Csőd

Tévedtem. Azt gondoltam, hogy az EU nem fogja tűrni az olyan emberi jogok megsértését, mint sajtószabadság, jogállamiság, magántulajdon (ÉS, 2011/6.). Ma már tudom, tűri. Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiabiztosa közölte a strasbourg-i parlamentben, hogy „nagyon elégedett" azokkal a módosításokkal, amelyeket a budapesti kormány eszközölt a január 1-je óta érvényben lévő magyar médiatörvényen.

A biztosnak semmi oka az elégedettségre. Az Unió egyik tagállamában, Magyarországon olyan médiatörvény van érvényben - bejelentése óta a Bizottság jóváhagyásával -, amely bármely új jelentkező felvételét az EU-ba eleve lehetetlenné tenné. De nem csak a médiabiztos asszony „elégedett". A magyar kormány kommunikációs államtitkára, Kovács Zoltán is. Ő a „Roma locuta, causa finita" elvet adaptálva kijelentette, hogy az Európai Bizottság és a magyar kormány megegyezése után „sem igény, sem szándék nincs a médiatörvény további módosítására". Ebben azonban ne legyünk annyira biztosak. Először, mert igenis van igény további módosításra, másodszor pedig, mert Orbán Viktor maga is változtatott már véleményt az ügyben. Stras­bourg-i szégyenletes szereplése után biztosította híveit, hogy az őt és a törvényt ért bírálatok miatt „nem remeg a térde", „nyugodtan alszik". Aztán - mint tudjuk - változtatott négy pontban. Ami pedig Kovács államtitkár úr kijelentését illeti, miszerint igény sincs a változtatásra, az elmúlt két hétben számos, az ügyben illetékes jelentett be igényt: Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtóügyekben illetékes képviselője („a magyar médiatörvény nem biztosítja a média pluralizmusát és az információ szabad áramlását"); a Brüsszelbe akkreditált nemzetközi újságírók szövetsége („a magyar médiatörvény a módosítások után is veszélyezteti a sajtószabadságot"); a Nemzetközi Sajtószövetség API („helyezzék hatályon kívül a magyar médiatörvényt"); az Európai Újságírók Szövetsége EFJ (a magyar médiatörvényen „radikális műtétet" kell végrehajtani); a Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi újságíró-szervezet („nem kozmetikázásra van szükség, hanem az egész törvény visszavonására"). De a legfontosabb nyilatkozatot az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője, Martin Schulz tette. „A verseny még nem lefutott." Szerinte a Bizottság és a magyar kormány megegyezése „első részeredmény". Az emberi jogok chartájával összeegyeztethetetlennek tartják, hogy a Médiatanács egyetlen párt tagjaiból vagy hozzá közelálló személyekből áll. (Dunja Mijatovic: „ilyen egyetlen európai országban, még a Balkánon sincs".) A Médiatanács hatásköre, hatalma minden, a médiával kapcsolatos ügyre kiterjed. Fontos kifogás, hogy a sajtótörvénnyel szétverték a közszolgálati médiát Magyarországon. Az az intézkedés, hogy a közszolgálati tévéállomásoknak és rádiónak közös hírosztályuk van, feltehetően egyedülálló a demokratikus országokban. Most minden közszolgálati intézmény csak azt a hírt sugározhatja és úgy, ahogy azt a közös hírosztály megfogalmazza. A közszolgálati média vezető posztjaira a kormánypárti adók és lapok elkötelezett munkatársait irányították át.

Az, hogy az Európai Bizottság illetékese „nagyon elégedett" azokkal a törvénymódosításokkal, amelyekre a magyar kormány hajlandó volt, nem csak kishivatalnoki képességeivel, stílusával magyarázható. Rosszabb, hogy kijelentette, „a puding próbája az evés", várjuk ki, hogyan működik a magyar médiatörvény a gyakorlatban. Neelie Kroes a jelek szerint nem érti, hogy vannak alapértékek, emberi jogok, amelyeket nem kell tesztelni. Ezek már kiállták az evés próbáját. Felfogása csak az Orbán-kormánynak ad lehetőséget az időhúzásra. A miniszterelnök tudja, de legalábbis reméli, hogy a soros EU-elnökség leteltével elterelődik az európai közvélemény figyelme Magyarországról.

Persze hiba lenne egy hivatalnok vagy akár az egész Európai Bizottság nyakába varrni a magyar médiatörvény ügyében tanúsított gyengeséget. Hibásak a tagállamok és azok mindenkori vezetői, akik a médiaügyek szabályozását nacionalista féltékenységből a nemzetállamok belügyének tekintik. Újból felmerült a kommunista időkből ismert „egymás ügyeibe való be nem avatkozás" rossz emlékű fogalma. Egy átfogó, az Európai Unió valamennyi tagállamára kötelező médiatörvényre lenne szükség. És persze arra, hogy a kormányok és a brüsszeli bizottság illetékesei tudomásul vegyék a veszélyeket jelző figyelmeztetéseket.

 Günter Grass mondta most a közel-keleti forradalmak okán, hogy ezek nem lepték volna meg ennyire a világot, ha az ottani diktátorokkal együttműködő politikusaink hallgattak volna a helyi, az európai és az amerikai értelmiségiek figyelmeztetésére. Fordítsuk le értékelését a mi ügyünkre: az Uniót és a tagállamok vezetőit az elmúlt hetekben elég figyelmeztetés érte magyar és külföldi értelmiségiek részéről, hogy milyen veszélyekkel jár a sajtószabadság megsértése Magyarországon. Jó lenne, ha meghallgatnák ezeket a figyelmeztetéseket, amelyek Neelie Kroesnek sem adhatnának okot az elégedettségre.