A belső borító egyik fényképe 1958-ban, a Százéves étteremben rejtett kamera segítségével készült. A pogácsák takarásában a két célszemély: Örkény Istvánés Fekete Sándor*. Szőnyei Tamás Titkos írás címmel jelentette meg több mint kétezer oldalas munkáját az Állambiztonsági Szolgálat és az irodalmi élet szereplőinek 1956 és 1990 közötti viszonyáról.
Megjelent Kosztolányi Dezső művei kritikai összkiadásának ötödik darabja, a Nero, a véres költő. A Szegedy-Maszák Mihály és Veres András irányításával készülő sorozat új kötetét a klasszika-filológus Takács László készítette. A korábbi négy kötethez hasonlóan ez valóságos csemege a filológiai érdeklődésű olvasónak, hiszen a szövegváltozatok nyomon követésének lehetősége mellett olyan összefoglaló tanulmányokat tartalmaz, amelyek a legkülönbözőbb perspektívákból mutatják be a mű elő- és utóéletét, keletkezését és befogadását. Ujjonghat a filosz: az összkiadás eddigi összes kötete – jócskán túlmutatva Kosztolányin és művein – egyszersmind módszertani bemutató is: íme, ilyen izgalmas a modern irodalomtudomány.
Lessing Bölcs Náthán című drámája nyomán írott színművet mutatott be a Nemzeti Színház Gigor Attila rendezésében. A Náthán gyermekei ifjúsági előadás, célközönsége a tizenkét-tizenhat év közötti korosztály. Szerzője a Berlinben élő színész-rendező és drámaíró, Ulrich Hub.
A Hamsun-jelenség címmel jelentette meg a Gondolat Kiadó annak a konferenciának az előadásait, amelyet 2010 novemberében Knut Hamsun születésének 150. évfordulója alkalmából rendeztek. Az életmű kapcsán megkerülhetetlen az író személyes sorsa: a Nobel-díjas írófejedelem, a modern irodalom egyik legnagyobbja élete végén a nácik mellé áll, amivel gyakorlatilag egész korábbi írói teljesítményét annullálja. Ha sorsa másképp alakul, ha csak néhány évvel korábban meghal, ma a legnagyobb klasszikusok között ünnepelné a világ és hazája, Norvégia. Így viszont ünneplés helyett elhallgatás és megvetés jut neki.
Peskó Zoltán karmesterrel J. Győri László készített interjút
Heinz Holligerrel J. Győri László készített interjút
Kovalik Balázzsal, a Magyar Állami Operaház művészeti vezetőjével J. Győri László készített interjút
Fischer Iván karmesterrel J. Győri László készített interjút
Hamar Zsolt karmester-zeneszerzővel J. Győri László készített interjút
A fordító megjegyzései Günter Grass Hagymahántás közben című könyvéhez
Mélyi József művészettörténésszel J. Győri László készített interjút
J. Győri László interjúja a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál intendánsával és művészeti igazgatójával
Volkmar Braunbehrensszel J. Győri László készített interjút
Sir John Eliot Gardinerrel J. Győri László készített interjút
Fischer Ádám karmesterrel J. Győri László készített interjút
Interjú Vidovszky Lászlóval és Rácz Zoltánnal
Kovács Jánossal, a Magyar Állami Operaház lemondott első karmesterével J. Győri László készített interjút
Peskó Zoltán karmesterrel J. Győri László készített interjút
Peskó Zoltán karmesterrel, a lisszaboni operaház fő-zeneigazgatójával J. Győri László készített interjút
Eörsi Istvánnal J. Gyori László készített interjút
Christoph Wolff zenetudóssal J. Gyori László készített interjút
Dalos Györggyel J. Gyori László készített interjút
- Somfai László akadémikussal J. Gyori László készített interjút -
Paul McCreesh karmesterrel J. Gyori László készített interjút
Egészséges vidéki magyar miniszterelnököket a televízióba!
- Russel Johnson akusztikus tervez
ovel J. Gyori László készített interjút -