(a gazdasági alkotmányosságról)
Érdekes politikai-jogi feladványt fundált ki és osztott meg az érdeklődő állampolgárokkal az aktuális parlamenti többség. A „Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései" címet viselő törvény (nevezzük röviden Átmeneti törvénynek) kapcsán ugyanis arról kell állást foglalni, hogy ennek a jogszabálynak az a célja, hogy az Alaptörvény zavarmentes alkalmazásáról gondoskodjon, vagy inkább az lenne a rendeltetése, hogy biztosítsa az új alkotmány első (a hatálybalépést is megelőző), elleplezett módosítását.
Tévedéseinkről
az új polgári törvénykönyvben

Jelenlegi ellenzéki, jövendő kormánypárti képviselők indítványára az Alkotmánybíróság vizsgálja a 2009 végén elfogadott és egy részében idén májusban hatályba lépő új polgári törvénykönyv (Ptk.) végrehajtásáról szóló törvényt. Az sem kizárt, hogy az alkotmánybírák még május előtt megakadályozzák a törvény hatálybalépését. Ez a vita arról is szól, sikerül-e az alkotmányban biztosított alapvető jogokat a hétköznapi élethelyzeteket közvetlenül alakító jogelvekké formálni.

Egy vita tanulságai