A filmgyártás védelmében

Kedves Jóska, ha lehet ilyet kérni, most inkább ne mentsétek meg a magyar filmet, hidd el, nincs rászorulva. „Nem értem én”, kezded írásod (Böjte József: Filmgyártásról még másképpen, ÉS, 2013/8., febr. 22.), és igen, úgy tűnik, valóban nem érted. Ha kicsit is értenél, vagy érteni akarnál az általad hivatkozott szövegemből, nem hisztérikusan próbálnád lesöpörni a neked kényelmetlen gondolatokat, hanem érveket hoznál velük szemben, és pontosan fogalmaznál. Tévedéseidre később térek ki, először az egyik legfontosabb, visszatérő állításra válaszolok. Borzasztónak ítéled, amit a jelenlegi helyzetről írok, hogy például a kormánybiztos hatékonyan érvényesíti a filmesek érdekeit. Majd álságosan minősíted a mai rendszert, amelyben „haveri alapon lehet (...) az érdekeket érvényesíteni”. Jóska, nem arról van szó, hogy most másoknak kedvez a haveri alapon való érdekérvényesítés? Nem azt sírjátok vissza, a szakmai önkormányzatiság és a demokrácia zászlaját magasba emelve, amikor igenis – ugyan így – haveri alapon mentek a dolgok, a közhivatalokban, a minisztériumokban, talán az Alapítványnál is, csak akkor könnyebb volt szót érteni a haverokkal?

A téves állításokról: Azt írod, az MMKA szakkollégiumaiba „az alapítók teljes egyetértésével lehet csak tagot választani”. Ezzel szemben a Szakkollégiumokba „a tagokat és az elnököt az alapítók véleményének figyelembe vételével, a Kuratórium választja legfeljebb 5 évi időtartamra” (a Magyar Mozgókép Közalapítvány Alapító Okirata IX. 3.2. Bővebben www.mmka.hu). Továbbá lehet, hogy magadra producerként tekintettél a 2004 és 2008 közötti időszakban, amikor is több játékfilmes szakkollégium névsorában szerepelt a neved, de akkor viszont azokból meg valahogy a játékfilmrendező maradt ki, ami nem sokat javít az általam kifogásolt helyzeten. (Mellékesen jegyzem meg, hogy soha, egyetlen név mellett sem szerepel utalás arra, hogy milyen „minőségében” vesz részt a szakmai, döntést előkészítő munkában.) Belátom, „butaság” lett volna, ha azt írom, amit Te nekem próbálsz tulajdonítani, amikor úgy interpretálsz, hogy „az MMKA sikerének az ára, hogy ide jutottunk”. Valójában én ezt írtam: „Ebben az időben számolatlanul készültek a magyar filmek, a nagy számok törvénye szerint, mindig kiemelkedtek és még a nemzetközi mezőnybe is bekerültek alkotások. Ezt, ha a sikertelen vagy a soha el nem készült filmekre megítélt százmilliókat és az MMKA számára meghatározott éves keretek jelentős túllépését, ami évente meghaladta a 20 százalékot, nem vesszük figyelembe, akár sikernek is tekinthetjük. Ennek a sikernek ára volt: az állam és önmaga által ellehetetlenített MMKA és a filmgyártás romjai között riadt, sok esetben a saját vagyonukat is kockáztató producerek és jövőkép nélküli alkotók tébláboltak.”

Téves és pontatlan az oldalvágásod a fejlesztés alatt álló terveimmel kapcsolatban is. Kamondi Zoltán filmtervét már régen nem támogatja a Filmalap. Amíg viszont együttműködtünk az Alap fejlesztőivel – számomra úgy tűnt, és ezt Zoli többször megerősítette –, hasznos, értelmes munka folyt. Nem ördögtől való belátni, ha valami nem fejlődik tovább, és el kell engedni. Ez történt.

Haszontalan hangulatkeltés az „egyablakos” rendszer támadása. Idézem a korábban leszólt, de mára felmagasztosult MMKA Alapító Okiratát: „A közalapítvány az állami mecenatúra fő letéteményese.” (A MMKA Alapító Okirata VI. 2.) Mi ez, ha nem egy ablak? A kvázi több ablakról már írtam.

Botorság azt képzelni, hogy a jelenlegi, valóban elfogadhatatlan kultúrpolitikát és politikai rendszert Vajnán keresztül lehet megdönteni. Ezért az amúgy akceptálható célért azonban nem reális a filmszakma jelenét és – talán – jövőjét feláldozni.

Jóska, Te is a filmeket keresed. Rajta inkább, csinálj filmet, szólj a haveroknak, ők is készítsenek, nem kell hollywoodit, mert olyat nem tudunk, elég olyat, amilyet a csehek, akik több mint egymillióan nézik meg saját filmjeiket.

Itthon is van rá igény – és még pénz is!