Sok halottnak fájna

2012. június 30-án a galamus.hu-n jelent meg Gerő András Akadémikus antiszemitizmus című írása, amelynek fő állítása szerint Romsics Ignác munkáiban a magyar történetírás antiszemita hagyományai lelhetők fel. Az írás vitát váltott ki, a galamus.hu-n A Gerő András által kezdeményezett Romsics-vita írásai dossziécímet kapta. A vita három hónapja az Élet és Irodalomban is folyik. (Emlékeztetőül a korábbi írások a megjelenés sorrendjében: Karsai László: Megjegyzések a Gerő-vitához; Bojtár Endre: Antiszemita vagy-e?; Romsics Ignác: Antiszemita vagyok-e?; Ablonczy Balázs: Teleki Pál antiszemitizmusáról; Lévai Júlia: Lépések egy oldalösvényről; Babarczy Eszter: Zsidók pedig vannak; Gyáni Gábor: Trianon versus holokauszt; Ungváry Krisztián: Horthy megítéléséről; György Péter: Trianon és holokauszt – a múlt jövője; Tatár György: Funkcionális antiszemitizmus; Laczó Ferenc: Összefonódó történetek; Karsai László: Antiszemiták, holokauszt, történelemhamisítók; Kovács M. Mária: Hor­thy megítéléséről; Gerő András: Kommentárok és megfontolások egy diskurzushoz; Szakály Sándor: Tatár György pontatlanságaihoz; Bojtár Endre: Viszonválasz; Szále László: A megértés felé; Kovács Éva: Időzített történelmek; Jeszenszky Géza: A vészkorszak mint kettős tragédia; Molnár Judit: Számít-e, hogy volt emberséges csendőr is? Kőbányai János: Ami a halottnak is fáj).

...amit Kőbányai János (egy rosszaságban fogant és hosszan elhúzódó vitát a maga számára összegezve) arról ír, hogy az újkori magyarföldi zsidók minden megújhodási és magyarosodási törekvése zsákutca volt (Ami a halottnak is fáj, ÉS, 2012/42., okt. 19.). A nagy Montesquieu ilyesmit olvasva igencsak csodálkozna, hiszen ő tudta, hogy franciává csak a véletlen tette, hiszen mint mindenki más, természetileg ő is embernek született. Hasonlókat gondolt ugyanabban a században Kant, Lessing vagy Moses Mendelssohn, két századdal később pedig a II. vatikáni zsinatot kezdeményező XIII. János is. No de Kőbányai még egy ennél is újabb korszellemet követ. Az amerikai négerek múlt századi öntudatra ébredése óta ugyanis mindenki a saját gyökerein rágódik. Fajvédők és vallási ortodoxok, minden rendű és rangú „népiek”, zsidók, magyarok, szerbek, ruandaiak vagy mongolok. „Egy a harcunk” (ahogy ezt a ’68-asok mondogatták), nemde? Minél hamarabb a sírba jutni. A felvilágosodást végleg megcáfoló közös tömegsírba.