16-i szám Páratlan oldalán megtiszteltek figyelmükkel, voltak kedvesek reflektálni a Magyar Hírlapban megjelent írásomra (Aczél Endre: Az elszámoltató).
Ezt szeretném itt megköszönni.
Mindig fontos ösztönzéseket kaptam tisztelt Lapjuktól. Munkára serkentő buzdításokat, hogy jó úton járok. Pályám kezdetén, jó négy évtizede, kolumnás írásban figyelmeztetett az ÉS hasábjain szintén a Népszabadság tollforgatója, E. Fehér Pál, hogy lekanyarodtam az internacionalizmus ösvényéről, amikor magyar nacionalistaként egy szlovák nacionalistát valamennyire megérteni merészeltem.
Azt is segítő figyelmeztetésnek magyaráztam, hogy 1983-ban krakkói jegyzetemet (amelyet egyszer ugyan már elfogadott a szerkesztőség) nem voltak hajlandók közölni. Bizonyára kellemetlenségektől kívántak engem megóvni. Ugyanilyen megfontolás vezethette Önöket, amikor 1984-ben Hajdú Jánosnak Csoóri Sándor és Duray Miklós ellen írott hírhedett cikkéhez küldtem hozzászólást, s még fülük botját sem mozdították. Duray Miklóst persze azután másodszor is letartóztatták a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban.
Adam Michnikről engedelmükkel még annyit, hogy Lengyelországban megosztó személyiségnek számít. Vannak lelkes hívei (nem kevesen olyanok, akik személyesen is hálásak lehetnek neki, hogy nem került sor elszámoltatásra), és vannak kemény bírálói.
Zbigniew Herbert, a nálunk is ismert és becsült kitűnő költő 1997-ben nevezetes interjújának újbóli megjelenése alkalmából csupán egyetlen változtatást kért a szerkesztőtől. Azt, hogy maradjon ki a „kiváltképp szeretett Adam Michnik barátom" kitétel.
