Bozóki Antal

a szerző további cikkei

"A népirtással elítélendők közé fognak tartozni Hágában a vajdasági magyarok? Bosznia-Hercegovina 1993-ban indított pert a Nemzetközi Bíróságon az akkori Kis-Jugoszlávia ellen. A decemberben várható ítélet páratlan lesz a politikai és jogtörténetben. Először nyilvánítanák ki egy állam felelősségét népirtás miatt, benne a vajdasági magyarokkal. A tényleges elkövetők - a boszniai szerbek - áldozatnak minősülnek - írja az ÉS legfrissebb számában", közli a Határon Túli Magyarok Hivatalának 2006. június 2-i Reggeli Sajtófigyelője. A "képtelen ítéletről" Várady Tiborral, a Közép-európai Egyetem tanárával - aki a hágai perben a most felbomlott államszövetség, Szerbia és Montenegró egyik jogi képviselője volt - Széky János beszélgetett [Az igazságon innen, ÉS, 2006/22. - a szerk.]. A per kilenchetes záró szakasza a Nemzetközi Bíróság (NB) előtt 2006. május 9-én ért véget. Most az ítélethozatal van soron. Mi is a Bosznia-Hercegovina és Szerbia-Montenegró közötti per(es eljárás) lényege, és mi közük ehhez a vajdasági magyaroknak? Bosznia-Hercegovina a Nemzetközi Bíróságnál a Kis-Jugoszlávia elleni pert még 1993. március 20-án indította, amiatt, hogy megsértette a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetésről szóló ENSZ-egyezményt és ezért kárpótlást követel.

1996. július 11-én az NB illetékesnek nyilvánította magát az ügyben, és visszautasította (az akkori) Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (JSZK) ezzel ellentétes érveit. Milosevics 2000. október 5-i megbuktatása után, pontosabban 2001. április 24-én az új belgrádi kormány kérelmezte az NB illetékességi döntésének felülvizsgálását. Várady Tibor jogászprofesszor, a JSZK jogi képviselőjeként, 2002. november 4-én az NB előtt azzal érvelt, hogy a JSZK "csak 2000. november 1-jén vált az ENSZ tagjává, nem foglalja el a korábbi Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság jogi helyzetét és nem vált automatikusan tagjává a népirtás elleni konvenciónak".

Az 1996. évi ítélet meghozatalakor ez az "új tény" - a felülvizsgálati kérelem szerint - "nem volt ismeretes az NB, sem a peres felek számára". A revízió szerint "a JSZK csak 2001 márciusában értesítette formálisan az ENSZ főtitkárát a népirtás elleni egyezményhez való csatlakozásról, de azonnal kifejezte fenntartását is a IX. cikkel kapcsolatban, ami azt jelentette, hogy nem fogadja el az NB illetékességét az egyezményből eredő vitákban".

Bosznia-Hercegovina jogi képviselői elvetették ezt az érvelést, emlékeztetve, hogy a JSZK kormánya 1992-től 2000-ig azt állította, hogy a JSZSZK jogutódja az ENSZ-ben, és kétségtelenül átvette a szétesett állam minden nemzetközi jogi kötelezettségét. Az 1996. évi ítélet felülvizsgálására irányuló (akkor még) jugoszláv kérelmet "az időhúzás" taktikája folytatásának nevezték, amellyel - értékelésük szerint - "a JSZK el akarja kerülni a népirtásért való felelősség megállapítását a perben". "A Nagy Szerbia terve 200 000 boszniai polgár életébe került, több százezer pedig elköltözésre kényszerült" - emlékeztettek a boszniai képviselők.

