A Riporterek Határok Nélkül elnevezésű nemzetközi újságíró-szervezet ausztriai tagozata Sajtószabadság-díjjal tüntetett ki két magyar újságírót Bécsben. Paul Lendvai laudációja a 2011. december 9-i díjátadó ünnepségen hangzott el.
Nagykoalíciós egyetértéssel próbálja meg a kecskeméti képviselő-testület vizsgálóbizottsága elsimítani az önkormányzati tulajdonú, sportegyesületek fenntartására alapított, súlyosan veszteséges KSE Kft. gazdálkodási szabálytalanságait. A bizottsági, valamint a könyvvizsgálói jelentés nem említi, hogy a városi tulajdonú cég könyvelésébe két olyan nagy összegű marketingtevékenységről szóló számla is szerepel, amelyeknek egy a sorszáma, a kibocsátója - az adóbevallása szerint - érdemi gazdasági tevékenységet még nem folytatott. A másik marketingcég egy Baranya megyei kistelepülésen fűrészárugyártással foglalkozik, pénzügyi forgalma nem jelentős. A bizottság a több százmilliós számlák teljesítését kompetenciahiány indokával nem firtatta, sőt azt sem, hogy a KSE Kft. a cégkivonatában szereplő két bankszámláján kívül még további három számlát működtet jelentős forgalommal. A vizsgálat nem tér ki arra sem, hogy a támogatók által a városi sportcég eddig csaknem egymilliárd forintból gazdálkodhatott, miközben a játékosok fizetése - a profi szerződések költségeivel együtt két évre számítva - nem éri el a négyszázmilliót. Akkor vajon hová folyt el ennyi pénz és hogyan ment alig két év alatt csődbe a kecskeméti kosár , kézi- és röplabda.
Kerék-Bárczy Szabolcsa szerző további cikkei tovább tovább
Ken Russell halálára
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testületea szerző további cikkei tovább tovább
Csak nemrég derült ki a Népszava cikkéből, hogy még a nyáron kanadai menedékjogot kért családjával Kamarás István, a kereszténydemokraták roma alapítványának volt elnöke. Indoklása szerint azért, mert nem akarta nevét adni a kormány cigányokat nyomorító intézkedéseihez, továbbá, mert nem tudta elviselni Semjén Zsolt viselkedését, aki egy alkalommal, midőn ő a vidéken látott nyomorúságról számolt be egy esetleges éhséglázadás lehetőségét is megemlítve, szenvtelenül a falat bámulta.
Tárcatár
Podmaniczky Szilárda szerző további cikkei tovább tovább
(Terrence Malick: Az élet fája)
(Éjjeli Őrjárat - Duna2, december 7.)
(A csárdáskirálynő avagy 1916 - Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
(Gounod: Faust - A Metropolitan Opera előadásának közvetítése a MűPa-ban)
(Az UMZE Kamaraegyüttes koncertje, vezényelt Vajda Gergely - Művészetek Palotája Fesztivál Színház, december 5.)
(Vajda Gergely és az UMZE - Művészetek Palotája Fesztivál Színház, december 5.)
(Georg Baselitz-Arnulf Rainer Víg-játék (Lustspiel), Új munkák a műteremből, Arnulf Rainer Museum, Baden, 2012. április 16-ig)
(Arnulf Rainer e kiállításon szereplő munkáiból januári számunkban közlünk válogatást. A szerk.)
Az ÉS könyve decemberben - Bodor Ádám: Verhovina madarai. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2011. 255 oldal, 2990 Ft
(Emil Nolde. Mensch Natur Mythos, Museum der Moderne Mönchsberg, Salzburg, megtekinthető 2012. február 5-ig. E heti számunk grafikáit a kiállítás anyagából válogattuk.)
Rigó Béla: Nálatok laknak-e állatok? Illusztrálta Perger Zsófia. Ulpius-ház Kiadó, Budapest, 2011. 76 oldal, 2999 Ft
Komáromi Gabriellaa szerző további cikkei tovább tovább
Gyáni Gábor-Pritz Pál-Romsics Ignác-Szarka László-Tomka Béla: A mi 20. századunk. Szerkesztette Kovács Kiss Gyöngy-Romsics Ignác. Komp-Press Kiadó-Korunk, Kolozsvár, 2011. 295 oldal, 2400 Ft
Szilágyi Ákos: Túlirányított demokrácia. Oroszlecke. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2011. 332 oldal, 2800 Ft
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.
