A Nyelvek között című konferencia szervezői az elé a feladat elé állították a résztvevőket, hogy a gondolatrendszerek és azok nyelvi megfogalmazásai között létrejövő viszonyokat tanulmányozzák. A végső kérdés, mely egy ilyen célkitűzés mögött meghúzódik, az, hogy milyen viszonyok ismerhetők fel egyáltalán a nyelv és a gondolat, a beszéd és a gondolkodás, vagy a nyelv használata és mentális tevékenységeink között.

A budapesti Francia Intézetben vetítették annak a koprodukciós dokumentumfilm-sorozatnak az első részét, amely a közép-kelet-európai rendszerváltások történetét mutatja be. A film koncepciójának kidolgozásában az irodalmi forgatókönyv szerzőjeként részt vett Dalos György is, a témához kapcsolódó, a Corvina Kiadó gondozásában most magyarul is megjelent Viszlát, elvtársak!, illetve a magyarul nem olvasható, az 1989-es évről, a diktatúrák bukásáról szóló, A függöny felgördül című könyv szerzője. A Viszlát, elvtársak! az ARTE francia-német kulturális tévécsatorna sorozatának „kísérőkönyve": kiegészíti azt, amennyiben módszeresen végigvezeti olvasóját a tárgyalt korszak politikai, gazdasági, mentalitás- és kultúrtörténetén, valamint bemutatja az egyes kommunista országok közötti különbségeket.

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.

Csurka István: Két dráma. Magyar Fórum - Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány, Budapest, 2011. 150 oldal, 1200 Ft

Paul Schrader: A transzcendentális stílus a filmben. Ozu - Bresson - Dreyer. Fordította Kiss Marianne és Novák Zsófia. Francia Új Hullám Kiadó, Budapest, 2011. 192 oldal, 3000 Ft

Szegedy-Maszák Mihály: Az újraolvasás kényszere. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2011. 456 oldal, 3500 Ft

Olasz Sándor: A nyugati igény. Né­meth Lászlóról. Nap Kiadó, Budapest, 2011. 172 oldal, 2500 Ft

Gyimesi Júlia: Pszichoanalízis és spiritizmus. Typotex Kiadó, Budapest, 2011. 208 oldal, 3500 Ft

Sjón: A macskaróka. Fordította Egyed Veronika. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2011. 130 oldal, 2490 Ft

Turbucz Dávid: Horthy Miklós. Napvilág Kiadó, Budapest, 2011. 254 oldal, 2800 Ft

Nyáreste van, mégis úgy remegek, mint egy kutya. Nagy köteg kéziratlap fölött hajolunk össze, most mondanak először ítéletet a leendő könyvről. Létezik? Nem létezik? Fog létezni? Alig tudok a szavaira figyelni, annyira remegek. Hűvös van, közel az erdő. Kérek egy pulóvert vagy valamit, mondom, amikor már nem tudom fogni a tollat. A kisebbik kutyánk annyira reszket néha, hogy egyszer már felhívtam az orvost emiatt. Talán fázik, mondta. Ha nem múlik, vigyem be. Aztán lassan megértettem: belső fázás ez, remeg, ha izgalom éri, séta közeleg, labdát kap, sípolós játékot, feladatra vár vagy a vacsorájára. Ilyen fajta. Reszkető fajta.

Melegem volt, ahogy álltam ma a buszmegállóbban, de nem vettem le a sapkát meg a sálat. Lássa a tél, hogy várom.
Mindig nehezen bírom az őszt. Októberben már idegesen nézegetem a konyhai falinaptáramat, az az első, ahogy kitántorgok reggel kávézni. Cukor nélkül iszom, majd elmondom, miért. Tolnám előre az időt, én hivatalosan december elsejétől tekintem télnek a telet, akkor nyugszom meg, bár egy-egy jeges fuvallatnak november körül már komoly boldogsággal tudok megörülni.

(Más világ) Nem volt könnyű a mű életünk, az egyszer biztos. De szép volt. Nem volt akkoriba sem ilyen jinternecc, se parabólás tángyérok a ház tetejin; azt se tudtuk, hogy mi az a piratizácijó, rosszizmus, vátrás disznyó; még Srasszburgról sem hallottunk, most pedig mindenki odafut, ha valami elintézhetetlen baja van itthon. Még videjó sem volt. Nem es viselték úgy magikot az akkori fijatalok, mint most, hogy biztostűt s ojan vasbogyókot raknak a szájikba, orrikba, kődökikbe, s még ki tudja, hova, s úgy ágálnak.

