Sztálin-epigrammájából
(1951–2010)
magyar absztrakció

Rasszisták vagyunk. Ritka, aki bevallja. Sértésszámba megy, ha valakit rasszistának titulálnak. Pedig a mindennapi beszédben ez mindenekelőtt előítéletességet jelent. Még e puhább jelentésében is a tagadók képezik az elsöprő többséget. Az előítéleteinkkel való szembenézés hiánya a legjelentősebb akadálya annak, hogy racionális keretek közt folyjék legszámosabb kisebbségünkről, a cigányságról szóló gondolkodás vagy vita. Sietek hozzátenni, az előítéletesség nem a többség privilégiuma. A gádzsóellenességért sem kell a szomszédba mennünk. Bár mindkét eset diszkrimináció, hatásuk, súlyuk összehasonlíthatatlan. Noha mindkét félnek lenne vaskos tennivalója ez ügyben, a hatalmi viszonyok meghatározzák a felelősségek hierarchiáját. A cigányság társadalmi kirekesztettségéért a felelősség kétségtelenül a többség vállán nyugszik, mivel a politika, a gazdaság és a tudás hatalmát a többség formálja, gyakorolja. Nem nyugodhatunk bele az érzékelhetően növekvő cigányellenességbe. Jövőnk Európában akkor lesz szalonképes, ha kirekesztettségük csökken, toleranciánk meg nő. Ideje minderről nyíltan értekezni.