Jack Kerouac: Úton. Az eredeti tekercs. Fordította, az előszót és a jegyzeteket írta M. Nagy Miklós. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2011. XV + 483 oldal, 3500 Ft
Interjú Adam Michnikkel
Adam Michnik beszédes című Szemben az árral kötete néhány napja került a boltokba. A könyvpremieren Budapesten járt maga a szerző is, az egykori legendás ellenzéki, a varsói Gazeta Wyborcza főszerkesztője - ez alkalomból készült az alábbi interjú -, akit a Financial Times néhány esztendeje a világ húsz legbefolyásosabb újságírója közé sorolt, s akit a kiadói ajánlás „korunk egyik legérzékenyebb és legkifinomultabb politikai elemzőjeként" ajánl figyelmünkbe.
Interjú Rényi András művészettörténésszel
„Se koncepciózus megrendelői követelés, se szakértői apparátus, se méltó forrásháttér: bóvli-mecenatúra, a tekintélyelvű hivatali/udvari művészet paródiája" - így összegzi a Kerényi-féle festmény-projektről szerzett benyomásait a művészettörténész-esztéta. Rényi András e furcsa fejleményre a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata, valamint az új Alaptörvény preambuluma szövegében találta meg a magyarázatot: az Orbán-rendszer már nem tartja szükségesnek, hogy a maga számára mélyebb tartalmi igazolást is találjon. Új történelmi időszámítást jelent be, de szellemi erőt, energiát és pénzt már nem fordít saját kulturális és történelmi legitimációjának megteremtésére. Valós eszmék, egybefüggő ideológiák helyett beéri néhány üres panellel, ütős frázissal.
Victor Klemperer naplója kapcsán
Lassan, nagyon lassan jutottam csak előre Victor Klemperer naplójának olvasásában. Felesleges is lenne megmagyaráznom magamnak, miért volt ez így. Számos okot tudnék felsorolni, de valamennyi mesterkéltnek tűnik. Lassan, nagyon lassan olvastam ki a Naplót tehát, annak ellenére, hogy rendkívüli mű, fantasztikus olvasmány; sorolhatnám a közhelyeket.
Újságot írni, újságot kiadni csakis úgy érdemes, ha abba az van beleírva, amit a cikk írója őszintén gondol, minden, nem oda tartozó pressziótól függetlenül. Ahogy Eörsi István írta: „sajtószabadság akkor van, ha a cikk a bensőből jön".
Ha ez nem lehetséges, és ha az újságíró egyszer csak arra ébred, hogy nem azt írta le, amit akart, akár csak valamit nem úgy írt le, ahogy azt komolyan gondolta, akkor helyesen teszi, ha hóna alá csapja cuccait, és más munka után néz. Az újságkiadás ebből adódóan vállalkozás, mégpedig normális esetben magánvállalkozás, finanszírozási értelemben a legtisztább magánvállalkozás kell hogy legyen: őszinte és világosan megfogalmazott gondolatok szerkesztett állapotú megjelentetésére szakosodott vállalkozás, terméke az újság, fogyasztója az olvasó. Lapunk önállóságát lappiaci bevételei alapozzák meg: lapárbevétel, hirdetés és a hamarosan fizetőssé váló internetes megjelenés díjbevételei.
Az Élet és Irodalom szerkesztősége így fogja föl az újságírás és lapkiadás lényegét: másik lehetőség nincsen. Az ilyen-olyan apanázsokban, nemkülönben piacinak látszó, tartalmilag nagyon is irányított állami pénzekben nem hisz, olyannyira, hogy azokból nem is kér. Abban hisz, hogy az a szellemi érték, amelyet hétről hétre előállít, megvásárlásra érdemes. Abban is hisz, hogy a benne olvasható írások különösen fontosak olyan időben, amikor a kormányzat módszeresen építi le a demokratikus intézményrendszer elemeit. Önkényeskedik saját polgáraival, és fölszámolni törekszik mindent, ami nem az ízlésének megfelelő. E kormányzati erőszakoskodás egyik ellenpontjának tartjuk lapunkat.
Léte és jövője attól függ, hogy lesz-e elegendő olvasója. Más nem tarthat bennünket életben, de az olyan életből nem is kérünk.
Védjük meg értékeinket! Mi a lapot ajánljuk ehhez, legyen vásárlónk, fizessen elő az Élet és Irodalomra!
Kovács Zoltána szerző további cikkei