Egy este váratlan dolog történt: Tarnóczai Etelkát megszólították. Mióta az utcán is viselt szemüveget, ilyen nem fordult elő vele, nem csoda, hogy megrettent, és talán el is futott volna, ha nem tudta volna a korábbi rossz tapasztalatokból, hogy az efféle még inkább gyanakvást szül. Arról nem beszélve, hogy a kislányt egy tündér szólította meg. Ő legalábbis első pillantásra annak hitte ezt a szomorkás, ám rendkívül szép arcú, érezhető melankóliája ellenére is igen vonzó és elbűvölő küllemű hölgyet, aki a fodrokkal és szalagokkal díszített, leomló, nagy, fehér ruhájában úgy nézett ki, akár egy mesehős, avagy valamelyik regényszereplő.

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

„A fotó a Halál halott színpada" - jut eszembe Roland Barthes költőien enigmatikus kijelentése, miközben Arnulf Rainer legújabb sorozatának darabjait nézem: a fátyolfüggönyként „félrelibbenő" festékrétegek mögött - legtöbbször - fotografált női arcok tűnnek fel. Egy imaginárius fotógyűjtemény régi, szép asszonyai, különös emlékképek a távoli múltból, a raineri „arcszínház" újabb alakjai, melyek a fényképek állandó jelen idejébe zárva, a „múltbéli valóság - mágikus - emanációiként" (Barthes) érzékien jelenvalónak tűnnek.

(Ölésre ítélve. Lengyel-ír-magyar film. Rendező: Jerzy Skolimowski. Az öldöklés istene. Francia-lengyel-német-spanyol film. Rendező: Roman Polanski)

(Bánki Ákos: Lélekvirág, Veszprém, Blog Kortárs Galéria, január 31-ig)

Kezdődött azzal, hogy a főváros a Trafót összevonná a Petőfi Csarnokkal, majd arról lehetett hallani, hogy az új múzeumkomplexum számára kiszemelt Műcsarnok mögötti térrel és az Operettszínházzal együtt átadná a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak. Például a BKV-nak nyújtandó megsegítő támogatásért cserébe, de leginkább azért, hogy megszabaduljon a fiskális szempontból feleslegesnek tartott kortárs kultúra finanszírozásának terhétől (mellékszál, de a Bundestag 50 millió euróval emelte Németország kultúrára fordítható költségvetését, pusztán azért, mert igazolva látta az előző évben befektetett 38 millió euró megtérülését - íme tehát a példa arról, hogy válság idején is van miért megfontolt, forrásokban gazdag kultúrpolitikát folytatni).

(Vámosi-Nagy Zsuzsa fuvolaestje, Bartók Emlékház, január 10.)

(Middleton-Rowley: Átváltozások - Kecskemét; Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja - Nemzeti Színház)

(Átok, tévéfilmsorozat, MTV)

(A Filharmónia Társaság Brahms-hangversenye, január 8.)

(Interjú Dénes Ferenc sportközgazdásszal, Inforádió, Aréna, január 1.)

Amint az józan ésszel előre kiszámítható volt, a magyar kormány miniszterei, ha némi késedelemmel is, de az árfolyamtáblázatokat és a tőzsdeindexeket látva stílust váltottak a civilizált világgal való érintkezésben, s ennek megfelelően az elkövetkező hetekben átszellemült arccal látjuk majd térdepelni őket az IMF és az EU nevű képződmények előtt, s ne legyenek kétségeink, hogy a miniszterelnök is követni fogja őket. 

Fordulatot hozhat 2012 a magyar politikában. Elsősorban nem a kormány helyzetének alakulására gondolok, hanem az ellenzékére. A decemberi és januári demonstrációk megmutatták, merre van az összefogás, az erőkoncentráció lehetősége a demokratikus ellenzék számára. Bár a gazdasági, társadalmi és jogállami helyzet továbbra és egyre inkább kritikus, az ellenzék visszaszerezheti az irányítást saját sorsa felett.

Néha kifizetődik puritánnak és becsületesnek lenni. Az 56-os Intézetet például fennállásának évtizedei alatt nem dobta meg egyetlen baráti kormány sem - ha volt ilyen - becses, rezsifaló székházzal. Az intézet egy Dohány utcai ronda bérház emeletén működött, így hát nem halmozódtak fel adósságai, s nem volt miért kizsuppolni. És - várhatóan - működik tovább, ha csökkentett üzemmóddal is, az Országos Széchényi (bírósági helyesírással „Széchenyi") Könyvtár részeként.
A kormány nem az intézet, hanem az őt fenntartó közalapítvány megszüntetéséről határozott tavaly márciusban (többek közt a Magyar Könyv Alapítvánnyal és a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvánnyal együtt).

