Sósborszesz

„Lehet szeretni és tisztelni Soros Györgyöt, de ő nem Magyarországon él, és nem is magyar állampolgár. A jövőnket csak mi határozhatjuk meg” – jelentette ki egy tiszaszigeti fórumon ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum szóvivője, a szervezet jogi kabinetjének vezetője. Az ország egyik igen okos emberéről van szó, mit is mondott tehát? Azt, hogy Soros György azért nem határozhatja meg sorsunkat, mert ahhoz két feltétel egyidejű megléte kell. Éljen Magyarországon, és legyen magyar állampolgár.

Az a helyzet, hogy Gyurcsány Ferenc ugyanezt mondja: annak legyen szavazati joga, aki viseli szavazatának következményeit: lakjon Magyarországon. De hát ifjabb Lomnici tiszaszigeti gondolatfutamával egyéb baj is van, például az, hogy Soros magyar állampolgár, ezt a kérdést a kabinetvezető kicsit elléháskodta, pedig alapelemként említette. Mindezt onnét tudni, hogy az ügyben Soros György utáni legilletékesebb ember, a magyar belügyminiszter jelentette ki a parlamentben, amikor valamelyik túlhevült képviselő fölvetette, Sorost mint nemzetbiztonsági kockázatot ki kell tiltani Magyarországról. Pintér belügyminiszter válaszában leszögezte, hogy Soros György kitiltása momentán lehetetlen, mert magyar állampolgár, és az Alaptörvény szerint magyar állampolgárt nem lehet kitiltani.

Esemény

ÉS-kvartett

2017-11-29 17:00:00

2017. november 29-én, szerdán délután 5 órakor az Írók Boltjában (Bp. VI., Andrássy út 45).

A beszélgetés témája: Tompa Andrea Omerta című regénye.

Károlyi Csaba beszélgetőtársai: Deczki Sarolta, Szilágyi Zsófia és Takáts József.

Tovább
Esemény

Megyesi Gusztáv-emlékest

2017-11-27 19:00:00

November 27-én, hétfőn 19 órakor az Óbudai Társaskörben (Kiskorona utca 7.) az Élet és Irodalom, valamint a Hócipő közös rendezésében.

Munkatársunkra 67. születésnapján pályatársai, Kovács Zoltán, Váncsa István, Farkasházy Tivadar, Selmeczi Tibor, Gálvölgyi János, Nádas György és mások emlékeznek.

A belépés díjmentes.

Tovább

A tengert akarták látni

A tenger mint a boldogság szimbóluma Tar Sándor novelláiban

A tenger Tar történeteiben is újra meg újra felbukkan, s hasonló vágyak, érzelmek tapadnak hozzá, mint Csalog hősénél. A tenger élménye, a találkozás a tengerrel az életút (vagy az elképzelt, a remélt életút) csaknem olyan jelentőségteljes eseménye (lenne), mint a házasodás. A tenger Tar hősei számára mintegy az élet teljességét jelenti, boldogságot és örömet, a kitörést a szűkös keretek, terek közül, s ebben nem kis szerepe van a populáris kultúrának, melyben „a tenger és a pálmafák” vizuális vagy verbális közhelye a földi paradicsom, a jó élet, a boldogság szimbólumává vált. Ezek az ikonok nem csupán közvetítik, de teremtik, termelik is a vágyat, melyet felkeltenek, slágerek, képek (falakon, ruhákon, használati tárgyakon), filmek segítségével; egész iparág közvetíti őket a fogyasztói tudatnak.

Aligha véletlen, hogy Tar novelláiban is gyakran előfordulnak a nyolcvanas évek tipikus otthon-enteriőrjei: a teljes falat beborító tengeres-pálmafás poszterek.

„Keservesen hosszú út”

Interjú Jakub Janda cseh biztonságpolitikai szakértővel

Novemberben a nemzetközi politika egyik legfontosabb eseménye volt a prágai Európai Értékek nem kormányzati, azaz civil politikai elemző intézet nyilatkozata, melyet európai és amerikai politikusok, kormányzati és civil szakértők sokasága írt alá. Hét pontban foglalták össze a demokratikus Nyugat sürgős teendőit az orosz dezinformációs hadviselés ellenében: tudomásul kell venni a fenyegetést; nemzeti kontextusban vizsgálni és leleplezni az ellenséges tevékenységet; felmérni, hogy mit ért el eddig Oroszország ebben a „különleges háborúban”; megerősíteni az egyetlen EU-intézményt, amely ezzel foglalkozik; politikai szinten szembeszállni az agresszorral; felállítani a hasonlóan gondolkodó EU- és NATO-tagállamok munkacsoportját; és előmozdítani a téma megértését a szakértők körén kívül. A nemzetközi médiában leginkább a Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek címzett éles kritika keltett feltűnést. Akit a nyilatkozatról kérdezünk: Jakub Janda, az Európai Értékek igazgatóhelyettese, a Kremlin Watch (Kreml-figyelő) program kilenctagú szakértői munkacsoportjának vezetője, egyszersmind a cseh belügyminisztérium konzultánsa.

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2017