A per kapcsán szakmai körökben azonban leginkább Radislav Krstics, a boszniai Szerb Köztársaság tábornoka ellen a jugoszláviai háborús bűnöket vizsgáló hágai nemzetközi bűnügyi törvényszék (ICTY) másodfokú ítéletét emlegetik, akit a törvényszék népirtásért ítélt el. Az ICTY fellebbviteli tanácsa a 2004. április 19-i ítéletben kimondta, hogy a boszniai Srebrenicában 1995-ben népirtás történt, amikor a szerbek a város bevétele után kivégeztek több mint hétezer bosnyák férfit. Ebben az ítéletben megtalálható a "nemzetközi összetűzés" fogalom is, habár a JSZK-t és a Jugoszláv Katonaságot egyértelműen nem említi. Bosznia pozícióit erősíti továbbá Biljana Plavsics beismerése, hogy felelős a bosznia-hercegovinai háborús bűncselekményekért és a(z időközben elhunyt) Szlobodan Milosevics elleni vádirat a szomszédos országban történt népirtás miatt, valamint Ratko Mladics és Radovan Karadzsics felelősségének a felvetése is.

A JSZK 1999. április 29-én az NB-nél pert indított nyolc NATO-ország (Belgium, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Kanada, Németország, Olaszország és Portugália) ellen. Belgrád úgy vélte, hogy ezek az államok a jugoszláviai célpontok 1999. évi bombázásával "megsértették a nemzetközi jogot és a Genocídium Egyezményt is". A NATO szerint katonai beavatkozását a koszovói etnikai tisztogatás leállítása igazolta. A perben érdemi döntés azonban nem született, mert a bíróság 2004. december 15-én illetéktelennek mondta magát. A Nemzetközi Bíróság előtt folyamatban van egy másik per is, amelyet Horvátország Szerbia és Montenegró ellen 1999. július 2-án indított, amellyel a JSZK-t mint előállamot horvát területen 1991 és 1995 között elkövetett népirtással terheli. Ezek a perek is azt illusztrálják, hogy a Kis-Jugoszlávia "egyrészt ignorálta a nemzetközi jogot, másrészt pedig annak védelmét kérte", attól függően, hogy a napi politikai érdekeinek mikor mi felelt meg.

Az NB 2003. február 3-i ítéletével másodszor is elutasította a JSZK követelését, hogy vizsgálja felül illetékességét a Bosznia-Hercegovina által 1993-ban indított perben. Az indoklás szerint "annak a ténynek, hogy a JSZK-t 2000. november 1-jén vették fel az ENSZ-be, nincsen visszamenő hatálya a bíróságnak arra a döntésére, hogy 1996. július 11-én illetékesnek nyilvánította magát". Az ENSZ-közgyűlés 1992. évi határozata értelmében a JSZK nem örökölhette automatikusan a JSZSZK tagságát a világszervezetben, és ezért a világszervezet felszólította Belgrádot, hogy nyújtsa be felvételi kérelmét. A bíróság indoklása szerint "mindez azonban nem befolyásolta a JSZK jogát, hogy megjelenjen a hágai Nemzetközi Bíróság előtt, illetve, hogy peres fél legyen".

Várady Tibor, aki saját elmondása szerint "az eljárásjogi részben vállalta az ország képviseletét", 2004 novemberében lemondott. Utódjának Radoslav Stojanovics professzort 2005. január 24-én nevezte ki az államszövetség Minisztertanácsa. Bejelentése ellenére, hogy "az érdemi részben nem vesz részt" Várady a per záró szakaszában, amely 2006. február 27-én kezdődött, képviselőként mégis jelen volt és (másodszor is) elismételte az NB illetéktelenségére vonatkozó álláspontjait. Sonja Biserko, a szerbiai Helsinki Emberi Jogi Bizottság elnöke szerint "a neves jogászok kísérlete", hogy az NB előtt elvitassák Bosznia-Hercegovina, valamint Horvátország keresetét az agresszióról és a népirtásról, "amorálisan hat". "A közvéleményünk elé tárt argumentáció, hogy ezzel a háborús kártérítést akarják megakadályozni, nem hat meggyőzően, mert lényegében nem a hadi kárpótlásról van szó, hanem arról a tényről, hogy az agresszor ismerje el az áldozatok szenvedését. Az ilyen szubtilisság iránti érzéketlenség, nem csak azok részéről, akik Szerbiát a Bíróság előtt "képviselték", Szerbiát tovább kompromittálta és diszkvalifikálta" - írta Biserko még 2002 novemberében.