Azonnali hatállyal lemondott Philipp Hildebrand, a Svájci Nemzeti Bank elnöke hétfőn, mert mint sajtótájékoztatóján kifejtette, nem tudta egyértelműen bizonyítani, hogy nem volt tudomása felesége valutavásárlási szándékáról, emellett pedig meg akarja őrizni a központi bank hitelességét. A svájci bankbotrány múlt héten tört ki, miután a Sarasin Bank kirúgta Reto Tarnutzer nevű alkalmazottját, aki a valutafelvásárlás ügyét kiszivárogtatta a bankelnök egyik politikai ellenfelének.

Érdekes politikai-jogi feladványt fundált ki és osztott meg az érdeklődő állampolgárokkal az aktuális parlamenti többség. A „Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései" címet viselő törvény (nevezzük röviden Átmeneti törvénynek) kapcsán ugyanis arról kell állást foglalni, hogy ennek a jogszabálynak az a célja, hogy az Alaptörvény zavarmentes alkalmazásáról gondoskodjon, vagy inkább az lenne a rendeltetése, hogy biztosítsa az új alkotmány első (a hatálybalépést is megelőző), elleplezett módosítását.

„Az 1945 utáni időszak megírását valóban elölről kell kezdenünk. (...) nincsenek műhelyek, iskolák, nincsenek viták, nincsen közös nyelv, nincsenek közös fogalmaink" - fogalmazta meg szigorú ítéletét Varga László az ezredfordulón tartott konferencián.
Jelenkortörténetünk három emberöltőnyi időszakának egyik meghatározó periódusa a második világháború utáni néhány év, amely egy-két évtized elmúltával immár véglegesen kikerül a kommunikatív emlékezet csalóka bűvköréből, s átadja a helyét a történetírói értelmezéseknek.

Az első kísérlet
Antall József miniszterelnök 1991 őszén neves jogászprofesszorok állásfoglalását kérte a jogrendszer megváltozása kapcsán a legitimitás, legalitás, kontinuitás, a jogellenesség és a jogtalanság megítélése, valamint a büntetőjogi elévülés kérdéskörét illetően. Az elkészült dokumentum lényege szerint a szocializmus korszakában a hatalom legitimációjának hiánya vagy korlátozott volta nem eredményezte a politikai rendszernek, illetőleg e rendszer jogának „jogellenességét".

Másfél évvel hatalomra jutása után a jobboldali többség jelentősen átalakította az ország közjogi berendezkedését, egyoldalúan új alkotmányt fogadott el, döntő mértékben gyengítette a hatalmi ellensúlyokat és szakított a hatalom megosztásának elvével. A miniszterelnök mindent megtesz hatalma monopolizálásáért.
A modern demokrácia liberális demokrácia, amelyet a pártok közötti versengés, a társadalmi részvétel és a polgári szabadságjogok tisztelete jellemez. A mai Magyarországon a demokrácia válságba jutott. Még mindig nem állítható, hogy teljesen megszűnt volna, de súlyos válságban van.

(Adalékok K. Á. elsőrendű vádlott pszichológiai profiljához) A Palicsi-tó tükrén megcsillan a nyári holdfény, a nagytestű pesti producer újabb kancsó borért küldi a pincért, a belgrádi maffiózók vízparti villái felől a méltán népszerű szerb turbófolk foszlányait hozza a szél a fesztiválközpont étterme felé; kánikulai nap estéje. Szóba kerül a cigánygyilkosok pere. Hajdu Szabolcs magyar filmrendező rám emeli a tekintetét: - Kiss Árpád gimnazista koromban egy ideig közeli barátom volt!
Na, ez meglep a meleg bácskai éjszakában, melyet távolból érkező elektromos guzlica-riffek élénkítenek.

Ott látom a nevem a tiltakozók listáján. Nem szokatlan dolog ez, az utóbbi években időnként megesik velem. Most azonban úgy került a nevem oda, hogy nem írtam alá a tiltakozást. Nemcsak én, a többiek sem, akiknek szintén ott a nevük a tiltakozólistán. Ez ugyanis nem valódi lista és nem valódi tiltakozás. A Mandiner című jobboldali honlap ugrat bennünket, „balliberálisként" számon tartott aláírókat egy általa írott fiktív tiltakozással „Tamás Aladárné jogaiért", amit az emberi jogok napjára időzítettek.