Várady, aki "1992 júniusától 1993 márciusáig a jugoszláv Panics-kormány tagja volt" (vagyis az említett képviselőházi nyilatkozat utáni időszakban), a Bosznia által Szerbia ellen a legmagasabb bírói fórumnál indított per kapcsán többször hangoztatta: "amennyiben elmarasztaló ítélet születne, először fordulna elő, hogy egy államot marasztalnak el népirtás ügyében", és hogy ez "az itt élők kollektív bűnösségét jelentené". Enyhén szólva furcsa egy argumentáció. Vajon azt jelenti-e ez, hogy Szerbia és Montenegrót azért nem kell elítélni a népirtásért, mert ez lenne az első eset a történelemben? Ergo, nem annak a ténynek a megállapítása fontos, hogy a JSZK-nak volt-e köze a muzulmánok és a horvátok irtásához Srebrenicában és másutt. Ilyen összefüggésben szinte cinikusnak tűnik Váradynak az a kijelentése, hogy Milosevics halála "gyengíti Bosznia-Hercegovina helyzetét a Szerbia és Montenegró elleni perben", és hogy "Szerbia és Montenegrónak nagy segítséget jelentett volna, ha Milosevicset felmentik a népirtás vádja alól".

Váradynak a hágai per kapcsán adott nyilatkozataiban nemegyszer kerültek szóba a vajdasági magyarok is. Olyan vonatkozásban, hogy a "hágai bíróság elmarasztaló ítélete esetén mi is a tettesekkel kerülnénk egy táborba" és a kárt "Szerbia és Montenegrónak kellene megtérítenie, amit nem csupán az itteni szerbek, de a kisebbségek is fizetnének, beleértve a vajdasági magyarokat, sőt a koszovói albánokat is". Az is elhangzott, hogy "300 milliárd dollárt emlegetnek kártérítésként, ami három generáció jövőjét jelenti". Ebből arra lehetne következtetni, hogy a vajdasági magyarok érdeke (is), hogy az NB elutasítsa Bosznia-Hercegovinának a népirtás megállapítására irányuló keresetét. Az igazság viszont az, hogy a Szerbia és Montenegró elleni ítélet automatikusan még nem vonná magával a kártérítést. A jóvátétel összegének a megállapítása esetleg csak egy következő per tárgya lehet. Ez után kerülhetne csak sor annak az érintett személyekre való felosztására. Olyan jelek is vannak, hogy Bosznia-Hercegovina számára "a JSZK elítélése fontosabb a pénznél". Ez arra utal, hogy esetleg megelégszik "a háború jellegének", illetve annak a megállapításával, hogy volt-e agreszszió, illetve, hogy a bosnyákok és a horvátok ellen követtek-e el népirtást. Ezt viszont a "jószomszédi kapcsolatok előfeltételének" tartja.

A vajdasági magyarok - "pár karrieristát leszámítva" - mindig is a belháború és a milosevicsi diktatúra ellen voltak. Ha elítélik is Szerbia és Montenegrót Hágában, annak az ítéletnek az alapján a vajdasági magyarok azért még nem kerülnek a "népirtásért elítéltek" közé, vagyis nem lesznek háborús bűnösök. A szerbek sem. Az NB ugyanis nem a népek, hanem az államok cselekedetei felett ítélkezik. A kollektív bűnösség elve pedig a nemzetközi jogban egyébként sem érvényes. Szükségtelen tehát a hangulatkeltés és az amúgy is sokat szenvedett tömegek felesleges riogatása. A jog és az erkölcs azonban nem mindig járnak együtt...

Bozóki Antal
ügyvéd, a nemzetközi közjog magisztere, Újvidék